Első trimeszter... Minden kezdet nehéz

Előszó

Sokan ilyenkor megkérdeznék/ték: Terveztétek? Vagy csak úgy becsúszott? Örültök neki? Megtartjátok?
Először is én évekig abban a hitben éltem, hogy nekem majd csak nehezen, vagy nem is lehet babám. De az ember teste, szervezete és sorsa kiszámíthatatlan.
A mi sorsunk és életünk úgy határozott, itt az idő. És mi hiszünk a döntésében. Hirtelen és váratlanul jött, ám mi tudjuk, mindennek nyomós oka van.
Az mondják a babák tudják mikor kell jönniük, és hogy minden lélek maga választja ki a szüleit.

Ha csupán a biológiát veszem számításba, ez valóban tökéletes időzítés. Harminc alatt vagyok. Nem járok el éjszaka szórakozni, a káros szenvedélyektől távolt tartom magam (nem rúgtam be szilveszter óta :)). Saját -egészséges és legtöbbször bio- főztömön élek. Stresszmentesek a napjaim, mert nem dolgozom. Új környezetben, és boldog házasságban élek. A szervezetem frissen és tárt karokkal várta egy új élet fogantatását.

Aztán ha a lelki oldalát nézzük: Soha eddig nem voltam ennyi kismamával és fiatal anyukával, családdal körülvéve. Látva az ők boldogságát, egyre nőtt bennem a vágy, hogy nekem is legyen saját kis csöppségem, akit nevelhetek, irányítgathatok az életben. Egy lélek, aki az én és a férjem véréből fakad. Sokat játszottam a babákkal, és úgy érzem ők is szeretnek engem. Adam mindig mosolyogva nézte "szárnypróbálgatásaimat", majd egyre gyakrabban kezdett ő is viccelődni és eljátszani a gondolattal: csináljunk mi is babát!:)
Tudom, titokban mindketten vágytunk már rá, ám eszünk erősebb volt: Egy gyerekhez meg kell teremteni a hátteret. Türelmesnek kell lennünk.
De egy kiskaput nyitva hagytunk. Ahogy a férjem szépen fogalmazta: Nem dolgoztunk azon, hogy legyen, de azon se, hogy ne. A sorsra bíztuk magunkat. ...Ha megfogan, akkor az nem véletlenül fog történni. És ez most az elsőszülött gyerekemhez szól, aki majd egyszer ezt a naplót olvasni fogja: "Nem vártunk, mert abban hittünk, hogy te majd tudni fogod mikor kell jönnöd."

Így tudtuk meg... (Május 1.)
Adammel még 5 hónapja sem voltunk házasok. Minden egyes alkalommal, amikor a ciklusom késett, megfogadtam, hogy 10 nap türelmi időt adok, aztán irány tesztet venni...
Persze sohasem jutottunk el a tizedik napig...De én legbelül mindig bizakodtam...

Egészen addig, amíg el nem jött április vége...
Huszonharmadikára vártam az első "girly-day"-t, ahogy mi a férjemmel hívjuk. Akkoriban elég stresszes időszakot éltünk át, (zöldkártya interjú) ezért nem is csodálkoztam, amikor már több napos elmaradásban voltam. De azon kívül, hogy néha volt egy icipici hányingerem, és nem kívántam az alkohol, nem volt semmi előjel, vagy tünet. És akkoriban volt is miért innom: interjú megünneplése, kocsmázás Adam kollégáival, amikor megjött a zöld kártyám...stb.
Nanci szülinapján, április 26-án, a Red Robinba whisky-kólát rendeltem, de már az első korty is rosszul esett. Furcsállottam is, ez nem jellemző rám. :) De nem hánytam, és nem szédültem.
Hiába ittam a cickafarkfű teát, csak nem akart megjönni az aminek meg kellett volna. A napok rövidültek.
Május elseje, péntek volt a 10.nap. Akkorra pont nagy bevásárlást terveztünk, és én már azon a héten szóltam Adamnek, ha nincs változás, a bevásárlólistánkra egy terhességi teszt is fel fog kerülni.

Így is lett... Azon a héten még éreztem egy kis alhasi görcsöt, gondoltam, na majd most megjön, de a fájdalmon kívül semmi sem volt. Én pénteken egész nap lelkiekben próbáltam felkészíteni magam az elkerülhetetlen tesztelésre. Figyeltem a szervezetem, de megint csak kisebb görcsölések, néha szurkálásokat éreztem. Próbáltam egész nap a tanulásba temetkezni. (CSS könyvemet bújtam.) Ám a szívem egyre hevesebben dobogott, és alig vártam, hogy Adam hazajöjjön.
Volt aznap még egy furcsa észrevételem: Nem vagyok koffeinfüggő, csak alkalmi kávézó, mert nagyon szeretem a kávé ízét és illatát. Ezért szoktam néha otthon jó kis tejes kapucsinót főzni. Aznap azonban feltűnt, hogy már jó pár napja rosszullét fog el, már amikor kinyitom a kávés dobozt. Gondoltam, biztos valami gond van velem, vagy elrontottam kicsit a gyomrom, gyakran megesik velem.

Nos, Adam hazajött, és elmentünk bevásárolni. Kétdarabos terhességi teszt csomagot vettünk. A több a biztosabb alapon.
Hazaérvén a konyhában még egy pillanatra leállítottuk az időt. Elmeséltem a férjemnek, hogy egész nap azon gondolkoztam, vajon hogyan fogom magam érezni miután megtudom a teszt eredményét. Akarunk babát, vagy nem? Örülni fogunk, ha pozitív vagy nem?
Adam megnyugtatott, hogy persze hogy nagyon szeretne már babát, de még anyagilag stabilizálódnunk kell, és egy kis kettesben töltött idő is jól esne még neki. Ezen kívül semmi más kétely nem merült fel. Szeretjük egymást, házasok és felnőtt, érett emberek vagyunk, akiknek minden adott ahhoz, hogy babát vállaljanak. Az esetleges elvetélés gondolatát fel sem vetettük, Adam amúgy is nagy abortusz ellenes. Megbeszéltük hát, bármi is lesz az eredmény, mi boldogok leszünk. A sors tudja mi a jó nekünk.

Bementem a fürdőbe és elvégeztem amit kellett. A tesztet azután a szekrényre raktam, és kiabáltam Adamnek, hogy jöjjön be gyorsan... a vizelet kúszott felfelé. Aztán megjelent az első piros csík, a következő pillanatban mellette a másik.
"Pregnant" (=várandós), ez állt tájékoztatóként a két csík mellett. Hirtelen megdermedtem, és a kis ábrát figyeltem, de már minden elhomályosult körülöttem. Pocaklakóm van, csak erre tudtam gondolni. Adam sem hitt a szemének. Elsőre mindketten felsikítottunk, és nevetve öleltük át egymást. Ám mindkettőnkben ott volt a dermedt sokkhatás: "Most mi lesz???"
Szegény férjecskémnek nem kellett mondania, hogy fél, látszott rajta. A piros vonal még csak nem is halványan látszott, hanem jó erősen, szinte kicsattant a papírról. Adam, -mint aki abban reménykedett, hogy az egyik csík majd egy idő után felszívódik- figyelmeztetett, hogy az utasítás szerint 3 percet várni kell, és után megnézni az eredményt. Vártunk, kint a konyhában. De amikor visszamentünk a fürdőbe, a kis toll még mindig két csíkot mutatott. Hamar meg akartuk csinálni a másik tesztet is, talán akkor jobban hiszünk a szemünknek. (Én akkor még nem sokat tudtam a terhességről, most már tudom, hogy hibás pozitív teszt nem létezik.)

Innom kellett, ahhoz, hogy megint tudjak pisilni. :)
Adam első reakciója az volt, hogy kinyitotta a konyhás szekrényt, és multivitamint nyomott a számba: "Ezután sok sok vitamint kell majd enned, és innod!"- figyelmeztetett. Ez kedves volt tőle. :) Leültünk a kanapénkra. Én vizet vedeltem, a friss kisapa meg csak üresen bámult maga elég.
Én remegni kezdtem, levert a víz és fáztam. Nem tudom ez nálam is a sokk vagy az öröm jele volt. Adam próbált a földhöz húzni, mondván, hogy atyaúristen, most mi lesz, és biztatta magát, hogy "igen, mi ez meg tudjuk csinálni, nem lesz semmi gond", de én csak lebegtem az örömtől. Hát babánk lesz? Lesz egy saját kisbabám??? Úristen, azt hiszem sosem voltam ennyire boldog!

Végre képesnek éreztem magam a következő tesztelésre is.
Most másképp próbálkoztunk, a zuram tesztelt. Én egy kis műanyag flakonba pisiltem, (hát nem sikerült valami sokat) majd Adam áztatta bele a tesztet 5 másodpercre.
A folyadék csak kúszott felfelé, majd hirtelen meg is jelent mindkét csík, annyira érthetően, hogy ahhoz semmi kétség nem fért: állapotos vagyok!!! :) Most már sikítottam örömömben, Adam pedig szorosan magához ölelt. Kellett neki valami kapaszkodó. :)

Most már egy kis utánajárással tudom, a második csíkot a HCG hormon jeleníti meg, ami csak a beágyazódás után termelődik a nő szervezetében. És minél később csinálja valaki a tesztet, annál több ilyen hormon képződik, és így annál jobban látszik a második csík is. Az enyém nagyon sötét volt, tehát már jó pár hete terhes lehetek. Jajj, alig bírom kivárni, hogy dokihoz menjünk, és meglássam a kis embriómat. :)

Hogy mi volt Adam első tette, miután másodszor is sokkos állapotban sétáltunk ki a fürdőből??
A fényképezőgépemet kérte...gyorsan! :) A falhoz állított, és mondta, hogy húzzam fel a felsőm. Apa első képe a babáról. :) Jajjjjj, ez olyan izgi lesz! :) Persze én is elkezdtem ész nélkül fotózni, igaz még nem nagyon volt mit. Olyan türelmetlen vagyok. Ezután minden héten készítünk majd képet a hasamról....
Na jó, ezeken a képeken még inkább látszik az úszógumim, a kis embrió az alatt nődögél. :)



Úristen, máris jött az első probléma, nőgyógyászt kellett keresnünk. Mivel még csak péntek volt, minimum a hétfőt ki kellett várnunk.
Megszületett az első döntésünk is: Még nem mondjuk el senkinek. :) jaj, ez is izgi lesz.

Azon az estén nem főztem vacsorát, Adam kínai kaját rendelt. Pihentünk, és filmet néztünk. Próbáltuk elterelni a figyelmünket....Kisebb nagyobb sikerrel...
"Terhesség az egyetlen olyan alkalom, amit nem lehet alkohollal megünnepelni"-mondta bölcs férjem, és már hozta is a teli pohár gyümölcslevet, magának pedig a dobozos sört. Egy időre vége a borozgatós estéinknek. :(

Pár óra elteltével Adam elkezdett babanevekről beszélgetni, kezdte magát beleélni egy kicsi érkezésébe. De aztán sajnos hamar a földre szállt, mondván, hogy ez még mindig nem 100%, az lesz a biztos, ha az orvos átvizsgál. Meghagytam racionális gondolkodásában, én pedig tovább szárnyaltam...

Azon az éjszakán nem sokat aludtam. 3szor ébredtem meg, és aközött is inkább csak forgolódtam. Sokszor megfogtam a hasamat, és a terhességem további szakaszáról, a babáról álmodoztam, és arról, hogyan fogom elmondani a családomnak, és mit fognak szólni a barátaim... Az, hogy hogyan lesz pénzünk egy babához, és mit kell most tennünk ahhoz hogy elkészüljünk, arra nem tudtam gondolni. Az agyamat is teljesen elveszítettem... :)

Reggel vidáman ébredtem, végre vége a hosszú éjszakának, már azt hittem sosem kelek fel. Új izgalmak következtek, és egész hétvégére rátapadtam az internetre, hogy mielőbb a legtöbbet megtudjam a várandóságról, és a terhesség első trimeszteréről. Lassan már teljes szakértője leszek a dolgoknak. ;) Hamarabb jött, mint szerettük volna, de az élet nemsokára hoz nekünk egy kisbabát, akire örömmel és boldogsággal kell várni. Egy csomó olyan dolog futott át az agyamon, amit még meg szerettem volna csinálni, de most le kell mondanom róla. Igen, az anyaság rengeteg lemondással fog járni, de ugyanakkor ezek hiányát egy gyönyörű csoda fogja kárpótolni. És lassan az ember saját maga is átalakul... átalakulnak az értékrendek, és a fontossági sorrendek. Akárcsak a házasságban. És én ezt az első lépcsőt már megtettem...

Első napok kismamaként
A hétvégén nagyon furcsa volt a barátokkal és a családdal úgy találkozni, hogy nem mondhattam el nekik, most már hárman vagyunk, egy kis lakója van a pocakomnak. :)
Cannon egész vasárnap kosarazni akart velem a kertben, amit én szépen teljesítettem is, de amikor elkezdett szúrni a hasam, kicsit megijedtem, és fáradtságra hivatkozva inkább bementem a házba és ülve maradtam. Nem tudom meddig sikerül eltitkolnunk, apósom előbb utóbb borral fog kínálni. :)
Szombaton délelőtt persze, hogy vettünk még egy tesztet. Még mindig nem hittünk a szemünknek, bár nekem ez nagyon is jó érzés volt, ahogy láttam, hogy a teszt pozitív lesz.
Most egy másik fajtát vettünk, ami a pozitív eredménynél + jelet, a negatívnál - -t mutat. Ha jobban belegondolunk itt ugyanúgy a dupla csík elve érvényesül. Ebben a dobozban is két darab volt. A biztonság kedvéért nem reggeliztem, hogy tiszta vizelettel próbálkozhassunk. Hát igen, láthatjátok a harmadik teszt is pozitív lett. :)
Férjecskémnek valahogy még csak most kezdett el tudatosulni az agyában. De még adni akar magának egy utolsó "reményt" (ezt nem kell rossz értelemben venni, tudom én, hogy örült ő, csak a férfiak mindig jobban félnek). Ott volt még a negyedik teszt. Adamnek (és nekem is:) viccen az az ötletünk támadt, hogy nézzük meg, hogyan néz ki egy negatív eredmény, így hát ezúttal az apajelölt vonult be a fürdőbe, hogy lepisilje az utolsó tesztünket. :):) Teljesen jól látszik a képen is, a másik három toll kétségtelenül babát mutat. :)

Na jó, befejeztük a tesztelgetést, most már legközelebb majd az orvos fogja megállapítani a terhességet. Juuuuuj, már úúúgy várom!!!!

Hétfőn beszélgettem anyukámmal is Skype-on. Annnnyira nehéz, hogy ne mondjam el neki, pedig legszívesebben úgy kiabáltam volna, hogy mamaaa, nagyi leszel! De nem lehet :(, attól félek elszomorítanám azzal, hogy nem lehet itt velem, és nem ölelhet át. Várnom kell még, és mielőbb megszervezni a hazalátogatásunkat.

Bár még nem sok változást észlelek magamon, nagyon érdekes a szervezetemet figyelni.
Először is a mellem már hetek óta fáj, és feszül, aztán a hasam is...húzódik a bőröm, néha viszket is egy kicsit. Tudom, tágulnak a méhfal szalagjai, és ez még jó érzés is. Mostanában sokszor simogatom a hasam, és érzem milyen kemény kis golyócska kezd kialakulni az alhasamnál.
Érzelmileg is sok változáson megyek keresztül, sokszor és könnyen elsírom magam.
A legfurcsább az, hogy egyáltalán nem vagyok rosszul, még egyszer sem hánytam, és ez kicsit aggaszt is. Azt olvastam az a normális ha rosszul vagyok, vagyis az a biztosabb. Persze örülök, hogy nem hányok egész nap, de azért már várom, hogy orvos is lásson és megállapítsa, minden rendben van.
Mert én érzem, hogy ez egy erős baba lesz, érzem ahogy napról napra fejlődik és erősödik a pocakomban.
Egyedül ami változás nálam, hogy miután mindig is éjszakai bagoly voltam, most egyszerűen este 9 után már elálmosodom, és mozdulni sem birok. Azt olvastam ez természetes.
A héten megfogadtam, hogy minden nap jógázni fogok. Még annak kicsit utána kell járnom, hogy pontosan milyen gyakorlatokat végezhetek el, ami a babának is jót tesz, megkönnyíti a szülést és alakformáló is.

Idegbaj (Május 6.)
A napok annyira lassan telnek, és én egyre izgatottabb vagyok.
A férjemmel azt hiszem most egy nagyon nehéz időszakon megyünk át. Én túlreagálok dolgokat, Adam meg úgy érzi haragszom rá. Sokszor sírok, Adam meg ideges. Bármennyire is örülünk, lelkileg is fel kell készülnünk erre a babára.
Én mostanában amúgy is érzelgősebb, hisztisebb vagyok, ezek a hormonok tényleg az őrültbe tudnak kergetni. Egy férfi meg csak akkor kezd el az apaság gondolatával játszani, ha meglátja az első ultrahangot, a növekvő pocakot, vagy neadjisten csak miután megérkezett az utód. Ezzel meg kell békélnem.

Adammel a hétvégén vettünk folsavat, és magnéziumot. Azok a párok ugyanis, akik tervezik a babát, már a teherbe esés előtt 2 hónappal elkezdik szedni a folsavat, amellyel több súlyos magzati rendellenességet előznek meg. Mint például a nyitott gerinccel való születést, vagy a vetélést. Ennek tudatában én is gyorsan elkezdtem ezzel a vitaminnal felpumpálni a szervezetem.
Ezen kívül otthon van még egy-egy doboz multi- és C vitaminunk. Vasárnap óta tehát minden nap beveszek két folsav tabit (az 800 mcg).
Jaj, úgy aggódom, h minden rendben legyen.

A férjemnek sikerült végre felhívnia egy nőgyógyászati rendelőt is.
Amerikában ugye nagyon drága az egészségügy, és nekünk a cég által Aetna biztosításunk van, amely csak kihelyezett orvosokat fedez. Adam a héten megnézte a listát, így esett a választás a Kadlec Klinikára.
Nos, az első telefonhívásunknál azt mondák, 8. hétnél korábban nem szoktak kismamákat vizsgálni. Na, gondolhatjátok, ettől felment bennem a pumpa. Most igazán még 2 hétig tűkön kell ülnöm??
Még jó, hogy van internet, így legalább olvashatok magyarországi várandósok tapasztalataiból, és tanácsaiból. Meg is őrülnék, ha nem tudnám mi történik velem. Vagy, hogy folsavat kell szednem??? Ezt igazán mondhatták volna a telefonba is!!Grrr...

Az tudom, hogy a pici szíve csak a 6. hét után kezd majd el dobogni. (A képen egy 5 hetes embrió látható.) Jaj, én azt már úgy megnézném/meghallgatnám. Aztán azt is olvastam, hogy a 8. hétig nem sok minden változik. Elvileg tehát csak azután vizsgálnak meg, amikor már biztos kialakult a baba házikója, és a kis csöppség is már odafészkelte magát. Mert addig el is vetélhetek. Mire dokihoz jutok elvileg már 2hónapos várandós leszek?? vicc!

Jó erősnek érzem a bébit, még ha most csak egy babszem is lehet. Nem hinném, hogy kiesne. Bár minden egyes gyanús jelnél rohanok a fürdőbe, hogy megnézzem, nem vérzek e. Szerencsére minden oké, a hasam sem görcsöl már. Az egyedüli dolog ami aggaszt, hogy semmi terhességi tünetem nincs. A hasam néha feszül, az jó jel. Sokszor megyek pisilni, az jó jel. Néha szoktam szédülni, meg könnyen elkap a sírógörcs. A derekam csak néha fáj, de nálam ez is már megszokott érzés. Ezért is fogok sokat jógázni, főleg ha nő majd a pocak. A kávézást abbahagytam, bár attól amúgy is rosszul voltam. Normálisan eszem, bár néha pici hányingert érzek, de ezt talán csak bemesélem.

Most örülök, hogy még itthon kell raboskodnom, és nem dolgozhatok. Csak a pocaklakóra koncentrálhatok, jógázgatunk, zenét hallgatunk. Stresszmentesen élek. Valahol olvastam, hogy a golf nem tesz jót, a hirtelen mozdulat miatt. Nos, akkor sajnos most ezt is abba fogjuk hagyni...
A 12. hétig a legkritikusabb a helyzet, ilyenkor nagyon kell vigyázni, hogy megmaradjon a baba és jól fejlődjön. A kis embrió csupán azután nyeri el a kitüntető "magzat" elnevezést. :) Vigyázok is, nagyon! Nem emelek, nem erőlködöm, nem ugrálok, és nem nyomkodom a hasam. Úgy féltem a kis pocakom, mintha legalább is porcelánból lenne. :)

Tegnap Adammel jó napunk volt, próbálunk többet beszélgetni a jövevényről. Ő leginkább a neveken gondolkozik, meg, hogy hol és hogyan fog velünk lakni, hol lesz a kiságya, milyen ruhácskái lesznek. Én erre még nem tudok gondolni. Nekem egyenlőre még a várandóság pillanatai, újdonságai, napjai, és hónapjai járnak az agyamban. El sem tudom még képzelni milyen lesz a mi pici utódunk. Ami a mi közös vérünkből jött létre, és fogant meg.

Másodállapotomat hétpecsétes titok fedi. Még nem döntöttünk arról mikor mondjuk el a családunknak, barátoknak.
Nálam a legnehezebb a helyzet. Minden vágyam, hogy személyesen mondjam el anyukámnak, és az egész családomnak, de ezt egyenlőre csak interneten tudnám megtenni. Az pedig annyira személytelen... Várnom kell. Pár hónap múlva úgy tervezzük, hazalátogatunk. Akkor már a második trimeszteremben leszek, és a pocakom is kerekedni fog. De vajon kibírom e addig?! Kibírom minden nap, hogy úgy beszélgessek anyukámmal, miközben legbelül ott tiktakkol a bomba. Legszívesebben csak felrobbantanám, és kiabálnám: mama, kisbabánk lesz! :)
Na jó, várok. Adam családjának még nem tudom mikor mondjuk meg, talán a 12. hét után, én úgy saccolom az már biztos lenne. De az is lehet hogy nem bírunk majd addig várni, és már a doki után elmondjuk. Akkor már talán képet is tudunk mutatni az unokáról. :)
Azt hiszem kész csoda lesz ha addig kibírjuk...2hét...jaja, hosszú napok lesznek ezek.