Új élet veszi kezdetét

A szeptember 23-i, másodszori fájdalmas búcsú után újabb 2 hosszú hónap következett. Kötelékünket csak erősítette a távkapcsolat, miközben lelkesen terveket szőttünk.
Október végén felmondtam a munkahelyemen, lemondtam a kis milánói albérletemet, és végleg elhagytam Olaszországot. Szakítottam Itália iránti rajongásommal, és hazautaztam, hogy előkészüljek életem következő állomásához.
Amerika várt rám, és a vőlegényem.
Adam közbe -mindamellett, hogy teljes állást kapott a Lockheed-nál- albérletet keresett, ahol a közös fészkünket elkezdhetjük felépíteni.

November 17-én kísért ki a családom a bécsi reptérre. Még sohasem utaztam annyit, mint amennyi most várt rám.
2,5 órát repültem Londonig, majd ott egy röpke óra alatt sikerült átrohannom a Seattle-be tartó járatra, amin aztán csaknem 10órát utaztam. Annak ellenére, hogy az én ülésemnél nem működött a TV, egész gyorsan és kellemesen telt az idő. Bár az igazat megvallva az utolsó órában már nagyon izgatott voltam.
A helyi idő szerint késő délután landoltunk, ám Európában akkor már jócskán éjszaka közepe volt. Pontosan -9 órányi különbségre kellett rászoktatnom a szervezetemet.

Adamet újra látni szinte hihetetlen érzés volt. Ám közel sem ugyan olyan mint pár hónappal ezelőtt. Úgy éreztük magunkat mint akik már évek óra együtt vannak.
Úgy terveztük, hogy pár napot Seattle-ben töltünk, mielőtt hazautazunk Richland-be.