Hihetetlen, hogy már októbert írunk! A hetek meg csak úgy repülnek. Olyan jó és izgalmas dolog várandósnak lenni, még nem akarom, hogy véget érjen. :) Pedig mától már csak 100 napunk maradt hátra! Ez azt jelenti, hogy holnaptól csupán kétjegyűek lesznek a számok...és rohamosan csökkennek.
Tegnap este volt a szülésfelkészítő tanfolyamunk első órája. A foglalkozást a Kadlec Klinika tartotta a CBC Health Science épületében. Két nagy párnát kellett vinnünk, és harapnivalót (uzsit).
Adam sokáig dolgozott, ezért fél 7kor úgy estünk be a terembe. Rajtunk kívül még 5 pár vett részt a tanfolyamon, mindenki első gyerekét várja. Kaptunk egy jó vastag, nagyon szép, illusztrációkkal és ábrákkal teli felvilágosító füzetet, meg egy mappát ami szintén tele van leírásokkal, táblázatokkal, prospektusokkal és jó tanácsokkal. Egy matricára fel kellett írni a nevünket, és a mellkasunkra ragasztani.
Első körben az 5 gyerekes oktató nő mutatkozott be, majd nekünk kellett pár szóban mesélni magunkról. Én ezeket a részeket nem nagyon szeretem, de végül csak túléltem. :) Angol nyelvű oktatáson még úgysem vettem részt, és bevallom őszintén rettentően élveztem. Nemcsak mivel a téma érdekelt nagyon, de értettem is mindent amit a nő mondott. Talán csak 3szor kellett Adamhez hajolnom, hogy a "mi" nyelvünkre lefordítson valamit.
Szóval a bemutatkozáskor azt kellett elmondanunk, hogy ki az orvosunk, mikor van a szülés időpontja, és mire vagyunk a tanfolyamon a leginkább kíváncsiak. Mint kiderült, mi vagyunk a legfiatalabb babával. A többség decemberi kismama, meg van egy novemberi. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem én voltam a teremben az egyedüli külföldi. Az amerikai párok között volt egy indiai házaspár is, akik furcsa módon hozták magukkal az anyukát/anyóst is. Úgy tűnik náluk a szülői felügyelet sosem ér véget. Pedig szegény leendő nagymama nem sokat értett angolul. Ettől függetlenül nagyon szimpatikusak voltak, erős akcentussal bár, de bátran társalogtak és meséltek tapasztalataikról. Én órákon nem vagyok az a csacsogós fajta. Jobban szeretek a háttérbe húzódni, és beszívni az információkat. A három órában pedig volt is mit tanulni.
A kismamák közül még kettőt emelnék ki, akik kórházban és szülészeten nővérnek tanulnak (ez most nagy divat itt). Valamint a tipikusan amerikai, túlsúlyos házaspárt, akik szorgalmasan dolgoztak azon, hogy az uzsonnájukat ne kelljen hazavinni. Nem csak szünetekben, de még óra alatt is tömték a fejüket. :D
Adammel nagyon érdekes volt együtt tanórán részt venni. Bár egy iskolába jártunk, és ültem már "iskolapadban" mellette; élesben, órákon jeleskedni még nem láttam. Most meg olyan édesen, kettecskén, kézen fogva ücsörögve ittuk az oktatót minden szavát, hiszen egy életbevágóan fontos témát boncolgattunk. Férjem néha megsimogatta a pocakomat, párnát rakott a hátam mögé, vagy segített, hogy mindent értsek.
Na ennyire azért mégsem volt minden mesebeli. Sokszor láttam Adamen, hogy elborzad, vagy furcsa képet vág, amikor valami olyan ábrát kellett látnia amit nem szeretett volna. :) A férfiak már csak ilyenek. A női test anatómiája, és a vájúdás közben végbemenő folyamatok sem kötötték le annyira.
Töredelmesen bevallotta, ő csak azért van itt, hogy megtanulja, hogyan tehet engem boldoggá, és hogyan segíthet majd nekem a legtöbbet...A többi őt nem érdekli. :) És én ezt tiszteletben is tartom. De sajnos nincs kitérő, aki egyszer beül egy ilyen szülésfelkészítő órára, számolni kell azzal, hogy sok olyan információt is meg kell hallania, ami nélkül elvolt eddig is. Nekem ez a közös munka szemlélet, -és, hogy az apákat is bevonjuk mindenbe- nagyon tetszik, és jó érzés volt látni, hogy ezekre a tanfolyamokra nemcsak a nők járnak, hanem a férjek is szívesen (vagy egy kis unszolás után) eljönnek. Had érezzék, ez az ő feladatuk és felelősségük is, nemcsak a kismamáé.
Az első foglalkozáson érintőlegesen beszéltünk a terhességről, tünetekről, és arról, hogy mely esetben kell feltétlenül a kórházba sietni. A fő téma azonban a vájúdás volt. Néztünk animációs filmet arról, hogyan indul el a baba odabent, milyen változások, mozgások mennek végbe a nőben, mik a szülés megindulásának jelei, és mikor tanácsos a kórházba indulni.
Megtanultuk, hogy a vájúdásnak (angolul Labor) 3 része van, a korai (Early Labor), az aktív (Active Labor) és az átmeneti (Transition) szakasz. Ezeknek megismertük a tüneteit, tágulási méreteit, időszakait, valamint a legfontosabbat: a fájások leküzdését légzőgyakorlatok segítségével. Angolul ezeket Contraction-nek, összehúzódásoknak (kontrakció) nevezik.
Mára már rengeteg légzésfajta létezik a világon, mi ezen az órán a Lamaze-módszert sajátítottuk el. Ezzel a technikával az apák is feladatot kapnak. Ők azok akik támaszt nyújtanak, számolják a légzéseket, masszíroznak, simogatnak és biztatják a kismamát. Kaptunk egy egész ábrasort, ahol jól bevált és hasznos pózok segítik a vájúdás könnyebbé tételét. Az ágyban fekvés már a múlté, de ezzel azt hiszem nem mondtam újat.
Ezeket a helyzeteket, légzéseket, relaxációkat persze a terhesség alatt is gyakorolni kell, hiszen élesben már nem olyan jó kísérletezni.
Az órán 3szor "játszottuk el" a kontrakciók közbeni légzéseket, és nekem a csukott szemmel való koncentrálás tűnt a legjobb megoldásnak. Az is nagyon jó érzés volt, hogy Adamet ott éreztem magam mellett. Menni fog ez nekünk. :)
Egy "fájdalom kiűzése" módszert is megtanítottak, amikor is a végtagok simogatásával a testünkből kifelé irányítjuk a fájdalmat. Ezt viccesen nekünk kellett a férjeinket kipróbálni. :)
Összességében én tényleg nagyon hasznosnak és élvezetesnek tartottam az órát, és már kíváncsian várom a következőt. Fogunk még tanulni a szülésről, fájdalomcsillapítókról, és ami még nagyon érdekes lesz: a csecsemőápolásról. Ezen kívül időpontot lehet kérni kórházi látogatásról, amikor is körbevezetnek majd minket és bemutatják a szobákat, ahol leszünk.
Nem hittem volna, de ahogy merülök bele a témába, egyre több kérdés halmozódik fel bennem. Nagyon örülök, és megnyugtat, hogy van időm a felkészülésre, informálódásra és olvasásra, a kérdések meg csak szaporodnak a füzetemben... Hétfőn lesz randink az orvossal.
Tegnap este volt a szülésfelkészítő tanfolyamunk első órája. A foglalkozást a Kadlec Klinika tartotta a CBC Health Science épületében. Két nagy párnát kellett vinnünk, és harapnivalót (uzsit).Adam sokáig dolgozott, ezért fél 7kor úgy estünk be a terembe. Rajtunk kívül még 5 pár vett részt a tanfolyamon, mindenki első gyerekét várja. Kaptunk egy jó vastag, nagyon szép, illusztrációkkal és ábrákkal teli felvilágosító füzetet, meg egy mappát ami szintén tele van leírásokkal, táblázatokkal, prospektusokkal és jó tanácsokkal. Egy matricára fel kellett írni a nevünket, és a mellkasunkra ragasztani.
Első körben az 5 gyerekes oktató nő mutatkozott be, majd nekünk kellett pár szóban mesélni magunkról. Én ezeket a részeket nem nagyon szeretem, de végül csak túléltem. :) Angol nyelvű oktatáson még úgysem vettem részt, és bevallom őszintén rettentően élveztem. Nemcsak mivel a téma érdekelt nagyon, de értettem is mindent amit a nő mondott. Talán csak 3szor kellett Adamhez hajolnom, hogy a "mi" nyelvünkre lefordítson valamit.
Szóval a bemutatkozáskor azt kellett elmondanunk, hogy ki az orvosunk, mikor van a szülés időpontja, és mire vagyunk a tanfolyamon a leginkább kíváncsiak. Mint kiderült, mi vagyunk a legfiatalabb babával. A többség decemberi kismama, meg van egy novemberi. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem én voltam a teremben az egyedüli külföldi. Az amerikai párok között volt egy indiai házaspár is, akik furcsa módon hozták magukkal az anyukát/anyóst is. Úgy tűnik náluk a szülői felügyelet sosem ér véget. Pedig szegény leendő nagymama nem sokat értett angolul. Ettől függetlenül nagyon szimpatikusak voltak, erős akcentussal bár, de bátran társalogtak és meséltek tapasztalataikról. Én órákon nem vagyok az a csacsogós fajta. Jobban szeretek a háttérbe húzódni, és beszívni az információkat. A három órában pedig volt is mit tanulni.
A kismamák közül még kettőt emelnék ki, akik kórházban és szülészeten nővérnek tanulnak (ez most nagy divat itt). Valamint a tipikusan amerikai, túlsúlyos házaspárt, akik szorgalmasan dolgoztak azon, hogy az uzsonnájukat ne kelljen hazavinni. Nem csak szünetekben, de még óra alatt is tömték a fejüket. :D
Adammel nagyon érdekes volt együtt tanórán részt venni. Bár egy iskolába jártunk, és ültem már "iskolapadban" mellette; élesben, órákon jeleskedni még nem láttam. Most meg olyan édesen, kettecskén, kézen fogva ücsörögve ittuk az oktatót minden szavát, hiszen egy életbevágóan fontos témát boncolgattunk. Férjem néha megsimogatta a pocakomat, párnát rakott a hátam mögé, vagy segített, hogy mindent értsek.
Na ennyire azért mégsem volt minden mesebeli. Sokszor láttam Adamen, hogy elborzad, vagy furcsa képet vág, amikor valami olyan ábrát kellett látnia amit nem szeretett volna. :) A férfiak már csak ilyenek. A női test anatómiája, és a vájúdás közben végbemenő folyamatok sem kötötték le annyira.
Töredelmesen bevallotta, ő csak azért van itt, hogy megtanulja, hogyan tehet engem boldoggá, és hogyan segíthet majd nekem a legtöbbet...A többi őt nem érdekli. :) És én ezt tiszteletben is tartom. De sajnos nincs kitérő, aki egyszer beül egy ilyen szülésfelkészítő órára, számolni kell azzal, hogy sok olyan információt is meg kell hallania, ami nélkül elvolt eddig is. Nekem ez a közös munka szemlélet, -és, hogy az apákat is bevonjuk mindenbe- nagyon tetszik, és jó érzés volt látni, hogy ezekre a tanfolyamokra nemcsak a nők járnak, hanem a férjek is szívesen (vagy egy kis unszolás után) eljönnek. Had érezzék, ez az ő feladatuk és felelősségük is, nemcsak a kismamáé.
Az első foglalkozáson érintőlegesen beszéltünk a terhességről, tünetekről, és arról, hogy mely esetben kell feltétlenül a kórházba sietni. A fő téma azonban a vájúdás volt. Néztünk animációs filmet arról, hogyan indul el a baba odabent, milyen változások, mozgások mennek végbe a nőben, mik a szülés megindulásának jelei, és mikor tanácsos a kórházba indulni.
Megtanultuk, hogy a vájúdásnak (angolul Labor) 3 része van, a korai (Early Labor), az aktív (Active Labor) és az átmeneti (Transition) szakasz. Ezeknek megismertük a tüneteit, tágulási méreteit, időszakait, valamint a legfontosabbat: a fájások leküzdését légzőgyakorlatok segítségével. Angolul ezeket Contraction-nek, összehúzódásoknak (kontrakció) nevezik.
Mára már rengeteg légzésfajta létezik a világon, mi ezen az órán a Lamaze-módszert sajátítottuk el. Ezzel a technikával az apák is feladatot kapnak. Ők azok akik támaszt nyújtanak, számolják a légzéseket, masszíroznak, simogatnak és biztatják a kismamát. Kaptunk egy egész ábrasort, ahol jól bevált és hasznos pózok segítik a vájúdás könnyebbé tételét. Az ágyban fekvés már a múlté, de ezzel azt hiszem nem mondtam újat.Ezeket a helyzeteket, légzéseket, relaxációkat persze a terhesség alatt is gyakorolni kell, hiszen élesben már nem olyan jó kísérletezni.
Az órán 3szor "játszottuk el" a kontrakciók közbeni légzéseket, és nekem a csukott szemmel való koncentrálás tűnt a legjobb megoldásnak. Az is nagyon jó érzés volt, hogy Adamet ott éreztem magam mellett. Menni fog ez nekünk. :)
Egy "fájdalom kiűzése" módszert is megtanítottak, amikor is a végtagok simogatásával a testünkből kifelé irányítjuk a fájdalmat. Ezt viccesen nekünk kellett a férjeinket kipróbálni. :)
Összességében én tényleg nagyon hasznosnak és élvezetesnek tartottam az órát, és már kíváncsian várom a következőt. Fogunk még tanulni a szülésről, fájdalomcsillapítókról, és ami még nagyon érdekes lesz: a csecsemőápolásról. Ezen kívül időpontot lehet kérni kórházi látogatásról, amikor is körbevezetnek majd minket és bemutatják a szobákat, ahol leszünk.
Nem hittem volna, de ahogy merülök bele a témába, egyre több kérdés halmozódik fel bennem. Nagyon örülök, és megnyugtat, hogy van időm a felkészülésre, informálódásra és olvasásra, a kérdések meg csak szaporodnak a füzetemben... Hétfőn lesz randink az orvossal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése