Több mint öt év kihagyás után Adam hirtelen úgy döntött újra nekiáll hokizni. Ha nem is hosszú időre, de legalább a baba érkezéséig kihasználja még létező szabadidejét. :)
Ehhez a sporthoz azonban 2 elengedhetetlen hozzávaló szükséges: jég és csapattársak. Fedett korcsolyapályából van elég a környéken, és amint az hamar kiderült, a város több felnőtt hokicsapattal is rendelkezik. Csak tagsági díjat kell fizetni és már kezdődhet is a játék. Adam nagy nehezen előkereste a garázs mélyén porosodó felszerelését... korcsolyáját, mezét, sisakját és ütőjét. Az ötlettől sógorom, Taylor is kedvet kapott a korongoláshoz, és gyorsan ő is feliratkozott a csapat listájára.
De nem kell komoly edzésekre, vagy felkészítőkre gondolni, ide mindenki csak kikapcsolódni és szórakozni jár. A tagok legtöbbje fiatal családapa, akik egy kis sportolás, mozgás kedvéért gyűlnek össze.
Ha jól emlékszem a városban 3-4 ilyen csapat van, akik felváltva játszanak meccseket minden egyes alkalommal. Október 7.-én, szerdán este volt az első mérkőzés amiben Adam és Taylor is részt vett. Én a kis családdal a lelátóról szurkoltam és csodáltam férjemet. Most láttam őt először hokizni... Nagyon büszke voltam rá, bár állítása szerint pocsékul játszott. Hát mit vár az, aki éveket hagy ki abból a sportból, amit azelőtt versenyszerűen űzött. De nekem akkor is ő volt a legügyesebb és legnagyszerűbb játékos. Még az sem számított, hogy a végén vesztettek. Másnap persze volt jajgatás meg izomláz. :) Vissza kell még nyernie a kondícióját...
És lám, hamarabb megtörtént, mint gondoltuk volna. A rákövetkező héten csapatuk nagy fölénnyel nyert, ráadásul az egyik korongot Adam ütötte a hálóba. :) Ma este újabb összecsapás...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése