Kilencedik terhesgondozásunk

Eljött a 36. heti orvosi vizsgálat időpontja is... Mostantól már nagyon komolyan vesznek minket, és minden héten megnézik majd, hogyan alakulunk.
December 16.-án volt az utolsó, még ismeretlen dokival a randink. A listánk így már teljes, bárki is jön majd be a szobámba, hogy világra segítse kislányunkat, nem lesz vadidegen. Persze ismerős sem, hiszen egy röpke vizsgálat alatt nem lehet kiismerni egy orvos szokásait, elveit, módszereit. Az teljesen a sorsra lesz bízva, hogy végül ki lesz a kórházi ügyeletes, és mennyire fogja az elképzeléseimet támogatni. Bár kétségtelenül egy bizalmamba férkőzött szakember jobb lett volna, de most ezek a lehetőségek adódtak. Remélem nem csalódok... Meg egyébként is, az egész vajúdás és szülés alatt leginkább nővérekkel leszek körülvéve. A doki majd csak az akció pillanatára fog betoppanni.
Szóval reggel, a jeges úton, kicsit késve becsusszantunk a klinikára. Egy szigorú, ám beszédes nővér fogadott. Amíg Adam a vizsgálóba várakozott, mi gyorsan elvégeztük a már megszokott dolgokat. Vizeletadás, vérnyomásmérés, és súly... 139 lbs-t azaz 63,2 kg-ot mutatott a mérleg. Hoppá, jó sokat nőttünk az elmúlt két hét alatt, 3 lbs-t. :)
A kisszobába még pár rutinkérdés következett, és leszidás, hogy még mindig nincs kijelölt gyerekorvosunk. Dolgozunk rajta...;)
Ezután beküldte az orvost, hogy még a vizsgálat előtt megismerkedhessünk vele. Milyen rendes. Hamarosan megjelent az igen komoly és határozott, középkorú doki. Bemutatkozott, gyorsan átfutotta a számítógépén az adatlapomat, majd megkért, hogy feküdjek fel a vizsgálóra. Először szokásosan lemérte a méh hosszát, ami korának megfelelően 36 cm, majd elkezdte a hasamat körbetapogatni. Megállapította, hogy a baba feje lent van, balra helyezkedik el a teste, jobbra pedig a végtagjai. Ennek ismeretében a szonográfot is pont oda helyezte, ahol elvileg a kis szíve kell, hogy legyen. És abban a pillanatban hallottuk is. A pici lány szívecskéje ritmusosan lüktetett, aztán egyszer csak odarúgott egyet a műszernek. :) Nem szereti ha piszkálják.

Ezután az orvos kirobogott, mondván, hogy akkor készüljek elő, megnézi a méhszájam. (Mindezt pontosan úgy kell elképzelni mint a filmekben. Egy hatalmas papírlepedőt adnak, hogy letakarhassam a lábam.) Amikor visszajött a nővérrel, először kenetet vett. Ez pontosan nem tudom mit ellenőriz, de állítólag, ha az eredmény pozitív, akkor a kórházban kapok antibiotikumot, hogy a baba a szülőcsatorna áthaladása közben nem fertőződjön meg.
Ezt követően jött a méhszáj lecsekkolása, én meg feszültem figyeltem. "Felpuhult, 2-3 cm-re nyitva van!"- hangozott a doki válasza, miközben ujjaival egy kupaknyi lyukat formált. (Az amerikaiak ugyanis nem tudják mekkora egy centiméter.) Nekem a csodálkozástól tágra nyíltak a szemeim, ám az orvos még rátett egy lapáttal: "A baba fejét is megérintettem!" ... "Komolyan???" Ekkor már Adammel egymásra mosolyogtunk.
A doki megnyugtatott, hogy minden rendben és szépen halad... Ha folyna a magzatvíz, hívjuk. Elköszönt, és távozott. Amint kettesben maradtunk férjemmel csak vigyorogtunk és izgatottan öleltük át egymást. Pöttömke készülődik, és lassan útra kel! :)

Igazából nem hittem volna, hogy már ennyire nyitva vagyok. Biztosra vettem, hogy a doki kőkemény falba fog ütközni. Hiszen méhösszehúzódásaim is alig voltak még, és a babát sem érzem annyira az alhasamnál. De nagyon örülök, hogy fokozatosan haladunk, nem pedig egyszerre.
A végén kaptunk még egy kis csomagot, ami elvileg a szülés utáni dolgokról szól (szoptatás, etetés, baba- és mama ápolás), de a táska túlnyomó része reklámanyagokkal volt tele. Egy Walmart prospektussal meg egy doboz tápszerrel. A nővér ezek közül a szülés utáni depresszióra hívta fel a figyelmünket. Különösen Adam-nek kötötte a lelkére, hogy mindenképp olvassa el az erről szóló részt, mert neki kell észrevennie, ha én esetleg depressziós lennék.
Na, nekem meg erről is megvan a véleményem... Már miért lennék depis??? Hiszen már olyan régóta várom a kislányunkat, meg a babázást! Elhiszem, hogy vannak nők akik ezt a fordulatot nehezebben viselik, de szerintem itt egy kicsit túlzásba viszik a dolgokat. Annyi helyen olvasni a depresszióról, hogy az ember már saját magát beleéli és rángatja ebbe az állapotba...

Engem a méhem titkos munkálkodása lepett meg annyira, hogy másra már nem is tudtam koncentrálni. Még a kicsekkolónál is Adamnek kellett beszélnie helyettem. :) ...
December 23.-án, karácsony előtt jövünk újabb vizitre. De vajon kihúzom addig??? Elérjük a kívánt 37. hetet??? Az azért még jó lenne... Bár én bízom pöttömkében! Ő tudja a legjobban mikor kell kijönnie. :)
Otthon persze nem volt nyugtom... Újra ki és becsomagoltam a bőröndömet, hogy átnézzem mi hiányzik még. De a bébi is érezte anyukája izgalmát. Egész nap mozgolódott, helyezkedett. :)
Viszont, hogy még kicsit elhúzzam a napokat (talán heteket), teafogyasztás terén visszafogtam magamat. Most csak napi egyet iszok... Persze nem biztos, hogy a teától és a homeopátiától nyíltam meg, de ha ez így van, akkor annak csak örülök. :)