2009. november 3., kedd

Ashley's Baby Shower

Október 24-én volt Ashley babazsúrja, és mivel Ava 4 héttel korábban érkezett, így ő is részt vett anyukája party-ján. :)
Ez a Baby Shower most kicsit eltért a megszokottól, hisz Ashley-nek ez már a második kislánya, ráadásul ilyen kis korkülönbséggel, szóval nem sok olyan holmi akadt amiben hiányt szenvedtek. A baba ráadásul már meg is érkezett, úgyhogy hagyományos játékok sem voltak az összejövetelen. Egy valamiben viszont követték a tradíciót: csak lányok lettek meghívva. A party-t Nanci szervezte.
Én Traci-vel mentem a zsúrra. Előtte beugrottunk a Target-be, hogy ajándékainkat megvegyünk. Az automatából kinyomtattuk Ashley kívánságlistáját, majd hosszasan keresgéltünk a babarészlegen. A papíron leginkább kozmetikumok és pelenkák szerepeltek. Traci vett egy rakás krémet, tusfürdőt, és pelenkát, én pedig egy törölközőt, takarót és fehér felsőket. Mindent belepakoltunk egy hatalmas kosárba, majd elindultunk Ashley-ék házához.
A bulin már mindenki ott volt: barátok, nagymama, nagynéni, dédi... Az ajándékok a dohányzóasztalon sorakoztak, miközben mindenki beszélgetett, vagy babázott.



A ház rózsaszín és fehér dekorációban úszott. A nappalit és a konyhát lufik és pink terítők vették körül. A kis Audrey érezte magát a legjobban. Mindenkivel nevetgélt, fel-alá rohangált és türelmetlenül várta az ajándékbontást. Mindeközben Ava csendesen szunyókált a vendégek ölében.
A konyhában zöldségek és gyümölcsök voltak kipakolva, és egy hatalmas tál koktél. (Természetesen alkoholmentes.) Hamarosan felvágtuk a tortát, majd mindenki a nappaliba vonult, hogy Ashley kibontogathassa az ajándékokat.



Gondolom ez a hagyomány része, hogy a kismama (jelen esetben immár anyuka) a vendégek előtt nézze meg kitől mit kapott. Mindegyik csomaghoz kísérőkártya is tartozott így követni lehetett az ajándék származását... És valóban. Ashley, vagyis Ava nagyrészt használati cikkeket kapott. Kozmetikumokat, egy kis kádat, üvegtisztítókat, sok sok pelenkát és babaruhát. A bontogatásnál Audrey is lelkesen segédkezett. :)
Az egész Baby Shower-en én leginkább a babázást élveztem. Bár nem volt könnyű a nagy hasammal Ava-át ringatni, nagyon élveztem ezt az elő-gyakorlást, és ezek után csak még türelmetlenebbül várom, hogy pöttömke megérkezzen hozzánk.

Nincsenek megjegyzések: