40+4

Még mindig itt nyűglődök... :(
Letelt a 24 óra is, amióta az orvos megpiszkált, de pöttömke továbbra is vígan pörög odabent.
Az elmúlt nap történései röviden: Szerdán egész nap semmi sem volt, a fájdalommentes pocakkeményedéseket már nem is veszem számításba. Este aztán, miután Adam hazajött, vacsit főztem, ettünk, és utána kezdtem valamiket érezni. A méhösszehúzódásokat még távolról sem nevezném fájásoknak, de azért leblokkoltak pár pillanatra. Talán túl nagy a fájdalomküszöböm? :) De most már nem ugrottam fel minden kontrakciónál, beláttam, hogy semmi értelme. Az orvos is megmondta, sétálhatok, ha úgy érzem beindult, de ha jóslófájás akkor úgyis le fog állni, ha pedig igaziak, akkor fekve sem fog elmúlni...
9kor férjemnek hokimeccse volt, amire ugye úgy lett volna szép, ha nem tudunk elmenni. Kicsit nyavalyogtam is neki, hogy lehet nekem itthon kéne maradnom pihenni, de látva szomorú szemeit és az idegességet, hogy engem egyedül hagyjon, végül összeszedtem magam és eltotyogtam a koripályára.
A lelátón velem szurkoltak Nanciék és Nickole is, akitől újra tanácsokat és ötleteket kértem, valamint orvosügyileg kicsit kifaggattam. Közben keményedtem, majd egy óra múlva megint minden leállt. Nagy megkönnyebbülés egyébként, amikor érzem, hogy pöttömke elaludt, és a méhem is ellazult, de most sajnos nem az a cél, hogy nekem kellemes legyen.

Amikor Adam kijött az öltözőből, újabb keményedés vágott a székhez. Mindenki röhögött pöttömke kidudorodott fenekén, ami még a kabátom alól is kilátszott. Leültem, vártunk, majd amikor elmúlt, gyorsan kocsiba szálltunk. Otthon persze megint se híre se hamva a kontrakcióknak.
Amikor éjfélkor az ágyba zuhantam, már hulla fáradt voltam. Egykor erős, görcsölő fájdalomra ébredtem, majd visszaaludtam. Aztán fél2 kor megint... Majd 3kor és 4kor is. Úgy fájt, hogy közben nyöszörögtem, és reménykedtem és biztatva simogattam a hasam. Próbáltam visszaaludni, mert tudtam, hogy kipihentnek kell lennem...

De aztán legközelebb már csak reggel, Adam készülődésére ébredtem meg... Fájdalomnak nyoma veszett. Mintha mi sem történt volna egész éjjel, pöttömke vidáman viháncolt szűkös házikójában. Férjem szomorúan azzal búcsúzott, hívjam ha haza kell jönnie, bár mindkettőnk tudja, hogy ez úgysem fog megvalósulni...

Utolsó terhesgondozásunk (40+3)

A kép címe pedig lehetne akár: "Pleeeease, can you have this baby today?!"...Ez ugyanis Adam kedvenc napi kérdése. :)
Ma van -úgymond- a második szüléshez kiírt dátumom, amit még anno, a harmadik ultrahang vizsgálat alkalmával jósoltak nekünk. Pöttömke pedig még mindig odabent érzi magát a legjobban...
Szóval reggel szomorúan totyogtunk be a klinikára. Odakint a télhez képest nagyon meleg van. Havazásnak nyoma sincs, esik az eső.
A nővérrel először gyorsan lezavartuk a vizelet tesztelését, súly (142, 4 lbs) és vérnyomás mérését, valamint a rutinkérdéseket. Ezután bejött a doki. Az, aki a legelső méhszájvizsgálatot végezte nálam. Ennek megörültem, hiszen nagyon figyelmes és határozott orvosnak ismertem meg, aki nem úgy bánik velem mint egy darab húscafattal. Először lemérte a pocakom hosszát. 35 cm, vagyis az elmúlt hét alatt még 2 centivel "összement". Ez jó hír! Azt jelenti, hogy a baba már nagyon lecsúszott. Szívhangja is stabil. Úgy tűnik minden rendben van... Túlságosan is ahhoz, hogy kényelmes kis odújából ki akarjon bújni.
Ezután jött a méhnyak vizsgálata: Baba feje már nagyon lent, 3 cm tágulás... de már hetek óta. Ekkor az orvos szólt, hogy most ne ijedjek meg, ez egy kicsit fájni fog. És igaza volt! A falat kapartam. De a kínzás szerencsére nem tartott tovább pár másodpercnél, és utána az okát is megtudtam. A doki ugyanis megpiszkálta a méhszáj és a magzatburok (vagyis a baba feje) közötti területet. Elvileg ettől 24-48 órán belül beindulhatnak a méhösszehúzódások és a szüléshez szükséges hormonok termelése. Az orvos szerint 50% az esélyünk rá, ami azért valljuk be elég reménykeltő. Végül azzal búcsúzott: ha ez sem segít, vasárnap... kórház... szülésindítás...

Adam most nagyon bizakodó, hiszen egy közelgő határidő is szorít már minket. Anyukámék kedden érkeznek Magyarországról. Én, -a babával- legnagyobb szomorúságomra már biztos nem fogok tudni a Seattle-i reptérig utazni. Kislányom még meg sem született, de már most szembesít azzal a ténnyel, hogy bizony, a jövőben sok mindenről le kell majd mondanom és kompromisszumokat kötnöm...

Tegnap este, még egyszer utoljára keményen rágyúrtam a szülés beindítására. Izomlázammal mit sem törődve járkáltam, guggoltam és rugóztam. (Bár ha belegondolok, az elmúlt napokban jó 2 centivel "lerugóztam" a babát.:)) De most úgy döntöttem nem küzdök tovább. Minek, úgyis akkor jön, amikor ő akarja...
Fájásmérésekkel teleírt cetlik porosodnak az éjjeliszekrényen, és már hetek óta kerülgetem a kórházi bőröndöket. Még a fésűmet is a neszeszeres táskából használom. Nehéz úgy utazáshoz felkészülni, hogy az indulás időpontja nem ismert.
Most csak csendben várakozok. A doki új reményeket adott, ketyeg az óra...
Na, azért azt a málnateát még lefőzöm magamnak. ;)

40+2

Második napja már, hogy túlléptük a kiírt időpontomat, és még mindig no baby!
Viszont, hál istennek vannak előrelépések és nem érzem úgy, hogy csak tétlenül, eredménytelenül várakozunk.

Tegnap, -miközben felváltva homeót és málnateát adagoltam magamba,- egész délután sétáltam, guggoltam, jógáztam és rugóztam a labdán. Sajnos pár keményedésen kívül semmit sem éreztem, leszámítva égő combjaimat. Mára tuti izomlázam lesz. :)
Este, amikor Adam csalódottan hazajött, nekiálltam főzni, és igyekeztem folyamatosan talpon lenni. Hiába volt "mérges" rám, hogy miért nem hívtam fel napközbe, és közöltem vele, hogy rohanjon haza, itt az idő... én igazán mindent megtettem.
Vacsora után kezdtem újabb erőteljes keményedéseket érezni. Nagyon elszánt és reménykedő voltam, úgyhogy egyből előkaptam a nagy labdát. Fel- alá járkáltam és mértem az időt. Úgy 3-4 percenként ismétlődtek, de semmi fájdalmat nem érzékeltem. Pár órára rá minden méhösszehúzódásnál hatalmas nyomást éreztem a medencémben, és tudtam, hogy pöttömke túrja magát lefelé. Nagyon fellelkesültem, és nagyon azt hittem, hogy most már végre igazán elkezdtem vajúdni... Ám 11kor, mint akit fejbe vágtak kidőltem. Nem maradt már semmi erőm, és a kontrakciók is abbamaradtak. Elkeseredtem, és mondtam is Adam-nek, talán tényleg szükségem van arra a Pitocin löketre, mert az én szervezetem nem elég erős ahhoz, hogy magától beindítsa a folyamatot. Ráadásul, ha most bevonulnék a kórházba, tuti nem küldenének haza. De aztán belegondoltam: mégsem adhatom fel a cél előtt, még van 5 napunk! Tudom, hogy minden órával, perccel előrébb haladunk. Amikor pöttömke ma kidugta a fenekét, az jóval lejjebb dudorodott, mint ezelőtt. Szinte majdnem a köldökömnél. Ez pedig bizony azt jelenti, hogy már ő is látja az alagút végét... Arról nem is beszélve, hogy ettől most milyen erős nyomást érzek az alhasamban, hiszen több mint 3kiló nehezedik rá. A nyákdugóm is folyamatosan távozik...

Adam-mel minden este úgy fekszünk le, hogy na, ez az utolsó kettesben töltött éjszakánk,... az utolsó éjszaka üres kisággyal. De -két hét múltán-, ezt már csak viccesen jegyezzük meg, mert igazából tudjuk, hogy reggelre úgyis baba nélkül ébredünk.
Tegnap éjjel többször éreztem fájásokat, bár az sem kizárt, hogy az egészet csak álmodtam. :) Sokszor riadtan magam alá kaptam, hogy megnézzem, elfolyt e a magzatvizem... :) Ez az egész kezd már az "agyamra menni". Kizárólag jó értelemben... mert már nagyon nagyon türelmetlenek vagyunk!

Holnap reggel újabb (és most már minden bizonnyal az utolsó!) terhesgondozás vár rám. Szeretnék a klinika helyett a kórházba menni!!!

Negyvenedik hét

Január 10.
Haskörfogat: 97 cm.

Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy még a 40. héten is magamról kell írnom, a babánk helyett... Mert pöttömkével még mindig össze vagyunk nőve. Hiába minden erőfeszítésünk, nagyon jó neki odabent, a mami hasában. :)

Sokan mondják persze, milyen szerencsés vagyok, hogy full terminusban ki tudtam hordani a bébit. Vagy nyugtatnak, hogy nemsokára úgyis kint lesz, csak még nincs itt az idő... Minket viszont szorít a határidő... Vasárnap óta túlhordok! Nagyon nem akarok szülésindítást, és ettől a héttől kezdve bizony ketyeg az óra. Még van 6 napod kislányom, hogy magadtól kibújj, különben a doktor bácsi fog kiszedni onnan!
Nemcsak kimondhatatlanul türelmetlenek vagyunk már, -és szadista-mazohista módjára akarjuk, hogy fájjon nekem,- de ez az egész várandóságosdi kezd egyre "terhesebb" lenni. Nagyon fárasztó, nagyon kényelmetlen és néha nagyon fájdalmas.
Pöttömke már olyan nagylány lett, hogy minden mozdulatát, rezdülését megsínylem. A szokásos fenékkinyomásával úgy érzem szétszakít, rúgásairól nem is beszélve. Az olyan, mintha kést szúrnának az oldalamba. Nem tudom, hogy ez normális e, mert nekem bizony azt mondták, ilyenkor a magzat már nem mozog annyit... Hát tessék! Az én gyerekemnek nem számít a szűkös hely. Fejecskéje is már annyira lent van, hogy Adam karjába kapaszkodva igazi pingvinek módjára totyogok. Újdonság még nálam, hogy vérzik az orrom, és a duzzadt ujjamról is már egyre nehezebb lehúzni a gyűrűt. Ráadásul a gyomorégésem is visszatért. Semmi kétség, a végét járom...

Remélem a placentám jól bírja a túlhordást, mert ultrahangozni már nem fognak. Szabvány szerint itt mindenkinél egy hét a várakozási idő. Reklamálnom persze lehet, de ez már nem ér meg nekünk több száz dollárt.
Vasárnap tehát Pitocin-t (az Oxitocin márkaneve Amerikában) fognak az ereimbe tolni, hacsak addig nem sikerül természetes úton megindítanunk a szüléset. Nos, mi ezeket az otthon elvégezhető praktikákat próbálgattuk egész hétvégén. (Láthatóan eredménytelenül... De még nem adtuk fel!) Az én tapasztalataim alapján az otthon elvégezhető szülésindításnak, -cél elérése szempontjából- két nagy csoportja van: Az egyik amikor a gravitáció segítségével próbáljuk a babát egyre lejjebb tolni, és a méh izmait beindítani. (Például: sok séta, labdán rugózás, fekvő rendőrön áthajtás...stb.) A másik pedig a gyomor "sokkolása" különféle ételekkel. (Például: főszeres kaja, ananász, gyógynövény teák, olajak...stb.) Sajnos kevés olyan trükk van, ami a szülést igazán beindíthatja, vagyis Oxitocint termelésre serkentheti a szervezetet. De ilyen például a Caulophyllum homeopátiám, amit már a 36. hét óta szedek. (Hiszem, hogy neki köszönhetem a 3-4 centis méhszájamat is!)

Panaszkodhatnék, hogy már napok óra mindenki kíváncsiskodásaival "zargat", de inkább arról mesélnék, hogy a közvetlen környezetem mennyire próbál segíteni. Pénteken Traciék vacsorázni hívtak minket. Beültünk a mexikói étterembe, hogy valami jó kis fűszereset ehessek, majd körbe sétáltuk az egész bevásárlóközpontot. Mindezt persze guggolásokkal megtoldva... Hogy zavaromat leplezzék, Traci és Adam is velem együtt térdelt. :) Az emberek kíváncsian néztek ránk, mi meg nevetve szóltunk vissza, hogy csak a babát akarjuk kimozdítani. :) Ezután hazamentünk filmet nézni, ahová barátnőm egy hatalmas ananásszal érkezett. Alapjában nem ehetek ebből a gyümölcsből, mert hasfájást okoz, ám ez most kicsit sem érdekelt. A cél érdekében bármit elven bevágtam 3 szeletet. (Rosszul is voltam aznap éjjel.) Ezekkel a fűszeres és beleket megindító ételekkel amúgy is óvatosan kell bánni, mert hasgörcsöket, hashajtó hatása pedig kiszáradást is okozhat.
Megemlítenék még egy új módszert, amit nemrég vetettük be, ez pedig a masszírozás és az akupunktúrás pontok nyomkodása. (Bővebben itt, akit érdekelnek a részletek.)

Mindenki furcsán néz rám, amikor annál a kérdésnél, hogy vannak e kontrakcióim, azt felelem, hogy keményedik a hasam, de nem nevezném fájásnak. Tudom, hogy lesznek ennél erősebbek is, de egyenlőre jól tűröm. És bátran kijelenthetem, hogy a szüléstől sem félek. Hiszen azzal csak ártanék magamnak. (Ráérek majd idegeskedni a kórházban. :))
A szülésfelkészítőn úgy tanították: ha már annyira fáj, hogy járni-beszélni nem tudsz, akkor eljött az idő... Most is húzódik a méhem, úgyhogy megyek, sétálok egyet... Majd jelentkezem! ;)

Pöttömke lak, ahol már az utolsókat rúgja:


Pöttömke fejlődése:
Hossza: 48 cm.
Súlya: 3,4 kg.

A magzat megérett a méhen kívüli életre.
A kismamáknak nem több mint 5%-a kerül a szülőszobába a kiírt időpontban. Különösen az első terhesség esetén fordul elő, hogy a baba akár két héttel is tovább lebzsel a méhben.
A magzatról eltűnt a magzatmáz nagy része, testének hatodát pedig zsír teszi ki. Ha tovább hordod a szíved alatt a bébit, már nem nő nagyobbra, viszont még hízik egy kicsit: hetente tíz dekát.
A haja és a körme tovább nő, illetve - magzatmáz hiányában - a bőre egyre ráncosabb lesz.

Még mindig terhesgondozunk

A kedd éjszaka felét ismét jóslófájásokkal küszködtem végig, amik aztán hajnali kettőkor alábbhagytak. Sajnos... És ha nincs bébi, akkor bizony heti vizitre kell megint menni...

Mivel ezekben a napokban amúgy is érzékeny, ingerlékeny és fáradt vagyok, könnyű volt a vizsgálattal elbizonytalanítani, elkedvetleníteni és kihozni a sodromból.
Szerdán hajnali 5kor megébredtem, majd az agyam úgy elkezdett kattogni, hogy még egy forró tea sem segített a visszaalvásban.
Reggel álmosan ám nagy reményekkel totyogtam be a klinikára. A nővér kiscsaj elvégezte a rutineljárásokat: vérnyomás, vizelet, súly (142,6 lbs), majd extra kérdéseket tett fel: vannak e kontrakcióim, milyen gyakoriak, érzem e eleget a baba mozgását és szedem e a vitaminokat. (Ja, mellesleg a Strep B tesztem negatív lett, ami ugyebár jó hír.)
Ezután kirobogott, mi meg a már megszokott várakozásba kezdtünk. Én félig meztelenül és roppant kényelmetlenül a vizsgálón, Adam meg mellettem a kisszéken ásítozva, hisz szegényt egész éjjel nem hagytam aludni.
Végül betoppant a doki, az akit az elején annyira megkedveltünk. Hogylétem felől érdeklődött, majd elmondta (amit immár századszor is végighallgattunk), hogy ha 5perces fájásaim vannak egy órán keresztül, akkor mindenképp hívjuk a rendelőt, vagy menjünk a kórházba. Csak bólogattam fáradtan. Nem volt erőm vitatkozni azon, hogy ha valóban úgy tennék, már minimum négyszer jártunk volna a szülészeten... (Legutóbb is csak néztek tátott szemekkel, amikor elmeséltem, hogy 3 óráig vajúdtam otthon, és nem rohantam be, hogy "megvizsgáljanak".) Mert valahogy mindig attól tartok, hogy amint belépek a nagy kapun majd infúzióra raknak, gyógyszereket erőszakolnak rám, és sürgetni, nyaggatni fognak. Majd bemegyek ha úgy érzem itt az idő.
Azt mondják egy első gyerekét váró kismama nem tudja mikor indul be igazán a szülés, és mikor van csak a bemelegítés. Pedig csupán figyelni kell. Én bízom magamban... Na, de mindegy is, nem akartam én monológommal lefoglalni az orvost. Tegye csak a dolgát. Tette is, én meg az ágy szélébe kapaszkodtam. Mert ennek a vizsgálatnak aztán semmi haszna sem volt, csak fájdalma.
Először, mondta leméri a méhem hosszát. Az eljárás csupán annyiból áll, hogy ráhelyezi a szalagot a hasamra, ám az ujját olyan erősen nyomta a szeméremcsontomra, hogy csillagokat láttam. Végül megállapította, 37 cm. (Pöttömke már annyira lent van, hogy 2 centivel kisebb lettem.) Ezután meghallgattuk a kicsi szívverését, majd az orvos egy váratlan mozdulattal hirtelen belemarkolt az alhasamba, magyarán megfogta a baba fejét. Ezzel közölte, hogy a fej lent van. Megjegyzem, ez sem volt valami kellemes érzés.
Na, de a finomság még csak ezután következett. A méhszáj vizsgálata. Ilyet most csináltak negyedszer, de így még sohasem szenvedtem. A falkaparás helyett Adam kezét markolásztam, és már ott tartottam fejbe rúgom a dokit, ha hamarosan nem hagyja abba. És végül mit kapok eredményként?? 3 cm. Most összement, vagy mindenki mást mér?! Különben is kit érdekel már, attól még nem szülök, ha hetente méregetnek.
Amíg az orvos kifutott, Adam próbált összekaparni az asztalról. Nagyon mérges voltam, mert ennek a vizsgálatnak semmi értelmét nem láttam...(Ráadásul most kicsit vérzek is emiatt.) Bár lehet, hogy csak egy hisztis kismama lettem így az utolsó napokra.
A doki egy sárga kis cetlivel jött vissza, amire azt volt ráíva: Január 17. Eddig kapott ugyanis kislányom haladékot. Egy hét, tovább nem várnak... Férjem biztatott, hogy addigra tuti meglesz a baba, én meg nem ellenkeztem. Majd harcolok, ha szükséges.
A kijáratnál újabb időpontot kellett egyeztetnünk: január 13. De itt már a kicsekkoló csaj is viccesen mondta: remélem erre már nem jöttök el!

Harminckilencedik hét

Január 3.
Haskörfogat: 96,5 cm.

Elnézést mindenkitől, aki már napok óta tűkön ül, és óránként kukkant be, valami hírben reménykedve... Újdonság még nincs, de cserébe sok képpel érkeztem. ;)
Pöttömke kidugja nyelvét a világnak... Nem, és még mindig nem akar kibújni...
A kezdeti lendület már elmúlt, leállt a folyamat, így már mi sem dőlünk be minden apró rezdülésnek (kontrakciónak), csak ülünk nyugodtan a babérjainkon, és várakozunk. Pedig a lányka csöppet sem mondható lustának. Ide-oda forgolódik, tekereg. Hol a könyökét dugja ki, hol a térdét, hol a kis talpacskáit. Maminak pedig ez már egyre jobban fáj. Ha a bordáim közé rúg, azt már valahogy megszoktam. Olyankor elég, ha kiegyenesedem, több teret adva a kis haspóknak... Na, de amikor a fejével a belső szerveimbe talál, azt már kicsit nehezebben tűröm. Egyszerűen csoda, hogy ennyi ugrabugra alatt még nem rúgta ki a háza oldalát, vagyis nem tépte szét a magzatburkot.
Talán nem is pöttömke hibája, hogy még mindig nem sikerült neki előjönnie. Néha ugyanis olyan erős nyomást érzek az alhasamban, amit valahogy úgy képzelnék el, hogy a baba tolja ki magát, csak még a rés nem elég nagy hozzá. :)
Rápillantok erre a blog oldalára kirakott vonalzóra, ami azt mutatja, hogy a kiírt időpontig már csak 6 napunk maradt hátra. A 280-hoz képest ez már valóban nem sok, de ha arra gondolok, hogy már itt kéne lennie, elfog a türelmetlenség.

Az ünnepek között még arra is maradt időnk és energiánk, hogy egy kicsit játszunk pocaklakóval. Én már hetek óta szerettem volna Adammel vicces festményeket pingáltatni a hasamra, de ezzel is, akárcsak a kismamás képekkel, az utolsó pillanatig várni akartam.
Férjemmel egyszer már csináltunk ilyet, amikor a baba nemét akartuk megtudni. Most smilei fejet rajzoltunk rá, a nevét tesztelgettük, ráírtuk, hogy hol készült,... ráadásul Adam egy földgömbbel is beterítette a pocakomat.
Mi jót szórakoztunk, miközben próbáltuk pöttömkét kicsalogatni/csiklandozni. :) Az elején ugyanis elég szépen tűrte apu művészkedését, de a végére, amikor a földgömb készült, heves tiltakozásba kezdett, és mint egy óceán, elkezdett a hasam fel-le hullámozni. :)
A végére mi nyertünk, és az alkotások rendre elkészültek:



Maga a szilveszter és az új év megünneplése nem volt nagy dolog a számunkra. Az év utolsó napján a bulizás helyett inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy kislányunkat még éjfél előtt kicsaljuk.
A tea és homeók már mindennapos táplálékaim, de ezúttal még jobban bekeményítettünk. Voltunk sétálni. Egész nap olyan szépen esett a hó. Csináltam kitöréseket (ez amikor minden lépésnél letérdelsz a hátsó lábaddal... állítólag hatásos), egész nap fitness labdán rugóztam, és nagyon csípős csirkefalatkákat ettünk ebédre. A kasztro olajjal leálltam, mert a hashajtó hatása miatt féltünk, nehogy pöttömke belekakiljon a magzatvízbe.



De hiába minden erőlködés, egész nap egy moccanás sem volt. Még méhkeményedés sem. Este elmentünk anyósomékkal szilveszteri hokimeccsre, ami nagyon jól sikerült. Ezután már csak 2 óránk maradt, ami azt jelentette, hogy lemondtunk elképzelésünkről, miszerint kislányunk még 2009-ben megérkezhet.
De ahogy Nichole-tól hallottuk, sok szülőnek fontosabb volt a pénz, és a babák hiába szerettek volna még a pocakban lubickolni, az orvosok még éjfél előtt világra segítették őket. A lényeg, hogy aznap nagy volt a kórházban a forgalom, így talán még jobb is, hogy mi békésen itthon maradhattunk.
Férjemmel éjfélkor pezsgőt bontottunk, ittunk belőle egy-egy pohárral, majd egész éjjel filmet néztünk... Így utólag visszagondolva az ünnepekre, cseppet sem bánom, hogy a lányunk még nem született meg. Megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy még egyszer utoljára eltölthessünk egy hetet kettecskén, nyugalomban. :) Sokat aludtunk, pihentünk, hiszen már minden készen áll/vár. Még pár nap, és az életünkbe új emberke érkezik, hogy felforgassa mindennapjainkat. :)

Utolsónak mondható napjaim már egyre nehezebbek. Fizikailag és érzelmileg is. Könnyen kibukok, sírok, lelkizek és drámázok. De tudom, hogy ezek csak a hormonjaim, így szerencsére gyorsan túllépek rajtuk, és inkább a szép és izgalmas babavárásra koncentrálok.
Fizikailag pedig egyre gyorsabban és sűrűbben fáradok. Igyekszem sokat aludni, és ez segít is. Amikor pöttömke mocorog, az nagyon kimerít, és korlátoz is mert sehogy sem kényelmes, és semmit sem tudok csinálni. Ezt leszámítva jól vagyok. A szülés közeledtének szinte minden jelei kimutathatóak már nálam: fészekrakó ösztön, kisebb testsúlycsökkenés, nyákdugó távozása, méhkeményedések, megnövekedett étvágy. Hát erről is tudnék mesélni. Kezdek egyre többet enni, de szerencse, hogy ez csak most jött elő. Ráadásul csoki és édességzabáló lettem. :) Van is miből fogyasztani, hiszen épp most volt karácsony. Tele volt a zsákom csokikkal. :) Nem baj... Egy nő életében egyszer van olyan időszak, amikor a nasi nem bűn, és ez a várandóság. :)

Mondjam megint azt, hogy remélem ez az utolsó babavárós heti összefoglalóm? Nagyon remélem. Már lehullt a vállamról az a "na, de jó lenne, ha még ebben az évben megszülnél" nyomás, és január első napjaira kicsit lenyugodtunk. Türelmetlenség ide vagy oda, mindenki tudja, hogy a babának az a legjobb, ha minél több időt tölt a méhben. És pontosan ez lesz az, amire évek múlva is vissza fogok gondolni: Képes voltam ezt megadni a gyerekemnek!
Ám lassan újabb pressure-ök jönnek:
Csak nehogy túlhordjak! Csak nehogy be kelljen indítani a szülést! Csak nehogy baja legyen a babának! ..stb. Ráadásul 2 hét múlva megérkezik anyukám és húgom. Nem lenne szép dolog pocakosan fogadni őket a reptéren. :)
Adam ma reggel, -sok együtt töltött nap után- magamra hagyott. Kicsit félek, de az autó a parkolóba vár, ha sürgősen menni kéne... Akármikor is indul meg pöttömke, remélem férjem idő előtt hazaér.
Január van. Odakint esik az eső. Hallatlan... Globális felmelegedés?... Hát milyen világba szülök én gyereket?...

Pöttömke házikója a 39. héten:


Pocaklakó fejlődése egy montázs képpel. Szerintem pöttömke így gubbaszt odabent:
Hossza: 48 cm.
Súlya: 3,25 kg.
Most már bármelyik percben megszülethet a baba!
Fontos, hogy a kismama készenlétben legyen, és folyamatosan figyelje magát és a testét.
A köldökzsinór, amelyen keresztül a baba eddig táplálkozott, körülbelül 50 cm hosszú és majdnem másfél cm vastag. Lévén a magzat ekkor már 3 kg felett van, és szinte teljesen kitölti a méhet, gyakori, hogy a köldökzsinór feltekeredik rá, vagy csomó képződik rajta.
A lepényen keresztül az anyai szervezet az immunrendszer első védelmi vonalával, az antitestekkel látja el a magzatot: ez az élete első 6 hónapjában segít majd neki a fertőzésekkel szembeni küzdelemben. A tüdő teljes gőzzel termeli a szörfaktánst, az erősödő izmok pedig a légzőmozgást gyakorolják. A kezeken és a lábakon a körmök hossza eléri az ujjak szélét.

Vajúdás és remélhetőleg az utolsó terhesgondozásunk

Kedden Adam hatalmas lelkesedéssel és elszántsággal ért haza a munkából. "Ma mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a babát kicsalogassuk!"-mondta.

Első programunk egy hosszú séta volt. Mindketten jól beöltöztünk, felvettük marshmallow kabátunkat, sálat, sapkát, kesztyűt, és útnak indultunk. A csúszós út miatt folyamatosan egymásba kapaszkodtunk, nehogy elessek. Célunk az Albertson's volt, ahol kasztorolajat vettünk. Én még sohasem hallottam arról, hogy ez a Ricinus magjából készült olaj beindíthatná a szülést, de itt Amerikában állítólag köztudottan hatásos. Az egy órás séta során voltak keményedéseim, de semmi konkrétumot nem éreztem.
Otthon megittam egy kiskanál olajat, majd az Applebee's-be mentünk a barátokkal, hogy valami igen csípőset vacsorázhassak. Miután Adam megetetett velem egy fél tál Nachos-t, céges Rock Band Party-ra siettünk tovább.
A bulira az egész család eljött, hiszen a fiúk nagy rajongói a játéknak. Mindannyian jól szórakoztunk, aztán egyszer csak úgy tíz óra magasságában elkezdett ötpercenként keményedni a hasam. A farmerom is kényelmetlen volt, így ülés helyett inkább sétálgattam a teremben. Nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó, aminek nagyon megörültem. Igazi téli esti hangulatot árasztott.
A keményedések csak nem hagytak alább, és kicsit fájni is kezdtek, ezért szóltam Adamnek, hogy ideje lenne hazaindulnunk.
A kocsiban már megfeszülten, magamba fordulva ültem, mert a fájások kezdtek egyre erősebbé válni. A férjem lassan vezetett a kihalt utakon, miközben én az ablakból a hóesést és a fehér tájat néztem. Meghitt és békés volt minden, miközben a méhem egészen a bordámig hatóan erősen lüktetett. A kórház utcája az utunkba esett, és még meg is kérdeztem Adamtől, hogy balra forduljunk, amerre lakunk, vagy jobbra, a kórház felé. :)

Otthon aztán gyorsan kényelmes ruhába öltöztem, majd ledőltünk a kanapéra filmet nézni. Vártuk, vajon lesz e folytatás... Két-három erősebb kontrakció után úgy döntöttem, hogy elmegyek letusolni és készülődni. A méhösszehúzódások időpontját felírtuk. A meleg víztől sajnos minden fájás eltűnt, és hajnali kettőkor álmosan zuhantunk az ágyba.
Ám pontban 3kor erőteljes fájdalomra ébredtem. Leírtam a papírra az időt, és mozdulatlanul vártam. Egy órára rá jött a másik, aztán egyszer csak 4percenként ismétlődni kezdtek. Akkor minden erőmet összeszedve felkeltem, és elkezdtem összepakolni a maradék holmimat.
Adamet hagytam aludni, ráérek akkor felébreszteni, ha indulni kell. Egészen hajnali 6 óráig szórakoztattuk egymást a pocakommal. Közben hol feküdtem, hol sétáltam, zabpelyhet ettem, de leghatásosabbnak a fitness labda ölelgetése tűnt, amivel Traci lepett meg karácsonyra. Negyed 7kor még hallottam a fenti szomszéd ébresztőóráját, majd elaludtam...

Reggel 9kor kicsit csalódottan ébredtem, de férjem mosolya mindent elfeledtetett velem. Hosszú és nehéz éjszaka volt, és még ha a vajúdás le is állt, biztos volt eredménye.
Erről szerencsénkre még aznap délelőtt megbizonyosodhattunk, 11kor ugyanis vártak minket a klinikán. Nagyon álmos voltam, de ugyanakkor kíváncsi is, hogy vajon mennyit tágulhattam a sorozatos fájások során.
A nővérrel először gyorsan letudtuk a szokásos vizsgálatokat, amikor is örömmel láttam, hogy az egy hét alatt híztunk 2 lbs-t, így most 141,4 -nél tartok. Utána majdnem fél órát kellett az orvosra várnunk, de jókedvűen átbeszélgettük az időt, hiszen mindkettőnknek jó kedve volt. Odakint gyönyörűen sütött a nap, és mindent fehér hóréteg borított.
A doki végighallgatta éjszakai kalandozásomat, lemérte a hasam, és a baba szívverését, ami most kicsit hevesebben dobogott. Szerinte éhes lehetett, de én úgy gondolom, hogy a virrasztás fárasztotta ki. Ezután méhszájat vizsgált... 4 cm-nél tartunk!!! Hurrá! Nagyon megörültünk neki! Igaz ez még mindig nem jelent semmit, hiszen a kontrakciók leálltak, de kétségtelenül közeledünk a cél felé. :)

Ma egész nap próbáltam pihenni, délután pedig Adammel újabb sétára mentünk. Most iszom az olajat, kortyolgatom a teát, és a labdámon rugózok...
Szorítsatok, hogy a második éjszakánk eredményes legyen...;)

Minden olvasómnak nagyon boldog új évet és jó bulizást kívánok!!!
(Remélem mi a kórházban fogunk... Pezsgősüveg a táskában!)

Harmincnyolcadik hét

Ez a bejegyzés hétfőn íródott:

December 27.
Haskörfogat: 96,5 cm.

Még mindig kettő az egyben vagyunk. Igaz, még van 2 hetünk a kiírt időpontig, de mi tagadás, izgatott és türelmetlen szülők vagyunk, akik már nem bírnak tovább várni. :) Ráadásul egyre többen és egyre sűrűbben kérdeznek, noszogatnak, és hajráznak körülöttem.
Ez legfőképp kedves férjemre igaz, aki napjában 10szer megkér, hogy legyek olyan szíves szülni már. :) Reggelente pedig a takaró alá kukkant, hogy megnézze, még mindig várandós vagyok, vagy csak álom volt az egész, és pöttömke ott szunyókál a kiságyban. :) ...De nemcsak a kíváncsiság és izgalom hajt minket, egyéb "technikai okai" is vannak a nagy hajrának. Az első az, hogy Adam az ünnepek alatt sokat van itthon, szinte az egész hete szabad. Tökéletes időzítés lenne a gondtalan babázáshoz. Másodszor pedig ha a kislányunk még ebben az évben megszületik, szép kerek összeget kapnánk az államtól, adó visszatérítés címén. A pénz és az idő is beszállt hát a játékba... Én meg csak iszom a málnateát, szedem a homeo bogyót, fel-alá sétálok, rugózok a fitness labdán, igyekszem csípős ételeket enni... ésatöbbi. De hiába faggat mindenki napjában ezerszer, sajnos ez most nem tőlem függ.
Annak kicsit örülök, hogy a lányunknak végül nem karácsonyra fog esni a születésnapja, és még mindig maradt 4 napunk a decemberből... Most van egy olyan érzésem, hogy december 31 lesz a nagy nap, ahogy én azt már az elején kiszámoltam. :)

Komoly előrelépések is történtek a héten. Először is eltávozott a nyákdugó, ami már hivatalosan is a szülés "vészes" közeledtét jelzi. :) Aztán pocaklakó is lejjebb fészkelte magát, a hasam teteje már szinte teljesen lapos, az aljára meg olyan erős nyomás nehezedik, hogy sokszor úgy érzem szétpukkadok. A hétvégén meg pöttömke olyan erősen rúgta, boxolta a húgyhólyagom, hogy azt hittem ott helyben bepisilek. :) Most persze vicces, de igazából nagyon tud fájni. Adam meg csak röhög rajtam, amikor a hasba rúgásoktól összerándulok... Pedig ilyenkor a babák általában már nem mozognak annyit. Hát az én lányom sokat forgolódik, hiába a szűkös hely. Azért kényelmetlenség ide vagy oda, hiányozni fog ez az érzés...
Újdonság még, hogy tovább vándorolt a linea nigrám, ráadásul kezd egyre láthatóbbá válni. Már a köldököm felett is kezd kirajzolódni egy halvány vonalka. Remélem azért csíkjaim nem lesznek...Pedig a krémem is lassan el fog fogyni. Jáááj!
Fészekrakó ösztönöm is eluralkodott rajtam, ami ugye köztudottan az utolsó hónapban jön elő, amikor a kismama mindent el akar rendezni és kitakarítani a baba érkezésére.
Kipucoltam a hűtőt, a konyhás szekrényeket, polcokat a lakásban. (Még szerencse, hogy olyan pici az apartmanunk. ) Igaz, Adamnél aztán nincs semmi ilyen ösztön, vagy késztetés, de azért hősiesen tűrte nyughatatlanságom, és segített amiben kellett. Elhúzta a bútorokat, hogy rendesen kiporszívózhassak, mert hiába hívtuk a szőnyegtisztítókat, azóta nem jelentkeztek. Ezen kívül már hetek óta férjem feladata a fürdőszoba tisztítása, mert azt nem engedi, hogy a vegyszerekhez nyúljak... Egyszóval, azt hiszem most már végleg minden készen (és tisztán) áll.
Kórházi csomagok, autósülés, és fitness labda indulásra készen lapul a kiságy alatt.
Rettentő szerencsésnek érzem magam amúgy, mert ahogy olvastam, Magyarországon az influenza járvány miatt sok kórházban nem engedik be az apákat. Itt hála az égnek nincs ilyen. Még ha félek is (a látogatóktól és higiéniától), nem tudom mit csinálnék, ha Adam nélkül kéne szülnöm...

A múlt hétvégén végre egy elmaradhatatlan "feladatot" is teljesítettünk: csináltunk egy tucat kismamás képet. :) Hetek óta izgultam azon, hogy meglegyünk velük, hisz ha lecsúszunk róla, az nagyon elszomorított volna.
A gépünk tehát megvolt hozzá, már csak egy photographer hiányzott. Tracit kértük fel a nagy feladatra, aki a komoly munkából nagy lelkesen és örömmel vette ki a részét. A nappaliban igazi kis home stúdiót rendeztünk be. Elhúztuk a kanapét, így a fal és egy fehér takaró szolgálta a hátteret. Még a különféle megvilágításról is gondoskodtunk. Az órákig tartó fotózás alatt több száz képet lőttünk, amikből szép számmal születtek ötletes, és "használható" darabok. A cél ugyanis ennek a csodás és felejthetetlen 9 hónapnak a megörökítése volt. A végtermékeket majd később mutatom be, mert még grafikus feldolgozás alatt állnak. ;)
Érdekes egyébként, hogy hiába volt a cél az, hogy -a hosszas várakozás árán- minél nagyobb hasam legyen a képeken, sokszor ki kellett nyomnom a pocakom, hogy egyáltalán várandósnak nézzek ki. :) ... Most, hogy ezt a feladatunkat is letudtuk, pöttömke már igazán előbújhatna odújából... Mert hidd el nekem, kislányom, idekint tágasabb! :)

Tudom, nem ide tartozik, de ma reggel végre esett egy kis hó!Éljen! :)

Pöttömke lak:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 47 cm.
Súlya: 3,1 kg.

A várakozás izgalmas heteit a baba további gyarapodással tölti.
Próbálgatja a légzést, a fény felé fordul, és képes már erősen fogni a kezével. Beleiben gyűlik a szurokszéklet (meconium), amelyből majd az első, ijesztően ragacsos és fekete, ám szagtalan széklete lesz. Ha esetleg szülés előtt vagy közben a magzatvízbe kerül, az a baba stresszhelyzetét jelzi.
Kismama: A nyákdugó eltávozhat a szülés megelőzően 1-2 héttel vagy pár órával, de akár a szülés előtt közvetlenül is. Akkor válik le, amikor a méhszáj lazulni és vékonyodni kezd, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szülés megkezdődik.

Harminchetedik hét

December 20.
Haskörfogat: 97 cm.

Hurrá, megérkeztünk a finisbe, mától büszkén mondhatom, hogy a 9. hónapban vagyok! :) A baba teljesen kifejlődött, megfőtt, kész van. Már csak erősödik, növekszik, húsosodik odabent.

Őszintén szólva azt hittem az utolsó hetek ennél sokkal nehezebbek lesznek... Hogy majd nem tudok mozogni, tevékenykedni, és közlekedni. Ehhez képest csak nagyon ritkán, -amikor tényleg túlpörgetem magam- szokott állj-t jelezni a testem. Igaz az egy helyben állás, ülés vagy fekvés nem megy túl sokáig, de ez csak természetes. Gyakori helyzetváltoztatással könnyen orvosolható. Sajnos ebbe beletartozik a konyhában ácsorgás, főzés, mosogatás is. Ezért vacsorára próbálok mindig valami gyorsat és egyszerűt összedobni. A baj csak az, hogy nagyon finnyás kismama lettem, és nem kívánom a gyors kajákat. Szóval inkább végigállok főzőkanállal egy órát, hogy utána finom levessel vagy főzelékkel tömhessem meg a hasam. :) És ha már az evésnél tartunk, az utolsó hetekre édességkívánós kismama lettem. Mint egy kisgyerek izgatottan várom, hogy túl legyek a főétkezésen, ami után következhet a jól megérdemelt desszert. :)
A gyomrom -gyanítom- tenyérnyire préselődött a dinnye méretű méhem miatt. Ebből adódóan hamar és könnyen eltelek. A kevés kajától meg ugye gyakrabban vagyok éhes. A napi többszöri, kétóránkénti étkezés így nálam már megszokott dologgá vált. (A képen lefekvés előtti müzlievés... Hogy kibírjam az éjszakát!:))

Amikor ennek a posztnak nekikezdtem, arra gondoltam, hogy na, vajon ez lesz az utolsó, vagy még lesz alkalmam heti helyzetjelentést írni?!
Az viszont kétségtelen, hogy ez az utolsó hónap összehasonlítós bejegyzésem. Nézzük hát mennyit nőttem a 8. hónapban:


Első kép: november 16. (32+1 hét). Második kép: december 21. (37+1 hét).

Már úgy közlekedek mint egy időzített bomba. Pöttömke minden rezdülésére, méhem mozzanatára odafigyelek. Nem is beszélve arról, hogy egyfolytában azon agyalok, hol és mikor fog elfolyni a magzatvizem. :) Ráadásul ez az az időszak amikor mindenki viccelődik, jósol, vagy tanácsot próbál adni.
Szombat éjszaka 4:30 kor volt egy igen intenzív méhösszehúzódásom, na akkor azt hittem itt az idő. De utána már nem jött több... Vasárnap délután pedig szinte félóránként keményedett a hasam. Na akkor is belelkesültem. A szívem hevesebben dobogott, mint ahogy a pocakom dogozott. :) ... De sajnos be kell látnom, hogy ez is beletartozik a pakliba. Nem szabad túlságosan lelkesnek lenni, mert ezek a jelek legtöbbje még csak jóslófájás, és előkészület. Egy kezdő kismama meg persze, hogy mindenre azt hiszi akció van. :) Utána meg csak nagyobb a csalódás, ha leáll a folyamat.
Viszont tudom, hogy minden rezdülés kicsit előrébb visz a hosszú úton, és ennek nagyon örülök. Hiszen az orvos szerint múlt héten 2-3 centire már megnyíltam, azóta meg ki tudja mennyit haladtam. Nichole (a barátnőm, aki nővér gyakornok a szülészeten) mondta, ha a következő vizsgálatnál 4 cm leszek, be fognak küldeni a kórházba. Jujjj! :) Ashley szerint pedig leesett a hasam. Ez az a helyzet, amikor a baba lejjebb csúszik a kismedencébe. Valószínűleg igaza van, mert mert már egyre erősebb nyomásokat érzek az alhasamban. Néha olyan mintha túrná lefelé a fejét ...nem fáj, viszont annál érdekesebb érzés. :) Kislányom továbbra is gyakran csuklik, egyik este még Adam is érezte a ritmikus mozgásokat. Úgy tűnik igen lelkesen tuszkolja magát lefelé. :)

Múlt héten a Netflix-en sok érdekes és tanulságos dokumentumfilmre akadtam. Nem is tudom eddig miért nem kerestem rájuk. Vannak filmek terhességről, szülésről és szülővé válásról is. Az elsőről sajnos már kicsit lekéstem, de a szülésről még mindig nem késő újat tanulni. Az egyik ilyen (számomra) nagyon jó dokumentumfilm a The Business of Being Born.



A film nagy része a békés otthonszülésre alapoz, megkérdőjelezve a kórházi rutineljárások szükségességét. Mindez persze Amerikai vonatkozású. Statisztikákat is láthatunk, hogy a nők immár 46%-a császármetszéssel hozza világra gyerekét, de hallom, azért Európában is már egyre nagyobb divat a programozott császár. Ahogy az a címből is kiderül, a kórház és az orvosok igyekeznek a szülésből minél nagyobb üzletet csinálni. Oxytocint adnak, burkot repesztenek, hogy minél gyorsabban haladj. (A szoba hamarabb felszabadul, új páciens érkezhet.) De ettől olyan erős fájdalmaid lesznek, hogy EDA-t adnak. Az érzéstelenítőtől azonban nem érzel semmit, elveszted a tested felett a kontrollt, és végül úgy kell kiszedni belőled a gyereket. Pár hét múlva meg jön a szép kövér kórházi számla... Ördögi kör...
Tudom, kicsit elfogult vagyok, más az ha valaki tényleg nem bírja a fájdalmat, vagy probléma miatt kerül császármetszésre sor. De mindezt a természet döntse el, ne az orvosok.
Tegnap még egy hasonló témájú filmet is megnéztem. Címe, Pregnant in America. Ez kicsit lelkizősebb és durvább volt nekem... Na, de azt hiszem leállok, mert csak összezavarodok, és még a végén nem leszek hajlandó bemenni a kórházba. :)
Nekem sajnos most nincs lehetőségem otthonszülésre, viszont az a tervünk, hogy a vajúdás nagy része alatt otthon maradunk, és csak a finisre megyünk be a szülészetre. Remélem a sors is így akarja majd. ;)

Heti pocakképek:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 47 cm.
Súlya: 2,95 kg.

A baba már nem számít koraszülöttnek, ha világra jön.
Ideje felkészülni a szülésre! A csecsemők 10-12 százaléka a 37-38. hét között jön a világra.
A kicsi csuklása jó jel, arra utal, hogy a baba tüdeje már fejlett, mivel légző mozgásai közben beszívja a magzatvizet, s ez okozza a csuklást. Odabent már igen szűkös a hely, ezért egyre kevesebbet mozog.

Kilencedik terhesgondozásunk

Eljött a 36. heti orvosi vizsgálat időpontja is... Mostantól már nagyon komolyan vesznek minket, és minden héten megnézik majd, hogyan alakulunk.
December 16.-án volt az utolsó, még ismeretlen dokival a randink. A listánk így már teljes, bárki is jön majd be a szobámba, hogy világra segítse kislányunkat, nem lesz vadidegen. Persze ismerős sem, hiszen egy röpke vizsgálat alatt nem lehet kiismerni egy orvos szokásait, elveit, módszereit. Az teljesen a sorsra lesz bízva, hogy végül ki lesz a kórházi ügyeletes, és mennyire fogja az elképzeléseimet támogatni. Bár kétségtelenül egy bizalmamba férkőzött szakember jobb lett volna, de most ezek a lehetőségek adódtak. Remélem nem csalódok... Meg egyébként is, az egész vajúdás és szülés alatt leginkább nővérekkel leszek körülvéve. A doki majd csak az akció pillanatára fog betoppanni.
Szóval reggel, a jeges úton, kicsit késve becsusszantunk a klinikára. Egy szigorú, ám beszédes nővér fogadott. Amíg Adam a vizsgálóba várakozott, mi gyorsan elvégeztük a már megszokott dolgokat. Vizeletadás, vérnyomásmérés, és súly... 139 lbs-t azaz 63,2 kg-ot mutatott a mérleg. Hoppá, jó sokat nőttünk az elmúlt két hét alatt, 3 lbs-t. :)
A kisszobába még pár rutinkérdés következett, és leszidás, hogy még mindig nincs kijelölt gyerekorvosunk. Dolgozunk rajta...;)
Ezután beküldte az orvost, hogy még a vizsgálat előtt megismerkedhessünk vele. Milyen rendes. Hamarosan megjelent az igen komoly és határozott, középkorú doki. Bemutatkozott, gyorsan átfutotta a számítógépén az adatlapomat, majd megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóra. Először szokásosan lemérte a méh hosszát, ami korának megfelelően 36 cm, majd elkezdte a hasamat körbetapogatni. Megállapította, hogy a baba feje lent van, balra helyezkedik el a teste, jobbra pedig a végtagjai. Ennek ismeretében a szonográfot is pont oda helyezte, ahol elvileg a kis szíve kell, hogy legyen. És abban a pillanatban hallottuk is. A pici lány szívecskéje ritmusosan lüktetett, aztán egyszer csak odarúgott egyet a műszernek. :) Nem szereti ha piszkálják.

Ezután az orvos kirobogott, mondván, hogy akkor készüljek elő, megnézi a méhszájam. (Mindezt pontosan úgy kell elképzelni mint a filmekben. Egy hatalmas papírlepedőt adnak, hogy letakarhassam a lábam.) Amikor visszajött a nővérrel, először kenetet vett. Ez pontosan nem tudom mit ellenőriz, de állítólag, ha az eredmény pozitív, akkor a kórházban kapok antibiotikumot, hogy a baba a szülőcsatorna áthaladása közben nem fertőződjön meg.
Ezt követően jött a méhszáj lecsekkolása, én meg feszültem figyeltem. "Felpuhult, 2-3 cm-re nyitva van!"- hangozott a doki válasza, miközben ujjaival egy kupaknyi lyukat formált. (Az amerikaiak ugyanis nem tudják mekkora egy centiméter.) Nekem a csodálkozástól tágra nyíltak a szemeim, ám az orvos még rátett egy lapáttal: "A baba fejét is megérintettem!" ... "Komolyan???" Ekkor már Adammel egymásra mosolyogtunk.
A doki megnyugtatott, hogy minden rendben és szépen halad... Ha folyna a magzatvíz, hívjuk. Elköszönt, és távozott. Amint kettesben maradtunk férjemmel csak vigyorogtunk és izgatottan öleltük át egymást. Pöttömke készülődik, és lassan útra kel! :)

Igazából nem hittem volna, hogy már ennyire nyitva vagyok. Biztosra vettem, hogy a doki kőkemény falba fog ütközni. Hiszen méhösszehúzódásaim is alig voltak még, és a babát sem érzem annyira az alhasamnál. De nagyon örülök, hogy fokozatosan haladunk, nem pedig egyszerre.
A végén kaptunk még egy kis csomagot, ami elvileg a szülés utáni dolgokról szól (szoptatás, etetés, baba- és mama ápolás), de a táska túlnyomó része reklámanyagokkal volt tele. Egy Walmart prospektussal meg egy doboz tápszerrel. A nővér ezek közül a szülés utáni depresszióra hívta fel a figyelmünket. Különösen Adam-nek kötötte a lelkére, hogy mindenképp olvassa el az erről szóló részt, mert neki kell észrevennie, ha én esetleg depressziós lennék.
Na, nekem meg erről is megvan a véleményem... Már miért lennék depis??? Hiszen már olyan régóta várom a kislányunkat, meg a babázást! Elhiszem, hogy vannak nők akik ezt a fordulatot nehezebben viselik, de szerintem itt egy kicsit túlzásba viszik a dolgokat. Annyi helyen olvasni a depresszióról, hogy az ember már saját magát beleéli és rángatja ebbe az állapotba...

Engem a méhem titkos munkálkodása lepett meg annyira, hogy másra már nem is tudtam koncentrálni. Még a kicsekkolónál is Adamnek kellett beszélnie helyettem. :) ...
December 23.-án, karácsony előtt jövünk újabb vizitre. De vajon kihúzom addig??? Elérjük a kívánt 37. hetet??? Az azért még jó lenne... Bár én bízom pöttömkében! Ő tudja a legjobban mikor kell kijönnie. :)
Otthon persze nem volt nyugtom... Újra ki és becsomagoltam a bőröndömet, hogy átnézzem mi hiányzik még. De a bébi is érezte anyukája izgalmát. Egész nap mozgolódott, helyezkedett. :)
Viszont, hogy még kicsit elhúzzam a napokat (talán heteket), teafogyasztás terén visszafogtam magamat. Most csak napi egyet iszok... Persze nem biztos, hogy a teától és a homeopátiától nyíltam meg, de ha ez így van, akkor annak csak örülök. :)

Harminchatodik hét

December 13.
Haskörfogat: 96 cm.

Elértük a 96 cm-t, és már a köldököm is szépen kidudorodott. Ezen kívül van egy nagyon halovány, ám annál görbébb linea nigrám is. :)
Már az utolsó heteinket rúgjuk pöttömkével... Ő szó szerint. Azon kívül, hogy minden mosdóba járásomkor azt figyelem, eltávozott e már a nyákdugóm, még egy árulkodó jel utalhat arra,
hogy a baba készülődik kifelé. Ez pedig a has megereszkedése. Nos, én egyiket sem tapasztaltam eddig, sőt kicsi lányom néha annyira felkúszik a tüdőmhöz, hogy alig kapok levegőt. Persze van olyan is, hogy erős nyomást érzek az alhasamnál, gondolom ilyenkor meg lefelé fúrja magát. Ezen kívül -ha nem alszik- inkább hullámmozgásokat jár a pocakom, olyan serényen dolgozik odabent. :)
Hogy terhességem végét járom, az is szomorúan jelzi, hogy megszületett a Poronty kismama babája, akinek a várandóságát a legelejétől végigkövettem... Sőt már el is indult az új terhesnapló, idegen anyukával, ismeretlen pocaklakóval. Az én időm is lassan lejár. :( ...De nem szomorkodunk, hisz utána következhet a babnapló! :)

A 36. héttel egyébként egy jelentős fordulóponthoz érkeztünk: Elkezdhetünk testileg felkészülni a szülésre. Ez pedig azt jelenti, hogy most már biztonságosan neki lehet állni a málnalevél teának, és a homeopátiás bogyóknak. Ezen kívül az intim torna és a gátmasszázs is nagyon hasznos lehet!
/Akit érdekel, a málnalevél teáról: "A málnalevélből készült teát évszázadok óta a női termékenységet fokozó szerként fogyasztják. A hiedelem szerint erősebbé és feszesebbé teszi a méh izmait, a vajúdás alatt pedig segíti a méhösszehúzódásokat. Ha a kismama a terhesség utolsó pár hetében rendszeresen issza ezt a teát, csökkenhet a szüléskor oly gyakran fellépő súlyos vérzés kockázata, rövidülhet a szülési fájdalmak ideje, sőt még maga a szülés is könnyebbé válhat."/
Homeopátiás bogyókat is beszereztem már, a vajúdáshoz, meg erre a pár hétre. Azon kívül, hogy előtte beszéltem a homeopátiás orvosommal, az interneten is találtam egy hasznos összefoglalót. A méhszáj fokozatos, és kevésbé fájdalmas tágulása érdekében naponta -most még csak- Caulophyllum- ot szedek. Meglátjuk milyen hatást váltanak majd ki nálam... Ezek nem utolsó sorban túlhordás elkerülése érdekében is hasznosak lehetnek. (Meg, hogy ne legyen szükség mesterséges vagy gyógyszeres beavatkozásra...)

Remélem mindenkinek feltűnt, hogy ebben a posztban milyen csodás fényképek vannak. :) Karácsonyi ajándékként kaptam ugyanis a férjemtől egy csúcsszuper, professzionális fényképezőgépet. :) Ráadásul nem is kell az ünnepekig várnom, már most kipróbálhattam! Nagyonjó, nagyonörülök és nagyontürelmetlenül várom, hogy kislányomról ezer meg ezer fotót készíthessek! (Addig meg maradnak a pocakfotók. :))
A kamerát, -legaktuálisabb alanyként- a feldíszített fenyőfánkon tesztelgettük... A kandallónk oldalára felsorakoztattuk a hatalmas zoknijainkat, alá pedig diótörő került, és a kis lila babakocsi. Meglátjuk két hét múlva mit hoz a Jézuska... Talán egy kisbabát?! :)



A tavalyi lila-ezüst gömbök közé az idén néhány babaváró/csalogató karácsonyfadísz is a fára került. Az ősszel vásárolt kismamás szobor, a BabyShower-en Cannon-től kapott maci, és az anyósomtól kapott gólya és cumisüveg... :)




A dekorációkat a kismama függesztette fel:



Még egy kis időjárás jelentés: A hét elején végre leesett a várva várt első hó, ám mivel ez hirtelen felmelegedést is hozott, a nagyja hamar el is olvadt. Mondanom se kell, hogy a vizes utak ma reggelre korcsolyapályává jegesedtek. Most mindenki csúszkál, Adam meg ki sem enged a házból, nehogy elessek...

Pöttömke házikója:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 34 cm.
Súlya: 2,75 kg.

A baba csontozata már eléggé erős, de kellően lágy még ahhoz, hogy deformálódni tudjon a szülésnél. Feje gyakran tojás vagy csúcsos alakú, ami pár héttel a születés után felveszi eredeti formáját. Sokat alszik odabent és helyszűkében egyre kevesebbet mocorog. Napról napra növekszik, és egyre lejjebb csúszik a kismedencében. Ennek az előnye az, hogy a kismama könnyebben kap levegőt, ám a hólyagot egyre jobban nyomja a kicsi.
A kismamákat általában a 36. héttől hetente vizsgálják CTG-vel. Ez a kardiotokográf nevű gépezet egy speciális, kétfejes ultrahangkészülék, amellyel a méhösszehúzódásokat és a magzat szívhangját figyelik.

Harmincötödik hét

December 6.
Haskörfogat: 95 cm.

A hasam már heti 1 centit terebélyesedik. Ennek egyrészt örülök, másrészt kezdek miatta egyre nagyobb gondba lenni. :) Eddig Adam segített felállni cipőfelvétel után... Mára már maga a levétel is gondot okoz. A lehajolásról, ülésről ne is beszéljünk. Már férjem röpke 1 órás hokimeccseinek végigülése is hamar kényelmetlenné szokott válni. De érdekes módon nem a derekam, vagy a hátam fáj, egyszerűen csak a hasam súlya nyom fel-le, jobbra-balra. Pöttömke meg hol a bordáimat rugdossa, hol a belső szerveimet... Amikor meg felfelé kúszik, (remélem nem azt hiszi ott a kijárat) alig kapok levegőt. Sokszor már az oldalt fekvés sem kényelmes. De szerencsére erre az esetre is találtam egy jól bevált lazító testhelyzetet, a jegesmedve pózt. Sajnos nem lehet órákig így feküdni, de tökéletesen súlytalanítja a kétkilós pocakot. ;)
De bármennyire és kényelmetlen ez az állapot, nem gondoltam volna, hogy az utolsó heteimre ilyen kis hasam lesz... Szóval egy szavam se lehet. :)
Gondolom most már mindenki türelmetlenül várja, hogy a kis bébi mikor indul neki a világnak... Szabadon lehet tippelni is! Anyósom december 27.-ét mond, Adam a január 3.-ára esküszik. Nekem meg még sejtésem sincs. Arra is van esélyünk, hogy túllépjük január 10.-ét, hisz férjem is, és én is 2 hét késéssel érkeztünk. Anyukám épp ma közölte velem, hogy az én kiírt időpontom is január 10.-e volt! (23.-án születtem! :)) Ajjaj, na remélem nem lesz egy napon a szülinapunk...

A hétvégén olyan szépen sütött a nap (igazából itt mindig süt :)), hogy pöttömkével kifeküdtünk a kanapéra egy kicsit napozni. Szegény úgyis mindig a sötétben van, ismerje csak meg a fényt.
Azt hittem, hogy majd kicsattan az izgalomtól, de vagy aludt épp, vagy megszeppenve figyelte mi ez a vakítás. :) Egyszóval meg se moccant... Aztán hirtelen úgy döntött nyújtózik egyet, és formásan kinyomta popsiját: (Ezen a videón jól látszik, ahogy az elején még kerek a hasam, majd lassan kidülled egy golyó. :))





Tudom, nincs sok helye már, de annyira megváltozott a mozgása. Már nem rúg vagy bök olyan látványosan, inkább helyezkedik és nyújtózkodik. Ezért is olyan nehéz lekamerázni. A hullámzásokat inkább csak én érzem legbelül.



De van olyan, hogy 2, 3 napig alig mozog. Ezt vagy az étkezésem befolyásolja, vagy egyszerűen csak lustálkodós kedvében van. :) Hiába kellemetlenek a bordaközi rúgások, azért szomorú leszek, ha nem érzem őket. De van rá titkos csodaszerem is: a cukor. Na, attól aztán megindul a bugi odabent. Süti, üdítő, forró csoki... mindegy, csak cukor legyen benne. :)

Adam már nagyon türelmetlen. Minden nap megkérdezi pöttömkétől, hogy "készen vagy már?...gyere ki!" :) Főképp amikor a babás barátainkat látogatjuk. Férjem ilyenkor csak nézi a kicsiket, és olvadozik. "Jaj, én már nem bírok tovább várni!"-mondja. "Annyi gyerek van itt, és egyik sem az enyém!" :) ... Hát már én is nagyon várom!!!... Jajjj, talán egy picit kezdek félni is?! :) ...Lehet nem kéne több szülési videót néznem???

Pöttömke házikója:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 45 cm.
Súlya: 2,5 kg.

A baba hetente hízik fél kilót. Már csak a zsírréteg növekszik rajta és erősödik a szervezete. Ez a hízás egyrészt a baba rohamos súlynövekedéséből adódik (átlagosan 20 deka/hét), másrészt az anyuka vizesedéséből.
Most már nagyon kicsi a baba helye, és minden nappal kevesebb lesz, ahogy egyre nagyobbra nő. Mivel a magzat már igen súlyos, egyre lejjebb helyezkedik el. A kismama a nyolcadik hónap végén és a kilencedik hónapban érzi magad a legfáradtabbnak és a legsúlyosabbnak.

Nyolcadik terhesgondozásunk

December 2.-án újabb rutinellenőrzésen vettünk részt a klinikánkon.
Szerencsére most is, mint ahogy azt eddig is megszokhattuk, minden a legnagyobb rendben. :)
Vérnyomásom, vércukrom normál, és a két hét alatt 1 lb-t híztam. Most 136 lbs, vagyis majdnem 62 kg vagyok. Örülök, hogy ilyen jól haladunk. Nem is hízok olyan nagyon, de azért pöttömke egyértelműen növekszik a pocakomban.
Miután a nővérkétől megvoltak a szokásos kérdéskörök, egy újabb -számunkra eddig ismeretlen dokival- találkoztunk. Az idősödő orvos nagyon kedves volt és mosolygós. Gyorsan és sokat beszélt, de minden fontos dolgot megértettem. Először lemérte a méhem hosszát (34 cm), majd a bébi szívverését. Kicsi lányunk szívecskéje ma 150-el vert. A doki szerint biztos azért mert sokat mozgolódik odabent. :) Adam látta is, hogy a vizsgálat közben pöttömke hogyan rugdossa az oldalam. :)
Ezután az orvos még elmondott pár fontos dolgot. A legjobb hír az, (így a 34. héten) hogy vagyunk annyira idősek, ha esetleg beindulna a szülésem, már nem próbálnák leállítani. Persze azért jobb ha még pár hétig bent marad (ami érzéseim szerint úgy is lesz), de ha elfolyna a magzatvizem, vagy 5 percenként lennének méhösszehúzódásaim, akkor hívjuk a kórházat. Na, de ezt már számtalanszor hallottuk.

Két hét múlva kell újabb terhesgondozásra jönnünk, és akkor már a méhszájat is vizsgálni fogják. Azt követően pedig hetente járunk majd kontrollra. Rákérdeztem, hogy lesz e még ultrahangozás. (Adam csak röhögött: Most már kibírod ezt a pár hetet, és akkor élőben láthatod.- mondta. ) A doki szerint erre nincs szükség, mert a baba rendesen fejlődik. Szóval semmi méregetés, méhszáj vagy placenta állapotának vizsgálgatása. Amíg terebélyesedik a hasam és dobog a baba szíve, minden oké... Én meg minden magyar kismamás blogon azt olvasom, hogy kinek hány fokban érett a méhlepénye, mennyire nyílott ki, vagy mekkorára saccolják a bébi súlyát. De azért, hogy én ezt nem tudhatom, már igazán nem idegesítem magam. Talán jobb is ha az ember nem agyal ilyeneken, és hagyja, hogy szépen a baba döntse el, mikor akar világra jönni... A mérete miatt pedig végképp nem aggódok. :)

Ám hazaérvén hatalmába kerített a készülődési láz. Eddig bírtam türelemmel... Adam előszedte a sufni mélyéről kis bőröndömet, én meg lassan nekikezdtem a kórházi csomagunk összeállításának. Amúgy is mindig csak izgultam, hogy jaj mi lesz ha hirtelen indulni kell, és még nem is tudom mit vigyek. Szóval jobb korábban, mint későn. Aztán az is lehet, hogy a kofferom még egy hónapig a szoba közepén fog porosodni.
Tegnap pedig a nagymosás is megvolt. Hiszen csak a tiszta ruhákat lehet összepakolni... Tovább tartott mint gondoltam. Pöttömkének valóban rengeteg holmija van. Különválogattam az újszülött és a 0-3 hónaposig méreteket. Már csak azt kell eldöntenünk, hogy ez a sok rugdalózó közül melyiket vigyünk a kórházba.
A ruhásszekrényét is kipucoltam. Már csak egy alapos szőnyegtisztításra van szükségünk, és megnyugodhatok.
Adam kinyomtatta a szülési tervet,... az is mehet a bőröndbe.
Ja, és tegnap óta zuhanyfüggönyön alszok. :) Nem emlékszem hol olvastam ezt az ötletet, miszerint így védhetjük meg az ágymatracunkat, ha esetleg az éjszaka közepén folyna el a magzatvizem.
Hát így készülődünk mi lassan, lassan... Szeretnék karácsonykor már úgy hátradőlni, hogy bármi jöhet, mi készen állunk. :)

Harmincnegyedik hét

November 29.
Haskörfogat: 94 cm.

Beköszöntött a december, az utolsó kettesben töltött hónapunk...A város utcái, a családi házak, bevásárló központok már mind karácsonyi hangulatba öltöztek. Mindenki izgatottan várakozik...De nem úgy mint a mi családunk. Én már csak azt a célt tűztem ki magamnak, hogy karácsonyig bírjuk ki, és utána már nem fogok aggódni. Persze nem mintha bármi bajom is lenne, vagy akármi is utalna arra, hogy szülnék, csak hát egy kismama mindig agyal és aggodalmaskodik valamin. :) Bármennyire is türelmetlenül várjuk már pöttömke világra jöttét, azért neki az a legjobb minél többet tölt a pocakomban.
A héten kétszer is voltunk Ashley-éknél, és Ava annyira édes baba, hogy minket szinte felemészt a végtelen várakozás. Ilyenkor persze mindig babázok, és egész vendégeskedésünk alatt karjaimba tartom az immár 2 hónapos kislányt... Még ha ez nagy hassal annyira nem is egyszerű, Ava láthatóan szeret kis barátnőjén feküdni. :) Ezek a babázások nekem rengeteget segítenek. Sokat beszélgettem Ashley-vel. Neki, immár kétgyerekes anyaként összehasonlítási tapasztalati is vannak...Én meg már sokkal biztonságosabban fogom a kicsit, és ha néha nyűgös, vagy sírdogál, nem esek késégbe, hanem megpróbálom megnyugtatni. Tegnap Adam cumisüveggel etette, engem meg a múlt alkalommal lebüfizett. :) A pelenkázást még egyenlőre visszautasítottuk. :) Egyszóval gyakorlunk... és nagyon de nagyon türelmetlenül várjuk már saját kislányunk megérkezését!!!

Én jól vagyok, pocakom úgy érzem egyre nagyobb ütemben terebélyesedik, lakója pedig napról napra erősödik. Igaz nem mindig mozog olyan aktívan, de amikor elemében van, akkor aztán nincs kímélet. Bordarugdosás, húgyhólyagon ugrálás, hasfeszülés, popsikitolás. :)

Így a babaérkezés közeledtével, és a gyerekorvos keresése közben egyre nagyobb dilemma nálunk a kötelező oltások beadatása. Akiknek már van gyerekük, biztos sokat hallottak arról ez egyre elterjedőben lévő tényről és bizonyításokról, miszerint a vakcinák mellékhatásai több kárt okoznak, mint hasznot. Főleg most, ez az új influenza vírus oltatása körül nagy a pánik. De én most kivételesen nem erről, hanem a gyerekkori kötelező vakcinákról szeretnék pár szót mondani.
Statisztikákra nem térnék ki, (akit érdekel, járjon utána) de az tény, hogy az évek során egyre több kémiai anyagot tolnak a gyerekekbe. Egészen csecsemős koruktól.
Amerikában 11 kötelező vakcinát kell beadatni a kicsibe, még az első évben! Ebből 6 koktél!(Többféle betegségre van.) A 2., 4. és 6. hónapban egyszerre 5 (!) szurit kapnak, ebből 4 koktél! Ez összesen 20 oltás, egy éven belül!
Magyarországon egy év alatti babáknak 4 kötelező vakcinájuk van plusz 2 önkéntes, majd utána elosztva még 5. (13 éves korig elnyúlóan) Ebből 5 koktél.
Ez összesen 19 oltás, 13 éven belül! (10db egy éves korig.)

Az amerikai újszülöttek még a kórházban Hepatitis B elleni oltást kapnak, amíg Magyarországon erre csak a 13. évben kerül sor. Ez a betegség leginkább drogosokat, és prostituáltakat szokott megtámadni, akik sterilizálatlan tűt használnak, vagy rendszertelen nemi életet élnek... Kérdem én: hogy kerülhet ilyen helyzetbe egy csecsemő?? (Vannak akik szerint az amerikai kormány nyakán maradt vakcináktól akarnak úgy megszabadulni, hogy kötelezővé tették őket.) Mi Adammel úgy döntöttünk, hogy nem adatjuk be lányunknak. Remélem jól döntöttünk... 2 hónapos koráig meg még mindig eldönthetjük, hogy az első vakcinázáson kérjük e.

Aztán ami még Magyarországtól eltér az a Rotavírus elleni, a PCV (tüdőgyulladás elleni, ami otthon csak önkéntes, nem kötelező), az influenza elleni, a Varicella, Hepatitis A, és az MCV oltás beadatása.
A legnagyobb vitát az MMR vakcina (mumpsz, kanyaró és rózsahimlő elleni oltóanyag koktélja) okozta, amikor is Nagy-Britanniában és az USA-ban megnőtt az autista gyerekek száma. Egyre több szülő számára vált egyértelművé, hogy a betegséget ez az októanyag idézte elő, habár ez azóta is erősen vitatott téma. A tény viszont az, hogy Amerikában mára minden 150. gyerek autisztikus. Nekünk is van egy a baráti körünkben. A kisfiú szülei pedig azóta már sokkal óvatosabban és körültekintőbben járnak el oltás ügyben. De nem ez a család az egyetlen akik a túlzott vakcinák káros mellékhatásaira hívták fel figyelmünket. Az egyik kislánynak csecsemőkorában idegi problémai voltak. Egy harmadik barátunk nemrég csomagot küldött. (Mert másik államban lakik.) Benne 2 vakcinákról szóló könyvvel és 3 DVD-vel. Az egyik dokumentumfilmen Mary Tocco előadása látható, aki oltásellenes felszólalóként járja az országot. Nos, én tőle tudtam meg például, hogy nagyon sok vakcina tartalmaz higanyt, aminek rendkívül káros mellékhatásai lehetnek... Majd kitért a terhes nőkre, és a következő kérdést tette fel a hallgatóknak: Melyik az az étel, amivel egy várandós nőnek óvatosnak kell lennie? A hal!-hangzott az egyhangú válasz. Az oka pedig egyszerű. Néhány hal húsa ugyanis higanyt tartalmazhat... Majd kitért az RhoGAM oltóanyagra, amit Rh-Negatívos terhes nőknek adnak, majd közölte, hogy jobb ha tudjuk, tele van higannyal. Ezen megdermedtem. Hiszen én kettőt is kaptam, és engem erről senki sem világosított fel. Hát így jártam... Nagyon remélem, hogy a babámra ez nem fog kihatni! Arra meg nem is merek gondolni, hogy a zöld kártyámért cserébe 6féle vakcinát lőttek belém. (Az utolsót pöttömke fogantatása előtt 4 hónappal.)

Magam miatt nem aggódom már, de a bennem fejlődő ember életéért igenis felelős vagyok. Nem lettünk elfogultak, és tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindenkinél jelentkeznek mellékhatások. (Leginkább azok szervezetében, akiknek az immunrendszere nem képes befogadni a dózisokat.) De egy kis csecsemőnél nem lehet előre tudni... Minden meg fogunk tenni azért, hogy a legjobb döntést hozzuk számára. Mert hoppá, arról a fontos tényről se feledkezzünk meg, hogy Amerikában az a gyerek akinek nincsenek meg a kötelező oltásai, nem iratkozhat be az iskolába. (Habár Mary Tacco erre is rácáfolt.) És akkor mit tehet egy aggódó szülő?! ...Nem tudom! Egyenlőre az már eldőlt, hogy a Hepatitis B-t kihagyjuk szüléskor, a többiről meg még van időnk informálódni. Most azon dolgozunk, hogy egy normális, és semmiképpen sem oltáspárti gyerekorvost találjunk, aki reményeink szerint segít majd jól dönteni. Félreértés ne essék, nem vagyunk oltásellenesek, de ezek a dolgok azért elgondolkodtatóak...

Pocakfotó erre a hétre:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 44 cm.
Súlya: 2,28 kg.
Az egyre gyakoribb fájások a szülés közeledtét jelzik.
A baba bőre halvány rózsaszín és kevésbé átlátszó. A lanugo, vagyis a magzatpihe eltűnik és a magzatmáz vastagabb lesz. A 34. hetes baba naponta fél liter vizeletet ürít. Valószínűleg már behelyezkedett a kismedence irányába fejjel a születéshez. Ez abból érezhető, hogy a méhszájat nyomja a feje.
Immunrendszere elérte azt az állapotot, hogy egyedül is képes legyen védekezni az enyhébb fertőzések ellen. Ha ezen a héten jönne világra, az újszülött már javarészt önállóan is életképes lenne, azonban az alacsony testsúly miatt még valószínűleg pár hetet a koraszülött osztályon kellene eltöltenie.
A mamánál ezen a héten már jelentkezhet előtejszivárgás. Ez talán még korainak tűnhet a kismama számára, de azt jelzi, hogy a méhlepény hormonjai már aktiválták a tejelválasztást.