Na, nem mintha annyira megsiratnám a nyarat. Így terhesen, érzékeny hormonokkal, és szervezetemnek szokatlanul magas hőmérséklettel inkább áldás a hűvösebb levegő. De azért mi is, mint minden meleg napsütést szerető lény, igyekeztünk kihasználni a nyár utolsó napjait. Nyaralni nem sikerült eljutnunk az idén, maradt hát a kicsiny városunk, és a Columbia River.
Augusztus 23-én, vasárnap délután az volt a terv, hogy lemegyünk kicsit napozni a folyópartra. Előtte még beugrottunk Adam családjához, ahol csak a fiúk voltak jelen, McKinley-vel. Elhívtuk hát őket is. Kocsiba be, kutyát hátra a csomagtartóba és irány Richland.
Útközbe Adam még beugrott az irodájába valamiért, mi meg addig a cég előtti parkba várakoztunk. Lockheed Martin nemrég költözött ebbe az új épületbe, a város egy olyan negyedébe ahol leginkább nagy irodák székelnek. A park gyönyörű, sétálóúttal, kis tóval, benne piros japánhalakkal, kacsákkal, és vízeséssel.
Ezután lementünk a folyópartra. Kerestünk egy üres és nyugodt partszakaszt, ahol én kifeküdve olvashatok, a srácok pedig a kutyával pancsolhatnak. Ám hamar kiderült, a Malamute-k bizony nem szeretik a vizet. A kemény telekhez vannak szokva, nem pedig az úszkáláshoz.
Tettünk azért néhány kísérletet arra, hogy McKinley-t a folyóba csábítsuk, ám a bizonytalan lépéseknél és vízszagolgatásnál tovább nem jutottunk. :)
Végül a puppy egészen hasig bemerészkedett. Ezt is valószínűleg csak azért tette meg, mert odakint nagyon melege volt, a folyó vize pedig meglepően hűsítő volt a számára.
A fiúk sem sokáig tűrték a tikkasztó meleget. Az úszástól csak a ruhájuk tartotta vissza őket. Ám fürdőgatyát nem hoztunk. Visszamentünk hát gyorsan a kocsihoz, hogy valahol a közelben fürdésre alkalmas nadrágot vegyünk. Bejártunk vagy három boltot, de meglepő módon sehol sem volt már nyári kínálat. Végül úgy döntöttünk gyorsabb és olcsóbb, ha hazaugrunk a hiányzó ruhadarabokért.
Amint visszaértünk a strandunkhoz, a srácok egyből a hűvös folyóba vetették magukat, a kutya pedig vidáman ugrált körülöttük, vagy viccesen ugatott a partról, mintha azt mondaná: ne menjetek be a vízbe, az nem jó! :)
Adam, Taylor és Cannon bármilyen trükkel is próbálkozott, nem sikerült McKinley-t újra a folyóba csalogatni. Aztán a nagy futkározás közben Adam megbotlott és a vízbe "esett". A kiskutyus pedig mint igaz, hűséges és önfeláldozó társ, egyből utána ugrott. :) A fényképezőgép épp a kezembe volt, így sikerült McKinley legnagyobb teljesítményét lencsevégre kapnom. :)
Ezen a szakaszon a folyó közepén egy kis szigetecske állt. A srácok úgy döntöttek, átúsznak oda. Ezt kétszer meg is tették, először csak a két bátyó ment, majd másodszor már Cannon is vitték magukkal. Én addig a kutyával sétáltam, meg próbáltam egy kicsit olvasni.
Jó kis vasárnap délután volt.
Zárásképp odahaza, a strandolás után pedig jött a tisztító habfürdő, sok nyüszítéssel, ám végeredményként egy illatos kiskutyussal. :)
Fair
A rákövetkező hétvégén tartották a városban a nagy nyárvégi vásárt és rodeózás. Aaronnal és Ashley-vel látogattunk ki péntek este. A tömeget és a lehetetlen parkolást elkerülvén busszal mentünk. Most utaztam először Amerikában tömegközlekedésen, de nem volt semmi különös. A kocsit a megálló parkolójába hagytuk, majd csaknem 20 percet buszoztunk a külvárosig.
A Fair-t a város szélén, egy hatalmas kietlen területen állították fel, közvetlenül a rodeó arénája mellett. Egyszer már jártam itt tavaly, amikor karácsonyi vásárra jöttünk. Most persze teljesen máshogy nézett ki minden. A terület emberektől zsongott. Tele volt körhintákkal, hullámvasutakkal, árusokkal, színpadokkal, célbalövős és egyéb a vásárokon megszokott szórakozási lehetőségekkel. Erősen fújt a szél, de szerencsére nem esett és hideg sem volt.
Első dolgunk az volt, hogy valami vacsi után nézzünk. Körbejártuk vagy ötször a kajáldás részleget, de valahogy semmi jót nem láttam. Voltak amerikai és mexikói standok. A vásár különlegessége a főtt kukorica és az Elephant Ear volt. A magyarul elefánt fülnek evezett étel pontosan a kinézetéről kapta a nevét. Én amint megpillantottam, a jó kis magyar lángos jutott eszembe, és egyből összefutott a nyál a számba. De sajnos hamar ki kellett ábrándulnom. Ez egy édes, fahéjas fánkféleség. Desszertnek jó lesz. Keressünk előtte valami rendes kaját is.
Végül a BBQ-s pultnál kötöttünk ki, ahonnan meggyőzően finom illatok terjengtek. Friss, grillen sült husik. Én BBQ Beef-et válaszottam, Adam pedig hot-dog-ot. Képen olyan gusztán nézett ki. Persze amíg meg nem kóstoltam. A kifli közé tömött marhahúsnak a sok szósztól elveszett a grilles ízvarázsa. Fel is bosszantottam magam, hogy miért kell Amerikában minden húst trutyikkal elrontani, de ez már csak az én "európai" bajom volt. Na ja, a képen még mosolyogva mutatom finomnak hitt vacsorámat.
Drága férjecském feláldozta magát és cserélt velem. :) Így hát maradt nekem, a hisztis kismamának a jó borsos hot-dog. A másik ami idegesített, hogy a szél telefújta a számat és az üdítőmet porral. A hajamat is folyamatosan meg akartam enni.
Na, de ezeken a "problémákon" is hamar túltettük magunkat és teli hassal folytattuk tovább a nézelődést.
Láttunk gyerekek által kiállított maketteket, sütiversenyen készült remekműveket és farmokon élő állatokat (bárányt, kecskét, pónit, nyulat, disznót...).
Aaronék koncertre mentek, mi meg beültünk pár percre rodeót nézni. Mert én még ilyet élőben sohasem láttam. A külön ezekre a versenyekre kialakított stadion ma tele volt emberekkel. Szerencsére találtunk egy szűk kis helyet az egyik padon, ahonnan tökéletesen ráláttam az eseményekre.
Cowgirl-ök nyeregből cukorkákat osztogattak a gyerekeknek, a bemondó pedig buzdította és szórakoztatta a közönséget.
Hát, mit mondjak. Amikor megláttam, ahogy az eszeveszetten kirohanó, rémült kisállatok után vágtatnak a cowboyok, majd lasszóval a földre teperik őket, csak sajnálatot éreztem. Nincs ebbe semmi szórakoztató, gondoltam. A "jaj, szeeeegény" felkiáltásom után Adam azt tanácsolta jobb ha csendesen, magamban fojtom a véleményem, mert csupa rodeó fanok vesznek minket körbe. Meg különben is, ő megmondta, hogy ez nem nekem való szórakozás.
Később ifjú és leendő cowboy-ok és cowgirl-ök is versenybe szálltak. Ki tud tovább nyeregben maradni.
A jó bulihangulat ellenére hamar ráuntam a rodeósdira, és új látnivaló után néztünk. Már besötétedett, és az egész vásár hirtelen romantikus és filmbéli hangulattá változott. Fiatalok ringispileztek, bikát ültek, táncoltak, célba lőttek, állatokat etettek, ettek-ittak (nem alkoholt), vagy koncerten tomboltak. A második képen látható körhinta akárcsak a Notebook-ból pattant volna ki. Már csak Noah és Allie hiányzott az egyik hintaszékből. :) A kamasz korosztályon kívül sok volt az idős, vagy családos, gyerekes érdeklődő is.
Én megkaptam a várva várt elefánt fülemet, aminek csak a negyedét sikerült bemajszolnom, bármennyire finom is volt. :)
Miután már mindent körbejártunk, megálltunk a nagy színpadnál, hogy a híres Night Ranger együttes utolsó számait mi is meghallgathassuk. Én nem vagyok nagy rock rajongó, de talán ezek voltak az est legromantikusabb percei. Adammel leültünk egy padra, és élveztük a nyár illatát, a zenét és a szerelmet. :) Szerintem a pocaklakó is nagyon jól érezte magát. :)
A Night Ranger egyik világhírű, Sister Christian című számát még én is ismertem.
Végül megkerestük Ashley-éket, akik épp "kocsmáztak". Egyszer már részletesen meséltem arról, hogy Amerikában nem lehet nyilvánosan alkoholt fogyasztani; és a bárokba, sörsátorokba, alkoholboltokba is csak szigorúan személyi igazolvánnyal, 21 év feletti léphet be. Nos itt a vásáron is volt egy ilyen "ivásra kihelyezett terület", ami persze tömve volt olyan emberekkel akik bulizni jöttek ki. A személyinkkel (én a zöld kártyámmal) sorba kellett állni, és láss csodát, én ezúttal problémamentesen bejutottam.
Szerencsére a "bárnak" volt teraszrésze is, így nem kellett büdös részegekkel lökdösődnünk. Aaronék kint álldogálva ismerősökkel beszélgettek. Mi is odasomfordáltunk, de mivel én nem ihatok, és már fáradtak is voltunk, annyira nem sikerült a bulihangulatba belefolynunk. Amúgy is kellemetlenül szoktam érezni magam, ha nagy ritkán ilyen helyzetbe keveredek. Kismama vagyok, és leendő anyuka, semmi keresnivalóm a pityókás és rám hajoló, hülyeségeket beszélő emberek között. (Tudom, most sokaknak kikerekedett a szemük. :)) Különben is az egész úgy néz ki, mint Európában (vagyis tapasztalataim szerint Olaszországban) a dohányzásra kijelölt területek. Mindenki egymás hegyén hátán ácsorog és iszik. A falakon kívül pedig a "normális" élet folyik. Legalábbis ezt érzékeltetik veled, hisz egy elkerített területen vagy, mert bűnös dolgot művelsz. Egy fontos és pozitív különbséggel: Itt senki sem dohányzik.
Ki is mentünk hát hamar, majd egyből a megálló felé vettük az irányt. A busz ezúttal tele volt, de szerencsére elég gyorsan, hullafáradtan, ám élményekkel teli érkeztünk haza.
Augusztus 23-én, vasárnap délután az volt a terv, hogy lemegyünk kicsit napozni a folyópartra. Előtte még beugrottunk Adam családjához, ahol csak a fiúk voltak jelen, McKinley-vel. Elhívtuk hát őket is. Kocsiba be, kutyát hátra a csomagtartóba és irány Richland.
Útközbe Adam még beugrott az irodájába valamiért, mi meg addig a cég előtti parkba várakoztunk. Lockheed Martin nemrég költözött ebbe az új épületbe, a város egy olyan negyedébe ahol leginkább nagy irodák székelnek. A park gyönyörű, sétálóúttal, kis tóval, benne piros japánhalakkal, kacsákkal, és vízeséssel.
Ezután lementünk a folyópartra. Kerestünk egy üres és nyugodt partszakaszt, ahol én kifeküdve olvashatok, a srácok pedig a kutyával pancsolhatnak. Ám hamar kiderült, a Malamute-k bizony nem szeretik a vizet. A kemény telekhez vannak szokva, nem pedig az úszkáláshoz.
Tettünk azért néhány kísérletet arra, hogy McKinley-t a folyóba csábítsuk, ám a bizonytalan lépéseknél és vízszagolgatásnál tovább nem jutottunk. :)
Végül a puppy egészen hasig bemerészkedett. Ezt is valószínűleg csak azért tette meg, mert odakint nagyon melege volt, a folyó vize pedig meglepően hűsítő volt a számára.
A fiúk sem sokáig tűrték a tikkasztó meleget. Az úszástól csak a ruhájuk tartotta vissza őket. Ám fürdőgatyát nem hoztunk. Visszamentünk hát gyorsan a kocsihoz, hogy valahol a közelben fürdésre alkalmas nadrágot vegyünk. Bejártunk vagy három boltot, de meglepő módon sehol sem volt már nyári kínálat. Végül úgy döntöttünk gyorsabb és olcsóbb, ha hazaugrunk a hiányzó ruhadarabokért.
Amint visszaértünk a strandunkhoz, a srácok egyből a hűvös folyóba vetették magukat, a kutya pedig vidáman ugrált körülöttük, vagy viccesen ugatott a partról, mintha azt mondaná: ne menjetek be a vízbe, az nem jó! :)
Adam, Taylor és Cannon bármilyen trükkel is próbálkozott, nem sikerült McKinley-t újra a folyóba csalogatni. Aztán a nagy futkározás közben Adam megbotlott és a vízbe "esett". A kiskutyus pedig mint igaz, hűséges és önfeláldozó társ, egyből utána ugrott. :) A fényképezőgép épp a kezembe volt, így sikerült McKinley legnagyobb teljesítményét lencsevégre kapnom. :)
Ezen a szakaszon a folyó közepén egy kis szigetecske állt. A srácok úgy döntöttek, átúsznak oda. Ezt kétszer meg is tették, először csak a két bátyó ment, majd másodszor már Cannon is vitték magukkal. Én addig a kutyával sétáltam, meg próbáltam egy kicsit olvasni.
Jó kis vasárnap délután volt.
Zárásképp odahaza, a strandolás után pedig jött a tisztító habfürdő, sok nyüszítéssel, ám végeredményként egy illatos kiskutyussal. :)
Fair
A rákövetkező hétvégén tartották a városban a nagy nyárvégi vásárt és rodeózás. Aaronnal és Ashley-vel látogattunk ki péntek este. A tömeget és a lehetetlen parkolást elkerülvén busszal mentünk. Most utaztam először Amerikában tömegközlekedésen, de nem volt semmi különös. A kocsit a megálló parkolójába hagytuk, majd csaknem 20 percet buszoztunk a külvárosig.
A Fair-t a város szélén, egy hatalmas kietlen területen állították fel, közvetlenül a rodeó arénája mellett. Egyszer már jártam itt tavaly, amikor karácsonyi vásárra jöttünk. Most persze teljesen máshogy nézett ki minden. A terület emberektől zsongott. Tele volt körhintákkal, hullámvasutakkal, árusokkal, színpadokkal, célbalövős és egyéb a vásárokon megszokott szórakozási lehetőségekkel. Erősen fújt a szél, de szerencsére nem esett és hideg sem volt.
Első dolgunk az volt, hogy valami vacsi után nézzünk. Körbejártuk vagy ötször a kajáldás részleget, de valahogy semmi jót nem láttam. Voltak amerikai és mexikói standok. A vásár különlegessége a főtt kukorica és az Elephant Ear volt. A magyarul elefánt fülnek evezett étel pontosan a kinézetéről kapta a nevét. Én amint megpillantottam, a jó kis magyar lángos jutott eszembe, és egyből összefutott a nyál a számba. De sajnos hamar ki kellett ábrándulnom. Ez egy édes, fahéjas fánkféleség. Desszertnek jó lesz. Keressünk előtte valami rendes kaját is.
Végül a BBQ-s pultnál kötöttünk ki, ahonnan meggyőzően finom illatok terjengtek. Friss, grillen sült husik. Én BBQ Beef-et válaszottam, Adam pedig hot-dog-ot. Képen olyan gusztán nézett ki. Persze amíg meg nem kóstoltam. A kifli közé tömött marhahúsnak a sok szósztól elveszett a grilles ízvarázsa. Fel is bosszantottam magam, hogy miért kell Amerikában minden húst trutyikkal elrontani, de ez már csak az én "európai" bajom volt. Na ja, a képen még mosolyogva mutatom finomnak hitt vacsorámat.
Drága férjecském feláldozta magát és cserélt velem. :) Így hát maradt nekem, a hisztis kismamának a jó borsos hot-dog. A másik ami idegesített, hogy a szél telefújta a számat és az üdítőmet porral. A hajamat is folyamatosan meg akartam enni.
Na, de ezeken a "problémákon" is hamar túltettük magunkat és teli hassal folytattuk tovább a nézelődést.
Láttunk gyerekek által kiállított maketteket, sütiversenyen készült remekműveket és farmokon élő állatokat (bárányt, kecskét, pónit, nyulat, disznót...).
Aaronék koncertre mentek, mi meg beültünk pár percre rodeót nézni. Mert én még ilyet élőben sohasem láttam. A külön ezekre a versenyekre kialakított stadion ma tele volt emberekkel. Szerencsére találtunk egy szűk kis helyet az egyik padon, ahonnan tökéletesen ráláttam az eseményekre.
Cowgirl-ök nyeregből cukorkákat osztogattak a gyerekeknek, a bemondó pedig buzdította és szórakoztatta a közönséget.
Hát, mit mondjak. Amikor megláttam, ahogy az eszeveszetten kirohanó, rémült kisállatok után vágtatnak a cowboyok, majd lasszóval a földre teperik őket, csak sajnálatot éreztem. Nincs ebbe semmi szórakoztató, gondoltam. A "jaj, szeeeegény" felkiáltásom után Adam azt tanácsolta jobb ha csendesen, magamban fojtom a véleményem, mert csupa rodeó fanok vesznek minket körbe. Meg különben is, ő megmondta, hogy ez nem nekem való szórakozás.
Később ifjú és leendő cowboy-ok és cowgirl-ök is versenybe szálltak. Ki tud tovább nyeregben maradni.
A jó bulihangulat ellenére hamar ráuntam a rodeósdira, és új látnivaló után néztünk. Már besötétedett, és az egész vásár hirtelen romantikus és filmbéli hangulattá változott. Fiatalok ringispileztek, bikát ültek, táncoltak, célba lőttek, állatokat etettek, ettek-ittak (nem alkoholt), vagy koncerten tomboltak. A második képen látható körhinta akárcsak a Notebook-ból pattant volna ki. Már csak Noah és Allie hiányzott az egyik hintaszékből. :) A kamasz korosztályon kívül sok volt az idős, vagy családos, gyerekes érdeklődő is.
Én megkaptam a várva várt elefánt fülemet, aminek csak a negyedét sikerült bemajszolnom, bármennyire finom is volt. :)
Miután már mindent körbejártunk, megálltunk a nagy színpadnál, hogy a híres Night Ranger együttes utolsó számait mi is meghallgathassuk. Én nem vagyok nagy rock rajongó, de talán ezek voltak az est legromantikusabb percei. Adammel leültünk egy padra, és élveztük a nyár illatát, a zenét és a szerelmet. :) Szerintem a pocaklakó is nagyon jól érezte magát. :)
A Night Ranger egyik világhírű, Sister Christian című számát még én is ismertem.
Végül megkerestük Ashley-éket, akik épp "kocsmáztak". Egyszer már részletesen meséltem arról, hogy Amerikában nem lehet nyilvánosan alkoholt fogyasztani; és a bárokba, sörsátorokba, alkoholboltokba is csak szigorúan személyi igazolvánnyal, 21 év feletti léphet be. Nos itt a vásáron is volt egy ilyen "ivásra kihelyezett terület", ami persze tömve volt olyan emberekkel akik bulizni jöttek ki. A személyinkkel (én a zöld kártyámmal) sorba kellett állni, és láss csodát, én ezúttal problémamentesen bejutottam.
Szerencsére a "bárnak" volt teraszrésze is, így nem kellett büdös részegekkel lökdösődnünk. Aaronék kint álldogálva ismerősökkel beszélgettek. Mi is odasomfordáltunk, de mivel én nem ihatok, és már fáradtak is voltunk, annyira nem sikerült a bulihangulatba belefolynunk. Amúgy is kellemetlenül szoktam érezni magam, ha nagy ritkán ilyen helyzetbe keveredek. Kismama vagyok, és leendő anyuka, semmi keresnivalóm a pityókás és rám hajoló, hülyeségeket beszélő emberek között. (Tudom, most sokaknak kikerekedett a szemük. :)) Különben is az egész úgy néz ki, mint Európában (vagyis tapasztalataim szerint Olaszországban) a dohányzásra kijelölt területek. Mindenki egymás hegyén hátán ácsorog és iszik. A falakon kívül pedig a "normális" élet folyik. Legalábbis ezt érzékeltetik veled, hisz egy elkerített területen vagy, mert bűnös dolgot művelsz. Egy fontos és pozitív különbséggel: Itt senki sem dohányzik.
Ki is mentünk hát hamar, majd egyből a megálló felé vettük az irányt. A busz ezúttal tele volt, de szerencsére elég gyorsan, hullafáradtan, ám élményekkel teli érkeztünk haza.
