Elérkezett a nap, hogy megismerjem új otthonomat. Nagyon izgatott voltam. Tudtam, hogy nemsokára találkozom Adam szüleivel és barátaival.
A kisváros 225 mérföldre, azaz körülbelül 360km-re fekszik Seattle-től. Ez nem is lenne annyira vészes távolság, ám az utazást a Cascade-hegység teszi olykor izgalmassá. Richland ugyanis a hegy túloldalán helyezkedik el. Mivel a Cascade legtetejét már kora ősszel hó borítja, nem mindegy az ember milyen járgánnyal teszi ezt meg. Adam ezért egy Sedan-t bérelt, ami biztonságosabbnak tűnt saját kocsijánál.
Mielőtt elindultunk megmászni a hegyet, még tettünk egy utolsó kört Seattle utcáin:
Nagyon érdekes volt látni, ahogy mérföldről mérföldre változik a természet. Először csak kopárság volt, majd egyre több fa. Meredek sziklák és sűrű erdők között kacskaringózott az út.
A hegy tetejéhez közeledvén a lombkoronákat felváltotta a fenyőfa, és a talaj kezdett egyre fehéredni. Csupán pár kilométert utaztunk a havas tájban, majd ismét minden zöld lett körülöttünk. A táj szépségét néhol kis tavak is ékesítették. A mi autópályánk mellett a hosszan kígyózó Keechelus Lake-t sikerült lefotóznom.
Amint leértünk a hegyoldalról, a környezet kezdett egyre kopárabb lenni. A jobbra- balra kanyargó autópálya mellett szinte semmit sem lehetett látni. Nekem egyből feltűnt az is, hogy a szembe forgalom nem a miénken, hanem egy különálló autóúton közlekedik.
Néhol felbukkant egy-egy kis falucska, számomra igen furcsa és érdekes házikókkal. A hosszan kígyózó ültetvények és gyümölcsfák utaltak arra, hogy a helybéliek mivel is keresik itt a kenyerüket.
Washington állam, finom gyümölcseiről és zöldségeiről híres. Ezek közül is a legjellemzőbbek a hagyma, krumpli, kukorica, szőlő és az alma. Sokan errefelé farmokon élnek, állatokat nevelnek. Láttam lovakat, teheneket, birkákat.
Adam mondta, hogy az útszélen néhol hatalmas raktárak vannak, ahol az arra utazok megállhatnak, hogy a friss termésből vásároljanak.
Mi is így tettünk. Vettünk egy csomó szőlőt, almát, csokis és fahéjas pop cornt. Adam a helyi szőlőkből készített borkülönlegességekre is felhívta a figyelmemet. Megígérte, hogy sokat fogunk errefelé borkóstolózni.
Körülbelül félúton, egy Ellensburg nevű kisvárosban tartottunk pihenőt, amibe természetesen egy Starbucks kávé is beletartozott.
Egyre inkább közeledtünk Richland felé, de a kopárság csak nem akart megszűnni. Kezdtem kicsit izgulni, hová is visznek most engem, messze a nagyvárostól, bár a táj hatalmas ereje azért lenyűgözött.
Sok katonai jeep-et láttunk az utakon, és Adam mondta, hogy itt , a kopasz lejtők között kiképzőtáborok és gyakorlóterepek vannak.
Már "Next Right Kennewick" tábla következett, de én még mindig egy házat sem láttam. Adam csak mosolygott rajtam, majd a dombok között egyszer csak feltűntek Tri-Cities házai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése