Nem volt kérdéses egyikünk számára sem, hogy ezt a rövid időt együtt fogjuk tölteni. A 46órából egyet sem aludtunk, és igyekeztünk minél több közös élményt szerezni.
Adam végül elbúcsúzott európai barátaitól, összepakolta a szobáját ahol 2évig élt, és július 10én hajnalban elindultunk a reptérre.
Az órák, majd percek egyre súlyosabban teltek. Fogalmunk sem volt mi lesz ezután. Már csak annyi erőnk maradt, hogy egymásba kapaszkodjunk. Most visszagondolva, kétségbeesett pillanatok voltak azok. A reptér hatalmas, emberekkel teli termében Adam kezét elengedni, és hátat fordítva neki kisétálni az ajtón, volt életem legnehezebb pillanata.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése