Harmincegyedik hét

November 8.
Haskörfogat: 92 cm.

A héten felhívtak minket a klinikáról, hogy feltétlenül oltsam be magam H1N1 ellen, és ehhez náluk egyeztethetek időpontot. Még szerencse, hogy ez a felszólítás az üzenetrögzítőn landolt, mert a válasz minden bizonnyal egy igen határozott nem lett volna... De gyanítom a következő terhesgondozásomon ez a téma újból elő fog jönni.
Jó hír, hogy megjött a cukorterheléses vizsgálat eredménye, amely szerint minden normális. Nagy a megkönnyebbülés, és örülök, hogy nem kell emiatt külön aggódnom.

A kis haspók nagyon aktívan dolgozik odabent, és napról-napra egyre erősebb. Érzem ahogy kezecskéivel, lábacskáival motoz. Simogatja az oldalamat, ami néha már csiklandozásba megy át. Jaj, úgy várom, hogy kijöjjön, és láthassam a kis arcát.
Szerencsére most már nem olyan elviselhetetlenek az éjszakai lábfájásaim. De rájöttem, ez csupán azért van, mert félálomban egyre többször csalok. Megesik ugyanis, hogy akaratlanul és észrevétlenül átfordulok a hátamra, megszabadítva így combomat a súlyoktól. Persze ennek pöttömke nem örül (nem szereti ha túl sokáig időzök hanyatt fekve) és gyorsan felébreszt, hogy forduljak csak vissza az oldalamra. Ilyenkor próbálkozok párnás kitámasztással, vagy egyszerűen csak nekidőlök mellettem szunyókáló férjemnek. :)

Már teljes erőbedobással és izgalommal készülök a szülésre. Mivel a szülésfelkészítő tanfolyamunkon csak érintőlegesen vettünk át a légzéstechnikákat; az interneten és a nagy várandós könyvemben kicsit jobban körülnéztem, vajon milyen lehetőségek adottak egy első szülésére készülő kismama számára. Ekkor akadtam rá Marie F. Mongan nevére, aki az úgynevezett Hipnoszülést népszerűsíti a világban. HypnoBirthing című könyve szerencsémre magyar fordításban is megjelent, ezért hamar megkértem anyukámat, hogy vegye meg, és postázza el nekem. A természetes szülést pártoló könyvet igen hamar ki is olvastam, és azóta gyakorlom a benne leírt légzés és relaxációs technikákat.
Bevallom őszintén az önhipnózis szó egy kicsit elrémített az elején, de ahogy egyre jobban belemélyedtem a Mongan-method-ba, világossá vált, hogy itt csupán arról van szó, mennyire bízunk a saját testünkben. A módszer megtanít arra, hogy ne félj a szüléstől, valamint belevési a tudatodba, hogy ez a természetes folyamat, ami a nőben ilyenkor végbemegy nem a fájdalomról szól. A könyv tele van légzés, relaxációs, vizualizációs és egyéb elmélyítő technikákkal, valamint hangsúlyt fektet a leghasznosabb testhelyzetek felvételére és a segítő társ jelenlétének fontosságára. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki hozzám hasonlóan fájdalomcsillapítók kábulata- és gyógyszerek nélkül kívánja világra hozni babáját. Persze sohasem tudni, egy szülés aztán hogyan fog végződni, de az eltökélt szándékom mellett légzőgyakorlatokkal, jógával (az összeállításaimat te is megtalálhatod a blog link listájában) és intimtornával készülök a nagy eseményre. (Az itt inkább Kegel-gyakorlatok néven ismert torna is nagyon fontos jelentőséggel bír. Legfőképp a gátmetszés megelőzése érdekében.)
És mivel párszor már az un. Braxton Hicks-kontrakciók (előkészítő méhösszehúzódások/ fájások) is jelentkezni szoktak nálam, ez tökéletes alkalom arra, hogy a légzéstechnikákat élesben gyakoroljam...

Hasfotók erre a hétre:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 40 cm.
Súlya: 1,6 kg.

A baba mostanában kezd el úgy “igazán” látni: a fényre összehúzódik a szeme. Egyre nagyobb körmei vannak. Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben. Bőre már nem vörös, hanem babarózsaszín, az alá rakódott zsírnak köszönhetően.
A kismama szervezete termeli már a relaxin nevű hormont, ami a medence elernyesztéséért felelős. Ez az a hormon, amiért kacsázósan járnak a várandósok. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni. A méh mérete mostanra akkora, hogy nyomhatja a tüdőt, ezért a kismama néha nem kap levegőt, fullad, szerencsére ez a probléma a babát nem érinti.