Ez a blog egy magyar lány (Edit) és egy amerikai fiú (Adam) közös élettapasztalatairól fog szólni.
Egyenlőre én fogok csak írni magyarul. Idővel, ahogy nyelvtudásom csiszolódni fog, lesznek angol bejegyzések is.
Több mint 5hónappal ezelőtt írtam utoljára saját blogomba, majd pár napra rá belépett az életembe Adam, aki azóta gyökeresen megváltoztatta az életemet.
Nem sok időm maradt irományaimat folytatni, ezért most úgy döntöttem, hivatalosan is lezárom a "szingli napló írását", és újat kezdek azzal a fiúval együtt, akivel azóta az életemet összekötöttem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése