Mi ezzel a gondolattal Adammel már a szerelmünk küszöbén eljátszottunk, és a távkapcsolatunk ideje alatt weboldalakat nézegettünk a többnyelvű gyereknevelésről. Érdekes volt erről társalogni. A Multilingual Children's Association volt az első oldal, amit megnéztünk... Aztán a téma hamar feledésbe merült, és mi nem is sejtettük, hogy aktualitása hamarabb el fog érkezni, mint azt álmodni mertük volna.
Szögezzünk le először is egy fontos tényt:
Igen, én magyarul fogok a babához beszélni, férjem meg értelemszerűen angolul.
De ez mégsem ilyen egyszerű, mint amilyennek tűnik. Rengeteg kérdés, kétely és aggodalom foglalkoztat már most a kezdetekkor. Nem vagyok türelmetlen, csak szeretnék időben felkészülni, és ami a legfontosabb: mindent hibátlanul csinálni.
Az első negatív dolog, amit hallottam, hogy a kétnyelvű gyerekeknél nagyobb a dadogás előfordulásának kockázata. Később kezdenek el beszélni, és a legrosszabb esetben személyiségzavart is okozhat. De ezeket a rémhíreket hamar el sikerült oszlatnom, mert egy ilyen "félresikerült" gyerekről sem hallottam. A szakemberek azok akik rettegnek, a tapasztalt szülőktől pedig csak sikertörténeketek lehet hallani.
Aztán ha jobban belegondolok én is kétnyelvű környezetben nőttem fel:
Jugoszláviában, magyar családban születtem. A környezetünk, az óvónéni és a játszótársaim szerbül beszéltek, a szüleim és rokonaim pedig magyarul. Persze magyar és szerb barátaim is voltak vegyesen. Magyar iskolába jártam. Arra már nem emlékszem, hogy mikor és hogyan sajátítottam el a második nyelvet, de folyékonyan beszéltem mindkettőt. És tökéletesen tudtam őket szituációtól függően alkalmazni.
Aztán 10 évesen Magyarországra költöztünk, és a szerb kezdte elveszíteni jelentőségét. Az évek során egyre ritkábban jártunk "haza", én pedig egyre gyorsabban felejtettem. Most, 17 év után igen meg kell tornáztatnom az agyam ahhoz, hogy a szerbet valahonnan mélyről újra elő tudjam kotorászni. De ott van! És ez a lényeg. Szóval szerintem ami az ember kiskorába az agyába vésődik, az nem tűnik el, csak elhalványul.
Nálunk most kicsit kacifántosabb a helyzet. Nem attól félek, hogy a gyerekemet hogyan fogom magyarra megtanítani, hanem attól, hogy ez meddig fog a fejében és a mindennapjaiban megmaradni. Nem akarom 15 vagy 20 év múlva azt a szót hallani, hogy elfelejtettem magyarul.
Elkeserítő amit Andi barátnőm tapasztal Amerikában. Egy szálloda éttermében dolgozva rengeteg emberrel találkozik, és meglepő módon sok közöttük a félig magyar származású. Értem ezalatt, hogy az édesanyjuk magyar. De sem a nyelvet nem beszélik, sem az országot nem ismerik. Bosszantó és szomorú.
Elgondolásom szerint ez ellen "csak" annyit tehetek, hogy annyiszor küldöm és/vagy viszem a gyereket Európába, Magyarországra, haza, amennyit csak tudom. Most úgy képzelem, hogy a családomon, testvéreimen kívül sok sok barátja lesz, akikkel egész életében kapcsolatban fog maradni. Nem akarok túlságosan előre szaladni, ezt is most csak azért írom le, hogy majd évek múlva visszaolvashassam gondolataimat.
És mi az amit most, pici méhem gyümölcsének megadhatok? Sokat sokat beszélni hozzá, igazi magyar mesekönyveket, rajzfilmeket és játékokat cipelni Magyarországról, vagy szerencsés esetben megrendelni internetről...Letölteni, kinyomtatni. Úgy érzem a lehetőségek adottak és korlátlanok. Én vagyok itt, messze messze földön az egyetlen láncszem, aki erre a nehéz és felelősségteljes feladatra vállalkozik. De hálistennek itt a skype, meg a webcamera, lehet több ezer kilométerről is magyarul gügyögni a babával. Nehogy már azt higgye, én vagyok az egyetlen furcsa földönkívüli lény, kicsiny világában... Az angol szigorúan tabu lesz. Ez most nem az a hely, ahol tudásodat fitogtathatod. Na jó, csak viccelek. De gondolom mindenki érti mire akarok kilyukadni. Éri majd itt bőven angol nyelvű inger a kölyköt.
De szerető férjem mellett is szólok pár szót. Ne gondoljátok, hogy egy önző, kirekesztő amerikaihoz mentem felségül. :) Adam lelkesen gyakorolja a magyart, kisebb nagyobb leállásokkal. Csak egy picit buzdítani kell néha. Azért azt lássuk be, a világ legnehezebb nyelve jutott szegénynek. Állítása szerint majd a babával együtt többet és könnyebben tanul, de értelemszerűen a kicsik agyában hamarabb rögzül a tudás. Fogalmam sincs mikor fogunk eljutni arra a pontra amikor a család magyarul is folyékonyan társalog majd, úgyhogy egyenlőre marad az angol, mint közös nyelv.
Miután kellő terjedelemmel kiveséztem a leendő amerikai-magyar gyermekem nyelvoktatását, had bonyolítsam még egy kicsit a helyzetet. :) Az anyanyelveinken kívül van ugyanis még pár általunk ismert nyelv. (Ezért is használom szívesebben a többnyelvűség szót a kétnyelvűség helyett):
Először is az én részemről lelkes versenyzőként beugrik a szerb-horvát, de ezt annyira nem erőltetném. Unokatestvéreimet és néhány rokonomat leszámítva nincs sok értelme.
Aztán mindkettőnk tud olaszul. Felmerült hát a kérdés, beiktassunk e egy harmadik nyelvet a kicsi életébe, vagy azzal majd ráér idősebb korába foglalkozni?
/Zárójeles megjegyzés: Nálunk szerencsére nincs három, -napi szinten pörgő -nyelv, mint azoknál a vegyes családoknál akik egy harmadik országba laknak. (Mint például ha mi Olaszországba maradtunk volna.) De babáknál ez is tökéletesen működik. Agyuk nagyon könnyen fog, és mintegy szivacs szív be minden új információt. A nyelveket pedig tökéletesen szeparálja. Persze csak ha azokat környezetében megfelelően alkalmazzák. Használjuk hát ki a gyerek korai fogékonyságát, és adjunk át neki annyi ismeretet amennyit csak tudunk. Szerintem./
Az olasznak lenne pozitívuma, de ha már latin nyelvcsaládok között kutatunk, a spanyolnak mégis több értelme lenne. Ez ellen Adam erősen tiltakozik, de lássuk be, nem a mexikóiak megsegítése lenne a cél. A spanyol Amerikában egyszerűen csak egy második nyelv. Iskolákba oktatják, és számos munkahelyen is pozitívum az ismerete.
Adam egy picit ért törökül, nekem pedig vannak homályos emlékeim a némettel.
Ez a család összes nyelvtudása. Meglátjuk mit sikerül utódainkon kamatoztatni.
Az interneten böngészgetve számos hasznos oldalra akadtam. Mint például a Nevelj kétnyelvű gyereket! De ezek leginkább olyan magyar anyanyelvű családoknak szólnak, akik Magyarországról, otthon szeretnék babáikkal már kiskoruktól -számukra is- idegen nyelven beszélni. (Találtam erről egy videót is. Akit érdekel a téma, nézzen bele.) Ez kicsit nehezít a helyzeten, és több bukkanója is van, mindenesetre szerintem nagyon jó, hasznos és bátor ötlet.
De nekünk nem kell ilyen döntést hoznunk, a környezet adott.
Ezek hát a kezdeti merengéseim, idővel biztos okosabb és tapasztaltabb leszek.
Persze akinek van jó tanácsa, tapasztalata vagy tippje, ötlete, hogyan álljunk neki többnyelvű gyereket nevelni, minden kommentárt szívesen fogadunk.
Szögezzünk le először is egy fontos tényt:Igen, én magyarul fogok a babához beszélni, férjem meg értelemszerűen angolul.
De ez mégsem ilyen egyszerű, mint amilyennek tűnik. Rengeteg kérdés, kétely és aggodalom foglalkoztat már most a kezdetekkor. Nem vagyok türelmetlen, csak szeretnék időben felkészülni, és ami a legfontosabb: mindent hibátlanul csinálni.
Az első negatív dolog, amit hallottam, hogy a kétnyelvű gyerekeknél nagyobb a dadogás előfordulásának kockázata. Később kezdenek el beszélni, és a legrosszabb esetben személyiségzavart is okozhat. De ezeket a rémhíreket hamar el sikerült oszlatnom, mert egy ilyen "félresikerült" gyerekről sem hallottam. A szakemberek azok akik rettegnek, a tapasztalt szülőktől pedig csak sikertörténeketek lehet hallani.
Aztán ha jobban belegondolok én is kétnyelvű környezetben nőttem fel:
Jugoszláviában, magyar családban születtem. A környezetünk, az óvónéni és a játszótársaim szerbül beszéltek, a szüleim és rokonaim pedig magyarul. Persze magyar és szerb barátaim is voltak vegyesen. Magyar iskolába jártam. Arra már nem emlékszem, hogy mikor és hogyan sajátítottam el a második nyelvet, de folyékonyan beszéltem mindkettőt. És tökéletesen tudtam őket szituációtól függően alkalmazni.
Aztán 10 évesen Magyarországra költöztünk, és a szerb kezdte elveszíteni jelentőségét. Az évek során egyre ritkábban jártunk "haza", én pedig egyre gyorsabban felejtettem. Most, 17 év után igen meg kell tornáztatnom az agyam ahhoz, hogy a szerbet valahonnan mélyről újra elő tudjam kotorászni. De ott van! És ez a lényeg. Szóval szerintem ami az ember kiskorába az agyába vésődik, az nem tűnik el, csak elhalványul.
Nálunk most kicsit kacifántosabb a helyzet. Nem attól félek, hogy a gyerekemet hogyan fogom magyarra megtanítani, hanem attól, hogy ez meddig fog a fejében és a mindennapjaiban megmaradni. Nem akarom 15 vagy 20 év múlva azt a szót hallani, hogy elfelejtettem magyarul.
Elkeserítő amit Andi barátnőm tapasztal Amerikában. Egy szálloda éttermében dolgozva rengeteg emberrel találkozik, és meglepő módon sok közöttük a félig magyar származású. Értem ezalatt, hogy az édesanyjuk magyar. De sem a nyelvet nem beszélik, sem az országot nem ismerik. Bosszantó és szomorú.
Elgondolásom szerint ez ellen "csak" annyit tehetek, hogy annyiszor küldöm és/vagy viszem a gyereket Európába, Magyarországra, haza, amennyit csak tudom. Most úgy képzelem, hogy a családomon, testvéreimen kívül sok sok barátja lesz, akikkel egész életében kapcsolatban fog maradni. Nem akarok túlságosan előre szaladni, ezt is most csak azért írom le, hogy majd évek múlva visszaolvashassam gondolataimat.
És mi az amit most, pici méhem gyümölcsének megadhatok? Sokat sokat beszélni hozzá, igazi magyar mesekönyveket, rajzfilmeket és játékokat cipelni Magyarországról, vagy szerencsés esetben megrendelni internetről...Letölteni, kinyomtatni. Úgy érzem a lehetőségek adottak és korlátlanok. Én vagyok itt, messze messze földön az egyetlen láncszem, aki erre a nehéz és felelősségteljes feladatra vállalkozik. De hálistennek itt a skype, meg a webcamera, lehet több ezer kilométerről is magyarul gügyögni a babával. Nehogy már azt higgye, én vagyok az egyetlen furcsa földönkívüli lény, kicsiny világában... Az angol szigorúan tabu lesz. Ez most nem az a hely, ahol tudásodat fitogtathatod. Na jó, csak viccelek. De gondolom mindenki érti mire akarok kilyukadni. Éri majd itt bőven angol nyelvű inger a kölyköt.
De szerető férjem mellett is szólok pár szót. Ne gondoljátok, hogy egy önző, kirekesztő amerikaihoz mentem felségül. :) Adam lelkesen gyakorolja a magyart, kisebb nagyobb leállásokkal. Csak egy picit buzdítani kell néha. Azért azt lássuk be, a világ legnehezebb nyelve jutott szegénynek. Állítása szerint majd a babával együtt többet és könnyebben tanul, de értelemszerűen a kicsik agyában hamarabb rögzül a tudás. Fogalmam sincs mikor fogunk eljutni arra a pontra amikor a család magyarul is folyékonyan társalog majd, úgyhogy egyenlőre marad az angol, mint közös nyelv.
Miután kellő terjedelemmel kiveséztem a leendő amerikai-magyar gyermekem nyelvoktatását, had bonyolítsam még egy kicsit a helyzetet. :) Az anyanyelveinken kívül van ugyanis még pár általunk ismert nyelv. (Ezért is használom szívesebben a többnyelvűség szót a kétnyelvűség helyett):Először is az én részemről lelkes versenyzőként beugrik a szerb-horvát, de ezt annyira nem erőltetném. Unokatestvéreimet és néhány rokonomat leszámítva nincs sok értelme.
Aztán mindkettőnk tud olaszul. Felmerült hát a kérdés, beiktassunk e egy harmadik nyelvet a kicsi életébe, vagy azzal majd ráér idősebb korába foglalkozni?
/Zárójeles megjegyzés: Nálunk szerencsére nincs három, -napi szinten pörgő -nyelv, mint azoknál a vegyes családoknál akik egy harmadik országba laknak. (Mint például ha mi Olaszországba maradtunk volna.) De babáknál ez is tökéletesen működik. Agyuk nagyon könnyen fog, és mintegy szivacs szív be minden új információt. A nyelveket pedig tökéletesen szeparálja. Persze csak ha azokat környezetében megfelelően alkalmazzák. Használjuk hát ki a gyerek korai fogékonyságát, és adjunk át neki annyi ismeretet amennyit csak tudunk. Szerintem./
Az olasznak lenne pozitívuma, de ha már latin nyelvcsaládok között kutatunk, a spanyolnak mégis több értelme lenne. Ez ellen Adam erősen tiltakozik, de lássuk be, nem a mexikóiak megsegítése lenne a cél. A spanyol Amerikában egyszerűen csak egy második nyelv. Iskolákba oktatják, és számos munkahelyen is pozitívum az ismerete.
Adam egy picit ért törökül, nekem pedig vannak homályos emlékeim a némettel.
Ez a család összes nyelvtudása. Meglátjuk mit sikerül utódainkon kamatoztatni.
Az interneten böngészgetve számos hasznos oldalra akadtam. Mint például a Nevelj kétnyelvű gyereket! De ezek leginkább olyan magyar anyanyelvű családoknak szólnak, akik Magyarországról, otthon szeretnék babáikkal már kiskoruktól -számukra is- idegen nyelven beszélni. (Találtam erről egy videót is. Akit érdekel a téma, nézzen bele.) Ez kicsit nehezít a helyzeten, és több bukkanója is van, mindenesetre szerintem nagyon jó, hasznos és bátor ötlet.
De nekünk nem kell ilyen döntést hoznunk, a környezet adott.
Ezek hát a kezdeti merengéseim, idővel biztos okosabb és tapasztaltabb leszek.
Persze akinek van jó tanácsa, tapasztalata vagy tippje, ötlete, hogyan álljunk neki többnyelvű gyereket nevelni, minden kommentárt szívesen fogadunk.
