2009. augusztus 5., szerda

Tizenhatodik hét

Július 26.
Ismét elértünk egy bűvös számhoz: Azt mondják ilyenkor már elég nagy ahhoz a baba, hogy érezni lehessen a mozgását. Hát én igyekszem, tényleg minden nap, de valahogy nem merném biztosra állítani, hogy egy kis emberke fészkelődik a hasamban. Nem azt mondom, hogy semmit sem érzek, de egyenlőre ezek talán inkább csak a beleim.
Viszont volt a hétvégén egy érdekes észrevételem. Kimentünk Adammel a medencéhez és ahogy ott kifeküdve sütkéreztem, erős nyomást éreztem az alhasam jobb oldalán. Lenéztem, és kis kidudorodást láttam, miközben a bal oldalam teljesen lapos lett. Lehet, hogy a kis bébi végre bemutatkozott? Vagy csak a napsütés tetszett neki? :)
Olvastam, hogy odabent a pocaklakók pirosnak látják a beszűrődő napfényt, ezért sok babának kedvence a piros szín. Bár én nem is tudom, lát e már ennyi idősen a magzat??

Sok-sok hét után most valahogy reggelente újra vágyni kezdtem egy-egy bögre forró tejeskávé után. Beszereztünk egy üveg instant, koffeinmentes változatot, így végre ismét élvezhetem az ízeket. Említettem már, hogy a klinikán azt mondták, a magzat vérébe 4 napig (!) benn marad az anya által elfogyasztott koffein? Ezért nem tanácsos sokat fogyasztani. Na, én most amúgy sem a hatása miatt iszom, szóval nekem jó a decaffeinated is. Ja, és meguntam a cola-t és a gumicukrokat is. Ennyi elég volt belőlük. ;)

Jujj, de kikerekedett a hasam erre a hétre. Lassan már tényleg nem lehet takargatni:



A baba fejlődése ezen a héten:
Most már lehet érezni, ahogy mozog.
A gyerkőc most 11-12 centis és 80 grammos, éppen olyan nehéz, mint egy újszülött kismacska.
Most már lehet érezni, ahogy mozog: pillangószárnyak rebbenéséhez, vagy egy kis hal úszkálásához hasonlítják az anyukák az érzést. Akinek ez a második vagy többedik gyereke, az már most felismerheti a mozgást, az első gyermeküket várók általában csak a huszadik hét környékén jönnek rá, hogy a bélmozgásnak tippelt érzetet valójában a gyerek okozza. A lába most már hosszabb, mint a keze, elkezdtek nőni a körmei, és selymes pihe borítja bőrét.

4 megjegyzés:

Hugi írta...

Edit ne is akard takargatni!!! Nagyon várom már!:) Ja, vettem neki vmit hihi:D

Edit írta...

Nem sokáig bírtad :)

Andi írta...

Jujj, de szép pocid van! Csodálatosak vagytok együtt! Edit, valószínűleg csak januárban tudok eljutni hozzátok...:( Minden jót!

Edit írta...

Köszi Andi!...A január az szuper, akkor már a babát is láthatod majd, és anyukámék is itt lesznek :)