Parade of Homes

Az elmúlt hétvégén tartotta kicsiny városunk, az immár hagyománnyá vált, és évenként megrendezett háznéző nyílt napokat. Az idei parádén 22 újonnan épített családi ház vett részt. A kiállításon több szempontból értékelik az alkotásokat, amelyek végén komoly nyereményeket kaphatnak a tulajdonosok. Külön nézik a exterior, az interior designt, a konyhát, fürdőszobát, nappalit,...valamint kivitelezés (Workmanship), látkép (Landscape) kategóriában is számos díjat kiosztottak.
A parádé különlegességét az adja, hogy ezek a házak valódiak, tehát nemcsak a bemutatóra készültek. Mindenki, aki ez évben házat épített magának részt vehet a kiállításon. Természetesen még beköltözés előtt, egy kicsit felpuccosítva a berendezést. Biztos vannak szabályok és feltételek, valamint többféle (nagyság szerinti) kategóriák. Mivel ezek a házak nagyrészt építkezési vállalatok, designer cégek, belsőépítészek és kivitelezők munkája, a parádé számukra tökéletes reklámozási lehetőség. Cégtábláik mindegyik ház előtt fel voltak állítva. Richardnak is van egy építési vállalkozása, néhány kuckó elkészítésében ő is részt vett.

Adammel összesen 6 házat néztünk meg. A többit azért hagytuk ki, mert egyrészt nagyon meleg volt aznap, másrészt hamar rájöttünk, hogy mindegyik ugyanolyan séma szerint lett megépítve és berendezve. Nem sok újdonságot és érdekességet láttunk, így hát hamar rá is untunk a nézelődésre. Egyetlen egy ház volt csak, ami viszonylag modern stílus szerint készült.
Ez volt az első hely, ahová ellátogattunk. A letisztult, kockaszerűen felépített ház már kívülről is designosan nézett ki. Nekem a bejárata tetszett a legjobban, ami csupán elcsúsztatott beton téglalapokból állt. Az ajtónál fogadóemberek vártak minket, lepecsételték a jegyünket, és megkértek, hogy vegyük le a cipőnket. A házba ugyanis -a parketták és járólapok védelme érdekében-csak zoknival, vagy/és talpra húzható zacskóval (sajnos nem tudom mi ennek a neve) lehetett belépni.
A parádén meglepően sok volt az érdeklődő. Nekem egyből az a furcsa érzésem támadt, amikor beléptem, mintha valaki házába járkálnék, illetlenül kutakodnék, nézelődnék. Pedig nagyon sokan voltak. Az emeletre is szinte csak úgy jutottunk fel, hogy közben az embereket kerülgettük. Érdekes... Én nem tudom, hogy ajtót nyitnék e több száz kíváncsiskodó számára, vadonatúj házamban. Pedig a miénk biztos nagyon designos lesz. :) Az oké, hogy mezítláb voltunk, de az emberek mindent összefogdostak, kinyitogattak, ...mindenhová leültek és bemásztak. Utánunk itt családok fognak élni, még ha néhány (csak a parádé kedvéért kirakott) dekorációt nem is tartanak meg.



A legszebb, és a legtöbb díjat elnyert ház valóban pazarul nézett ki. Óriási konyhája, nappalija, étkezője, külön boroknak fenntartott és hűtött "spájza" mellett a négytagú családnak egy hatalmas Play Room is készült. Az egész úgy nézett ki mint egy bár. Italos pulttal, székekkel, kandallóval, fotelekkel, játékgépekkel (!), biliárd asztallal, 7 falra szerelt plazma TV-vel, és még sorolhatnám. A tulajdonosokra itt találtunk rá. Jókedvűen, fennhangon trécseltek néhány ismerőssel, ügyet sem vetve arra, hogy közben idegenek nyitogatják a szekrényeiket, hűtőiket, titkos helyeiket. Hát biztos nem lesz itt nehéz életük...



A többi ház mind egy sablon szerint épült, amit kicsit sajnáltunk is, hiszen nem sokan mernek modern, divatos designt bevállalni... Vagy ízlésük nincs. Minden helyiség tele volt giccses, színes dekorációkkal.
De ami nekem a legtöbb helyen tetszett, azok közvetlenül a bejárat mellett lévő szobák, otthoni munkához, irodaként kialakítva.
Amit viszont nem díjaztam:
-szőnyegpadló mindenhol(!)
-100 féle díszpárna az ágyakon (amerikai szokás)
-idézetek, szavak, vicces mondatok a falon (amerikai szokás)
(Tetszenek ugyan a kiírások, de nem a falra festve, hanem inkább betűkockákból kirakva.)



Az egyik házban volt kislányos babaszoba, de igazából semmi hasznos ötletet nem találtunk. Adam viszont a garázsban annál érdekesebb látnivalóra akadt. Ha a házuk uncsi is, legalább szép autóik vannak. :)



Összesítésként tehát a parádén a vártnál gyérebb volt a kínálat. De elvégre egy amerikai kisvárosban vagyunk (nem pedig Milánóban), ennél többet én nem is vártam. Bár Adam szerint voltak évek, amikor gyönyörű házakat lehetett látni. Rajtunk a sor, hogy forradalmasítsunk! :)

Babasarok project -1.rész-

Az alábbi két bútordarabot vásároltuk az Ikeába, amikor legutóbb Seattle-ben jártunk. Egy fehér egyszerű kiságyat, ami három szinten állítható, és egy fehér négy fiókos szekrényt a baba ruháinak. Ennek a teteje lesz a pelenkázó.



Persze mi nem érjük be egy ilyen snassz kisággyal. Az alábbi képen látható ötletek ezen a "sablon" ágykereten tökéletesen kivitelezhetőek. Nagyon tetszik nekünk a sötét keretes design, ami egyben lábként is funkcionál, valamint a téglalapokból kirakott oldallap.



Arra azonban nincs 1,240 $-unk, hogy egy ilyen modern ágyat megvegyünk, viszont a mi kis olcsó Ikeás alapunkból férjem majd hasonló és egyedi darabot fog összeeszkábálni. Adam meg is rajzolta 3D-be a modellünket. Fehér kerete lesz, sötét lila téglalapokkal, amikre még majd valami szép lányos grafikát kell kitalálnunk. A barkácsoláshoz még bőven van idő. :)



A kiságy még dobozába várat magára, ám a babasarokhoz vett többi bútordarabot már a hazaérkezésünk éjszakáján összeraktuk. A lelkes, izgatott szülők már csak ilyenek. :) Megterveztük, mértük, rajzoltuk, hol lenne pöttömkének a legjobb helye, és aszerint átvariáltuk az egész hálószobánkat. Adam áttolta az ágyunkat a másik falhoz, és kezdetét vehette a barkácsolás. Én pakoltam, törölgettem, rendet raktam, férjem pedig elsőnek felfúrta a két fehér polcsort. Ez lesz a pelenkázó felett, ahol majd a kencéket, pelenkákat, játékokat és könyveket fogjuk tárolni. Utána következett a fiókos szekrény összeszerelése...



A komód szerencsére jó nagy, így még az a sok kis ruhácska is bőven elfért a sorokban. A tetejére felkerült a (centire pontosan) megegyező méretű pelenkázó matrac, amit lila huzattal vontunk be. A felette lévő polcokra felpakoltuk a fehér fonott kosarakat (amikbe majd a krémek, olajok, púderek, pelusok lesznek), néhány játékot, könyvet és egy szép sötétlila éjjeli lámpát, amit szintén az Ikeába vettünk.



Nekem már csak egy sarokba állított kényelmes nagy fotelre lenne szükségem, ahol a babát etethetem majd, és mesélhetek neki, de ezzel még egyenlőre várunk. Következő lépésnek tervezgetjük a grafikát, amivel ezt a sok fehér bútordarabot fogjuk feldobni.

Újdonságok a lakásban

Az elmúlt hetekben néhány új bútorral és kiegészítővel bővült a lakásunk. Ezeket szeretném most megmutogatni nektek. :)
Mindenekelőtt megvettük Taylor kis teknőcét, a lila Suzuki Swift-et. A Chevelle most a parkolóban pihen, és kozmetikára vár. A Suzukival járunk most minden felé. Sokkal olcsóbb is, meg könnyebb vele közlekedni. A jogsimat is ezzel fogom majd lerakni.

Aztán félig megvettük, félig nászajándékba kaptuk a második képen látható ágykeretet és éjjeli szekrényeket. Végre már nemcsak matracon alszunk, és a stílusa is pont olyan amilyet megálmodtunk. Már csak annyi változtatást fogunk végezni rajt, hogy lefestjük feketére, mert ez a szín nem tetszik nekünk.



Éljen, éljen! Elkészült a magyar "Welcome" táblánk is. A bejárati ajtó mellett egyből elfoglalt méltó helyét. Isten hozott mindenkit az amerikai-magyar vegyes családban! :)



Nemrég Seattle-ben jártunk, és ott vásároltuk két lila függönyt, és díszpárnákat a kanapéra. Lakásunkat már kezdetek óta fekete-fehér-sötét lila színekben építjük fel. A lila kiegészítők szuperül feldobják a nappalinkat.

Bambusz

Kitaláltuk milyen növény illene legjobban a nappalinkhoz. Bambusz.
Szerettünk volna valami nagyobb méretű, de szép és egyszerű, minimál designos vázát vásárolni hozzá, de elkeserítő módon ilyet sehol sem találtunk a városban. Az interneten persze akadtak gyönyörű darabok, borsos áron... Utolsó lehetőségként megvettünk két -formájában az elképzelésünkhöz hasonlító- kerámia cserepet, és úgy határoztunk majd mi elkészítjük álmaink vázáját.
Adam megpróbálta tüköregyenesre csiszolni a felületüket, ezután matt feketére lefújtuk az egészet. Miután megszáradt, a cserép tetejét és belső oldalait aluminium színűre festettük.

A következő hétvégén beszereztük a hosszú bambusz szárakat. Mindegyik cseréphez tízet-tízet. Ezen kívül még egy téglalap alakú üveg vázát is vettünk a fürdőszobához, hozzá pedig 3 darab kisebb rügyet. Anyósomék kertjéből "loptunk" pár szem kavicsot, és kezdődhetett az ültetés.
A bambusz erős növény, nem igény különleges gondozást, sima vízben évekig is elél.
Nos, mi földbe raktuk, de csak azért, hogy legyen ami egyenesen tartsa őket.
A vázák alját szivacsokkal tömtük ki, hogy ne legyen feleslegesen nagy a súlyuk. Erre jött egy kis durvább földréteg, amit az apartmanunk környékén gyűjtöttünk be. A töltelék anyagra ezután jöhettek a bambuszszárak, amiket előtte egyenként egy kisebb műanyag tálba ültettünk. Az egésznek a tetejére végül dekorációként rárakosgattuk a kavicsokat.

Az egésznek így olyan hatása lett, mintha a növények a kavicsok között nőttek volna ki...
A fürdőszobai dekorációnk ennél kicsit egyszerűbb módon készült. Az üveg vázát vízzel, és fekete, - a vakációnkkor az óceán partjánál összegyűjtött- kavicsokkal raktam tele, közéjük pedig egyenletes távolságba helyeztem el a bambuszokat. Nagyon szép lett, a tükör mellett pedig még izgalmasabb hatást kelt...

És íme a nappalink továbbfejlesztett változata:
A tévé oldalára kerültek a hangulatos "filmnéző" spotlámpák. (Közben ugyanis Adam szülei hoztak nekünk még egyet az Ikeából.)
A két bambusz közé tettük a polcsort, bár a pontos helyükről még nem döntöttünk. A váza ezüst teteje nagyon jól illik a kandalló és a dohányzóasztal íveihez.
Következő projektünk a bal oldali fal kidekorálása lesz. ;)

Our first Couch

Pár héttel ezelőtt megérkezett Adam nagymamájának a nászajándéka is. A boríték, -a szép hófehér képeslapon kívül- egy csekket is tartalmazott. Kanapét fogunk tőlük kapni... Hogy honnan és milyen bútordarabot szeretnénk a nappalinkhoz, az már teljesen ránk volt bízva. Több mint négy hónapnyi földön ülés és fekvés után végre kényelmesebben nézhetjük majd a tévénket.

Ez idő alatt rengeteg bútorboltot bejártunk, és mostanra már pontosan tudtuk milyen jellegű kanapét szeretnénk. Sőt! Annak idején, a seattle-i Ikeában járva ki is választottuk egyet. Árban és stílusában is tökéletesen megfelelt.
Felhívtuk az áruházat, és örömmel hallottuk, hogy még van belőle raktáron. Már csak egy problémánk volt. Hogyan szállítjuk haza?!


Adam barátja, Justin segített rajtunk. Lelkesen ajánlotta fel truck-ját, hogy ezáltal ő egész nap a Chevelle vezetését élvezhesse. :)

Seattle- Ikea
Egy szombati napon, március 14-én mentünk hát fel Seattle-be, hogy megvegyünk első kanapénkat.
Egész úton szép tiszta időnk volt, és a magas kamionból végre némi lehetőségem nyílt használható tájképeket készíteni.

A Cascade-hegy tetejéhez közeledvén egyre jobban látszódtak a fehér dombok és erdők. Majd egyszer csak az egész autópályát hó fedte el...





Miután a hegy csúcsát magunk mögött hagytuk, az igazi seattle-i időjárás mutatta meg magát. Esett az eső. Ez Amerika Londonja. Köd, szürkeség és víz minden felé. Nem terveztünk egyéb kitérőt az ottlétünk alatt, így utunk egyenesen az Ikeához vezetett.








Nem is volt szükség más programra, az áruházban csaknem 4 teljes órát töltöttünk. Fogalmam sincs, hogyan bírtunk ki ennyi ideig. Sok érdekes látnivaló volt, az igaz. Üresen kongó lakásunkba még rengeteg minden hiányzik. Na, de először a kanapénkat siettünk lefoglalni. Attól féltünk ugyanis, hogy nem lesz abból a fajtából, amilyet mi szeretnénk. Szerencsénk volt. A hosszú, három személyes, sötét szürke couch egyik példánya ott állt a mintaszobában, így lehetőségünk volt újra letesztelni. 'Ez tökéletes lesz!, bólintottunk egymásra, és már szóltunk is az eladó csajnak...
Kanapé kipipálva. Most már nyugodtan végigjárhattuk a boltot. Bár ne tettük volna. :) A nézelődésből vásárlás lett, és egy idő után már bevásárlókocsira is szükségünk volt. Lássuk csak. A nappalinkhoz vettünk még egy nagy hangulatvilágítós papírlámpát, dohányzóasztalt és egyéb apróságot.

Már csak a teherautóra felpakolás maradt hátra, és már indulhattunk is vissza Kennewick-be. A raktárnál egy rakodófiú segített Adamnek. Ez könnyen ment, és a kanapé hossza is tökéletesen passzolt...

Úgy terveztük, hogy még az utazás előtt eszünk valahol, ám már induláskor probléma merült fel. Az Ikea parkolójában ugyanis gondosan letakartuk a bútordarabot, hogy ne ázzon szét, ám a nagy szél makacsabb volt. Amikor a nyílt víz felett, az óceánt átszelő hídon haladtunk át, a vihar teljesen lefújta a zsákot. El szerencsére nem hagytuk, de csak többszöri megállás után sikerült rakományunkat végre stabil állapotba helyezni.
A bajlódással sok időt elvesztegettünk, ezért vacsora helyett a kocsiban hamburgerezést választottuk. De így is mire a hegyekbe értünk, már ránk sötétedett. Hatalmas pelyhekbe hullott a hó, minden csupa fehér volt. A takarófóliánk szerencsére most már egész jól bírta a megpróbáltatásokat... Egy-két órára rá újra ritkulni kezdett a hóréteg, a talaj pedig egyre szárazabb lett...

Nagyon fáradtak voltunk már, mire hazaértünk, de a kanapé természetesen nem várhatott csak úgy bedobozolva másnapig. Kibontottunk hamar egy üveg bort, és kezdődhetett a barkácsolás.
Először a kanapét csomagoltuk ki, huzatoltuk fel, majd csavaroztuk össze a lábait...



Azután Adam a kis asztalt szerelte össze, én meg a papírlámpát. Ez a jó az Ikeás cuccokban. Lehet velük barkácsolni. :)



... és íme, máris lett egy nappalink.



Habár a bútordarabok nem készletben voltak, az alumínium lábazatok pont passzolnak egymáshoz. A fekete asztal pedig tökéletesen illik a kandallónkhoz és polcsorhoz. A földgömbről nem is beszélve. :)
Még vannak ötleteink, de erről majd máskor...

Willow Tree -Promise-

Még a megérkezésemkor kaptuk Adam anyukájától a képen látható kis szobrot. Az aljára az volt ráírva, "Promise".

Nekem már az első pillanattól kezdve megtetszett egyszerűsége és letisztultsága. Az esküvőnk után a menyasszonyi virágcsokrom mellett találtam meg tökéletes helyét. Nagyon megörültem, amikor nem sokra rá más családok házaiban is találkoztam ugyanilyen faragású figurákkal, hiszen ez azt jelentette, hogy ebből a szoborcsoportból több fajta is létezik.

Hamar rákerestem a Willow Tree alkotások weboldalára.
Megtudtam, hogy a Susan Lordi művésznő által megálmodott figurák legfontosabb mondanivalói az emberi érzelmek kifejezése. Talán ezért is szerettem beléjük oly hamar. A fűzfa szobrocskák azokat a személyes és intim pillanatokat keresik, amelyek fontosak nekünk. Éppen ezért minden egyes alkotás külön nevet kap.
A mi első darabunkat "Promise" -nek, azaz "ígéret" -nek hívják.

Susan Lordi a következőket nyilatkozta erről a figurájáról:
"Hold dear the promise of love
I carved this piece so that it could be viewed ‘in the round’. You get a different understanding depending on how you turn the piece. If you view from the side where the man and woman's arms are around each other, it looks like they're kissing. If you turn it and view it from where you can see their faces and clasped hands, it looks like they're dancing. I like this duality of interpretation. 'Promise' could refer to the onset of new love, or the expectation of what's to come ... a holding-on to that feeling throughout your life..."

"Tartsd drága a szerelem ígéretét."
A mi átölelő szobrunk tehát a szerelmünk kezdetét és a közös jövőnkre várakozást jelképezi.

Our first Christmas

Karácsony közeledtével újabb képeslapokat kaptunk. Cégeset, barátit, családit. Volt ami egészen Magyarországról érkezett. Az üdvözlőlapok egyik különleges fajtája a fényképekből összerakott montázs. Nanciéktől kaptuk ezt a kedves kis ünnepi kártyát.

Egyik nap, a bevásárlóközpontban járva a Mikulással is találkoztunk. Lehet, hogy ez már Európában is lassan-lassan divattá válik, de én ezt a szokást még csak amerikai filmekben láttam.
A pláza csarnokában, egy elkerített részben, hatalmas fotelében ült a Mikulás. Mögötte karácsonyfa és ajándékok díszelegtek. Kisgyerekek tömege állt sort szüleikkel, hogy a télapóval fényképezkedhessen, és elmondhassa kívánságát.



Számomra a legnagyobb újdonság az volt, hogy az amerikaiak nem szenteste, hanem másnap reggel ajándékoznak. Még a nagy vacsora is december 25-én van.
Nos, mi Adammel megbeszéltük, hogy igyekezni fogunk egymás hagyományait tiszteletben tartva, mindig fele-fele azaz amerikai/magyar módra ünnepelni.

December 24
Délelőtt felhívtuk Magyarországot és webcamoztunk a családommal. Ott ugyanis akkor már szenteste volt. Ezután vásárolni indultunk. Halat szerettem volna sütni másnapra. Ám sehol sem találtunk egész pontyot, pisztrángot vagy egyéb édesvízi halat. Adam végül, hosszas telefonálgatás után ráakadt az egyetlen boltra, ahol aztán megvettük a magyar karácsonyi vacsorának valót. Délután még meglátogattuk Adam egyik haverját, és annak családját, akiktől szép borospoharakat és kancsót, valamint egy üveg bort is kaptunk.
Este a szülőkhöz mentünk át. Beszélgettünk, ettünk, kártyáztunk. Furcsa volt, hogy szenteste senki sem ajándékozott vagy ünnepelt.
Én viszont egész végig izgatott voltam. Hagyományaimhoz híven még aznap, mielőtt elhagytuk a lakást, a fánk alá csempésztem az ajándékomat, így amikor este hazaértünk nagy volt a meglepetés. Adam először nem akarta kibontani, mondván, hogy a Mikulás majd csak reggel jön. Ám én ragaszkodtam hozzá, hogy most nyissa ki, hisz számomra a jézuska már meg kellett volna, hogy érkezzen.
Nem kérleltem sokáig, már bontottuk is ki a hatalmas dobozt. Egy nagy, 32" -es, Samsung TV volt benne. Még thanksgiving idején vásároltam titokban, és Adam szülei segítettek egy hónapon át rejtegetni, majd a lakásba szállítani. Óriási volt az öröm. Elegáns kis bútordarabunk még aznap elfoglalta tökéletes helyét a kandalló tetején. Már csak csatornákra kell előfizetnünk, ám addig is marad a dvdzés. A tévénk elé összeraktunk egy kis "kanapét", és azóta is onnan nézünk filmet.



A férjem egy szép, fekete polcsort barkácsolt össze karácsonyra. Most már végre a könyveknek is megvan a helyük.
Adam édesapja és felesége még Seattle-ben ajándékozott meg minket egy "Instant weddings" című könyvvel, ami nagy segítség lesz, majd a második esküvőnk megszervezéséhez.
Az én szüleimtől is érkezett csomag. Cseppálló asztalterítőt és ágyneműt kaptunk.
Itt egy kicsit had térjek ki az amerikai ágyazási szokásokra.
Az amerikai ágyak három nagy részből állnak. Először is van a matrac, az alá kerül egy kemény "rugódoboz". Ez a két elem közé legtöbbször takarásként és díszítésként egy úgynevezett ágy szoknyát raknak, ami egészen a földig is leérhet. (nekünk az fekete színű) Ez az egész a harmadik részre, vagyis az ágykeretre kerül rá. Ennek a keretnek lehet fejtámlája is. Nos nekünk ez még hiányzik, így mi elméletileg csak a matracon fekszünk.
Az ágynemű még bonyolultabb. Van először is a paplan rész, majd az alá lepedőt szoktak rakni, amit a végén vissza kell hajlítani. Erre rá még jöhet egy díszes takaró. Minden ágyhoz négy plusz akárhány párna dukál. A hátsó kettő egyszerűbb, puhább tapintású, azon kell aludni, az első kettő pedig mintás, azt lefekvéskor le kell venni az ágyról. E mellé még rakhatunk díszpárnákat is. Ezek leggyakrabban henger alakúak, és van amelyiknek a két végén pom-pom is van.
Szóval Adammel itt is köztes megoldást kellett találnunk. Így lett a mi ágyunkban csupán egy paplan, de négy párna.




December 25
Már kora reggel felkeltünk és siettünk át Adam családjához. Cannon (a kisfiú) már hajnal óta ugrált pizsamában a rengeteg ajándék körül, arra várva, hogy kibonthassa őket. Ám ezt csak akkor tehette meg, ha már a család minden tagja összegyűlt.
Szép napos idő volt, sok sok hóval.



Kicsit sem túloztam, mikor azt mondtam rengeteg ajándékkal volt tele a nappali. Én legalább is ennyi csomagot egy családnál még életemben nem láttam. Komoly munkába és órákba tellett, mire mindet kibontottuk. Bár mi vendégekként érkeztünk, a család többi tagja pizsamában volt. Ez is hozzátartozik a hagyományokhoz. A szoba két sarkában tornyosultak a szépen becsomagolt ajándékok, a tévében karácsonyi dalok szóltak, a kertből besütött a nap. Mi körülültük az asztalt a szülők pedig velünk szembe tejeskávéval a kezükben egy-egy széken foglaltak helyet.



Indulhatott a móka. Először mindig csak egy valaki bontott csomagot, addig a többiek izgatottan figyeltek, de a végére már felborult ez a rend, és valahányan türelmetlenül kutattunk a dobozok között. Mi persze Adammel mindent együtt néztünk meg. Az első egy óriási hóember zsák volt. Az teli s tele volt apró ajándékokkal, leginkább csokikkal, cukorkákkal, na és sorskártyákkal. A többiek is mind kaptak ilyet, és akkor mindenki elkezdte fémpénzzel kaparászni a lapokat. Sajnos senki sem nyert.
Én kaptam egy lila műanyag furulyát, aminek az a története, hogy amikor apósomékkal vásárolni voltunk, a beszélgetésünk alatt elmondtam, hogy a magenta (lila) a kedvenc színem, és kiskoromban furulyáztam.
Adam megkapta kedvenc filmének új részét, a Batman, The Dark Knight -ot és egy régi 1985-ös Steven Spilberg gyerekfilmet, a The Goonies -t. Mindketten kaptunk kozmetikai cikkeket, tusfürdőt, krémeket. Albertson's törzsvásárlói kártyát, Sturbucks ajándékkártyát és teákat, valamint vacsora gift card-ot a Tagaris Winery éttermébe. Adam anyukája manikűrös, így engem különféle körömápolókkal lepett meg. A csomagban volt még téli zokni, póló, pizsama felső, vásárlótáskák.

Taylortól kaptunk egy nagy kreatív dobozt, amibe színes papírok, műanyag mágneses lapok, és matricák vannak. Ezekkel ugyanis hűtőre ragasztható képkereteket designolhatunk majd.
Adam megkapta fekete-ezüst, álmai földgömbjét így végre kiélheti földrajz iránti rajongását. Tervünk szerint szeretnénk majd minden egyes országot, ahová eljutunk színekkel megjelölni. A szülők egy kis üveges-mágneses-parafás naptár-jegyzetelő-üzenőfallal is megleptek minket.



Én kaptam még a konyhámhoz fűszertartót, Adam pedig kis elektromos grillsütőt, amit én azóta tökéletesen hasznosítok melegszendvicsek elkészítéséhez is.

Végezetül már csak egy nagy csomag maradt. A család legnagyobb ajándéka a Mikulástól, a ROCKBAND 2. A fiúk izgatottan bontották ki, és azonnal neki is álltak játszani rajt.



Mivel erről a játékról már meséltem, röviden csak képekben mutatnám meg mivel is töltöttük leginkább karácsony napját. A zenekar hamar összeállt. Taylor gitározott, Adam dobolt, Cannon pedig énekelt. Néha én is gitároztam egy kicsit, vagy dobolni segítettem a férjecskémnek. Ő ütött, én pedig láb pedáloztam. :) Még nevet is adtunk az együttesünknek. A srácok megkérdezték, hogy mondják magyarul: Face Melt? "Arc olvadás" feleltem, és már meg is volt a név.



Nem sokáig szórakoztunk, délutáni programnak mozizás volt megbeszélve. Számomra ez kicsit szokatlan, de amikor megláttam azt a sok családot a bevásárlóközpont előtt, rájöttem, hogy ez is valami itteni szokás lehet. A hat személy egy autóba problémát is hamar megoldottuk, Cannon került a csomagtartóba.
A Marley and me című kutyás családi vígjátékot néztük meg. A terem tömve volt, és a sok neveletlen mexikói kölyök ugrálása és sikítozása miatt, sajnos mindenki egy kicsit bosszús is lett a szomorú, sírós film végére.

Mozi után mi még Adammel hazasiettünk, hogy megsüssem a halat, majd vacsira újra a szülői házba mentünk vissza.
Az anyósom finom pulykát és sonkát főzött, különféle köretekkel, és szószokkal. Volt ott hash browns, casserole, kukorica... A magyar konyhára sajnos nem volt akkora az igény. Adam és anyukája ugyanis utálják a halat. Én viszont a fiúkkal bőségesen ettem belőle. Bár nem volt az az igazi karácsonyi ponty, így is nagyon finom lett.
Előételnek, ahogy azt a mi családunkba szokás, mézet, diót, fokhagymát és almát vittem. A hagyomány szerint ugyanis vacsora előtt a mézbe mártogatva eszünk mindegyikből egy-egy falatot. A fokhagyma az egészség, a dió a szerencse, az alma a családi összetartás, a méz pedig az édes élet és a boldogság jelképe.



A késői vacsora után még társasjátékoztunk egy kicsit, majd hazamentünk. Otthon aztán még egy kicsit borozgattunk, elrendezgettük az ajándékainkat, miközbe én a saját készítésű adventi koszorúnkat gyújtottam meg. Amerikában ugyanis nem szokás a "négy vasárnapos" gyertyagyújtás.
Így telt el a mi első közös amerikai/magyar karácsonyunk.