a Microsoft Corporation,
a repülőgépek gyártásáról ismert The Boeing Company, és
a világ legnagyobb kávéházlánca a Starbucks Coffee Company.
Második napunkat a shoppingolásnak szenteltük. Délelőtt egy szép bevásárlónegyedbe kocsikáztunk ki, hogy Adam megmutathassa, milyenek is az amerikai boltok.
Mint már említettem, Seattle esős város. Éppen ezért -annak ellenére, hogy aznap szép napos időnk volt- az úton hatalmas sárga esernyők álltak azok rendelkezésére, akik esetleg egyik üzletből a másikba szeretnének átrohanni égszakadás esetén.

Starbucks
Első utunk ide vezetett, ahol végre megihattam első igazi "sztárbákszos kávémat". Ám itt természetesen nem bögrébe kaptam, mint Bécsben, hanem hatalmas papírpohárban. A tetejére illeszthető műanyag fedővel, és a rácsúsztatható karton gallér segítségével a reggeli kávénkat bárhová magunkkal vihetjük. Ez jóval eltért az eddig megszokott olaszországi kávézástól, ahol mindenki állva, kábé két másodperc alatt lehúzta picinyke espresso adagját, majd tovább rohant a dolgára. Itt is mindenki tette a dolgát, nagy papír pohárral a kezében.

Mi is így tettünk. Felhúztuk a kis gallérokat, hogy a kávé ne égesse a kezünket, és átmentünk a közeli könyvesboltba. Én nagyon szeretem a könyveket, de most a magazin részleget kerestük.
Egyik kedvenc emlékünk ugyanis az, amikor a Garda-tónál kirándulva, az esőtől menekülve beültünk egy kis olasz kávézóba, hogy felmelegedjünk. Belsőépítészeti újságot nézegetve ismerkedtünk egymás ízlésvilágával, ám akkor még egyikünk sem sejtette, hogy pár hónap múlva már közös otthonunkat fogjuk így tervezni.
Ennek emlékére, és a ránk várakozó üres lakás berendezésére vettünk hát pár érdekes magazint.

Na, ennek örömére átmentünk a nagyon szép és modern Create & Barrel bútorboltba, hogy élőbe is összhangot keressünk kettőnk között. Ha bútort nem is, de azért pár poharat sikerült vásárolnunk.
A mellette lévő Macintosh üzletet sem hagyhattuk ki.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése