Vicces és zavarba ejtő volt utólag megtudni Adamtől, hogy ő bizony már hónapok óta vágyakozva nézett utánam a folyosón, és plátói vonzalma sohasem csillapult. Sok lány vette körül, ám ő kevésnek érezte magát ahhoz hogy velem beszélgessen. Így kezdődött romantikus történetünk. Míg én vakon kerestem a nagy őt, ő már rég rám talált.
Mark, az ausztrál car designer srác volt az aki a dolgokat a megfelelő helyükre rakta, vagyis akinek a sorsunkat köszönhetjük. Mark akkoriban Roberta-val (az én barátnőmmel) haverkodott, és sokszor büszkélkedett neki kocsijával.
A pontos dátumra már nem emlékszünk, de egy hűvös júniusi napon épp az év végi projectünkkel küszködtünk a csoporttársaimmal amikor Roberta szólt, hogy felmegy megnézni Mark elkészült autóját. Mondtam, hogy rendben, és tovább pötyögtem a számítógépemet. Ám Mark visszafordult és szólt, hogy tartsak velük. Na, nekem sem kellett kétszer szólni, már futottam is. Végre megnézhetem közelebbről is a kis modelleket.

Amikor beléptünk, minden srác igyekezett nagyon belemélyedni a munkájába, mi meg érdeklődve csodáltuk a kis Audikat. (Állítólag eközben Mark, a hátam mögött hatalmas karlendítésekkel igyekezett Adam-et arra rábírni, hogy végre odajöjjön és beszélgessen velem. Ám Adam csak a fejét rázta.) Na, mi meg miután kigyönyörködtük magunkat az autókban, igyekeztünk hátulról kimenni, hogy ne zavarjuk a többieket. Ám Mark szólt, hogy haladjunk csak végig nyugodtan a többi kocsi között, hogy azokat is megnézhessük. Így is tettünk, mindaddig amíg Mark hirtelen megállt Adam autójánál "beszélgetni". haha, utólag ez nagyon vicces sztori, bár akkor csak egy átlagos percnek tűnt. Nő lévén a kocsik színén kívül nem sok mindenről tudnék társalogni, úgyhogy megkérdeztem "milyen színű az autód?" Utána már csak arra emlékszem, hogy a barátaim eltűntek mellőlem, és mi önfeledten beszélgetünk. Zavartan csak annyit mondtam, hogy most mennem kell, és vidáman futottam le a többiek után.
Mark és Roberta már röhögött mikor odaértem. "Edit szerelmes az amerikaiba", mondták. Ám én csak nevetve legyintettem. Adam aznap este még mindig a gondolataimba volt. Igen, ez szerelem első látásra volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése