Első házassági évfordulónk

December 11.-én, pénteken ünnepeltük az első házassági évfordulónkat. :) Adam-nek aznap nem kellett dolgoznia, így szerencsénkre az egész napot együtt tölthettük.
A délelőtti lustálkodás után felkerekedtünk, hogy karácsonyfát vegyünk. Gondolom ez már csak így lesz nálunk. Ünnepi készülődés a házassági évfordulón. :) Ráadásul kislányunk is hamarosan megérkezik... sűrű és tartalmas decembereink lesznek.
Az időjárás hasonlóan alakult, mint tavaly, hó még sehol. Egy éve, -igaz libabőrözve- viszont még vígan fényképezkedtünk a rövidujjú esküvői ruhánkban, ám idén már komoly fagypont alá esett a hőmérséklet. A hőmérő éjszaka 6 Fahrenheitet jelzett, ami Celsiusban nem több mint -14 fok! Brrr...

Otthon aztán csak annyi időnk maradt, hogy a tartójába állítsuk a csodás, plafonig érő fánkat, este ugyanis vacsorafoglalásunk volt ugyanabba az étteremben, ahová tavaly az esküvőnk után mentünk. Adam a házasságkötésünkkor hordott ingét vette fel, és a Chevelle kocsinkkal robogtunk a resztoránig. Én sajnos nem sok csinos ruhám közül választhattam, de férjem pont úgy nézett ki mint egy évvel ezelőtt. :) Jajj, de jó kis nosztalgiázás volt!
Ám... sors ide vagy oda, a The Cedars ezúttal nagy csalódást okozott számunka. Először is csaknem fél órát kellett várakoznunk a bejáratnál, annak ellenére, hogy foglalásunk volt, másrészt a kiszolgálással és a kajával sem voltunk megelégedve.
A nagy felfordulás, és telt ház oka az aznapi Christmas Boat Parade volt. Az évente megrendezett felvonuláson, karácsonyi kivilágításban hajók vonulnak végig a Columbia folyón. Az étteremnek csodás kilátása van a vízfelszínre, ezért sokan ezt a helyet választják esti programnak. Tavaly lecsúsztunk róla, de az idén mindenképp részesei szerettünk volna lenni ennek a romantikus műsornak.
A kezdeti nehézségek ellenére végül nekünk is jutott egy asztal... ráadásul pont az, ahol egy éve friss házasokként ültünk. :) A kivilágított hajók pedig még a vacsi előtt megérkeztek...



Szóval a végén minden jól alakult, és az már nem is számított, hogy túl foghagymás Adam csirkés tésztája meg a krumplipürém, vagy, hogy nyers a halam belseje. Hiszen otthon várt ránk az esküvői tortánk és egy üveg vörösbor. :)
Igaz a nappali romokban hevert a frissen felállított karácsonyfa miatt, és az átrendezett polcról leszedett könyvek is még a kanapén hevertek, de mi mindenről megfeledkezve bontottuk ki -8 hónap után- az első borunkat, hogy méltóképp megünnepeljük közös életünk első és legszebb évét.
Igen, nekem is lecsúszott 1 pohárkával... Így a vége felé már csak szabad, és kicsit pöttömkének sem árt a bolygatás. Furán is éreztem magam már az első kortyoktól, mégsem megy ez olyan könnyen mint annak idején. :) Sebaj, kárba nem vész, férjem besegített.
Közben megetettük egymást az egy évvel ezelőtt lefagyasztott esküvői tortánkból, aminek meglepően még egész jó íze volt. Igaz nem fogyott el az összes, de megadtuk a hagyományoknak a kellő tiszteletet...



Anyósomék is megemlékeztek a nagy napról, sőt még egy ajándékkal is megleptek minket. A szépen csomagolt hófehér dobozka karácsonyi dekorációkat rejtett. Egy nagy szobor diótörőt (amivel az ünnepekkor díszítik ki a házat), és két karácsonyfadíszt. Az egyik egy cumisüveg a másik meg egy babát hordozó gólya. :) Nagyon aranyosak... Már alig vártam, hogy feldíszítsük a fánkat.

Hajnali 3 volt már, mire álmosan ágyba zuhantunk. Elszoktunk mi már az éjszakai mulatozástól. :)
Ám amíg Adam mélyen szunyókált, nekem beindult a méhem. Nem szeretem a "fájások" szót, ezért inkább kontrakcióknak vagy méhösszehúzódásoknak nevezném...Nos, mivel még mindig egyben vagyok, ezek csak jóslóak voltak, de őszintén szólva igen megleptek. Bár féltem, hogy ez még kicsit korai lenne, és bántam azt a pár korty bort, hirtelen mégis igen izgatott lettem. Csak feküdtem, és a méhem hullámázását figyeltem. Nem fájt, inkább feszített. De elég sűrűn követték egymást. A harmadiknál úgy döntöttem még egyet várok, aztán felkelek és befejezem a kórházi csomagom... De erre már nem került sor, pár perc múlva ugyanis elaludtam. :)

Thanksgiving and Black Friday

Annyira bele vagyok merülve a babavárásba, hogy észre sem veszem a mellettem elsuhanó ünnepeket. Ilyen volt az idei hálaadás is... Ráadásul már egy év eltelt, amióta Amerikába érkeztem, és elkezdtem új életem. A kör tehát végigért... Ez már a második Tanksgiving-em! Igaz az elsőnél még hajadon voltam. :)
Még ha másról már nem is tudok beszélni, csak a várandóságomról, ez nem jelenti azt, hogy semmi egyéb nem történik velünk... Nagyjából! :)

Pedig az idén is volt hatalmas pulyasütés, evés-ivás. Az asztalra a már megszokott ízek kerültek: pulykahús, krumplipüré, rakott zöldborsó, rakott töltelék, áfonyaszósz, mártások, tök, kukorica...Desszertnek pedig pumpkin pie, avagy tökös pite, vaníliafagyival. :)

Vacsora előtt imádkozott is a család. Férjem szüleinél leginkább nagyobb, ünnepi étkezések előtt szokás hálát adni. Amikor kézen fogtuk egymást és lehajtottuk a fejünket, a nagy pocakomra pillantottam, és eszembe jutott, hogy most imádkozunk először, amióta várandós vagyok... Igen, mert ez volt pöttömke első hálaadása. :) Miután mindenki jóllakott, késő estig társasjátékoztunk és beszélgettünk.

A Thanksgiving után, egy -sok amerikai számára egész évben várt- nap következik, a Black Friday. Akit ez a vásárlási láz annyira nem érint meg, az inkább teli pocakkal átpiheni a hálaadást követő napot... De mi is a fekete péntek lényege?
Ezen a napon kezdődik el hivatalosan a karácsonyra való készülődés, ajándékvásárlási láz. A boltok ennek jelképeként a Thanksgiving után óriási akciókat hirdetnek ki. Azért fekete, mert az áruházaknak nem sok hasznuk származik ebből a napból, a polcok viszont pillanatokon belül kiürülnek.
A legtöbb bolt reggel 6-7 körül, vagy hajnali 4-5 órakor nyitja meg kapuit... De vannak akik már éjfélkor! A leárazásokért pedig valóban érdemes harcolni. Plazmatévék féláron, DVD-k 5 dolcsiért...Ezek talán a legfelkapottabb termékek, mert az elektronikai cikkekért mindenki megőrül. A szerencsésebbek potom pénzért jutnak mikróhoz, porszívóhoz, TV-hez... de a lista végtelen. Vannak akik már hetekkel a fekete péntek előtt kinézik a katalógusokból, hogy mire érdemes vadászni. Mert a harc nem könnyű. Az elszántak már a hálaadási vacsora után összepakolnak, és az áruház bejárata előtt sátrat verve várják a hajnali nyitást. Nem vicc, sátrakkal!

Mi ezt a hatalmas bulit az idén is kihagytuk. Okunk több is volt rá. Egyrészt nem lett volna annyira mókást terhesen a pakolóban éjszakázni, majd embertömeg közé préselődni. Másrészt most nincs is semmire szükségünk. Harmadrészt Adam és a barátok szerint ez kamaszkorban volt jó buli, amikor a "fiatalok" (ezt muszáj volt idézőjelbe tennem, hisz még most is azok vagyunk :)) összegyűjtötték zsebpénzüket, hogy aztán fillérekért filmekhez juthassanak. És még a parkolóban bulizás, éjszakázás, majd hajnali tolakodás is jó viccnek tűnt. :) Mára már felnőtt, családos emberek lettünk, akik inkább a meleg ágyba alszanak pulykaevés után. :)

De Adammel -csak a kíváncsiság kedvéért- este 8kor elkocsikáztunk a BestBuy és Walmart elé, hogy megnézzük, gyűlik e már a nép. Hiába a zord időjárás, hideg és eső... Vagy 10 sátor sorakozott a bejárat előtt felállítva. Volt aki még tv-t is hozott magával, hogy ne unatkozzon. Az emberek vastag kabátokba, sálakba, sapkákba burkolózva forró teát ittak, és beszélgettek... Hogy mi volt ott másnap hajnalban, abba nem is merek belegondolni. :) Talán valami olyasmi, mint ezen az interneten talált képen. :)

Mi reggel kényelmesen elkészültünk, majd gyönyörű napsütésben elindultunk körbenézni, vajon mit hagyott maga után az emberáradat. Mert az nem igaz, hogy nekünk nincs szükségünk semmire: kicsi lányunknak autósülést kellett vennünk! A ToysRUs-ban üres polcok fogadtak minket. Ahol meg akadt némi maradék, azok is csak szétdobálva heverésztek a káoszban. A Target kasszáinál viszont délután még mindig állt a bál. Egyik barátunk, -aki ott dolgozik- mesélte, hogy hajnalban az egész épület körül kígyózott a sor.
Végül aztán az EllaBella-ban találtuk meg azt az ülést, amibe már első látásra beleszerettünk. Hiába jártuk körbe a várost, nekünk csak az kellett... Nem épp a legolcsóbb bolt, de a black friday-os akció keretén belül egész elfogadható áron jutottunk hozzá. A kivehető szék hordozókosár is egyben. Amerikában ez nagyon divatos, és praktikus is. A babát nem kell felébreszteni, amikor kivesszük a kocsiból, elég ha csak az ülést emeljük ki. Ennek a típusnak pedig még lábtakaró zsákja is van... Télre tökéletes lesz.
Színben pedig direkt olyat választottunk, ami fiúnak is passzol... majd. ;)
Ezt az ülésfajtát 6-8 hónapos koráig, de súlyától függően akár 1 évesen is használhatja majd pöttömke. Utána majd nagyobbat kell vennünk.
Hát így telt el a mi idei pulykaünnepünk...

Baby Shower

A hetekig tartó szervezkedés után eljött a várva várt Baby Shower-em napja is. November 15.-én, vasárnap reggel már nagyon izgatottan ébredtem. Dél körül megjöttek anyósomék, és nagyon szépen, -természetesen lila-fehér színekben- berendezték az egész klubházat. A társalgót egyébként 2 órára béreltük ki, és így utólag is nagyon jó választás volt. Elég tágas, és kellemesen, otthoniasan van berendezve. Voltak kanapék, virágok, kandalló, és egy konyhánk is, ahol a kajákat tárolni tudtuk.

Délután 3 órára már minden készen állt. A nagy asztalon sütemények, zöldségek, gyümölcsök és hidegtálak sorakoztak. Anyósom csodás lila lepke formájú sütiket készített, és még a gyümölcskoktél is halványlila joghurtban úszott. Én előző nap krumplis pogácsákat készítettem, és keksztekercset...lila csokival és kókusszal. Az utóbbinak nagyobb sikere lett, de nem bántam, legalább nekem több pogi jutott. :) A papírtányérok, villák, kanalak, szalvéták, ...sőt még az asztalterítő is lila-fehér volt. Italnak ásványvizet, bort, sört és teát szolgáltunk fel.
Anyósom, - szokása szerint- nagyon kitett magáért, és igényes dekorációjával minden részletre gondosan odafigyelt. A vizes palackokra "A baby shower for Edit" címkéket készíttetett és rakatott fel velünk, valamint a cukrot bébiételes üvegcsébe, a tejet pedig cumisüvegbe szervírozta. :)
A társalgót nem csupán lila-fehér lufikkal, hanem levendulás gyertyákkal, ibolyákkal (amiknek a cserepét ötletesen pelenkákkal vonta körbe) és apró lila lepkecsatokkal díszítette fel. A teremben elszórtan levendulás babaápolós kosárkák is álltak, valamint a Traci-től kapott bébikönyvünk. Mindegyik polcon voltak sütik, csokik és ropogtatni valók. A zenéről én gondoskodtam, ami sajnos az amerikai vendégeknek annyira nem tetszett. A Café del Mar dalai nekik túl furcsának és szokatlannak hatottak, de számomra tökéletes hangulatot teremtettek...

A kis asztal volt a szentély. :) Ide sorakoztattuk fel a vendégeknek szánt apró ajándékdobozkás köszönőkártyákat, az üzenőpapírokat és a nagy fehér keretbe foglalt kismamás képemet. A meghívóra is ez a fotó volt felrakva, a keretre pedig a vendégek (lila!) tollal üzeneteket, jókívánságokat firkálhattak fel. Az üzenőkártyák arra jók, hogy akinek valami bölcs mondása, vagy idézete van, azt oda feljegyezheti, mi pedig eltesszük a lányunknak emlékbe. A szentély alá kerültek a party legfontosabb kellékei, az ajándékok...



A vendégek -szép sorjában- hamar megérkeztek. Én igyekeztem mindenkit illően az ajtóban fogadni, és egy érdekességet vettem észre. Amerikában ugyanis nem szokás az ünnepeltnek már az ajtóban a kezébe nyomni az ajándékot. Azoknak mindig van egy kijelölt hely, ahová az érkező lepakolhatja szépen csomagolt meglepetését. (A buli alatt pedig, amikor már minden vendég ott van, publikusan kibontanak minden egyes darabot.) ...Hogy egy Baby Shower-en ki az ünnepelt, az erősen vitatott téma. Sokak szerint a kismama, mások szerint a meg nem született kisbaba. Én férjemet is a listára írom, hiszen közös munkánk gyümölcsét ünnepeljük. :)

Szegényke még ha nem is örült annyira annak, hogy a lánybuliba neki is rész kellett vennie, azért elég szépen és hősiesen helytállt. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy jól érezte magát. Persze előtte felszólította minden haverját, (és sorstársát) hogy legyen olyan szíves eljönni a shower-re. Mégse neki kelljen ott egyedüli hímneműként toporognia. Így utólag is köszönjük a sógoroknak, Taylor-nak és Cannon-nak, valamint Dustin-nak, Matt-nek és a szomszédunknak Taylor-nak, hogy részt vettek a -hagyománytörően- koedukált babaköszöntőn. Anyósom Richard-ot is magával hozta, és a barátai közül sokan férjeiket is elrángatták.

Miután minden vendég megérkezett, és italával helyet foglalt, kezdődhetett a buli.
(Ha jól számolom úgy 20-25-en jöttek el.)
Heidi egy meglepetés játékkal készült. Vagyis én tudtam róla, a kvízjáték csak szegény Adam-nek volt újdonság. A feladat ugyanis az volt, hogy az anyósom által feltett -terhességemmel kapcsolatos- kérdésekre férjemnek kellett válaszolnia. A helyes feleletek nálam voltak egy papírra írva. Jobban mondva nem a helyesek, hanem az én válaszaim. A lényeg ugye az volt, hogy ezek minél jobban egyezzenek.
A játék végül egész jól sikerült. Adam pontosan tudta a következő terhesgondozásunk időpontját, az eredeti szülési időpontot, azt, hogy mit szeretnénk ha a baba tőlünk örökölne, mit kívántam a várandóságom alatt, valamint hány centis a hasam... Arra viszont már nem emlékezett, hogy mi volt a szülésfelkészítő tanfolyamunk tanárának a neve, pontosan hány terhességi tesztet csináltam, és mi volt az első babaholmi amit megvettünk. :)

Ezután jött egy kis társalgás, evés-ivás. Részemről maradt a teázás, jó sok pogácsával. A srácok söröztek, és zavarukban igyekeztek nagyon lazán macsók maradni. :)



Nem sokra rá ugyanis következett a Baby Shower lényege, és fő programja: az ajándékbontás! A lányos "ohh, jajj, ez de ari!" meg az "úristen ez tök édi!" sóhajtások alól a fiúk igyekeztek sörösüvegjeik (és a kanapé) mögé bújni. Lehet, hogy hibáztam, és férfiaknak itt nem lett volna illő megjelenni, de ha már az apákat beengedik a szülőszobába, miért ne nézhetnék végig ahogy az izgatott kismama kibontogatja a szebbnél szebb babaruhákat, és barátnőivel, anyósával ámuldozik?! :)
Adam tehát igyekezett a háttérben maradni, de én nagyon örültem, hogy ott van velem. A kezébe nyomtam a kamerát, had filmezzen, és minden egyes ajándékdarabot izgatottan mutattam fel neki... És férfiasság ide vagy oda, láthatóan ő is velem együtt örült.



A bontogatás bizony több mint egy óráig eltartott. Én anyósommal ültem az ajándékok mellett, a vendégek pedig velünk szemben figyelték minden mozdulatomat. Az elején kicsit feszült és ideges voltam, de a végére egész jól belejöttem. Cannon segített a csomagokat a kezembe adni, amiből először a kísérőkártyát vagy képeslapot kellett előkeresnem. Abból hangosan felolvastam, hogy az ajándék kitől származik; és hogy mindenki tudja kiről van szó, rámosolyogtam. Ezután anyósom kezébe adtam a kártyát, aki -miközben én előszedegettem a táska tartalmát- ő egy papírra feljegyzetelte, hogy kitől mit kaptunk. Ez is a hagyomány része. A lista ezután be fog kerülni a babakönyvbe, így lányunk tudni fogja, hogy ki mivel ajándékozta meg.



Miután mindenkinek felmutattam a babakelengyéket, gyorsan visszapakoltam, közben megköszöntem az értékes ajándékot és jöhetett a következő... Anyósom Adam-re is gondolt, így neki is, mint leendő apának jutott pár csomagkibontás. (Ezekről majd később írok.)
Végül Dustin behozta a tőlük kapott hatalmas pelenka piramist/tortát, amibe mindenféle babaápolási cuccok is el voltak rejtve. A piramis csaknem 300 pelenkából és néhány törlőkendőből épült.



Amint elfogytak az ajándékok, mindenki hirtelen felállt, és búcsúzni készült. Úgy tűnik az emberek valóban csak a megajándékozás miatt vesznek részt ilyen party-n. A 2 óra tehát hamar elröpült, és én sajnáltam, hogy nem bulizunk tovább... Hiszen még ettem volna a gusztusos sütikből, gyönyörködtem volna a dekorációban, és társalogtam volna a születendő kisbabánkról.
De kötelességét mindenki illőn teljesítette, így már nem volt miért maradni...

Távozáskor mindenki kezébe nyomtunk egy "thank you card"-ot, valamint egy lila-fehér cukorkákat és csokit tartalmazó ajándékdobozkát...



A sok-sok szép ajándék mellett pöttömkének néhány írott emléke is marad majd a köszöntőjéről: a babakönyv, amibe majd a vendéglistát írom; a kismama fotó, egy jókívánságokkal teli kerettel; és pár üzenőkártya. Ezúton is mindenkinek nagyon köszönjük, hogy részesültetek a boldogságunkban! Külön köszönet anyósomnak, aki a világ legszebb Baby Shower-jét készítette el nekem! ;) ...Várunk kislányom!!!

Ava Grace

Tegnap délben világra jött Ashley és Aaron második kislánya, Ava Grace (magyarul ejtsd: Éva). Bár jól meglepte szüleit azzal, hogy egy hónappal korábban érkezett, teljesen egészséges és jó formában van. Ava 6 lbs (2,7 kg) és 18 in (45,7 cm) hosszú, iciri piciri baba.

Mi este hatkor mentünk a kórházba, hogy meglátogassuk az új jövevényt, pöttömke barátnőjét. :) Én már nagyon izgatott voltam, mivel az újszülöttön kívül végre a kórház szobáiba is bekukkanthatok, hiszen 3 hónap múlva én is itt fogok feküdni...
Azt tudtam, hogy az amerikai kórházak eltérő rendszer szerint működnek mint a magyarországiak, de valójában itt teljesen más volt az egész. Vannak pozitív és negatív tapasztalataim is. Most leginkább ezekről mesélnék, de természetesen a legfontosabb mégis az, hogy Ashley csodálatos és gyors szülést tudhat a háta mögött, egy gyönyörű babával a karjában. :) Megnyugtató és jó érzés ilyen kismamát látogatni.

A kórház leginkább egy jó 2 csillagos szállodához hasonlítható. A szőnyegpadlós és halk zenében úszó hosszú folyosókon semmi sem utalt arra, hogy egy betegekkel teli épületben vagyunk. Nagy nehezen, a második emeleten megtaláltuk a Birth Center részleget, aminek a bejáratánál egyből egy hatalmas recepcióba botlottunk. Kék ruhás nővérek sétálgattak fel-alá, vagy épp a pult mögött számítógépeztek. Az egyik nővérke egy bebugyolált csecsemőt ringatott. Megkérdeztük, merre találjuk a 10-es szobát. Ott volt közvetlenül mellettünk. Az osztályon minden kismamának külön szobája van, saját fürdővel.
Nővérszobák, csecsemőrészlegek nincsenek... A babák az anyával vannak együtt, de ha esetleg valaki szeretne pihenni, vagy sétálni menni, a gyerekét leadhatja a recepción, ott vigyáznak rá addig. Újszülöttet nem lehet kivinni az osztályról. Bokájukra "csipogó" van rákötve, ha valaki megpróbálná kilopni(!) a kórházból, az ajtónál egyből beriasztana. (Akárcsak egy ruhaboltban lennénk. :))

Bekopogtunk, Aaron nyitott ajtót. Ashley épp tisztába tette picurka babáját, amíg a másfél éves Audrey ott szaladgált a lábunk között. A TV hangosan szólt, mindenki vidáman és felszabadultan csacsogott. A nagynéni volt még ott látogatóban, meg még egy nő. Ja, és Nickole, kék köntösben. (Ő nővérként dolgozik az osztályon.) A szoba nagyobb, mint képzeltem. A kismama ágya volt középen, mellette egy kihúzhatós kanapé. (Ott alhatnak a kispapák.) Körülötte szekrények, üres polcok,... "konyharészleg" egy nagy mosogatóval, fertőtlenítőkkel és papírtörlőkkel. (Itt fürdetik meg a babát születése után.) Az ággyal szemben van még egy nagy szekrény, rajta TV, DVD és CD lejátszó, hűtő, és magnó. Arra, hogy nem egy hotelszobában, hanem kórházban vagyunk, csupán egy valami utalt (a kismama bonyolult, le és felhajtható, szétnyitható ágyán kívül): a "gardróbba" elhelyezett csecsemővizsgáló pult, felette mindenféle kilógó csövekkel és orvosi műszerekkel. A babát tehát nem viszik el sehová, sőt szülni sem kell másik szobára menni. Minden ott helyben történik. (Vájúdás, szülés, babavizsgálás, mosdatás, szoptatás, alvás, fürdés, evés...minden.) Érdekesség még, hogy a plafonon két óriási spot lámpa van beépítve. Amikor a kismamának már nyomnia kell, az orvos bejön, felkapcsolja ezeket az erős égőket, amik pontosan csakis a lényegre fókuszálnak. Kiszedi a gyereket, és kész is.
A legfontosabbat elfelejtettem: a csecsemő kiságya, ami egy négy keréken guruló szekrényes ételhordóra hasonlít, kipárnázott, műanyag átlátszó káddal a tetején. Abba alszik a baba.
A fürdőszoba is szép tágas, nagy jakuzzi káddal. (Ott is lehet vájúdni.) Látszott azért a berendezéseken, hogy már több éve szolgálják ki, és segítik az újszülöttek világra hozatalát, de közel sincsenek olyan rossz állapotban mint a magyarországi kórházak. Mellesleg minden sarokban kézfertőtlenítők és papírtörlők voltak elhelyezve.

Mivel szerencsére pont pelenkázásra érkeztünk, így még megnézhettük ahogy Ashley visszacsomagolja a pici kis testecskét, és takaróba pólyázza. Ezután kiemelte az ágyacskájából és odanyújtotta nekem. "Meg akarod fogni?" - kérdezte. "Biztos vagy benne?"- kérdeztem vissza, még ha olyan nagyon vágytam is arra, hogy kezembe foghassam ezt a kis emberkét, azért én a helyébe oda nem adtam volna senkinek. De amikor láttam rajta, hogy annyira nem szívbajos, ellenálltam a kísértésnek. Azt azért hozzátette, hogy az első gyerekénél ő is ilyen óvatos és féltő volt, másodiknál már lazábban kezeli a dolgokat.
Még soha életemben nem fogtam pár órás babát. Vagy lehet, csak nem emlékszem, hisz van egy húgom és egy öcsém is. :) Csodás érzés! Olyan kis könnyű és picurka volt az egész bébi, arca pedig hihetetlenül aprócska. Hosszú szőkés-vöröses szempilláit rebesgette, és sötét szemeivel méregetett. Piros kabát volt rajtam, az láthatóan nagyon megtetszett neki. Közben tátogott és forgatta a fejét. Egy kukkot sem szólt. Nem sírt, nem is aludt, csak ismerkedett az új világgal ami körülvette.
Adam is teljes transzban volt. Csodálta a kis életet, és láttam rajta, hogy egyre izgatottabban várja már a sajátja érkezését is. A karjaiba viszont nem akarta venni. Azt mondta fél. De a többiek csak röhögtek, és mondták, hogy nemsokára kénytelen lesz, itt az ideje hát, hogy gyakoroljon kicsit. Majd Aaron egy váratlan pillanatban hirtelen férjem kezébe nyomta a picit. Amikor odanéztem, Adam már önfeledten ringatta Ava-t. Nem pánikolt be, elmélyülten szemlélték egymást. :)



Később megérkeztek Ashley szülei, akik azért jöttek, hogy Audrey-t magukkal vigyék. Aaron ugyanis éjszakára bent maradt a kórházban, hogy feleségének segítsen. A Birth Center-t normál leforgású szülés esetén 24 óra múlva lehet elhagyni. Másnap délben tehát már mehetnek is haza. Ashley egyébként legszívesebben már délután kiment volna, annyira jól érezte magát. Nem is volt neki miért feküdnie. Gyors vájúdás volt, könnyű szüléssel, gátmetszés és érzéstelenítők nélkül. És mivel ez már a második gyereke, nem kell senki sem hogy pelenkázásra, csecsemőápolásra, vagy szoptatásra tanítsa. Valóban jó érzés volt egy ilyen boldog kismamát látni, szülés után 5 órával. (Tudom, rám nem ez vár, de biztatásnak, bátorításnak nagyon jól jött. )

A kórházi ellátásnak, körülményeknek, lehetőségeknek is nagyon örülök. Állítólag a konyhájuk is isteni. Csupán egy negatívumot említenék meg, ami szerencsére könnyen orvosolható. Ez pedig gondolom már ti is rájöttetek, a higiénia. Magyarországon ugyanis szüléshez a kispapákat beöltöztetik(kórházi köpenybe), meghatározott látogatási rend van, amin kívül idegen nem tartózkodhat a szülészeten, valamint csecsemőket csak ablakon keresztül láthatunk. Azt most nem tudom, hogy a babák az anyukával lehetnek e, az én öcsémnél (16évvel ezelőtt) még úgy emlékszem a csecsemők fiókokban feküdtek. Kórházi pólyában. A kismamák meg kórházi hálóingben.
"Amerika szabad ország." Ezzel a mondással jönnek, ha furcsa kérdéseimmel előállok. Nincs ebben persze semmi rossz, hogy mindenhez jogod van. Csak vannak emberek (mint például egy Európából érkező) aki ragaszkodik néhány berögzült szabályhoz, elvhez, vagy akár újításhoz. Na jó, azt azért én is szeretném ha saját ruháinkban lehetnénk. (Mármint a baba és én.) Valamint az orvos azt csinálná és nem csinálná amit én jónak látok... De biztos, hogy nem szeretném ha a kórházi szobámban jönnének mennének az emberek. Utcai ruhában. Mert én nem ezt láttam, nem ezt tanultam, szoktam meg. Az itt élő embereknek ez úgy tűnik teljesen természetes dolog. Szerencsére nincs is nekem olyan sok ismerősöm, aki látogatni jönne, és a 24 óra sem olyan hosszú idő. Aztán az otthoni babalátogatás az megint más téma.

Gratulálunk tehát az új családtag érkezéséhez, és sok szép babázós napokat kívánunk!
Távozásunkkor még odapillantottam a recepció fölötti nagy monitorra, amin egy térkép volt látható az osztályon lévő szobákról. Aaron mondta, hogy a zölddel világító helyiségekben vájúdó nők vannak. Hát, több mint a fele foglalt volt. Adammel még egyszer visszajövünk majd ide kórházlátogatásra, aztán már csak élesben.

Taylor's Birthday
Október 12 a mi családunkban is nagy nap. Taylor születésnapja! Sógoromat vasárnap este ünnepeltük, egy különleges, torta formájú rakott krumplipürés hússal. Boldog 19. szülinapot!



Columbus Day
Ennyi jeles esemény mellett már kit érdekel, hogy ma volt Kolumbusz Kristóf napja is, ami elvileg ünnepnap az országban, de a mi államunkban senkinek sem volt munkaszünet.
Kolumbusz 1492-ben ekkor lépett Amerika földjére.

Sausage Fest

Két héttel ezelőtt Richard szülei eljöttek Idaho-ból, hogy meglátogassák a családot, és engem megismerjenek. A nagyszülőkkel péntek este kilátogattunk az éppen akkor aktuális városi rendezvényre, majd ott egyből meg is vacsoráztunk.
A kolbász fesztivál leginkább az európai (német) Oktoberfest-re hajaz. Persze nagyon leegyszerűsített és miniatűr változatban. Az ötletgazda egy Kennewick-i magániskola, akik ezzel a rendezvénnyel igyekeznek minél nagyobb anyagi támogatáshoz jutni. Így szeptember végén pedig mi is lehetne találóbb egy "sör (kolbász) fesztiválnál".
Az esemény nem újkeletű. Az a rengeteg kilátogatott -szórakozni és enni vágyó- ember a bizonyítéka, hogy ennek a fesztiválnak bizony évről évre nagyobb a sikere. Pedig -egy-két komolyabb szponzortól eltekintve- a rendezők és árusok nem mások mint civil szülők és tanárok. Ki-ki beállt a maga kis bódéja mögé és árulta a friss termékeit. A hatalmas kolbászos házikó mellett lehetett még kapni kukoricát és egy fánkszerű édességet, ami az elefántfülhöz hasonlított a leginkább.
Az iskola igazán kitett magáért. A kifüggesztett zászlókkal, fafaragásokkal, címerekkel és festett fatáblákkal próbáltak igazi középkori hangulatot árasztani. A felettünk felállított színes sátorral és a hosszú fapados (most így visszagondolva nem is padok, hanem székek voltak) asztalokkal pedig a sörfesztiválos feelinget igyekeztek az iskola szűk udvarába zsúfolni. Nem mellékes (csak számunkra volt most az) a tornateremben kialakított söröző rész sem. (Alkoholt ugye "nyilvánosan" senki sem ivott.) Érdekes. Míg az Oktoberfesteken a sör a fő attrakció, addig ezt itt a háttérbe szorították. A színpadon diákok zenekara vidám dalokat játszott, az emberek pedig hosszú sorokba állva várták türelmesen vacsoráikat.

Mi is egyből szétszéledtünk. A fiúk a kolbászos pulthoz próbáltak hozzáférni, mi meg anyósommal kukoricát venni indultunk. Szép nagy aranysárga darabok voltak. Itt egy kicsit had meséljek a helyi ízekről. Washington állam messze földön híres finom, édes és bőséges kukoricaterméséről. És amikor az mondom édes, akkor mindenki felejtse el az európai kukoricát. Ennek itt olyan az íze mintha mindegyik darabot legalább 2 hónapig mézben áztatták volna. Pedig megkérdeztem, nincs édesítve, így teremnek. Ennél már csak az érdekesebb, hogy mindegyik kukoricacsövet főzés után olvasztott vajba mártanak, és úgy tálalják. (Emiatt nekem külön szólnom kellett, hogy az enyémet ne vajazzák meg. Egyszer már kipróbáltam, és nem ízlett.) Ezután jönnek rá a fűszerek: só és bors(!). Én sósan szeretem... Mármint a nekem normál kukoricát. De ez itt olyan édes, hogy nemcsak sózva és vajasan ad furcsa ízt, de még önmagában is tömény. A boltban szerencsére kicsit enyhébbet lehet venni, de azok is távol vannak a megszokott otthoni kukoricáktól.

Na, de vissza a fesztiválra. Miután anyósommal beszereztünk pár kukoricát, következhetett a helyvadászat. Szerencsére -bár szűkösen-de találtunk egy üres lyukat. A fiúk is hamarosan megérkeztek a kolbászokkal és következhetett a majszolás. De a kolbászt sem úgy képzeljétek el, hogy papírtányér, kenyérszelet, kés, villa, mustár és ketchup...Hanem hot-dog!...Jó nagy virslivel a közepén. :) Viszont meglepő módon lehet hozzá kapni savanyú káposztát. Végre egy hazai íz.
Szóval miután bevágtam a hot-dog-ot és a mézízű kukoricát, a srácok hoztak még egy tányér fánkízű desszertet, vaníliamártással. Na azzal már nehezen küzdöttünk meg, de végül egy kis kólával az is lecsúszott.
Hogy ledolgozzuk a nehéz vacsorát, elnéztünk a focipálya (?) területére kiállított játszórészlegre. Ennek is olyan vásári hangulata volt. Lehetett célba lőni, kosarazni, csirkét kosárba hajítani, üres üvegekre karikákat dobni, valamint lufit, játékokat, maskarákat és édességeket vásárolni. Mi ezt mint ilyen sorrendben ki is próbáltuk. A "mi" alatt Cannon-t kell érteni, a család többi tagja csak szurkolt.
Összességében egy jót ettünk és szórakoztunk. Amikor meg már kezdett hűvösebb lenni, hazaindultunk. Hétfőn hivatalosan is véget ért a nyár...

Grocery Shopping

Már hónapok óta szerettem volna az amerikai élelmiszerboltokról, bevásárlóközpontokról, és a vásárlási szokásainkról írni, csak valahogy mindig volt fontosabb témám.

Adammel heti nagy bevásárlásunkat a WinCO nevű boltban szoktuk lerendezni. Ha pedig csak valami éppen elfogyott apróságra van szükségünk, a lakásunkhoz legközelebb eső Albertsons- ig gurulunk. Ezen kívül még van a Walmart, de oda nem megyünk ételt venni, csak ha valami egyéb (kozmetikum, tisztítószer) cikkre van szükségünk. Ez ugyanis a legolcsóbb, ám annál gyérebb minőségű bolti lánc. Itt találkozhat az ember a legfurcsább lényekkel, és mindig nagy a tömeg. Aki nem hiszi, látogasson el erre a vicces People of Walmart című oldalra. :)

Az Albertsons minőségi, ám annál drágább élelmiszerbolt. A zöldség és gyümölcsrészlegnél minden szépen sorba ki van pakolva, még a krumpli is. Itt mindig kényelmesen lehet shoppingolni, soha sincs tele. A borsos árai ellenére mivel nekünk törzsvásárlói kártyánk van, sokszor egész jó kis akciókat ki szoktunk fogni.
Az Albertsons nálunk mégis inkább a "lefutunk a boltba kenyérért meg tejért" kategóriába tartozik. Sokszor a kocsiba ülés helyett a házsorok mögötti kis úton szoktunk végigsétálni. A bolt mellett egy Blockbuster is üzemel, így néha megnézzük milyen új filmek jelentek meg. Majd átsétálunk a Starbucks-ba, ahol kávét, vagy hűsítőt veszünk, és úgy sétálunk vissza az apartmanunkig.



A WinCo-ig akkor megyünk, ha már üres a hűtő. Szegény férjemet ha megkérdeznék mi az a dolog amit a legjobban utál, valószínűleg a heti bevásárlást választaná. De amíg én gyorsan a sorok között összegyűjtöm amire szükségünk van, Adam is elfoglalja magát. Felkap pár, az ajtónál elhelyezett autós magazint, és az úgy a zöldséges részlegig eltart neki.
Ha már a parkolóban látom rajta, hogy türelme nem fog sokáig tartani, gyorsan beugrunk a szemben lévő Starbucks-ba, és veszünk Traci-től (ő ugyanis itt dolgozik) egy-egy pohár italt, amit shoppingolás közben elszürcsölhetünk.

A bejáratnál még feltétlenül meg kell említenem a bevásárlókocsik mellett elhelyezett elektronikus, üléses Shopping Car-okat. Rámondhatjuk megint az amerikaiakra, hogy lusták?? És még a vásárláskor is le kell rakni valahová a seggüket? Lehet. De az én tapasztalatom szerint ezeket a kocsikat leginkább az idős emberek használják, akiknek már valóban nehezére esik ennyit gyalogolni, valamint az olyannyira túlsúlyos amerikaiak, akiknek a kilóik miatt nehéz a járás. A második kategória valóban elkeserítő.

Na, de kanyarodjunk is gyorsan vissza a mi bevásárlásunkra. A zöldséges- és gyümölcsös pult után következnek a fűszerek és egyéb kimérhető száraz ételek, mint például a rizsfélék, müzlik, babok, tészták, magok, szárított gyümölcsök..stb. Az eljárás pedig a következő: Először is zacskókba kiszedem magamnak a nekem tetsző mennyiséget, majd a kihelyezett -belül drótos- papírszalaggal lezárom a tetejét. Mindegyik terméknek négyjegyű kódszáma van, ezt nekünk kell ott helyben a papírra firkantani. Ennek segítségével mérnek és áraznak majd a kasszánál.



Ezután következik az egyetlen kiszolgálópult, ahol készételeket lehet vásárolni. (Mint otthon a Tesco-ban a pizza és a grillcsirke.) Itt a kínálat: corn-dog, sült burgonya, csirkefalatok..stb. Adam ekkortájt meg szokott éhezni, így amíg én a húsoknál és sajtféléknél válogatok, ő beáll a sorba corn-dog-ot és krumplit venni.
Ezután jönnek a hűtött ételek: tejtermékek, tojás, juice.

Vannak persze olyan sorok és pultok amiket elvből kihagyunk. Ezek például az üdítős dobozok. Amíg én eddig csak 4 vagy 5 üdítőfajtát ismertem (Cola, Fanta, Sprite...) addig Amerikában szinte megszámlálhatatlan ízben és fajtában lehet ízesített bubis italokhoz jutni.
Kihagyjuk még a nasipultot, édességeket, chipseket, valamint a fagyasztott készételek, az előre elkészített tálakat, pizzákat, rántott húsféléket...stb.
Sokszor veszek viszont lefagyasztott spenótot, borsót és kukoricát. Kedvencünk még a tortellini és a ravioli. Pár hónapja sajnos a boros és pezsgős sorba sem megyünk be.
Ja, meg a "mexikói részleget" is kihagyjuk, pedig azok között azért szívesen kísérleteznék. Párszor vettünk már Nachos-t, tortilla-ból készült Taco-t, Burrito-t, de a mexikói konyhaművészetemen még bőven van mit csiszolgatni. :) Vannak egész komoly chili-féleségek, szószok, és egyéb különlegességek, amit valószínűleg csupán a helyi bevándorlók fogyasztanak nagy lelkesedéssel.

Térjünk vissza az amerikai konyhához. Nagy sikerük van a különféle szószoknak, önteteknek, dip-eknek, mártásoknak és húspácoknak. Néhányat közülük már én is kipróbáltam, de inkább Adam kedvéért szoktam ilyen mártásokkal pácolni a húst.
A készételek sora is végtelen, szinte mindent félkészen, vagy készen meg lehet vásárolni. Én ezeket nem nagyon szeretem, de a konzerves kelt tészta alapok például elég sok mindenre felhasználhatóak. Belőlük is ezerféle létezik, férjem leggyakrabban azt veszi, amiből Pig in a blanket-et (virslis rolád) tud sütni. De a fahéjas-vaníliás tekercs is nagyon finom.



Az egész bevásárlás során talán leginkább a pékárú miatt vagyok elkeseredve. A friss kenyér, (zsemle, vagy kifli) itt nem divat, mindenki leginkább a zacskós, már felszeletelt (Magyarországon inkább tósztkenyérnek nevezett) kenyeret eszi. Vannak egyéb pékáruk is, pogácsafélék, croissantok, perecek, de ezek is mind mind tartósítottak. Adam nem szereti a kenyeret, így csak nekem kell megtalálnom a megfelelő fajtát, amit eddig sajnos nem sikerült.
Sokszor készítenek fokhagymás kifliket, kukoricás pogácsákat, meg egyéb extra ízesítésűeket, mikor én csupán az egyszerű mezei kenyérrel is boldog lennék.

Amerikában kétfajta kassza között lehet választani. Az egyik a sima kasszás nénis, a másik az automata. Az olyannál, ahol ember is van, nem sok a különbség az európaiakéhoz képest. Két hosszú szalagja van, ami viszont nagyon praktikus, és kényelmes a táskába pakoláshoz.

A Self Checkout, vagyis az automata kassza annál érdekesebb. Ezt leginkább azok alkalmazzák, akik kevés terméket vásároltak, így mi is leggyakrabban az Albertsons-ba használjuk. Minden nagyon egyszerűen működik: A kis érzékelős pultnál végighúzod a vonalkódot, a zacskókba helyezett árú súlyát pedig érzékeli a gép. Ha valamit elrontasz, a computer ezt jelzi annak az alkalmazottnak, akinek csak az a dolga, hogy ezeket az automatákat figyelje. Odamegy, segít, aztán árazhatsz tovább. Ha végeztél, csak lehúzod a bankkártyát (vagy bedugod a papírpénzt), kiveszed a számlát, és helló. Tényleg nem bonyolult, és még a nagy kasszánál sem kell sorban állni.

Még néhány eszembe jutott érdekesség:
-A bevásárlókocsikba nem kell pénzt bedobni. Ebből adódóan sok is az elkószált darab a parkolókban.
-A legtöbb bevásárlóközpont (pl: Walmart) bejáratába köszönőnéni (vagy bácsi szokott) állni (vagy ülni). Ezeknek az alkalmazottaknak csupán az a dolguk, hogy az érkező vásárlókra mosolyogva ráköszönjenek, majd távozásukkor mosolyogva elköszönjenek. Hát mint mondjak, nem épp egy leányálom munka, de tetszik az a hozzáállás, hogy ezek az emberek leginkább mozgássérültek, vagy hátrányos helyzetűek. Vannak hát cégek, akik példát mutatva őket is szívesen alkalmazzák.

Babaruhák, szabás-varrás és muszaka

Amikor eldőlt, hogy a baba megszületéséig már nem állok munkába, és nyugodtan, pihenéssel készülhetek a szülésre és kislányunk megérkezésére, azon kezdtem el agyalni, mivel foglalhatnám el magam.
Designer vagyok, szeretek kreatívkodni, készítek hát valamit a kis jövevénynek. Gyerekszobánk még nem lesz, úgyhogy ilyen téren nem nagyon lehet kibontakozni. De minden csecsemőnek szüksége van játékokra. És játékokból sosem elég. :)
Fölpattantam hát gyorsan a netre és ötletek után böngészgettem. Rongybabák, fonott, kötött, vart állatkák és mesefigurák tömkelegére akadtam. Az internet rengeteg szabásmintával, ötlettel és jótanácsokkal van teli. Csak válogatnom kellett. És persze a kedvem is rögtön megjött ahhoz, hogy pöttömkének babákat és állatkákat varrjak.
Az még nem rajzolódott ki tisztán bennem, hogy hol és mivel kezdjem, ezért inkább csak letöltöttem pár szabásmintát. Volt viszont egy alapötletem: Jó lenne igazi magyar mesefigurákat gyártani. Olyan babákat, amik itt Amerikában csak az én kislányomnak lennének, és amit a magyar anyukája készített neki. :) Összegyűjtöttem hát az esélyes jelölteket: Süsü, Kockásfülő nyúl, Pumukli, PomPom, Frakk, Vízipók Csodapók... Mivel én nem Magyarországon nőttem fel, nekem sajnos nincsenek nagyon ilyen magyar mesés emlékeim. Éppen ezért aki még kiegészítené valami érdekes figurával a listámat, az bátran kommentezze meg. :)

Szóval megemlítvén ötletemet a családnak, anyósom rá pár napra már hívott, hogy vett nekem valamit, ugorjunk át hozzájuk. Na, több se kellett nekem, már rohantam is. :)
Egy csodás babrózsaszín, nyuszis icipici takaróhoz kaptam szabásmintát, anyagot, kitömő vattát és minden egyéb hozzávalót. Megvolt az első projectem. :) Heidi még a varrógépét is felajánlotta, amit én középiskolás technikaórákon kívül sohasem használtam.
De most végre itt a nagy lehetőség és alkalom. Meg különben is, anyósom felajánlotta segítségét, így a hétvége nagy részét náluk töltöttük.
Szombaton, McKinley tréningje után megálltunk egy utunkba eső zöldségesnél, ahol nagyon szép padlizsánok voltak. Mivel a család még sohasem kóstolta ezt a zöldségféleséget, felajánlottam, hogy vacsira csinálok nekik belőle muszakát. :)
A muszaka, aki nem ismerné eredetileg görög, de nekünk csak tipikusan szláv (szerb, vagy jugoszláv, kinek jobban tetszik) rakott egytálétel.
Nem kell hozzá más csak padlizsán, krumpli és darált hús. A húst és a burgonyát szeretik az amerikaikat, a zöldség pedig amúgy is kísérleti alany volt, nagy lett hát az esély arra, hogy a családnak ízleni fog az európai eledel. Két öltés között (mert közben készítettük ám a nyuszis takarót) összedobtam a muszakát, be a sütőbe és már kész is volt a vacsora. Talán az, hogy mindenki kétszer szedett mindent elárul a sikeréről. :)

És most térjünk vissza a munkához. :) A varrógéppel nem volt könnyű harcolni. Miután a nyúl kacifántos pofijával megküzdöttünk, már csak látszólag a könnyebbik rész maradt hátra: összestoppolni a fejet a takaródarabkával.



A masinával mindenki megküzdött, hogy az új családtag első játékának elkészítésében részt vehessen. Anyuka, apuka, nagymama, sőt még a nagypapa is öltött párat. :) Aztán amikor már pont készen lettünk volna, a 25 éves varrógép felmondta a szolgálatot. Tippünk szerint az anyag volt túl vastag, és valamit tönkretehetett. Pedig mindent szétszereltünk, tűt is cseréltünk, portalanítottunk, de semmi. A nyuszi most a szatyorba vár arra, hogy valaki megszerelje a masinát. :( Új project után kell néznem...



Más meglepetéssel is előállt az anyós: Hat picurka, gyönyörű babaruhával. :) Ő eddig bírta. Mert most már muszáj vásárolni valamit. :) Hát mi tényleg meglepődtünk. Még nem voltam lelkileg felkészülve arra, hogy apró ruhadarabokat lássak, hajtogassak, birtokoljak és tároljak a lakásban. De ez persze egy olyan érzés, amivel az ember könnyen és örömmel megbarátkozik. Meg is kérdeztem anyósomat, hazavihetem e őket. Mert annyira hihetetlen volt még számomra, hogy ebbe nemsokára a saját gyerekemet fogom belepakolni, akit itt fog majd szuszogni az ölembe. :) Ahhh, jaj! :) Hát nem csodásak ezek a rugdalózók, kis bodyk és nadrágkák?! Hová is pakoljam most őket?
A kispapa is belelkesedett. A kanapén, tévézés közbe magára terítette az egyik rugdalózót. Mikor rákérdeztem, hogy mi jót csinál, csak annyit mondott: "Hát gyakorlok!" Imádom! :)

A nyár utolsó hétvégéi...

Na, nem mintha annyira megsiratnám a nyarat. Így terhesen, érzékeny hormonokkal, és szervezetemnek szokatlanul magas hőmérséklettel inkább áldás a hűvösebb levegő. De azért mi is, mint minden meleg napsütést szerető lény, igyekeztünk kihasználni a nyár utolsó napjait. Nyaralni nem sikerült eljutnunk az idén, maradt hát a kicsiny városunk, és a Columbia River.

Augusztus 23-én, vasárnap délután az volt a terv, hogy lemegyünk kicsit napozni a folyópartra. Előtte még beugrottunk Adam családjához, ahol csak a fiúk voltak jelen, McKinley-vel. Elhívtuk hát őket is. Kocsiba be, kutyát hátra a csomagtartóba és irány Richland.
Útközbe Adam még beugrott az irodájába valamiért, mi meg addig a cég előtti parkba várakoztunk. Lockheed Martin nemrég költözött ebbe az új épületbe, a város egy olyan negyedébe ahol leginkább nagy irodák székelnek. A park gyönyörű, sétálóúttal, kis tóval, benne piros japánhalakkal, kacsákkal, és vízeséssel.



Ezután lementünk a folyópartra. Kerestünk egy üres és nyugodt partszakaszt, ahol én kifeküdve olvashatok, a srácok pedig a kutyával pancsolhatnak. Ám hamar kiderült, a Malamute-k bizony nem szeretik a vizet. A kemény telekhez vannak szokva, nem pedig az úszkáláshoz.
Tettünk azért néhány kísérletet arra, hogy McKinley-t a folyóba csábítsuk, ám a bizonytalan lépéseknél és vízszagolgatásnál tovább nem jutottunk. :)



Végül a puppy egészen hasig bemerészkedett. Ezt is valószínűleg csak azért tette meg, mert odakint nagyon melege volt, a folyó vize pedig meglepően hűsítő volt a számára.



A fiúk sem sokáig tűrték a tikkasztó meleget. Az úszástól csak a ruhájuk tartotta vissza őket. Ám fürdőgatyát nem hoztunk. Visszamentünk hát gyorsan a kocsihoz, hogy valahol a közelben fürdésre alkalmas nadrágot vegyünk. Bejártunk vagy három boltot, de meglepő módon sehol sem volt már nyári kínálat. Végül úgy döntöttünk gyorsabb és olcsóbb, ha hazaugrunk a hiányzó ruhadarabokért.
Amint visszaértünk a strandunkhoz, a srácok egyből a hűvös folyóba vetették magukat, a kutya pedig vidáman ugrált körülöttük, vagy viccesen ugatott a partról, mintha azt mondaná: ne menjetek be a vízbe, az nem jó! :)
Adam, Taylor és Cannon bármilyen trükkel is próbálkozott, nem sikerült McKinley-t újra a folyóba csalogatni. Aztán a nagy futkározás közben Adam megbotlott és a vízbe "esett". A kiskutyus pedig mint igaz, hűséges és önfeláldozó társ, egyből utána ugrott. :) A fényképezőgép épp a kezembe volt, így sikerült McKinley legnagyobb teljesítményét lencsevégre kapnom. :)

Ezen a szakaszon a folyó közepén egy kis szigetecske állt. A srácok úgy döntöttek, átúsznak oda. Ezt kétszer meg is tették, először csak a két bátyó ment, majd másodszor már Cannon is vitték magukkal. Én addig a kutyával sétáltam, meg próbáltam egy kicsit olvasni.



Jó kis vasárnap délután volt.
Zárásképp odahaza, a strandolás után pedig jött a tisztító habfürdő, sok nyüszítéssel, ám végeredményként egy illatos kiskutyussal. :)



Fair
A rákövetkező hétvégén tartották a városban a nagy nyárvégi vásárt és rodeózás. Aaronnal és Ashley-vel látogattunk ki péntek este. A tömeget és a lehetetlen parkolást elkerülvén busszal mentünk. Most utaztam először Amerikában tömegközlekedésen, de nem volt semmi különös. A kocsit a megálló parkolójába hagytuk, majd csaknem 20 percet buszoztunk a külvárosig.
A Fair-t a város szélén, egy hatalmas kietlen területen állították fel, közvetlenül a rodeó arénája mellett. Egyszer már jártam itt tavaly, amikor karácsonyi vásárra jöttünk. Most persze teljesen máshogy nézett ki minden. A terület emberektől zsongott. Tele volt körhintákkal, hullámvasutakkal, árusokkal, színpadokkal, célbalövős és egyéb a vásárokon megszokott szórakozási lehetőségekkel. Erősen fújt a szél, de szerencsére nem esett és hideg sem volt.

Első dolgunk az volt, hogy valami vacsi után nézzünk. Körbejártuk vagy ötször a kajáldás részleget, de valahogy semmi jót nem láttam. Voltak amerikai és mexikói standok. A vásár különlegessége a főtt kukorica és az Elephant Ear volt. A magyarul elefánt fülnek evezett étel pontosan a kinézetéről kapta a nevét. Én amint megpillantottam, a jó kis magyar lángos jutott eszembe, és egyből összefutott a nyál a számba. De sajnos hamar ki kellett ábrándulnom. Ez egy édes, fahéjas fánkféleség. Desszertnek jó lesz. Keressünk előtte valami rendes kaját is.



Végül a BBQ-s pultnál kötöttünk ki, ahonnan meggyőzően finom illatok terjengtek. Friss, grillen sült husik. Én BBQ Beef-et válaszottam, Adam pedig hot-dog-ot. Képen olyan gusztán nézett ki. Persze amíg meg nem kóstoltam. A kifli közé tömött marhahúsnak a sok szósztól elveszett a grilles ízvarázsa. Fel is bosszantottam magam, hogy miért kell Amerikában minden húst trutyikkal elrontani, de ez már csak az én "európai" bajom volt. Na ja, a képen még mosolyogva mutatom finomnak hitt vacsorámat.



Drága férjecském feláldozta magát és cserélt velem. :) Így hát maradt nekem, a hisztis kismamának a jó borsos hot-dog. A másik ami idegesített, hogy a szél telefújta a számat és az üdítőmet porral. A hajamat is folyamatosan meg akartam enni.
Na, de ezeken a "problémákon" is hamar túltettük magunkat és teli hassal folytattuk tovább a nézelődést.
Láttunk gyerekek által kiállított maketteket, sütiversenyen készült remekműveket és farmokon élő állatokat (bárányt, kecskét, pónit, nyulat, disznót...).
Aaronék koncertre mentek, mi meg beültünk pár percre rodeót nézni. Mert én még ilyet élőben sohasem láttam. A külön ezekre a versenyekre kialakított stadion ma tele volt emberekkel. Szerencsére találtunk egy szűk kis helyet az egyik padon, ahonnan tökéletesen ráláttam az eseményekre.



Cowgirl-ök nyeregből cukorkákat osztogattak a gyerekeknek, a bemondó pedig buzdította és szórakoztatta a közönséget.
Hát, mit mondjak. Amikor megláttam, ahogy az eszeveszetten kirohanó, rémült kisállatok után vágtatnak a cowboyok, majd lasszóval a földre teperik őket, csak sajnálatot éreztem. Nincs ebbe semmi szórakoztató, gondoltam. A "jaj, szeeeegény" felkiáltásom után Adam azt tanácsolta jobb ha csendesen, magamban fojtom a véleményem, mert csupa rodeó fanok vesznek minket körbe. Meg különben is, ő megmondta, hogy ez nem nekem való szórakozás.



Később ifjú és leendő cowboy-ok és cowgirl-ök is versenybe szálltak. Ki tud tovább nyeregben maradni.



A jó bulihangulat ellenére hamar ráuntam a rodeósdira, és új látnivaló után néztünk. Már besötétedett, és az egész vásár hirtelen romantikus és filmbéli hangulattá változott. Fiatalok ringispileztek, bikát ültek, táncoltak, célba lőttek, állatokat etettek, ettek-ittak (nem alkoholt), vagy koncerten tomboltak. A második képen látható körhinta akárcsak a Notebook-ból pattant volna ki. Már csak Noah és Allie hiányzott az egyik hintaszékből. :) A kamasz korosztályon kívül sok volt az idős, vagy családos, gyerekes érdeklődő is.
Én megkaptam a várva várt elefánt fülemet, aminek csak a negyedét sikerült bemajszolnom, bármennyire finom is volt. :)



Miután már mindent körbejártunk, megálltunk a nagy színpadnál, hogy a híres Night Ranger együttes utolsó számait mi is meghallgathassuk. Én nem vagyok nagy rock rajongó, de talán ezek voltak az est legromantikusabb percei. Adammel leültünk egy padra, és élveztük a nyár illatát, a zenét és a szerelmet. :) Szerintem a pocaklakó is nagyon jól érezte magát. :)
A Night Ranger egyik világhírű, Sister Christian című számát még én is ismertem.

Végül megkerestük Ashley-éket, akik épp "kocsmáztak". Egyszer már részletesen meséltem arról, hogy Amerikában nem lehet nyilvánosan alkoholt fogyasztani; és a bárokba, sörsátorokba, alkoholboltokba is csak szigorúan személyi igazolvánnyal, 21 év feletti léphet be. Nos itt a vásáron is volt egy ilyen "ivásra kihelyezett terület", ami persze tömve volt olyan emberekkel akik bulizni jöttek ki. A személyinkkel (én a zöld kártyámmal) sorba kellett állni, és láss csodát, én ezúttal problémamentesen bejutottam.
Szerencsére a "bárnak" volt teraszrésze is, így nem kellett büdös részegekkel lökdösődnünk. Aaronék kint álldogálva ismerősökkel beszélgettek. Mi is odasomfordáltunk, de mivel én nem ihatok, és már fáradtak is voltunk, annyira nem sikerült a bulihangulatba belefolynunk. Amúgy is kellemetlenül szoktam érezni magam, ha nagy ritkán ilyen helyzetbe keveredek. Kismama vagyok, és leendő anyuka, semmi keresnivalóm a pityókás és rám hajoló, hülyeségeket beszélő emberek között. (Tudom, most sokaknak kikerekedett a szemük. :)) Különben is az egész úgy néz ki, mint Európában (vagyis tapasztalataim szerint Olaszországban) a dohányzásra kijelölt területek. Mindenki egymás hegyén hátán ácsorog és iszik. A falakon kívül pedig a "normális" élet folyik. Legalábbis ezt érzékeltetik veled, hisz egy elkerített területen vagy, mert bűnös dolgot művelsz. Egy fontos és pozitív különbséggel: Itt senki sem dohányzik.
Ki is mentünk hát hamar, majd egyből a megálló felé vettük az irányt. A busz ezúttal tele volt, de szerencsére elég gyorsan, hullafáradtan, ám élményekkel teli érkeztünk haza.