Utolsó karácsonyunk kettesben

Még ha a babavárás most nálunk a legfelkapottabb téma, azért az idei karácsonyi beszámolót -ha megkésve is,- nem hagyom ki...
Sajnos hiába a nagy hajrá, az idén nem volt fehér ünnepünk. :( Csak az eső esett sokat, túl meleg volt ahhoz, hogy hópihékké változzon...
A második amerikai karácsonyom hasonlóan telt, mint az első, ráadásul a pocakosságom még izgalmasabbá tette az ünnepet. Ahogy azt már tavaly is tapasztaltam, itt sokan szeretik feldíszíteni és kivilágítani a házaikat, valamint udvaraikat különféle állatkákkal, mesefigurákkal és mikulásokkal telepakolni. Az alábbi fotón látható ház anyósomékkal szomszédos utcában található, és szerintem ők nyernék el a legjobban kidíszített ház versenyét, ha lenne ilyen. :) Mert ott aztán van minden... és amikor a képet készítettem, az égők fele be sem volt kapcsolva.



Amíg a tavalyi ünnepek alatt nagyobb hangsúlyt fektettem a magyar hagyománykövetéshez, most úgy döntöttem eltekintek ettől. Egyrészt mással voltam elfoglalva, másrészt nincs abban semmi rossz, ha most full amerikai karácsonyunk lesz. Hogy ez konkrétan mit is takar? Tavaly az utolsó pillanatban vettük meg a fát, az idén 2 héttel előbb. Ezen kívül nem készítettem Adventi koszorút és nem sütöttem halat sem. Szenteste nem volt ajándékozás, a helyi tradíció szerint mindent meghagytunk másnap reggelre.
Egyetlen magyar hagyományt iktattam csak be az idén, ez pedig a mézeskalács sütés... Mostanában úgyis úgy belejöttem a sütögetésbe, és várandósan kívánom is az édességeket. :)
Mivel csak lepke formám van, nem voltak igazán karácsonyi hangulatúak, és fehér máz sem került a tetejükre, mert nincs habverőm... de illatra és ízre tagadhatatlanul jól sikerültek. :)

Szenteste Adam családjánál vacsoráztunk, akik nagyon figyelmesek voltak, ugyanis külön csak az én kedvemért hal is került a terítékre. A lazacon kívül volt pulyka, sonka, töltelék, rakott krumpli és rakott zöldbab is. Akárcsak másodjára lenne Thanksgiving. :) Vacsi után társasjátékoztunk, majd izgatottan mentünk haza, hisz másnap jött a mikulás.

Reggel fél9-kor Cannon már hívott minket, hogy mikor érünk már oda, mert ő addig nem állhat neki a bontogatásnak, amíg nincs az egész család a házban.
A nappali tele volt ajándékokkal. A kanapékon 4 óriási zsák feküdt, az asztalon pedig szépen csomagolt dobozok várták tulajdonosaikat. Anyósomék teát és kávét főztek, reggelire pedig kalácsot és gyümölcsöt kaptunk. Mindenki pizsamában és álmosan, ám annál izgatottabban ült neki "asztalhoz".
Cannon nem sokáig bírt magával, így az ajándékbontás hamar kezdetét vette... Felváltva nyúltunk zsákjainkba, mindenki egyszerre csak egy valamit vehetett ki. :)



Az idei karácsony a legtöbbünk számára nagy örömet okozott, hiszen a mikulás mindenki kívánságát teljesítette. Kaptunk tószt sütőt, TV tartó polcot, ruhákat és kozmetikumokat... hogy csak a nagyobb dolgokat említsem.



Férjemet kedvenc autójának modelljével, egy kék Lamborghini Miura-val ajándékoztam meg, aminek láthatóan nagyon örült. Habár én már megkaptam a részemet, egy bónusz meglepetés azért járt nekem: Adam 3 kismamás fényképet dizájnolt és keretezett be. Nagyon szépen fog mutatni a kiságy felett. :)
A nagymamától kapott jézuskás szobor a kisbabánkat ábrázolja, aki habár karácsonykor még nem akart előbújni, sokan már a megszületése előtt gondoltak rá...



Mert mikulás zsákjában bizony volt számára is ajándék. Egy királykisasszonyokról szóló mesekönyv szett, és egy pár fehér-rózsaszín Puma sportcipő. :)



Családi hagyomány, hogy az ajándékozás után moziba megyünk. Az idén az Avatart láttuk, 3D-ben, ami mindenkinek annyira megtetszett, hogy másnap elmentünk megnézni még egyszer. :)

Miután a sok-sok ajándékot hazaszállítottuk, a hétvégére beraktuk őket a fánk alá is.
Amíg az ünnep után a városban mindenki gyorsan megszabadult karácsonyfájától, addig Adam ragaszkodott a magyar hagyományokhoz, így nálunk még a mai napig ott díszeleg a nappaliban. :)
Most még mindkettőnknek érdekesek és szórakoztatóak egymás tradíciói, különbözőségei, de nemsokára itt lesz velünk egy kis magyar-amerikai emberke, akinek bizony nem lesz könnyű elmagyarázni, hogy a mi családunkban miért más minden... Izgalmas lesz! ;)

Thanksgiving and Black Friday

Annyira bele vagyok merülve a babavárásba, hogy észre sem veszem a mellettem elsuhanó ünnepeket. Ilyen volt az idei hálaadás is... Ráadásul már egy év eltelt, amióta Amerikába érkeztem, és elkezdtem új életem. A kör tehát végigért... Ez már a második Tanksgiving-em! Igaz az elsőnél még hajadon voltam. :)
Még ha másról már nem is tudok beszélni, csak a várandóságomról, ez nem jelenti azt, hogy semmi egyéb nem történik velünk... Nagyjából! :)

Pedig az idén is volt hatalmas pulyasütés, evés-ivás. Az asztalra a már megszokott ízek kerültek: pulykahús, krumplipüré, rakott zöldborsó, rakott töltelék, áfonyaszósz, mártások, tök, kukorica...Desszertnek pedig pumpkin pie, avagy tökös pite, vaníliafagyival. :)

Vacsora előtt imádkozott is a család. Férjem szüleinél leginkább nagyobb, ünnepi étkezések előtt szokás hálát adni. Amikor kézen fogtuk egymást és lehajtottuk a fejünket, a nagy pocakomra pillantottam, és eszembe jutott, hogy most imádkozunk először, amióta várandós vagyok... Igen, mert ez volt pöttömke első hálaadása. :) Miután mindenki jóllakott, késő estig társasjátékoztunk és beszélgettünk.

A Thanksgiving után, egy -sok amerikai számára egész évben várt- nap következik, a Black Friday. Akit ez a vásárlási láz annyira nem érint meg, az inkább teli pocakkal átpiheni a hálaadást követő napot... De mi is a fekete péntek lényege?
Ezen a napon kezdődik el hivatalosan a karácsonyra való készülődés, ajándékvásárlási láz. A boltok ennek jelképeként a Thanksgiving után óriási akciókat hirdetnek ki. Azért fekete, mert az áruházaknak nem sok hasznuk származik ebből a napból, a polcok viszont pillanatokon belül kiürülnek.
A legtöbb bolt reggel 6-7 körül, vagy hajnali 4-5 órakor nyitja meg kapuit... De vannak akik már éjfélkor! A leárazásokért pedig valóban érdemes harcolni. Plazmatévék féláron, DVD-k 5 dolcsiért...Ezek talán a legfelkapottabb termékek, mert az elektronikai cikkekért mindenki megőrül. A szerencsésebbek potom pénzért jutnak mikróhoz, porszívóhoz, TV-hez... de a lista végtelen. Vannak akik már hetekkel a fekete péntek előtt kinézik a katalógusokból, hogy mire érdemes vadászni. Mert a harc nem könnyű. Az elszántak már a hálaadási vacsora után összepakolnak, és az áruház bejárata előtt sátrat verve várják a hajnali nyitást. Nem vicc, sátrakkal!

Mi ezt a hatalmas bulit az idén is kihagytuk. Okunk több is volt rá. Egyrészt nem lett volna annyira mókást terhesen a pakolóban éjszakázni, majd embertömeg közé préselődni. Másrészt most nincs is semmire szükségünk. Harmadrészt Adam és a barátok szerint ez kamaszkorban volt jó buli, amikor a "fiatalok" (ezt muszáj volt idézőjelbe tennem, hisz még most is azok vagyunk :)) összegyűjtötték zsebpénzüket, hogy aztán fillérekért filmekhez juthassanak. És még a parkolóban bulizás, éjszakázás, majd hajnali tolakodás is jó viccnek tűnt. :) Mára már felnőtt, családos emberek lettünk, akik inkább a meleg ágyba alszanak pulykaevés után. :)

De Adammel -csak a kíváncsiság kedvéért- este 8kor elkocsikáztunk a BestBuy és Walmart elé, hogy megnézzük, gyűlik e már a nép. Hiába a zord időjárás, hideg és eső... Vagy 10 sátor sorakozott a bejárat előtt felállítva. Volt aki még tv-t is hozott magával, hogy ne unatkozzon. Az emberek vastag kabátokba, sálakba, sapkákba burkolózva forró teát ittak, és beszélgettek... Hogy mi volt ott másnap hajnalban, abba nem is merek belegondolni. :) Talán valami olyasmi, mint ezen az interneten talált képen. :)

Mi reggel kényelmesen elkészültünk, majd gyönyörű napsütésben elindultunk körbenézni, vajon mit hagyott maga után az emberáradat. Mert az nem igaz, hogy nekünk nincs szükségünk semmire: kicsi lányunknak autósülést kellett vennünk! A ToysRUs-ban üres polcok fogadtak minket. Ahol meg akadt némi maradék, azok is csak szétdobálva heverésztek a káoszban. A Target kasszáinál viszont délután még mindig állt a bál. Egyik barátunk, -aki ott dolgozik- mesélte, hogy hajnalban az egész épület körül kígyózott a sor.
Végül aztán az EllaBella-ban találtuk meg azt az ülést, amibe már első látásra beleszerettünk. Hiába jártuk körbe a várost, nekünk csak az kellett... Nem épp a legolcsóbb bolt, de a black friday-os akció keretén belül egész elfogadható áron jutottunk hozzá. A kivehető szék hordozókosár is egyben. Amerikában ez nagyon divatos, és praktikus is. A babát nem kell felébreszteni, amikor kivesszük a kocsiból, elég ha csak az ülést emeljük ki. Ennek a típusnak pedig még lábtakaró zsákja is van... Télre tökéletes lesz.
Színben pedig direkt olyat választottunk, ami fiúnak is passzol... majd. ;)
Ezt az ülésfajtát 6-8 hónapos koráig, de súlyától függően akár 1 évesen is használhatja majd pöttömke. Utána majd nagyobbat kell vennünk.
Hát így telt el a mi idei pulykaünnepünk...

Baby Shower

A hetekig tartó szervezkedés után eljött a várva várt Baby Shower-em napja is. November 15.-én, vasárnap reggel már nagyon izgatottan ébredtem. Dél körül megjöttek anyósomék, és nagyon szépen, -természetesen lila-fehér színekben- berendezték az egész klubházat. A társalgót egyébként 2 órára béreltük ki, és így utólag is nagyon jó választás volt. Elég tágas, és kellemesen, otthoniasan van berendezve. Voltak kanapék, virágok, kandalló, és egy konyhánk is, ahol a kajákat tárolni tudtuk.

Délután 3 órára már minden készen állt. A nagy asztalon sütemények, zöldségek, gyümölcsök és hidegtálak sorakoztak. Anyósom csodás lila lepke formájú sütiket készített, és még a gyümölcskoktél is halványlila joghurtban úszott. Én előző nap krumplis pogácsákat készítettem, és keksztekercset...lila csokival és kókusszal. Az utóbbinak nagyobb sikere lett, de nem bántam, legalább nekem több pogi jutott. :) A papírtányérok, villák, kanalak, szalvéták, ...sőt még az asztalterítő is lila-fehér volt. Italnak ásványvizet, bort, sört és teát szolgáltunk fel.
Anyósom, - szokása szerint- nagyon kitett magáért, és igényes dekorációjával minden részletre gondosan odafigyelt. A vizes palackokra "A baby shower for Edit" címkéket készíttetett és rakatott fel velünk, valamint a cukrot bébiételes üvegcsébe, a tejet pedig cumisüvegbe szervírozta. :)
A társalgót nem csupán lila-fehér lufikkal, hanem levendulás gyertyákkal, ibolyákkal (amiknek a cserepét ötletesen pelenkákkal vonta körbe) és apró lila lepkecsatokkal díszítette fel. A teremben elszórtan levendulás babaápolós kosárkák is álltak, valamint a Traci-től kapott bébikönyvünk. Mindegyik polcon voltak sütik, csokik és ropogtatni valók. A zenéről én gondoskodtam, ami sajnos az amerikai vendégeknek annyira nem tetszett. A Café del Mar dalai nekik túl furcsának és szokatlannak hatottak, de számomra tökéletes hangulatot teremtettek...

A kis asztal volt a szentély. :) Ide sorakoztattuk fel a vendégeknek szánt apró ajándékdobozkás köszönőkártyákat, az üzenőpapírokat és a nagy fehér keretbe foglalt kismamás képemet. A meghívóra is ez a fotó volt felrakva, a keretre pedig a vendégek (lila!) tollal üzeneteket, jókívánságokat firkálhattak fel. Az üzenőkártyák arra jók, hogy akinek valami bölcs mondása, vagy idézete van, azt oda feljegyezheti, mi pedig eltesszük a lányunknak emlékbe. A szentély alá kerültek a party legfontosabb kellékei, az ajándékok...



A vendégek -szép sorjában- hamar megérkeztek. Én igyekeztem mindenkit illően az ajtóban fogadni, és egy érdekességet vettem észre. Amerikában ugyanis nem szokás az ünnepeltnek már az ajtóban a kezébe nyomni az ajándékot. Azoknak mindig van egy kijelölt hely, ahová az érkező lepakolhatja szépen csomagolt meglepetését. (A buli alatt pedig, amikor már minden vendég ott van, publikusan kibontanak minden egyes darabot.) ...Hogy egy Baby Shower-en ki az ünnepelt, az erősen vitatott téma. Sokak szerint a kismama, mások szerint a meg nem született kisbaba. Én férjemet is a listára írom, hiszen közös munkánk gyümölcsét ünnepeljük. :)

Szegényke még ha nem is örült annyira annak, hogy a lánybuliba neki is rész kellett vennie, azért elég szépen és hősiesen helytállt. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy jól érezte magát. Persze előtte felszólította minden haverját, (és sorstársát) hogy legyen olyan szíves eljönni a shower-re. Mégse neki kelljen ott egyedüli hímneműként toporognia. Így utólag is köszönjük a sógoroknak, Taylor-nak és Cannon-nak, valamint Dustin-nak, Matt-nek és a szomszédunknak Taylor-nak, hogy részt vettek a -hagyománytörően- koedukált babaköszöntőn. Anyósom Richard-ot is magával hozta, és a barátai közül sokan férjeiket is elrángatták.

Miután minden vendég megérkezett, és italával helyet foglalt, kezdődhetett a buli.
(Ha jól számolom úgy 20-25-en jöttek el.)
Heidi egy meglepetés játékkal készült. Vagyis én tudtam róla, a kvízjáték csak szegény Adam-nek volt újdonság. A feladat ugyanis az volt, hogy az anyósom által feltett -terhességemmel kapcsolatos- kérdésekre férjemnek kellett válaszolnia. A helyes feleletek nálam voltak egy papírra írva. Jobban mondva nem a helyesek, hanem az én válaszaim. A lényeg ugye az volt, hogy ezek minél jobban egyezzenek.
A játék végül egész jól sikerült. Adam pontosan tudta a következő terhesgondozásunk időpontját, az eredeti szülési időpontot, azt, hogy mit szeretnénk ha a baba tőlünk örökölne, mit kívántam a várandóságom alatt, valamint hány centis a hasam... Arra viszont már nem emlékezett, hogy mi volt a szülésfelkészítő tanfolyamunk tanárának a neve, pontosan hány terhességi tesztet csináltam, és mi volt az első babaholmi amit megvettünk. :)

Ezután jött egy kis társalgás, evés-ivás. Részemről maradt a teázás, jó sok pogácsával. A srácok söröztek, és zavarukban igyekeztek nagyon lazán macsók maradni. :)



Nem sokra rá ugyanis következett a Baby Shower lényege, és fő programja: az ajándékbontás! A lányos "ohh, jajj, ez de ari!" meg az "úristen ez tök édi!" sóhajtások alól a fiúk igyekeztek sörösüvegjeik (és a kanapé) mögé bújni. Lehet, hogy hibáztam, és férfiaknak itt nem lett volna illő megjelenni, de ha már az apákat beengedik a szülőszobába, miért ne nézhetnék végig ahogy az izgatott kismama kibontogatja a szebbnél szebb babaruhákat, és barátnőivel, anyósával ámuldozik?! :)
Adam tehát igyekezett a háttérben maradni, de én nagyon örültem, hogy ott van velem. A kezébe nyomtam a kamerát, had filmezzen, és minden egyes ajándékdarabot izgatottan mutattam fel neki... És férfiasság ide vagy oda, láthatóan ő is velem együtt örült.



A bontogatás bizony több mint egy óráig eltartott. Én anyósommal ültem az ajándékok mellett, a vendégek pedig velünk szemben figyelték minden mozdulatomat. Az elején kicsit feszült és ideges voltam, de a végére egész jól belejöttem. Cannon segített a csomagokat a kezembe adni, amiből először a kísérőkártyát vagy képeslapot kellett előkeresnem. Abból hangosan felolvastam, hogy az ajándék kitől származik; és hogy mindenki tudja kiről van szó, rámosolyogtam. Ezután anyósom kezébe adtam a kártyát, aki -miközben én előszedegettem a táska tartalmát- ő egy papírra feljegyzetelte, hogy kitől mit kaptunk. Ez is a hagyomány része. A lista ezután be fog kerülni a babakönyvbe, így lányunk tudni fogja, hogy ki mivel ajándékozta meg.



Miután mindenkinek felmutattam a babakelengyéket, gyorsan visszapakoltam, közben megköszöntem az értékes ajándékot és jöhetett a következő... Anyósom Adam-re is gondolt, így neki is, mint leendő apának jutott pár csomagkibontás. (Ezekről majd később írok.)
Végül Dustin behozta a tőlük kapott hatalmas pelenka piramist/tortát, amibe mindenféle babaápolási cuccok is el voltak rejtve. A piramis csaknem 300 pelenkából és néhány törlőkendőből épült.



Amint elfogytak az ajándékok, mindenki hirtelen felállt, és búcsúzni készült. Úgy tűnik az emberek valóban csak a megajándékozás miatt vesznek részt ilyen party-n. A 2 óra tehát hamar elröpült, és én sajnáltam, hogy nem bulizunk tovább... Hiszen még ettem volna a gusztusos sütikből, gyönyörködtem volna a dekorációban, és társalogtam volna a születendő kisbabánkról.
De kötelességét mindenki illőn teljesítette, így már nem volt miért maradni...

Távozáskor mindenki kezébe nyomtunk egy "thank you card"-ot, valamint egy lila-fehér cukorkákat és csokit tartalmazó ajándékdobozkát...



A sok-sok szép ajándék mellett pöttömkének néhány írott emléke is marad majd a köszöntőjéről: a babakönyv, amibe majd a vendéglistát írom; a kismama fotó, egy jókívánságokkal teli kerettel; és pár üzenőkártya. Ezúton is mindenkinek nagyon köszönjük, hogy részesültetek a boldogságunkban! Külön köszönet anyósomnak, aki a világ legszebb Baby Shower-jét készítette el nekem! ;) ...Várunk kislányom!!!

Our first Halloween

Jelmezek, szellemek, csontvázak, szörnyek, pókok, töklámpások és "Trick or treating". Ez Halloween Amerikában. Mialatt Magyarországon mindenki csendesen megemlékezik a halottakról, és temetőkbe jár gyertyát gyújtani, addig mi Amerikában jelmezbe öltöztünk, bulizni mentünk és tököt faragtunk.

Október 31 egyben a boszorkányok, kísértetek és szellemek ünnepnapja is. Erre a napra az amerikaiak egész komoly dekorációkkal készülnek. Sok házat burkoltak be pókhálóval, az ajtóhoz pedig csontvázakat, pókokat, szellemeket és mindenféle ijesztő szörnyeket állítottak ki. Mit nekik töklámpás. :) Képeket sajnos nem készítettem, de az interneten így is bő a kínálat. A felnőttek a munkahelyükre, gyerekek az iskolába is beöltöznek. Ezen a napon senki sem lepődik meg, ha az utcán valami furcsa lény közlekedik, vagy történetesen egy ördög szolgál ki a boltban. Amikor besötétedik, a gyerekek jelmezbe öltözve házról házra járnak, hogy kis tökös kosaraikba cukorkákat gyűjtsenek. Ezt a hagyományt nevezik Trick or treat!-nek.

Mi már hetek óta gondolkoztunk azon, vajon várandósan mi lenne számomra a legötletesebb jelmez. Végül, amikor Matt barátunk Halloween házibuliba invitált minket, elkerülhetetlenné vált ennek a feladatnak a megvalósítása. Többször is elmentünk a város legnagyobb jelmezboltjába, de semmi eredetit nem találtunk. Voltak maszkok, véres műsebek, szerszámok, kardok, kések, boszorkány és csontvázas ruhák, és még sok sok ötletes maskara.
De a szingli öltözékeken kívül páros szetteket is lehetett kapni. Az együtt beöltözés különösen házaspároknál népszerű. Mi is valami összeillő kollekciót kerestünk. Sokáig azon voltunk; az egész helovínosdit letudjuk azzal, hogy Adam egy tököt fest a hasamra. :) A nyerő ötlet az utolsó pillanatban, a jogosítványkészítő irodában született meg: Speed Bump! Egyszerű és nagyszerű. Így lettem én végül fekvőrendőr, férjem pedig útburkolatos. :) A kellékeket sem bonyolítottuk túl. Én, -mint az úttest- tiszta feketébe öltöztem, pocaklakót pedig betekertük sárga ragasztószalaggal. Adam-nek vettünk védősisakot és mellényt. Felvette az olajos munkásruháját, és már kész is volt az útburkoló, aki a Speed Bump-ot készítette. :) ...Férjemnek már csak egy üveg sör hiányzott a kezébe, és teljes volt az összkép. (Kivéve a hiányzó sörhasat.)



A buliba Taylor is velünk jött. Ő rocker dobosnak öltözött. Az inge alá olyan bőrszínű ruhát vett fel, amin tetoválások voltak felfestve. Ettől úgy nézett ki, mintha tiszta varrott lenne mindkét karja. Fülbevalókat, piercingeket rakott magára, és feketén kifestette a szemét. Matt Flinstones Frédi maskarába bújt, Cody és Jani szuperhősöknek, Travis és Nickole pedig mexikóiaknak.



Igaz csak pár percre, de benézett hozzánk Nanci is a kis Hailey-vel, aki rózsaszín lepkének öltözve Trick or treat-ozni jött. Kapott is tőlünk sok sok cukorkát. A party-hoz később csatlakozott Traci és Dustin is. Ők voltak egyedül akik nem összeillő jelmezt választottak. Traci rocker csaj volt, Dustin pedig egy nagy alkohol szonda. :)
A buli fő programja a nagy népszerűségnek örvendő beer-pong volt, mindaddig amíg a fiúk részegre nem játszották magukat. Nekem maradt az üdítő, chips és szurkolás. Az egész estém azzal telt, hogy kispárnával a hátam mögött ücsörögtem egy széken, miközben pocaklakómat próbáltam nyugtatgatni. A hangos zenére ő bizony végigtáncolta a partyt. :) Esküszöm még ritmusra is rúgott. :)



Ha Halloween-ről van szó, akkor nem maradhat ki az immár jelképessé vált töklámpás faragása sem. Erről a kötelezettségünkről viszont csaknem lemondtunk, amikor is a party másnapján Taylor hatalmas tökökkel jelent meg a konyhában; azzal az elhatározással, hogy ő most bizony farag magának egyet. Hamar mi is kedvet kaptunk, és Adammel felváltva (ő belezett és fogakat faragott, én rajzoltam és kivájtam a szemeket) elkészítettük első közös töklámpásunkat. Most a bejáratunk előtt rémisztgeti az arra járókat.

Adam újra a jégen!

Több mint öt év kihagyás után Adam hirtelen úgy döntött újra nekiáll hokizni. Ha nem is hosszú időre, de legalább a baba érkezéséig kihasználja még létező szabadidejét. :)
Ehhez a sporthoz azonban 2 elengedhetetlen hozzávaló szükséges: jég és csapattársak. Fedett korcsolyapályából van elég a környéken, és amint az hamar kiderült, a város több felnőtt hokicsapattal is rendelkezik. Csak tagsági díjat kell fizetni és már kezdődhet is a játék. Adam nagy nehezen előkereste a garázs mélyén porosodó felszerelését... korcsolyáját, mezét, sisakját és ütőjét. Az ötlettől sógorom, Taylor is kedvet kapott a korongoláshoz, és gyorsan ő is feliratkozott a csapat listájára.
De nem kell komoly edzésekre, vagy felkészítőkre gondolni, ide mindenki csak kikapcsolódni és szórakozni jár. A tagok legtöbbje fiatal családapa, akik egy kis sportolás, mozgás kedvéért gyűlnek össze.
Ha jól emlékszem a városban 3-4 ilyen csapat van, akik felváltva játszanak meccseket minden egyes alkalommal. Október 7.-én, szerdán este volt az első mérkőzés amiben Adam és Taylor is részt vett. Én a kis családdal a lelátóról szurkoltam és csodáltam férjemet. Most láttam őt először hokizni... Nagyon büszke voltam rá, bár állítása szerint pocsékul játszott. Hát mit vár az, aki éveket hagy ki abból a sportból, amit azelőtt versenyszerűen űzött. De nekem akkor is ő volt a legügyesebb és legnagyszerűbb játékos. Még az sem számított, hogy a végén vesztettek. Másnap persze volt jajgatás meg izomláz. :) Vissza kell még nyernie a kondícióját...
És lám, hamarabb megtörtént, mint gondoltuk volna. A rákövetkező héten csapatuk nagy fölénnyel nyert, ráadásul az egyik korongot Adam ütötte a hálóba. :) Ma este újabb összecsapás...

Ava Grace

Tegnap délben világra jött Ashley és Aaron második kislánya, Ava Grace (magyarul ejtsd: Éva). Bár jól meglepte szüleit azzal, hogy egy hónappal korábban érkezett, teljesen egészséges és jó formában van. Ava 6 lbs (2,7 kg) és 18 in (45,7 cm) hosszú, iciri piciri baba.

Mi este hatkor mentünk a kórházba, hogy meglátogassuk az új jövevényt, pöttömke barátnőjét. :) Én már nagyon izgatott voltam, mivel az újszülöttön kívül végre a kórház szobáiba is bekukkanthatok, hiszen 3 hónap múlva én is itt fogok feküdni...
Azt tudtam, hogy az amerikai kórházak eltérő rendszer szerint működnek mint a magyarországiak, de valójában itt teljesen más volt az egész. Vannak pozitív és negatív tapasztalataim is. Most leginkább ezekről mesélnék, de természetesen a legfontosabb mégis az, hogy Ashley csodálatos és gyors szülést tudhat a háta mögött, egy gyönyörű babával a karjában. :) Megnyugtató és jó érzés ilyen kismamát látogatni.

A kórház leginkább egy jó 2 csillagos szállodához hasonlítható. A szőnyegpadlós és halk zenében úszó hosszú folyosókon semmi sem utalt arra, hogy egy betegekkel teli épületben vagyunk. Nagy nehezen, a második emeleten megtaláltuk a Birth Center részleget, aminek a bejáratánál egyből egy hatalmas recepcióba botlottunk. Kék ruhás nővérek sétálgattak fel-alá, vagy épp a pult mögött számítógépeztek. Az egyik nővérke egy bebugyolált csecsemőt ringatott. Megkérdeztük, merre találjuk a 10-es szobát. Ott volt közvetlenül mellettünk. Az osztályon minden kismamának külön szobája van, saját fürdővel.
Nővérszobák, csecsemőrészlegek nincsenek... A babák az anyával vannak együtt, de ha esetleg valaki szeretne pihenni, vagy sétálni menni, a gyerekét leadhatja a recepción, ott vigyáznak rá addig. Újszülöttet nem lehet kivinni az osztályról. Bokájukra "csipogó" van rákötve, ha valaki megpróbálná kilopni(!) a kórházból, az ajtónál egyből beriasztana. (Akárcsak egy ruhaboltban lennénk. :))

Bekopogtunk, Aaron nyitott ajtót. Ashley épp tisztába tette picurka babáját, amíg a másfél éves Audrey ott szaladgált a lábunk között. A TV hangosan szólt, mindenki vidáman és felszabadultan csacsogott. A nagynéni volt még ott látogatóban, meg még egy nő. Ja, és Nickole, kék köntösben. (Ő nővérként dolgozik az osztályon.) A szoba nagyobb, mint képzeltem. A kismama ágya volt középen, mellette egy kihúzhatós kanapé. (Ott alhatnak a kispapák.) Körülötte szekrények, üres polcok,... "konyharészleg" egy nagy mosogatóval, fertőtlenítőkkel és papírtörlőkkel. (Itt fürdetik meg a babát születése után.) Az ággyal szemben van még egy nagy szekrény, rajta TV, DVD és CD lejátszó, hűtő, és magnó. Arra, hogy nem egy hotelszobában, hanem kórházban vagyunk, csupán egy valami utalt (a kismama bonyolult, le és felhajtható, szétnyitható ágyán kívül): a "gardróbba" elhelyezett csecsemővizsgáló pult, felette mindenféle kilógó csövekkel és orvosi műszerekkel. A babát tehát nem viszik el sehová, sőt szülni sem kell másik szobára menni. Minden ott helyben történik. (Vájúdás, szülés, babavizsgálás, mosdatás, szoptatás, alvás, fürdés, evés...minden.) Érdekesség még, hogy a plafonon két óriási spot lámpa van beépítve. Amikor a kismamának már nyomnia kell, az orvos bejön, felkapcsolja ezeket az erős égőket, amik pontosan csakis a lényegre fókuszálnak. Kiszedi a gyereket, és kész is.
A legfontosabbat elfelejtettem: a csecsemő kiságya, ami egy négy keréken guruló szekrényes ételhordóra hasonlít, kipárnázott, műanyag átlátszó káddal a tetején. Abba alszik a baba.
A fürdőszoba is szép tágas, nagy jakuzzi káddal. (Ott is lehet vájúdni.) Látszott azért a berendezéseken, hogy már több éve szolgálják ki, és segítik az újszülöttek világra hozatalát, de közel sincsenek olyan rossz állapotban mint a magyarországi kórházak. Mellesleg minden sarokban kézfertőtlenítők és papírtörlők voltak elhelyezve.

Mivel szerencsére pont pelenkázásra érkeztünk, így még megnézhettük ahogy Ashley visszacsomagolja a pici kis testecskét, és takaróba pólyázza. Ezután kiemelte az ágyacskájából és odanyújtotta nekem. "Meg akarod fogni?" - kérdezte. "Biztos vagy benne?"- kérdeztem vissza, még ha olyan nagyon vágytam is arra, hogy kezembe foghassam ezt a kis emberkét, azért én a helyébe oda nem adtam volna senkinek. De amikor láttam rajta, hogy annyira nem szívbajos, ellenálltam a kísértésnek. Azt azért hozzátette, hogy az első gyerekénél ő is ilyen óvatos és féltő volt, másodiknál már lazábban kezeli a dolgokat.
Még soha életemben nem fogtam pár órás babát. Vagy lehet, csak nem emlékszem, hisz van egy húgom és egy öcsém is. :) Csodás érzés! Olyan kis könnyű és picurka volt az egész bébi, arca pedig hihetetlenül aprócska. Hosszú szőkés-vöröses szempilláit rebesgette, és sötét szemeivel méregetett. Piros kabát volt rajtam, az láthatóan nagyon megtetszett neki. Közben tátogott és forgatta a fejét. Egy kukkot sem szólt. Nem sírt, nem is aludt, csak ismerkedett az új világgal ami körülvette.
Adam is teljes transzban volt. Csodálta a kis életet, és láttam rajta, hogy egyre izgatottabban várja már a sajátja érkezését is. A karjaiba viszont nem akarta venni. Azt mondta fél. De a többiek csak röhögtek, és mondták, hogy nemsokára kénytelen lesz, itt az ideje hát, hogy gyakoroljon kicsit. Majd Aaron egy váratlan pillanatban hirtelen férjem kezébe nyomta a picit. Amikor odanéztem, Adam már önfeledten ringatta Ava-t. Nem pánikolt be, elmélyülten szemlélték egymást. :)



Később megérkeztek Ashley szülei, akik azért jöttek, hogy Audrey-t magukkal vigyék. Aaron ugyanis éjszakára bent maradt a kórházban, hogy feleségének segítsen. A Birth Center-t normál leforgású szülés esetén 24 óra múlva lehet elhagyni. Másnap délben tehát már mehetnek is haza. Ashley egyébként legszívesebben már délután kiment volna, annyira jól érezte magát. Nem is volt neki miért feküdnie. Gyors vájúdás volt, könnyű szüléssel, gátmetszés és érzéstelenítők nélkül. És mivel ez már a második gyereke, nem kell senki sem hogy pelenkázásra, csecsemőápolásra, vagy szoptatásra tanítsa. Valóban jó érzés volt egy ilyen boldog kismamát látni, szülés után 5 órával. (Tudom, rám nem ez vár, de biztatásnak, bátorításnak nagyon jól jött. )

A kórházi ellátásnak, körülményeknek, lehetőségeknek is nagyon örülök. Állítólag a konyhájuk is isteni. Csupán egy negatívumot említenék meg, ami szerencsére könnyen orvosolható. Ez pedig gondolom már ti is rájöttetek, a higiénia. Magyarországon ugyanis szüléshez a kispapákat beöltöztetik(kórházi köpenybe), meghatározott látogatási rend van, amin kívül idegen nem tartózkodhat a szülészeten, valamint csecsemőket csak ablakon keresztül láthatunk. Azt most nem tudom, hogy a babák az anyukával lehetnek e, az én öcsémnél (16évvel ezelőtt) még úgy emlékszem a csecsemők fiókokban feküdtek. Kórházi pólyában. A kismamák meg kórházi hálóingben.
"Amerika szabad ország." Ezzel a mondással jönnek, ha furcsa kérdéseimmel előállok. Nincs ebben persze semmi rossz, hogy mindenhez jogod van. Csak vannak emberek (mint például egy Európából érkező) aki ragaszkodik néhány berögzült szabályhoz, elvhez, vagy akár újításhoz. Na jó, azt azért én is szeretném ha saját ruháinkban lehetnénk. (Mármint a baba és én.) Valamint az orvos azt csinálná és nem csinálná amit én jónak látok... De biztos, hogy nem szeretném ha a kórházi szobámban jönnének mennének az emberek. Utcai ruhában. Mert én nem ezt láttam, nem ezt tanultam, szoktam meg. Az itt élő embereknek ez úgy tűnik teljesen természetes dolog. Szerencsére nincs is nekem olyan sok ismerősöm, aki látogatni jönne, és a 24 óra sem olyan hosszú idő. Aztán az otthoni babalátogatás az megint más téma.

Gratulálunk tehát az új családtag érkezéséhez, és sok szép babázós napokat kívánunk!
Távozásunkkor még odapillantottam a recepció fölötti nagy monitorra, amin egy térkép volt látható az osztályon lévő szobákról. Aaron mondta, hogy a zölddel világító helyiségekben vájúdó nők vannak. Hát, több mint a fele foglalt volt. Adammel még egyszer visszajövünk majd ide kórházlátogatásra, aztán már csak élesben.

Taylor's Birthday
Október 12 a mi családunkban is nagy nap. Taylor születésnapja! Sógoromat vasárnap este ünnepeltük, egy különleges, torta formájú rakott krumplipürés hússal. Boldog 19. szülinapot!



Columbus Day
Ennyi jeles esemény mellett már kit érdekel, hogy ma volt Kolumbusz Kristóf napja is, ami elvileg ünnepnap az országban, de a mi államunkban senkinek sem volt munkaszünet.
Kolumbusz 1492-ben ekkor lépett Amerika földjére.

Első külön töltött hétvégénk

Szeptember utolsó hétvégéjét egymástól távol töltöttük el. Volt már egy hét, amikor férjemnek munka miatt el kellett utaznia, de ez most önszántunkból történt.
Adam ugyanis elkéretszkedett, hogy egy rég nem látott barátját meglátogathassa Montana államban. Én pedig elengedtem. :)
A fájdalmas búcsú után pénteken reggel, Justin barátjával indult hosszú útra. Már este 7 óra volt, amikor megérkeztek, én meg pont akkor hokimeccsre indultam a kiscsaláddal. Előtte az Applebee's-be vacsoráztunk. Egész jó kis hely, nekem bejön. (Amerikai viszonylatokban persze.)
A játék nagyon izgalmas volt, Portland-et megvertük 4:3-ra. :) Az est folyamán volt valamilyen kacsás játék, ezért az aréna bejárata mellé egy hatalmas kacsalufit is felállítottak. Gondoltam férjem biztos örülni fog, ha egy képet küldök neki... Lefekvés előtt beszélgettünk egy jót telefonon, majd magányosan álomba szenderültem... Annyira nem magányosan, hisz pocaklakó ott volt vele, és erről folyamatosan emlékeztetett is. :)

Másnap kora délután kutyakiállításra mentem anyósomékkal. A Kennewick-i folyóparton lévő park tele volt minden féle és fajta kutyával. Sokan lakókocsikkal érkeztek a nagy eseményre, és látszott, hogy a versenyeket itt mindenki nagyon komolyan veszi. Volt akinek több állata is volt, külön ketrecekkel, hálózsákokkal, felszerelésekkel.
A show-ra természetesen McKinley-t is magunkkal vittük, had ismerkedjen a pajtásaival. Nagyon élvezte. Alig lehetett vele bírni. Ugrált, csaholt, és mindenhová beledugta az orrát. :)
Először végigsétáltunk a lakókocsik mellett. Mindegyiknél kozmetikázás, haj (szőr) szárítás, mosás, tisztogatás folyt. A kutyusokat a bemutatóhoz készítették elő. Mi egy versenyt néztünk csak végig, a Working kategóriásokat. Ezek azok a kutyák akiket valamilyen fizikai munkához (pl: szánhúzás) tartanak és oktatnak be. Volt köztük egy nagyon szép Malamute is, aki a legnagyobb meglepetésünkre és örömünkre első helyezett lett. :) Utánuk következtek a díszkutyák. Ahogy a második képen is látszik, némelyikük igen viccesen nézett ki. Szegénykék.



A show után a Subway-be ebédeltünk, majd amíg a fiúk tréningre vitték McKinley-t, mi anyósommal az Ellabella bababoltba mentünk nézelődni. Szigorúan csak nézelődni, mert bár sok hasznos dolgot láttunk, minden nagyon drága volt.

Esti programként a Prosser nevű kisvárosba kocsikáztunk, hogy hőlégballonokat nézzünk. Ezen a hétvégén volt ugyanis a Balloon Rally. Minden nap napfelkeltekor indulnak útra a lufik, este pedig földi bemutatót tartanak.
A rendezvény helyszínét ilyenkor kézműves árusok és bódék lepik el. A show előtt mi is körülnéztünk, bár sajnos a nagy részük már zárva volt. Vettünk corn-dog-ot, elefántfület, és vattacukrot. Az egyik utcasoron még aszfalt rajzversenyt is tartottak.
A nap érdekessége számomra az volt, hogy belegondoltam, tavaly ilyenkor Adam sétált ezeken az utcákon családjával, miközben rám gondolt. (Én akkor még Magyarországon voltam.) Itt látta meg azt a Welcome táblát is, ami már a bejárati ajtónk mellett lót. Most meg úgy hozta a sors, hogy én nézelődök a vásáron a szüleivel és testvéreivel, nélküle...



Vettem is egy nagyon aranyos kis szuvenírt. Egy égetett agyagból készült karácsonyfadíszt az idei ünnepekre. :) Az egy fiút és egy pocakos lányt ábrázoló figurára személyre szabottan ráírták a nevünket, "Baby on the way!" kiegészítővel. Nekünk nagyon találó. Már el is képzeltem ahogy karácsonykor fellógatom majd nagy pocakkal a fára. :)
A hőlégballon bemutató nagy csalódás volt a számunkra. Négyből egy már az elején eldőlt, és az egész műsor nem tartott tovább 5 percnél. Én mondjuk annyira nem is bántam, mert már nagyon fáradt lettem a nap végére, és a náthám sem múlt még el teljesen. De az biztos, hogy tartalmas napot tudhattunk magunk mögött. Férjecskémmel közben sokszor beszéltünk telefonon, emaileztünk, és hiányoltuk egymást. :(



Aztán jött a vasárnap, amit legfőképp pihenéssel töltöttem, és próbáltam gyógyulgatni. Délután átugrottam anyósomékhoz, és az egész maradék napot ott töltöttem. Babadolgokkal foglalkoztam, majd Indian Taco-t vacsoráztunk, és Amazing Race-t néztünk a Tv-ben. Ez egy olyan vetélkedő (valóságshow), ahol a játékosok a világ különböző pontjaira utaznak, és az arra a kultúrára jellemző feladatokat kell, hogy megoldjanak. A játékban párok vesznek részt, és 1 millió dollár a főnyeremény. Ezt csak azért meséltem el, mert férjem szerint nekünk, mint vegyes párosnak nagyok az esélyeink, és 3 év múlva (ha megkaptam az állampolgárságot) jelentkezni fogunk. :) Ezért most mindig követem az adást.

Mindeközben Adam is jókat szórakozott a srácokkal. Igazi fiús programokat szerveztek maguknak, amik nekem tuti unalmasak lett volna. :)
Voltak kora hajnali pecázáson a folyó partjánál. Fogtak is egy pirinyó halat, ami este a vacsorájuk lett...



Aztán a hétvége másik nagy eseménye a lövöldözés volt. Adam ott élő barátja, Daniel ugyanis a katonaságnál dolgozik. Van is neki egy rakás puskája és pisztolya. De szerencsére nem állatokra vadászni indultak, csak üres dobozokat lőttek a semmi közepén. Férjemet meg is dicsérték a többiek, még ha zöld-lila karokkal tért is vissza, a legtöbb flakont neki sikerült ledöntenie. :) Na és vajon mivel tért haza?! Egy golyóálló mellénnyel... Azt mondja Dan-nek sok van belőle, úgyhogy odaajándékozott neki egyet. Hát, én már csak euro-girl maradok örökre, és furcsán nézek a szekrényünkben lógó golyóálló terepszínű mellényre. Majd jó lesz nehezebb időkre. :D




Vasárnap a kimerült srácok is csak pihentek, meg leugrottak a parkba frizbizni... Hétfőn hajnalban, indulás előtt Adam még küldött egy csodás napfelkeltés képet, én meg türelmetlenül vártam rá egész nap.



Szerencsére viszonylag korán és kimerülten ért haza... Azt hiszem soha többet nem engedem el. :)