Driver License -Driving Test-

Miután átmentem az amerikai jogosítványomhoz szükséges teszt elméleti részén, következhetett a gyakorlati.
Amerikában mindenki saját kocsival megy vizsgázni, és ezzel együtt maga a gépjármű is tesztelésre kerül. Rendelkeznie kell kötelező biztosítással, mindegyik lámpának működnie kell, valamint nem lehet sehol sem törött. Mivel nekünk egyik autónk sem vizsgaképes (a Chevelle régi járgány, a Suzukinak pedig meg van repedve a szélvédője), anyósom nagy Jeep-jét kellett kölcsönkérnünk. Eddig életemben talán háromszor használtam automata váltós kocsit, ráadásul rutin ide vagy oda, már 3 éve nem vagyok mindennapos vezető. Gyakorolnom kellett mielőtt bizonyítok, de a város idegen utcáinak kiismeréséhez már végkép nem jutott időm és lehetőségem.

A vizsgát megelőző napon elhoztuk anyósomtól az autót, hogy egy kicsit megismerkedjek vele. Féltem, hogy mi lesz, ha megállít a rendőr, de a feladat teljesítése érdekében ennyit kockáztatnom kellett. Adammel áttanulmányoztuk a műszerfalat és férjem megmutatta az automata kocsiban található különbségeket. Szerencsére nem sok van... Ez mégiscsak a könnyebbik variáció. (A manuálisra átállás helyett.) Este kimentünk az ügyintéző irodához, ahonnan majd a tesztvezetés indulni fog. A parkoló szélén, egymástól pár méteres -egy autónak elég- távolságra 4 darab bója van elhelyezve. Ahhoz, hogy Amerikában (vagy legalábbis itt Washington államban) jogosítványod lehessen, ebbe a "szűk" résbe be kell tudnod tolatni az autódat. Nem is volt nekem ezzel sohasem problémám... Igen ám, kisautóval, nem pedig egy Jeep-el. Adam mutatott pár trükköt arra, hogyan lehet ezzel a kocsival a legegyszerűbben beállni. Sötétedésig gyakoroltam. A padkának egyszer sem mentem neki, és tökéletesen elégedett voltam a teljesítményemmel.
Ezután kimentünk egy üres sikátorba, ahol szintén tolatva próbáltam visszakanyarodni a főút széléhez. A sok -biztonsági öv alatti- forgolódást pöttömke nem annyira díjazta, és a hasam hamar elkezdett fájni. Mérges is voltam, miért kell nekem pont most ezzel kínlódni, ráadásul feszült is voltam a másnap miatt. Aztán végül még elmentünk a boltba bevásárolni, és ezzel le is tudtam a gyakorlást.

Reggel még idegesebben ébredtem. Bármennyire is nyugtatgattam magam, a hátam közepére sem kívántam ezt a vizsgát...Hogy valaki belém kössön, és a 10 éves rutinomat kritizálja. Esetleg még meg is buktasson... Az okmányirodáig megint én vezettem. Hurrá, a reggeli napfény pont a szemembe vakított, de legalább az eső nem esett már. Beálltam a vizsgázók parkolóhelyére, és vártunk. Tőlem balra egy mexikói srác ült idegesen kocsijában, jobbra pedig egy középkorú (látszólag) orosz nő. Azt hittem csupa amerikai kamasszal leszek körülvéve. De nem... Úgy tűnik sok bevándorló szeretne Amerikában vezetni.

Az irodából egy morcos szájú, napszemüveges fiatal nő jön ki. Mappával a kezében. Jaj neeeee!- kiáltok fel. Miért pont csaj kell, hogy vizsgáztasson?! Már elnézést, de szerintem náluk rosszabb nem is létezik a világon. Én még idegesebb leszek, de már nincs visszaút. Adam egy Good luck!-al kiszáll a kocsiból, és magamra hagy. A bejárat előtt figyel tovább. "Ez a bal kezem: left. Ez a jobb kezem: right." Ismételgetem magamban, mert zavaromban még ezt is biztos el fogom felejteni.
A nő odajön, int, hogy húzzam le az ablakot. Ez hamar, egy laza gombnyomással meg is történik. Elkéri a papírjaimat, majd megkér, hogy mutassam meg a kézi jelzéseket: jobbra fordulás, balra fordulás, megállás. Ez is könnyen megy, hisz még emlékszem rá a könyvből. Ezután leellenőrzi a lámpáimat, nekem meg indexelnem kell. A kéziféket is sikeresen megmutatom, bár ha Adam előző nap nem árulja el, hol találom az automata kocsiban, ez bizony most komoly fejtörést okozott volna.
A csaj beül mellém, én aláírok és előre elnézést kérek az angolomért. Nem szól semmit, úgy tűnik nem egy társalgós fajta. Mindegy. Biztonsági öv bekapcsol és indulunk. Élesen és feszülten figyelek mindenre, úgy vezetek mint eddig még soha életemben. Értem az angol utasításokat, mikor merre menjek... Mindkét kezem a kormányon (10-es és 2-es óraállás szerint),... figyelem a sebességkorlátozásokat,... minden kanyarnál, sávváltásnál indexelek,... a tükrökbe milliószor belenézek, sőt még hátra is fordítom a fejem, hogy a vizsgáztató biztosra vegye, figyelek mint a sas. A nő közben a papírjára jegyzetel, és egy mukkot sem szól azon kívül, hogy irányít. Ideges vagyok, nem tudom, hogy mindet úgy csinálok e, ahogy ő elvárja. Igyekszem rutinosan vezetni, hogy lássa, nem most ülök először volán elé. Látszólag ez őt nem érdekli, csak firkászik.

Aztán a főútról egy mellékutcába kanyarodunk és én még stresszesebb leszek. Tudom, hogy most jönnek a "beugratós kérdések". Igyekszek mindent úgy csinálni, ahogyan azt általában is tenném. Hirtelen megkér húzódjak az út szélére, és álljak meg úgy mintha ott akarnám hagyni a vehicle-t. Leparkolok szépen párhozamosan... A nő ismét firkál, nem értem mit rontottam el. Ideges leszek és mérges, úgy megyek tovább. A másik utcán ismét félre kell állnom, de most kitolatva. Ezt is, szerintem (!) szépen teljesítem,... indexelek, hátranézek. Amikor újra elindultunk, hirtelen iskolabuszt pillantok meg előttem. Megrémülök, de a busz szerencsére lekanyarodik.
Egy egyenrangú útkereszteződéshez érkezünk. Vagyis mindenkinek stop táblája van! De ki menjen akkor, ha mindenkinek meg kell állni?! Megállok. Logikusan gondolkodom: jobb kéz szabály. Autók jönnek jobbról, várok...Csak nem akarnak elfogyni. Még mindig állok, és várok. De már szemből és balról is mindenki vár. Hirtelen valaki rámdudál. Mi a fene?! Felemelem a kezem, megköszönve a jobbról érkező kocsinak, hogy átenged és elindulok. Ha most meghúz a vizsgáztató, legalább elmondhatom, hogy udvarias voltam. A csaj firkál, én meg teljesen reményt vesztek. Mérges vagyok magamra. Várnom kellett volna, akkor is ha dudálnak!-gondolom.

Hamarosan visszatérünk az okmányiroda parkolójához. Éljen, mindjárt vége! Tiszta ideg vagyok, az elkövetett hibáim miatt, és szememmel nem is próbálom megkeresni Adam-et. Magamban morgok: minek kéri a csaj, hogy még ezt a hülye beállást is megcsináljam neki?! Tutira vettem, hogy meghúzott... Férjem eközben bentről, titokban kameráz:



(Elfordult, hogy ha meglátnám, ne essek zavarba. Közben hallani, ahogy a mexikói srác apjával beszélget, akinek a fia immár negyedszer próbálkozik.)
A videón látszik, ahogy szemből megérkezünk, majd gondolkodás nélkül, kapkodva és idegesen be akarok tolatni. Nem is sikerül. A legcsúnyább beállás életemben. Aztán ugyanabban a pillanatban, -mint akinek már tényleg nem maradt veszteni valója-, közlöm a csajjal, hogy megcsinálom újra. Persze nem szól vissza, de ezt már megszoktam tőle... Kihajtok, (most az indexet sem felejtem el) és szépen betolatom a Jeep-et. Elégedett vagyok magammal.

Ezután már csak vissza kellett állnom a kiindulási helyemre és leállítani a kocsit. A vizsga legjobb része. A nő elhadarja a hibáimat, a papírján mutogat. Igyekszem követni. Próbálok rájönni, hogy átmentem e... 80%-os lett az eredményem. Elmagyarázza, hogy az útszéli leállásnál el kellett volna tekernem jobbra a kormányt, mert lejtőn voltunk. (Megjegyzem ez nekem fel sem tűnt.) Valamint a stoptáblás útkereszteződésnél csak az első(!) jobbról érkező autót kellett volna átengednem, és utána tovább hajtanom. Így haladnak egyesével előre a kocsik. Jaaaj, mondom neki, hát Európában mindenkit el kell engedni. Próbáltam kicsit oldani a hangulatot, de úgy tűnik a csaj nem volt valami vicces kedvébe, mert flegmán visszafelelt, hogy ez nem Európa. Pff! Végén még hozzátette, hogy többször kéne hátranéznem, amikor sávot váltok. (Hát forgolódtam én, kérem szépen, már amennyire pöttömke ezt tűrte a hasamban...De nem számít. Erről már végkép nem nyitottam vitát.)
Kezembe nyomta a papírokat, mondta, hogy menjek be az irodába, és húzzak számot.
Összeszedtem magam, bezártam az autót, és idegesen a bejárat felé indultam. Adam messziről kérdőn nézett rám, én meg csak vállat rántottam. A parkolóban még megállított az orosz nő férje, hogy megkérdezze átmentem e, de neki is csak annyit mondtam, hogy I don't know! De addigra Adam is gyorsan odafutott hozzám, kivette a papírokat a kezemből és felvilágosított, hogy átmentem! :)
Abban a pillanatban megkönnyebbültem (mert azt hittem csupán újabb időpont egyeztetésért kell visszamennem az irodába) de ugyanakkor nagyon mérges is voltam magamra. Azt hittem ennél azért jobb leszek.
De ez már nem számít! Férjem próbált lenyugtatni. Ő nagyon örült, és büszke volt rám. A lényeg hogy megvan, ismételte. Vidáman mentünk oda az ablakhoz, ahol aztán egyből le is fotóztak. Kezembe kaptam az ideiglenes jogsimat, és végre először, legálisan én vezettem haza az autót.
Egy hétre rá pedig postán érkezett az eredeti, amerikai vezetői engedélyem... Ez a kötelességem is kipipálva. Végre gond nélkül róhatom az ország útjait! ;)

Driver License -Knowledge Test-

Az Amerikai Egyesült Államok törvényei szerint azok a külföldiek, akik letelepedni kívánnak az országban, és autót akarnak vezetni, KRESZ és vezetői vizsgát kell letenniük. Érdekes azonban, hogy a német állampolgárok ez alól kivételt élveznek. Ennek nem is értjük az okát... Turisták, ideiglenes itt tartózkodók egy évig használhatják a sajátjukat.

Hamar egyértelművé vált hát, hogy nincs kibúvó, ha valaha is vezetni akarok itt, muszáj -10 év után újra- vizsgáznom. Csak most a szabályokat más nyelven kell megtanulnom... Látszik, hogy nem sok kedvem volt angolul KRESZ szabályokat magolni, ezért is húzódott ez el hónapokig. Hiszen a jogsit már a SSN készhez vételekor lerakhattam volna. De mivel úgyis csak egy kocsink volt, ez mégsem bizonyult annyira sürgősnek. Most azonban, hogy lassan szülni fogok (bármelyik percben indulni kell MAJD a kórházba), és a Suzukit is megvettük; eljött a végső ideje annak, hogy én is legálisan tudjak volán mögé ülni.

Az ügyintéző irodába ezt a kedves kis füzetecskét nyomták a kezembe, hogy olvassam ki. Szerencsére nem annyira vastag mint a mi magyarországi KRESZ könyvünk volt, viszont ugyanolyan unalmas. Ráadásul tele van idegen szakszavakkal. (Az autó például nem csak simán "car", hanem "vehicle", azaz gépjármű.) Szóval volt mit magolnom.
Először végignyálaztam mind a 100 oldalt, kiszótáraztam, lefordítottam minden egyes ismeretlen szót, majd -immár összefüggőbben-, újra átolvastam az egészet. Adam is sokat segített. Ha valamit nagyon kacifántosan írtak le, azt nekem elmagyarázta érthetőbben. Az interneten még egy próbatesztet is talált nekem, amin gyakorolgattam. Na, ezen már elsőre megbuktam. :(
Még szerencse, hogy Amerikában nem kell még elsősegély tesztet is csinálni. Elég a szabályokat ismerni és vezetni tudni. Mivel az ország óriási, a KRESZ is államonként eltérhet. Nekem értelemszerűen a Washingtoni szabályokat kellett elsajátítanom.
Szerencsére nem sok eltérés és újdonság van az európai (magyar) KRESZ-től, ezért is okoztak számomra nagyobb gondot az idegen szavak. Voltak azonban mértékegység különbségek: A távolságokat mérföldbe, lábba és inch-be kellett ismernem, a sebességkorlátozásokat pedig mérföld per órában (mph).
Néhány jelzéstől és táblától eltekintve az alábbi fontos eltérésekkel ismerkedtem még meg:
-A sárga iskolabuszok (School Bus) jelzései.
-Automata váltó. (A legtöbb amerikai nem is tud kézi váltós autót vezetni.)
-Sárga vonallal jelzett kanyarodósávok helyes használata.
-Vezetés az óceán partján (strandján).
-Alkohol tárolására és fogyasztására vonatkozó szigorú szabályok. (Amerikában ezt nagyon szigorúan veszik, mint ahogy a nyilvánosan italozást is. A könyv is erre külön fejezetet szentelt: Az autóban nem lehet bontott alkoholt szállítani (csak a csomagtartóban), és még az utasok sem ihatnak. A vér nem tartalmazhat több mint 0.08 alkoholt (ez egy pohár sört vagy bort jelent). (21 év alattiaknál ez 0.02, mert ők egyébként sem ihatnak.) Aki ezeket megszegi, azt letartóztatják. )

Érdekesség még, hogy teli pirosnál lehet jobbra kanyarodni. Természetesen ha nem jön semmi, és ezt külön jelzés nem tiltja. Ezen kívül a könyv kimondja, hogy ha a gyalogos még csak a járda első felénél tart, az autós áthajthat rajta. Mármint az úttesten. :) (Magyarországon amint valaki lelép, meg kell állni. )
És még egy eltérés: Amerikában 16 évesen már megszerezhető a jogosítvány (Magyarországon 18 a korhatár), és ezzel minden fiatal él is! Hiszen a tömegközlekedések nem annyira elterjedtek, így mindenki kénytelen autóval közlekedni. Még iskolába is! (De ezt filmekben úgyis láthattátok eleget.)

Na jó, ennyi ismertető után, jöjjön a vizsga. Október 16.-án Adam nem ment dolgozni, így reggel bevonultunk a jogosítvány ügyintézős irodába, hogy első körként megcsináljam a tesztet. Ehhez nem kellett külön időpontot kérni.
Sorszámot húztam, leültünk a váróba és vártunk. Szerencsére elég gyorsan fogyatkoztak az emberek előttünk. Ide ugyanis nemcsak jogsira pályázók jönnek, hanem mindenki akinek intéznivalója van a papírjaival, vagy kocsijával.
Amikor végre sorra kerültem, Adam is odajött velem az ablakhoz, hogy segítsen a bejelentkezésnél. Felvették az adataimat, többek között a súlyomra, magasságomra, szem és hajszínemre is kíváncsiak voltak. A terhességem előtti súlyomat mondtam be. :) Végül a srác megkérdezte, hogy hordok e lencsét vagy szemüveget, mert következett a szemvizsgálat. Mondtam, hogy van kontaktlencse a szememben. Ott helyben, az ablak pultjánál ki volt rakva egy szerkentyű amibe bele kellett néznem. A felső sorban betűk voltak, amiket fel kellett sorolnom. (Kicsit lassan ment, mert izgultam, hogy az angol betűket helyesen ejtsem ki. :)) Aztán a következő sorban különböző színű karikák álltak, itt azokat kellett megkülönböztetnem. Végül egy villanást láttam kétoldalt, és egy téglalapban álló pici pöttyöt. Ezekről is el kellett mondanom, hogy hol állnak. Ennyi. Szemvizsgálat kipipálva, küldhettek tesztet írni.

A váró és a fogadó ablakok között, egy félreeső zugban régi számítógépek voltak egymás mellett felsorakoztatva. Én ehhez az elkerített részhez mentem, Adam pedig visszaült várakozni. Az egyik sarokban lévő gép monitorján nagy betűkkel ott állt a nevem. Odaültem, és körülnéztem, vajon van e valaki a közelben, akitől megkérdezhetném, hogy használhatom e a szótáram. Biztosra vettem, hogy (a sok mexikói miatt) van nekik spanyol változatú tesztjük, ám a magyarban kételkednék. :) Milyen igazságtalanság! De néhány kamasz vizsgázón kívül senkit sem láttam.
Mindegy gondoltam, nekiállok, lesz ami lesz alapon. Ha nem sikerül, majd jövök újra. A táskámban lapuló 4 oldalnyi szókészletemet nem mertem elővenni, nehogy emiatt ne engedjenek át. Különben is, mi ez a felesleges stresszelés, pöttömke sem szereti ha anyu feszült. De szerencsére ő jól viselkedett, nem is próbált zavarni. :)
Ám az elején valahogy mégis ideges voltam. Hirtelen annyi minden jelent meg a monitoron, angolul, idegenül. Kezdésnek volt egy próbakérdés, amivel letesztelhettük, hogy átlátjuk e a program rendszerét: Mennyi 2x2? Alatta volt 4 lehetséges válasz, de én annyira ideges voltam, hogy ezen is rágódni kezdtem. :) Aztán miután megnyomtam a választ, és megjelent a "Correct" szó, megnyugodtam. A géphez fülhallgató is tartozott, szóval hallgatni is lehetett az egész tesztet. Igaz én olvasva készültem, nem pedig hallás alapján, de azért ez is valamennyire segített.

Következtek hát a valós kérdések. Mindegyik mellé kiegészítésképp fotót is raktak, ami szintén nagy segítség volt. 25 kérdés volt, ebből 20-at kellett eltalálni ahhoz, hogy átmenjek a vizsgán. Mindegyikhez 4 lehetséges válasz tartozott. Az elején egész jól ment minden. 10-ig egy hibát sem vétettem, és ha valamiben nem voltam biztos, azt átugrottam. A végére 2 rossz válaszom volt és 4 megmaradt kérdés. De ekkor már úgy fellelkesedtem, hogy tudtam, nem bukhatok el a cél előtt. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen jól fog menni szótár nélkül. Végül 4 hibás válasszal végeztem. Átmentem!... Hatalmas volt a megkönnyebbülés, és örültem, hogy a program mindig egyből rámutatott a helyes válaszra. Érdekes különben, hogy nem is szóértési, vagy új szabályokon csúsztam el, hanem a kacifántos, beugratós kérdéseken.

Mosolyogva sétáltam ki, és Adam akkor már tudta, hogy sikerült. Ő is nagyon büszke volt rám, hiszen nem gondoltuk, hogy az angolom majd elég lesz egy ilyen teszt kitöltéséhez. Visszamentünk az ablakunkhoz, ahol a srác gépén már rajta volt a vizsgaeredményem. 84%-os. Következhet a vezetési teszt, amihez ott helyben időpont egyeztettünk. Péntek reggel 8 óra. Szorítsatok!

Grocery Shopping

Már hónapok óta szerettem volna az amerikai élelmiszerboltokról, bevásárlóközpontokról, és a vásárlási szokásainkról írni, csak valahogy mindig volt fontosabb témám.

Adammel heti nagy bevásárlásunkat a WinCO nevű boltban szoktuk lerendezni. Ha pedig csak valami éppen elfogyott apróságra van szükségünk, a lakásunkhoz legközelebb eső Albertsons- ig gurulunk. Ezen kívül még van a Walmart, de oda nem megyünk ételt venni, csak ha valami egyéb (kozmetikum, tisztítószer) cikkre van szükségünk. Ez ugyanis a legolcsóbb, ám annál gyérebb minőségű bolti lánc. Itt találkozhat az ember a legfurcsább lényekkel, és mindig nagy a tömeg. Aki nem hiszi, látogasson el erre a vicces People of Walmart című oldalra. :)

Az Albertsons minőségi, ám annál drágább élelmiszerbolt. A zöldség és gyümölcsrészlegnél minden szépen sorba ki van pakolva, még a krumpli is. Itt mindig kényelmesen lehet shoppingolni, soha sincs tele. A borsos árai ellenére mivel nekünk törzsvásárlói kártyánk van, sokszor egész jó kis akciókat ki szoktunk fogni.
Az Albertsons nálunk mégis inkább a "lefutunk a boltba kenyérért meg tejért" kategóriába tartozik. Sokszor a kocsiba ülés helyett a házsorok mögötti kis úton szoktunk végigsétálni. A bolt mellett egy Blockbuster is üzemel, így néha megnézzük milyen új filmek jelentek meg. Majd átsétálunk a Starbucks-ba, ahol kávét, vagy hűsítőt veszünk, és úgy sétálunk vissza az apartmanunkig.



A WinCo-ig akkor megyünk, ha már üres a hűtő. Szegény férjemet ha megkérdeznék mi az a dolog amit a legjobban utál, valószínűleg a heti bevásárlást választaná. De amíg én gyorsan a sorok között összegyűjtöm amire szükségünk van, Adam is elfoglalja magát. Felkap pár, az ajtónál elhelyezett autós magazint, és az úgy a zöldséges részlegig eltart neki.
Ha már a parkolóban látom rajta, hogy türelme nem fog sokáig tartani, gyorsan beugrunk a szemben lévő Starbucks-ba, és veszünk Traci-től (ő ugyanis itt dolgozik) egy-egy pohár italt, amit shoppingolás közben elszürcsölhetünk.

A bejáratnál még feltétlenül meg kell említenem a bevásárlókocsik mellett elhelyezett elektronikus, üléses Shopping Car-okat. Rámondhatjuk megint az amerikaiakra, hogy lusták?? És még a vásárláskor is le kell rakni valahová a seggüket? Lehet. De az én tapasztalatom szerint ezeket a kocsikat leginkább az idős emberek használják, akiknek már valóban nehezére esik ennyit gyalogolni, valamint az olyannyira túlsúlyos amerikaiak, akiknek a kilóik miatt nehéz a járás. A második kategória valóban elkeserítő.

Na, de kanyarodjunk is gyorsan vissza a mi bevásárlásunkra. A zöldséges- és gyümölcsös pult után következnek a fűszerek és egyéb kimérhető száraz ételek, mint például a rizsfélék, müzlik, babok, tészták, magok, szárított gyümölcsök..stb. Az eljárás pedig a következő: Először is zacskókba kiszedem magamnak a nekem tetsző mennyiséget, majd a kihelyezett -belül drótos- papírszalaggal lezárom a tetejét. Mindegyik terméknek négyjegyű kódszáma van, ezt nekünk kell ott helyben a papírra firkantani. Ennek segítségével mérnek és áraznak majd a kasszánál.



Ezután következik az egyetlen kiszolgálópult, ahol készételeket lehet vásárolni. (Mint otthon a Tesco-ban a pizza és a grillcsirke.) Itt a kínálat: corn-dog, sült burgonya, csirkefalatok..stb. Adam ekkortájt meg szokott éhezni, így amíg én a húsoknál és sajtféléknél válogatok, ő beáll a sorba corn-dog-ot és krumplit venni.
Ezután jönnek a hűtött ételek: tejtermékek, tojás, juice.

Vannak persze olyan sorok és pultok amiket elvből kihagyunk. Ezek például az üdítős dobozok. Amíg én eddig csak 4 vagy 5 üdítőfajtát ismertem (Cola, Fanta, Sprite...) addig Amerikában szinte megszámlálhatatlan ízben és fajtában lehet ízesített bubis italokhoz jutni.
Kihagyjuk még a nasipultot, édességeket, chipseket, valamint a fagyasztott készételek, az előre elkészített tálakat, pizzákat, rántott húsféléket...stb.
Sokszor veszek viszont lefagyasztott spenótot, borsót és kukoricát. Kedvencünk még a tortellini és a ravioli. Pár hónapja sajnos a boros és pezsgős sorba sem megyünk be.
Ja, meg a "mexikói részleget" is kihagyjuk, pedig azok között azért szívesen kísérleteznék. Párszor vettünk már Nachos-t, tortilla-ból készült Taco-t, Burrito-t, de a mexikói konyhaművészetemen még bőven van mit csiszolgatni. :) Vannak egész komoly chili-féleségek, szószok, és egyéb különlegességek, amit valószínűleg csupán a helyi bevándorlók fogyasztanak nagy lelkesedéssel.

Térjünk vissza az amerikai konyhához. Nagy sikerük van a különféle szószoknak, önteteknek, dip-eknek, mártásoknak és húspácoknak. Néhányat közülük már én is kipróbáltam, de inkább Adam kedvéért szoktam ilyen mártásokkal pácolni a húst.
A készételek sora is végtelen, szinte mindent félkészen, vagy készen meg lehet vásárolni. Én ezeket nem nagyon szeretem, de a konzerves kelt tészta alapok például elég sok mindenre felhasználhatóak. Belőlük is ezerféle létezik, férjem leggyakrabban azt veszi, amiből Pig in a blanket-et (virslis rolád) tud sütni. De a fahéjas-vaníliás tekercs is nagyon finom.



Az egész bevásárlás során talán leginkább a pékárú miatt vagyok elkeseredve. A friss kenyér, (zsemle, vagy kifli) itt nem divat, mindenki leginkább a zacskós, már felszeletelt (Magyarországon inkább tósztkenyérnek nevezett) kenyeret eszi. Vannak egyéb pékáruk is, pogácsafélék, croissantok, perecek, de ezek is mind mind tartósítottak. Adam nem szereti a kenyeret, így csak nekem kell megtalálnom a megfelelő fajtát, amit eddig sajnos nem sikerült.
Sokszor készítenek fokhagymás kifliket, kukoricás pogácsákat, meg egyéb extra ízesítésűeket, mikor én csupán az egyszerű mezei kenyérrel is boldog lennék.

Amerikában kétfajta kassza között lehet választani. Az egyik a sima kasszás nénis, a másik az automata. Az olyannál, ahol ember is van, nem sok a különbség az európaiakéhoz képest. Két hosszú szalagja van, ami viszont nagyon praktikus, és kényelmes a táskába pakoláshoz.

A Self Checkout, vagyis az automata kassza annál érdekesebb. Ezt leginkább azok alkalmazzák, akik kevés terméket vásároltak, így mi is leggyakrabban az Albertsons-ba használjuk. Minden nagyon egyszerűen működik: A kis érzékelős pultnál végighúzod a vonalkódot, a zacskókba helyezett árú súlyát pedig érzékeli a gép. Ha valamit elrontasz, a computer ezt jelzi annak az alkalmazottnak, akinek csak az a dolga, hogy ezeket az automatákat figyelje. Odamegy, segít, aztán árazhatsz tovább. Ha végeztél, csak lehúzod a bankkártyát (vagy bedugod a papírpénzt), kiveszed a számlát, és helló. Tényleg nem bonyolult, és még a nagy kasszánál sem kell sorban állni.

Még néhány eszembe jutott érdekesség:
-A bevásárlókocsikba nem kell pénzt bedobni. Ebből adódóan sok is az elkószált darab a parkolókban.
-A legtöbb bevásárlóközpont (pl: Walmart) bejáratába köszönőnéni (vagy bácsi szokott) állni (vagy ülni). Ezeknek az alkalmazottaknak csupán az a dolguk, hogy az érkező vásárlókra mosolyogva ráköszönjenek, majd távozásukkor mosolyogva elköszönjenek. Hát mint mondjak, nem épp egy leányálom munka, de tetszik az a hozzáállás, hogy ezek az emberek leginkább mozgássérültek, vagy hátrányos helyzetűek. Vannak hát cégek, akik példát mutatva őket is szívesen alkalmazzák.

Valami Amerika 8.

Amerikában néhány apró magú gyümölcsből hiányzik a mag.
Eddig két ilyen terméssel találkoztam; a szőlővel és a görögdinnyével. Az okát pontosan nem tudom. Gondolom valaki kitalálta, hogy a kényelem kedvéért mag nélkül termeszti őket, és azóta nagy sikere lett.
Adam mesélte, hogy Olaszországban milyen nehéz volt neki magosan enni a szőlőt, nekem meg furcsa, hogy a dinnyébe nem kell turkálnom. Megszokás kérdése mindkettő.

Valami Amerika 7.

Hirdetőtáblákat tartó emberek az utak szélén; az új reklámozási módszer Amerikában. (?)
Már a téli hideg hófúvásokban is szembe tűntek nekem ezek a kint ácsorgó emberek, de most, hogy már melegebb idők jönnek, egyre több üzlet választja ezt a reklámozási trükköt. Megmondom őszintén, hatásos lehet, hisz manapság már nem kapjuk fel a fejünket az óriási csillogó-villogó feliratokra, ám ha egy élő ember álldogál, vagy neadjisten táncol és ugrál az úton, arra bizony akaratlanul is odapillantunk, hogy "hát ez meg mit csinál ott?" És már el is érték céljukat, elolvastuk a hirdetést.
Azért írtam, hogy táncoló, mert néhány boltnak, étteremláncnak vannak egész komoly "csalogató, hívogató" figurái is. Szabadságszobornak, bohócnak beöltözött fiatal lányok és fiúk ezzel kereshetik zsebpénzüket. Vidában ugrándoznak az utak szélén, mosolyognak, integetnek, és próbálnak beinvitálni. A múltkor egy hatalmas fagylaltkehely szökdécselt a 4sávos autópályán.
Az unottan ácsorgó emberkék, -mint akit nekem is sikerült lefotóznom,- persze nem annyira érdekesek, de ennek ellenére minden autós odanéz, főleg ha pirosat kap.
Adam figyelmeztetett: ne általánosítsam ezt a jelenséget Amerikára, mert eddig ez nem volt itt jellemző... De nincs mit szégyelni, a válság mindenhol ott van. Az emberek próbálnak túlélni...

Valami Amerika 6.

Az amerikai éttermekben ingyenes a víz, és MINDIG jéggel szolgálják fel.
Nem kell érte fizetni persze, mert csapból eresztik. Ám az asztalra tett hatalmas vizes kancsók mellé valahogy soha senki nem kér külön palackozott ásványvizet. Milyen furcsa lehet egy amerikainak, amikor Európában kis, 2decis vizet raknak elé, és még kis is fizettetik vele.
A másik érdekesség, hogy minden poharat jéggel tömnek meg, mielőtt még bármilyen ivólét öntenének bele. Ezzel már a repülőgépen szembesülnöm kellett. Azóta, ha nyilvános helyre megyünk, nekem mindig külön meg kell kérnem a pincért, hogy ne tegyen jeget a vizembe. (Na persze, van akinek ez a mennyország, de én nem szeretem, és nem is akarok rászokni...)
Amerikában egyébként ritkaság a szénsavas ásványvíz. A tömérdek kóla és üdítők mellett legalább a vizet nem buborékozzák fel.

Valami Amerika 5.

Az Egyesült Államokban az autók túlnyomó része automata váltós. A vezetői engedéllyel rendelkezők csak mindegy 10%-a képes manuális váltóval közlekedni.

Amerikában már az ötvenes évektől, -amikor a három nagy autógyár (General Motors, Ford, Chrysler) komoly fejlesztésekbe kezdett- szinte minden autóba automatát szereltek. Ennek fő oka, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló üzemanyag miatt senki sem bánta, ha néhány literrel - esetleg galonnal - többet fogyaszt a járgány, sőt a teljesítménycsökkenés miatt sem esnek kétségbe a V8-asok birodalmában. A helyzet szinte a mai napig változatlan, persze se a teljesítménycsökkenés, se a fogyasztásnövekedés nem üti meg a korábbi mértéket. (Vezess.hu)

Adam Chevelle-je is automata váltós. Én eddig összesen három vagy négyszer ültem volán elég, és habár manuálról könnyebb az átállás, mint fordítva, azért még furcsa érzés kar nélkül vezetni.
Nálunk nemsokára esedékes lesz, hogy amerikai jogosítványt szerezzek, amihez saját kocsival tesztvezetésre kell majd mennem. Na de erről majd máskor...

Valami Amerika 4.

Amerikai tele van tájékoztató, felvilágosító és figyelmeztető feliratokkal.
Gondolom mindenki ismeri már annak a híres amerikai öregasszonynak a történetét, aki mikróban akarta megszárítani a macskáját. Ám miután szegény állat kinyúlt a gépezetben, mit tett a gazdi? Beperelte a mikrót gyártó céget, hogy a készülékre nem írták rá: állatokat nem lehet szárítani benne. És nyert!
Nos, azt nem tudom, hogy már ez a történet előtt, vagy csak utána, de a termelők igyekeznek mindenre a lehető legtöbb információt ráírni. Számomra legalább is szemet szúróan sok errefelé a figyelmeztető felirat. De nem kell mindjárt leüvölteni az amerikaiakat, hogy buták... Az egész világ tele van hülye emberekkel, és erre mindenki, aki csak egy csöppnyi társadalmi életet is él, rábólinthat.

Na, de lássuk Amerika mivel óvja állampolgárait:
Itt vannak először is az élelmiszerek hátuljára feltüntetett információk arról, hogy mit tartalmaz az étel. Ez nagyon hasznos, főleg nekem, amióta igyekszem egészséges és diétás étrenden élni.

Aztán fellelhetőek még az óvatosságra intő tájékoztatók. Sohasem láttam hosszabbítón vagy kábelen ilyen hosszú papír fecnit lógni. Ráadásul szépen gondosan rá van ragasztva, és fóliával levédve, hogy senki még véletlenül sem távolíthassa el... Így mindig elolvashatjuk, hogy "sohase nyúlj vizes kézzel a kábelhez", "gyerekedet ne engedd a konnektorhoz", "ne lépj rá a kábelre", ...satöbbi.



Vannak egyéb óvó feliratok, mint például egy erkély ajtaján: "Figyelem! Sohase hagyj gyerekeket őrizetlenül a vendégszobában. ..."
Vagy teherautó hátulján: "túlméretezett szállítmány".



Léteznek még jó tanácsok. Étteremben, nyilvános mosdó ajtaján "Mosd meg a kezed!" tábla, részletes leírással, és rajzzal, hogyan tedd ezt meg.
Parkolóházban: Nem elég, hogy az egész szint kékre van festve, még erre külön szó is informál: "Blue". De a gyengébbek kedvéért, akik még most sem értenék miről van szó, mellé még odaírják: "Te a kék szinten vagy." Köszönjük.



A hotelek szobái különösen tele vannak tájékoztatókkal, mint például ez a falon lévő kis matrica, ami arra figyelmeztet, hogy ne akaszd a ruhafogasodat a locsoló csapra.

Sok érdekes felirattal lehet itt nap mint nap találkozni. Talán egyszer nekik is külön sorozatot indítok... :)

Valami Amerika 3.

Az Egyesült Államokban két különálló nappalija van a családi házaknak.

Az elsőt, ami közvetlenül a bejárat előtt helyezkedik el, Living room-nak (azaz nappali szobának) nevezik, a másikat, ami a házban hátrébb épül, Family room-nak (vagyik családi szobának) hívják.

A Living room, más néven "sitting room", vagy "lounge room" leginkább vendégek fogadására van fenntartva. Ezen kívül itt szokás még olvasni, TV-t nézni, vagy játszani is.

A Family room ezzel szemben, a nevéből is adódóan a közös családi programok helyszíne. A szoba gyakran épül egybe a konyhával, és innen lehet kilépni a ház teraszára, vagy hátsó udvarába is.

Amikor először jártam Adam szüleinél, nem is értettem miért van a háznak két nappalija. De most már látom a logikáját. A living room inkább amolyan előtér szerűség, a legtöbb időt mi a family roomban töltjük, és a tévé is ott áll.

Valami Amerika 2.

Drive Thru
Amerikának szinte mindegyik étterme és bankja rendelkezik "Drive Thru" azaz "Gurulj át" kiszolgáló ablakkal.
Európában, de legfőképp Magyarországon erről mindenkinek a Mc'Donalds jut eszébe. Nekem konkrétan az M1-es autópályán lévő Meki ugrik be, ahol sokszor megálltunk hamburgert venni, vagy csak áthajtottunk a McDive-nál. Szóval, mindenki tudja miről beszélek... Na, de hogyan is működik ez a rendszer az ötletgazdánál, az Egyesült Államokban:
A drive thru, vagy drive-through olyan kiszolgálási módszer, ahol a vásárlónak nem kell elhagynia a kocsiját. A mikrofonba bemondja a rendelését, majd a következő ablaknál már meg is kapja a kívánt terméket. Az első ilyen kiadóablakokat az 1940-es években építették Amerikában.

Adammel mi leggyakrabban a Starbucks és a bankunk drive thru-it használjuk.

A kávézók áthajtói ugyan olyanok mint bármely más gyorséttermi láncoké. Amikor a "Welcome" táblához érünk, egy hang köszönt minket, majd megkérdi mit szeretnénk rendelni. A beszélőke előtt egy hatalmas menü tábla segít a választásban. Amikor a mikrofonba bemondtuk a kívánságunkat, tovább gurulunk, immár a kiadó ablakhoz.
Adam benyújtja a bankkártyáját, fizetünk, és már készhez is kaptuk a nagy papír pohár kávénkat...
Az egészben a gyorsaság a jó. Az autóból rendelőknek ugyanis prioritásuk van a bent, sorban állókkal szemben.

Az amerikaiak kitalálták, hogyan lehetne a banki ügyeket is kocsiból intézni... És ez a része sokkal érdekesebb. Fent, a második képen épp egy autó áll a KeyBank drive thru ablakánál. De mi van akkor, ha csúcsidőben nagyobb a forgalom? Erre találták ki a...nem is tudom, hogy nevezzem,... "porszívó csöveket". Amiből egymás mellett akár több is üzemelhet, attól függően hány alkalmazott áll a rendelkezésünkre.
Autónkkal megállunk tehát az oszlopnál, üdvözöljük a bankban dolgozót (esetleg mosolyogva oda is inthetünk neki az ablaknál), majd elmondjuk mit szeretnénk. Mi leggyakrabban a fizetési csekket intézzük ilyen módon.
Adam kiveszi a csőből a műanyag tartályt, beleteszi a papírt (csekket), rácsavarja a tetejét, visszarakja a masinába és egy gombnyomással a vákuum már fel is szippantotta a dobozt. A csövön keresztül a csekk a minket kiszolgáló nőhöz jut. Ezután ő még visszarepíti a számlát, vagy dokumentumot, amit a kocsiban aláírunk, és ismét visszaküldjük neki... Jó játék, ugye? :)

Sokan rámondják az amerikaiakra, hogy az autóban születtek, élnek és egy lépést sem képesek megtenni anélkül. Néhányan viszont a pozitívumot látják ezekben a megoldásokban: A gyorsaságot, és az idő megspórolását fontosabb dolgokra.
Azt én is tanúsíthatom, hogy az amerikai emberek rengeteget dolgoznak, mindenhová rohannak és sok mindent csinálnak egyszerre. Ezért népszerűek a gyorséttermek, és a szendvicsek. Az áthajtó állomások, és a papír poharak. Mindenki útközbe, sietve étkezik, hogy aztán újra a munkáját végezhesse. A USA-ban a fiatalok, iskola mellett is dolgoznak, a kismamák nem ülnek otthon évekig a gyerekkel, és sokan még a hétvégét is a munkának szentelik. Ha nem, akkor meg a ház körül teendőiket végzik. Ültetnek, füvet nyírnak, a garázsban barkácsolnak...
A témához kapcsolnám, hogy tegnap leültünk Adammel "nemamerikai" filmet nézni, és neki az annyira lassú volt, hogy végül bealudt.:) Ha megfigyeljük az amerikai filmekben is megállás nélkül történnek az események.

A drive thru egy fajta idő spórolásnak számít, de az tény, hogy a kényelem sokszor felülkerekedik rajtunk. Mert nem igaz, hogy mindig sietünk valahová... De addigra már annyira ellustulunk, hogy akkor is gondolkodás nélkül az áthajtóba megyünk, ha lenne időnk leparkolni az autót és besétálni az üzletbe. Ezzel talán választ kapunk arra a kérdésre is, miért van itt olyan sok túlsúlyos ember...

Amerikában az éttermeken, kávézókon és bankokon kívül a gyógyszertáraknak, ATM pontoknak (bankautomata), alkoholboltoknak, tejboltoknak, könyvtáraknak és kölcsönzőknek is van ablakos kiszolgálása.
Ezen kívül az interneten már arról is olvastam, hogy a kórházaknál drive-thru flu shot-ot, azaz influenza elleni oltást is osztogatnak.

A másik, kicsit már vicces áthajtó szolgáltatás a Las Vegasban népszerű drive-thru wedding, vagyis a házasságkötés autóból. :)

Hát, vannak mindenféle őrült, és érdekes dolgok a világban. Léteznek pro és kontra vélemények. Az viszont tény, hogy az Egyesült Államokban a forgalmak immár 60%-a kiadóablakoknál bonyolódik.
Nekünk is egyenlőre szorosabb kapcsolatunk van a porszívóval, mint a bankos nénivel, de azt ígérjük a bevásárlást igyekszünk majd két lábon elvégezni.

Valami Amerika 1.

Amerikában alkoholt csakis a 21. életévüket betöltött személyek vásárolhatnak és fogyaszthatnak.

Boltokban és vendéglátó helyeken ezt egyaránt szigorúan veszik. Amennyiben ugyanis valaki kiskorúnak alkoholt ad el, bezáratják a helyiséget. Ezért aztán az eladók és a felszolgálók sorjában kérik el a személyiket, sőt a fiatalok legtöbbször már kérés nélkül veszik elő az igazolványaikat és mutatják fel azt. Nincs sértődés, kellemetlenkedés vagy bosszankodás. Ezt mindaddig meg fogják tenni veled, amíg nem fogsz egy jó harmincasnak kinézni.

Ehhez a tényhez még egy rövid történetet is hozzáfűznék:
Egyik hétvégén a barátainkkal a Red Robin -ban vacsoráztunk. Nem nagyon szeretem ezt az éttermet. Zajos és folyton tele van emberekkel. Ráadásul hamburgeren és sült krumplin kívül nem sok választék akad. De most nem is ez a lényeg. Annak reményében, hogy majd megiszok egy jó kis koktélt, mint mindig, most is vittem magammal a személyi igazolványomat.
Megrendelem az alkoholt...A pincér elkéri az igazolványom...Felmutatom a kis magyar műanyag kártyát. Nézi, vizsgálgatja. Egy kis idő után segítek neki, és rábökök a "Születési idő" -re. Erre kérdezi tőlem a felszolgáló, hogy nálam van e az útlevelem, mert ő olyan személyi nem fogadhat el, amilyet nem ért. Mutatom neki, hogy de ott van mellette angolul, hogy "Date of birth". De ő már rá se néz többé. Mondom, az útlevél az nincs nálam, sosem hordom magamnál, a személyi eddig mindenhol megfelelt... Visszakérte a kártyám, és elment, hogy egy kicsit jobban utána járjon az ügynek.
Pár perc múlva jön vissza a kollégájával, és egy kis füzettel a kezében. Mutatja nekem, hogy ő csakis az itt szereplő személyi igazolványokat fogadhatja el. Belelapoz, és látjuk, hogy a könyvben az amerikai államok, Mexikó, Kanada és egyéb környékbeli országok szerepelnek csak. Még az esélye sem volt meg annak, hogy európai zászlót lássak, Magyarországról meg szerintem életében nem hallott. Kicsit talán vastagabbra kéne tervezni azt a füzetet!
De nem volt mit tenni. Aznap estére nekem sajnos maradt az alkoholmentes koktél.

Valami Amerika

A jövőben szeretnék majd kisebb lejegyzéseket indítani a blogon, melyekben érdekességeket vagy okosságokat foglalok össze. Az első ilyen jellegű sorozat a "Valami Amerika" címet kapta.

Ezekben a posztokban azokat a kis és nagy különbségeket szeretném összegyűjteni amelyek eltérnek európai vagy magyar kultúráinktól és szokásoktól. Olyan furcsaságokat, amelyek csakis Amerikában fordulhatnak elő.