Sausage Fest

Két héttel ezelőtt Richard szülei eljöttek Idaho-ból, hogy meglátogassák a családot, és engem megismerjenek. A nagyszülőkkel péntek este kilátogattunk az éppen akkor aktuális városi rendezvényre, majd ott egyből meg is vacsoráztunk.
A kolbász fesztivál leginkább az európai (német) Oktoberfest-re hajaz. Persze nagyon leegyszerűsített és miniatűr változatban. Az ötletgazda egy Kennewick-i magániskola, akik ezzel a rendezvénnyel igyekeznek minél nagyobb anyagi támogatáshoz jutni. Így szeptember végén pedig mi is lehetne találóbb egy "sör (kolbász) fesztiválnál".
Az esemény nem újkeletű. Az a rengeteg kilátogatott -szórakozni és enni vágyó- ember a bizonyítéka, hogy ennek a fesztiválnak bizony évről évre nagyobb a sikere. Pedig -egy-két komolyabb szponzortól eltekintve- a rendezők és árusok nem mások mint civil szülők és tanárok. Ki-ki beállt a maga kis bódéja mögé és árulta a friss termékeit. A hatalmas kolbászos házikó mellett lehetett még kapni kukoricát és egy fánkszerű édességet, ami az elefántfülhöz hasonlított a leginkább.
Az iskola igazán kitett magáért. A kifüggesztett zászlókkal, fafaragásokkal, címerekkel és festett fatáblákkal próbáltak igazi középkori hangulatot árasztani. A felettünk felállított színes sátorral és a hosszú fapados (most így visszagondolva nem is padok, hanem székek voltak) asztalokkal pedig a sörfesztiválos feelinget igyekeztek az iskola szűk udvarába zsúfolni. Nem mellékes (csak számunkra volt most az) a tornateremben kialakított söröző rész sem. (Alkoholt ugye "nyilvánosan" senki sem ivott.) Érdekes. Míg az Oktoberfesteken a sör a fő attrakció, addig ezt itt a háttérbe szorították. A színpadon diákok zenekara vidám dalokat játszott, az emberek pedig hosszú sorokba állva várták türelmesen vacsoráikat.

Mi is egyből szétszéledtünk. A fiúk a kolbászos pulthoz próbáltak hozzáférni, mi meg anyósommal kukoricát venni indultunk. Szép nagy aranysárga darabok voltak. Itt egy kicsit had meséljek a helyi ízekről. Washington állam messze földön híres finom, édes és bőséges kukoricaterméséről. És amikor az mondom édes, akkor mindenki felejtse el az európai kukoricát. Ennek itt olyan az íze mintha mindegyik darabot legalább 2 hónapig mézben áztatták volna. Pedig megkérdeztem, nincs édesítve, így teremnek. Ennél már csak az érdekesebb, hogy mindegyik kukoricacsövet főzés után olvasztott vajba mártanak, és úgy tálalják. (Emiatt nekem külön szólnom kellett, hogy az enyémet ne vajazzák meg. Egyszer már kipróbáltam, és nem ízlett.) Ezután jönnek rá a fűszerek: só és bors(!). Én sósan szeretem... Mármint a nekem normál kukoricát. De ez itt olyan édes, hogy nemcsak sózva és vajasan ad furcsa ízt, de még önmagában is tömény. A boltban szerencsére kicsit enyhébbet lehet venni, de azok is távol vannak a megszokott otthoni kukoricáktól.

Na, de vissza a fesztiválra. Miután anyósommal beszereztünk pár kukoricát, következhetett a helyvadászat. Szerencsére -bár szűkösen-de találtunk egy üres lyukat. A fiúk is hamarosan megérkeztek a kolbászokkal és következhetett a majszolás. De a kolbászt sem úgy képzeljétek el, hogy papírtányér, kenyérszelet, kés, villa, mustár és ketchup...Hanem hot-dog!...Jó nagy virslivel a közepén. :) Viszont meglepő módon lehet hozzá kapni savanyú káposztát. Végre egy hazai íz.
Szóval miután bevágtam a hot-dog-ot és a mézízű kukoricát, a srácok hoztak még egy tányér fánkízű desszertet, vaníliamártással. Na azzal már nehezen küzdöttünk meg, de végül egy kis kólával az is lecsúszott.
Hogy ledolgozzuk a nehéz vacsorát, elnéztünk a focipálya (?) területére kiállított játszórészlegre. Ennek is olyan vásári hangulata volt. Lehetett célba lőni, kosarazni, csirkét kosárba hajítani, üres üvegekre karikákat dobni, valamint lufit, játékokat, maskarákat és édességeket vásárolni. Mi ezt mint ilyen sorrendben ki is próbáltuk. A "mi" alatt Cannon-t kell érteni, a család többi tagja csak szurkolt.
Összességében egy jót ettünk és szórakoztunk. Amikor meg már kezdett hűvösebb lenni, hazaindultunk. Hétfőn hivatalosan is véget ért a nyár...