
Az első közös karácsonyunkat megelőző hét vásárlással és előkészületekkel telt. Én pedig igyekeztem elsajátítani a helyi ünnepi szokásokat.
Először is itt legtöbben a karácsonyfát már thanksgiving után megvásárolják, feldíszítik és úgy várják az ünnepeket. Az én családomban mi minden évben csupán 24-én, szenteste napján állítottunk fát.
Nos, mi valahol félúton hálaadás és karácsony között, egy szép havas estén, Adam szüleivel elindultunk fát választani.
Nem volt könnyű dolgunk. Egyrészt mivel már nem sok választék maradt, másrészt én kis fenyőfát szerettem volna, de itt még a legszerényebb is magasabb volt nálam.
Végül sikerült egy szép ezüstfenyőt találnunk, amit aztán a kocsi tetején szállítottunk haza.
Hát ekkora karácsonyfám még úgyse volt soha.

Hasonlókat tapasztaltunk a boltokban is. A polcok nagy része már üresen állt. Mivel se díszünk, se állványunk nem volt, az éjszakát shoppingolással folytattuk. Adam szülei ajándékokat vásároltak, mi pedig próbáltunk kitalálni (a maradék kínálatból) mibe öltöztessük első fánkat. Adam a fekete-fehérre szavazott én pedig a lilás, magenta színt szeretem. Így döntöttünk az ezüst-lila dekoráció mellett.
A golyók mellé még vettünk lila szalagot, fa tetejére kis üveg angyalkát, műhavat, gyertyákat, égőket és egy tipikus amerikai édességet, ami piros-fehér csíkos, és az egyik vége kampóba görbül. Ja, meg mikulás virágot is.

Mikor úgy éjféltájt kiértünk a parkolóba, újra elkezdett hullani a hó, mintha csak tudná, nemsokára itt az ünnep.

A shoppingolás után karácsonyi kivilágításokat mentünk nézni. Egy külső világítástechnikával foglalkozó cég ugyanis egy érdekes kis műsorral lepte meg az arra járókat. Az egész utcában végig fasorok álltak, amiket különböző színű égőkkel díszítettek ki. Egy külön frekvencián karácsonyi dalokat játszottak le, és a fények a zene ritmusára "mozogtak". Érdekes volt. Sőt, még az épületet is lámpákkal rakták tele.
Mi a szemben lévő parkolóba álltunk le néhány szám erejéig, és figyeltük a hóesésben villogó faágakat.
Itt mindenképp szeretném elmondani, hogy bár azt már tudom, az amerikaiak szeretnek dekorálni, -főleg ünnepnapokon- de néhányan ezt kicsit viccesen túlzásba is viszik. Az Adam szüleihez tartó úton, az egyik utcasoron minden valószínűséggel igen lelkes emberek élhetnek. De nem csak egy ház, majdnem az egész utca olyan vakító fényekben pompázik, mintha az ember egy mesekönyvbe csöppent volna.
Általában egy ház körvonalának a kivilágítása a legjellemzőbb. Én ennek a miértjére nem is igazán gondoltam bele soha. Adam felvilágosított, hogy így a gyerekek tudják, a mikulás amikor fent repül, könnyen rátalál a házukra. Hát igen, vannak családok, akik biztosra akarnak menni. Különféle világító állatokat, szarvasokat szánnal, felfújható mesefigurákat, betlehemes szobrokat, angyalkákat, mű hóembereket, villogó színes feliratokat, zászlókat, csillagokat, vonatokat vásárolnak és pakolnak ki a ház előtti füves pázsitra. (Vagy a lakókocsi tetejére, haha)

Egy másik amerikai hagyomány a zokni kiakasztása a kandallóra.
Nos, a kandallónk az már megvolt, de nekem olyan igazi karácsonyi zoknim még soha. Mivel Adam sehol sem találta az ő régi darabját, az anyósom megajándékozott minket egy-egy vadi újjal. Én kaptam a bordót, Adam az aranyat. Mindkettő hatalmas, és nagyon szép varrott virágmintás, lógó pom-pom-mal a tetején.
A hagyomány szerint az amerikai gyerekek egy pohár tejet, és sütit hagynak a kandalló tetején, a zoknijuk mellett, így amikor a Mikulás a kéményből a szobába érkezik, hogy ajándékokkal rakja tele a zoknit ehet és ihat egy kicsit, hogy aztán új erőre kapjon. A félbeharapott kalácsból és az üres pohárból a gyerekek másnap reggel tudják, itt járt a télapó.
Amerikában nincs külön ünnep december 6. -án, és karácsonykor nem a jézuska, hanem a Mikulás, azaz Santa Claus hozza a meglepetéseket.
Manapság, mivel mindenki rengeteg és hatalmas ajándékokat kap, nem minden fér bele a zokniba, így a többi csomag a fa alá kerül.
Adam szülei, még hetekkel ezelőtt egy keresztény hangvitelű, "The Purpose of Christmas" című karácsonyi könyvvel leptek meg minket, ám kikötötték, hogy csak thanksgiving után olvashatjuk.
Így is tettünk. A két ünnep között, amikor csak tehettük, mindig átrágtunk belőle néhány fejezetet. Jobban mondva inkább én. Ez volt az első angol könyvem, amit olvasni próbáltam. Adam mindig ott ült mellettem, és kijavított, ha valamit hibásan ejtettem. Amikor elfáradtam, akkor ő mesélt, én pedig követtem.
A könyv leginkább arról szól, hogy mi Isten szándéka a karácsony ünnepével.
Sokat olvashattunk a hitről, az üdvösségről, a megbékélésről, Istenről, a családról és a szeretetről.

A vásárlásból hazaérvén, bár későre járt már, nem bírtunk úgy lefeküdni, hogy ne díszítenénk fel első karácsonyfánkat. Így én kávét főztem, míg Adam a szoba egyik sarkába, a kandalló mellé felállította a fát. Nem volt nehéz az üres lakásunkba helyet találni neki, és így végre volt ami otthonosabbá tette a nappalinkat.
A díszek, égők, édességek, és a műhó hamar felkerült, így most már mi is méltón várhattuk a karácsonyt.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése