Independence Day

Függetlenség napja- Július 4.
Mindenki hallott már erről a jelentős napról, az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepéről. Az amerikaiak ezen a napon ünneplik a Függetlenségi Nyilatkozat 1776-os deklarációját, melyben országuk kinyilvánította függetlenségét Nagy-Britanniától.
A megemlékezés fontos kelléke a tűzijáték.

Az ünnep jelentőségét és súlyát az is bizonyította, hogy bár július negyedike az idén szombatra esett, Adamnek már péntekre munkaszüneti napot adtak ki. Hosszú hétvégének néztünk elébe.
Első dolgunk az volt, hogy a teraszunkra kifüggesztettük amerikai lobogónkat.

Parádé
A függetlenség napját már kora reggel megkezdtük, amikor is ünnepi felvonulást nézni indultunk Pasco-ba. A parádén a junior Americans hokicsapata is részt vett, görkorikkal, Richard jeep-jével, és sok-sok zászlóval.
Míg anyósomék izgatottan készülődtek és díszítették a kocsit, mi Adammel igyekeztünk jó belátható, árnyékos helyet találni. Útközben sok kis különálló csapatot láttunk, akik szintén majd a városi felvonuláson fognak részt venni. Mint például a képen látható 10-12 éves katonai újoncokat.

Mivel viszonylag későn érkeztünk ki, sajnos nem volt egyszerű feladat fa alatti helyet találni. Mikor már épp feladtuk volna a keresést, a pázsiton, két család között megláttunk egy két székre elég szűk rést. :) Gyorsan helyet is foglaltunk, majd már csak várakoznunk kellett.
Csupán arról feledkeztünk meg, hogy a mexikóiak lakta Pasco-ban vagyunk! Pár perc múlva két illemet (és angol nyelvet) nem ismerő paraszt (már elnézést a kifejezésért, de nagyon bosszúsak voltunk) beült elénk a járdára. ...Hát így kezdődött, idegeskedve Amerika legfontosabb ünnepe, amit sajnos nagyon sok illegális bevándorló csúfított el, akik szemmel láthatólag nem az őket befogadó ország tiszteletére, hanem az ingyen osztogatott cukorkákért jöttek ki az utcára.

Na ennyit róluk, most jöjjön a parádé, leginkább képekben:
A dobszó és duda egyre erősödött, majd megjelentek a felvonulást megnyitó tengerészek, kezükben az Egyesült Államok és Tri-Cities lobogójával. Az idősebbek, tiszteletüket kifejezve felálltak, és kezüket a szívükre tették.
Utánuk először lovashintók, tűzoltókocsik és a Cool Desert Night-ból látott régi autók vonultak fel. A cabriók tetején szépségkirálynők és modell lányok integettek. Őket követte néhány politikus, szenátor; akik lufikkal, szórólapokkal és névjegykártyákkal leginkább kampányoltak és reklámozták magukat.

Rengeteg, szinte minden második autóból cukorka és csokieső zúdult a járdákra. A gyerekek pedig sikítva és lelkesen futottak oda, hogy minél többet zsebeljenek be. Vicces itt a zseb szó, hisz mindenki akkora szatyrokkal érkezett, mintha legalábbis a heti nagy bevásárlását végezné. És valóban, én voltam a naiv. Ezek a zacskók pár perc alatt tömve lettek. Azt mondanom sem kell, és a kép is bizonyítja, hogy akadt néhány mohó, édes szájú anyuka és apuka is.
A felvonulók között voltak városi színház és dráma szakkörös fiatalok (Harry Potter a kamion tetején),...

cowboy-ok és cowgirl-ök... úttörők...

zenekarok, kórusok, tornászok, zászlódobálók, pom-pom lányok, hokisok (igen, a kép legelején az ott Cannon) ... és még rengeteg városi klub, ...-csoport, csapat, gyülekezet, szakkör és még folytathatnám a felsorolást- mutatta meg magát a parádén.

Kicsit olyan volt mint a szombathelyi Savaria Karnevál, de csak egy nagyon kicsit. Igazából teljesen más hangulata volt. :) Hiányoltam a zenét, éneket, hangoskodást, mulatozást és maskarákat, de igaz itt most nem ezen volt a hangsúly. És különben is, más kontinens, más ország, más kultúra, más szokások és hagyományok.
Nagyon tetszettek viszont a kidíszített autók és a vidám, amerikás kalapba bújt igazán, szívből ünneplő hazafiak. Ez főként az idős emberekre volt jellemző.

Amint véget ért a felvonulás, mindenki a már megszokott módon fogta cókmókját és egy szempillantás alatt eltűnt. Ez is egy számomra ismeretlen dolog, amihez hozzá kell szoknom. Senki sem ücsörög ott tovább, beszélget, várakozik vagy sétál. Még látod az utolsó felvonulók sorát, de már csukod is össze a piknikszéked és húzol a kocsid felé. Különben ufóként fognak rád nézni. Minek ülsz még ott?!

Mi Adammel még megvártuk anyósomékat, hogy körbeérjenek a parádén, majd ebédelni, kirándulni és bort kóstolni indultunk a szomszéd Prosser városába. Legnagyobb csalódásunkra a kiválasztott olasz étterem ünnepnap miatt zárva volt. No comment. Szóval maradt egy helyi gyorsétterem, ami egyikőnk tetszését sem nyerte el, ezért, -hogy valami jóval is megédesítsük a szánkat- betértünk egy fagyizóba. Ez inkább amolyan ajándékbolt szerűség volt, ahol én vettem is férjemnek egy aranyos kis "Father's First Steps, 25 things every new dad should know" című könyvet. :)

Terra Blanca Borászat
Hazafelé menet felkocsikáztunk a csodás Terra Blanca borvidékéhez. Sajnos én a vízen kívül nem sok mindent kóstolhattam meg, és azt ugye mondanom sem kell, hogy amióta elmúlt a rosszullétem, már kezdek újra alkoholért sóvárogni. :)
Amíg a többiek a finom szőlő zamatát élvezték, én a mesés tájban gyönyörködve ellőttem pár művészfotót. (Tudom, már csak egy jobb minőségű kamerára van szükségem. Majd írok a jézuskának. ;)) De így is látszik mennyire szép hely.
Az anyósom elhatározta, itt készítjük majd el idei nyári családi csoportképeinket...

Amikor a 40 fokos tomboló hőségben visszaértünk a városba, még az esti party előtt megálltunk tűzijátékokat vásárolni.
A napnak ebből a részéből tényleg csak arra emlékszem, hogy tikkasztó meleg volt. És nem túlzok a negyven fokkal, volt talán több is. (100-106 Fahrenheit) Csodálom, hogy az egész Fireworks-os bódé nem robban fel ott helyben.
Összevásároltunk különféle petárdákat, durrogtatókat, fényszórókat és kisebb tűzijátékokat.
Az amerikai törvények szerint ezeket a játékszereket a mai napon, éjfélig el kell használni, utána már illegális.

Otthon aztán a ház elő udvarában, -a zászló és a liberty szobrocskák előtt- még elkattintottunk pár Johnson és Denning Family picture-t, hogy mindenki lássa mennyire vidáman telik ez a nagy nap. :)

4th of July Party

Nos hát akkor pár szót az esti buliról. Anyósomnál ismét előkerültek a csodás, alkalomhoz illő dekorációk és kellékek: kék csillagos asztalterítő, amerikai zászlós szalvéta, papírtányér, tálak és dobozok, piros-kék-fehér evőeszközök.
A menü: természetesen hagyományos amerikai ételek:
a már megszokott hamburger, hot-dog és chips mellett voltak saláták, tésztás zöldségsaláta, szalámival, tonhalas tészta, és tradicionális krumplis tojásos tészta. Desszertnek American Pie! (igazi amerikai almás pite)

A kerti partyra eljöttek a barátaink is, akikkel miután jól teleettük magunkat következhetett a nap fénypontja, a nagy városi tűzijáték megtekintése, és a sajátok eldurrogtatása...

Tűzijáték

Mindannyian először Aaron-ék házához mentünk, mert ők a folyópart felett laknak, és onnan úgy gondoltuk majd csodás rálátásunk lesz a víz feletti tűz játékára. A rádióba azt mondták 10 pm-kor kezdenek, ehhez képest mi még nagyban piknikes székeinkkel sétáltunk a part felé, amikor az első lövések már eldurrantak.
Az autóút végig tele volt emberekkel. Sokan csak álltak vagy ültek a fűben, ez már nem számított. Néhány részeg férfi dőlöngélt a sorban. Ma legális az utcán alkoholt fogyasztani.
Azt hittem ezt a pár maradék percet már kibírom állva, de így vagy úgy, kismama vagyok, nincs mese, és vérnyomásom hamar ült parancsolt.
Most a szombathelyi Csónakázó-tó feletti nyári tűzijátékok jutottak eszembe. Ismét a zene hiányzott. Sohasem gondoltam volna, de Vangelis annyira beleivódott az emlékezetembe, hogy Amerikában, a függetlenség napján, a színes fényekben gyönyörködve a "Chariots of Fire"-t dúdolásztam.

Amint az égben elaludt az utolsó fény, jött a szokásos rohanás. Mindenki szélsebesen elindult hazafelé. Én még fel sem álltam a székemről, de a mellettem lévő autóban már bent ült egy egész család és indították a motort. Pedig én még elnéztem volna a távolabbi tűzijátékokat is.
De semmi gond, mentünk mi le, a kijelölt területre, ahol legálisan lehetett eldurrogtatni amit aznap vásároltunk. (A saját kertedben nem játszhatsz, és ezt a pázsitot folyamatosan locsolták.) A parkoló és a park tele volt emberekkel. Az egész városrész már akkor hatalmas füstfelhőben úszott.
Kipakoltuk a kocsiból -most végre kényelmesen- a műanyag székeket és néztük a srácok alkotásait. Taylor sorjában állította a földbe a kis rakétákat és gyújtotta meg őket. Cannon közben petárdákat dobált. Amikor meg a sajátunk nem égett, mások tűzijátékait csodáltuk, egészen éjfélig.