Mivel apukám is hockey-zott fiatalkorában, és én is sokat korcsolyázok, ez talán mégsem jelenthet akkora veszélyt számomra.
Adam lábán talán előbb volt korcsolya, mint cipő. Kamasz korában, a város csapatában, az "AMERICANS"-ban szerzett sikereket. A team-nek már kiskorában is junior tagja volt. Szenvedélye volt a hokizás, ami most nagyon hiányzik neki.
A család többi férfi tagja is kivétel nélkül hasonló sorsra jut. Adam már előre szólt, ha fiunk lesz, nagy játékos válik belőle. :)
Richard hockey csapatot vezet kisgyerekek számára, melynek Cannon ( aki most 8éves) is lelkes tagja. Cannon nagyon ügyes, és büszke arra, hogy most ő viheti tovább a családi hagyományt.
A kölyköknek még nevük is van, ők a "The Pirates".
Megérkezésem másnapján a kalózoknak fontos meccsük volt, amit mi sem hagyhattunk ki. Megkaptam saját "PIRATE HOCKEY" felsőmet is, amiben szurkolni, na és persze reklámozni kell. A logot és a grafikát Adam tervezte. A lányoké fehér alapon rózsaszín, a fiúknak pedig fekete alapon piros pulcsiuk van.
Bár a kis srácoknak még lassú a mozgásuk, a meccs érdekes és izgalmas volt, a The Pirates nyert. Jeee!
Pár napra rá elérkezett annak az ideje, hogy egy igazi meccsen is részt vegyek.
Adam szülei két páros szezonális bérletet is vettek, így egészen tavasz végéig végigkísérhetjük Tri-Cities csapatát, melynek pár évvel ezelőtt Adam is a tagja volt.
Az első meccs (amit én láttam) Kanada ellen volt.
Bár tudtam, hogy az arénában hideg lesz, felkészületlenül érkeztem. Ám Adam anyukája gondolt rám, ugyanis két takarót is hozott, amit magunk köré tekerhettünk.
A meccs az amerikai himnusszal kezdődött. Azt hiszem ezt mindenki ismeri már, ha máshonnan nem is, a filmekből biztosan. Ám élőben, több száz amerikai hazafival együtt állva én most hallgathattam végig először. A jégre szőnyeget terítettek ki, és egy férfi -nem tudom pontosan ki, de bizonyára fontos ember lehet- énekelte végig. A kivetítőn az amerikai zászló volt látható, és mindenki afelé fordult. Volt aki a szívére tette a kezét, volt aki énekelt. Fura érzés volt. Sok, más nemzetiségű himnuszt álltam már végig- a magyaron kívül. Próbáltam átérezni a körülöttem lévő emberek érzelmeit, és elképzeli, hogy pár év múlva már én is közéjük fogok tartozni. A végén mindenki tapsolt, és hujjongott.
Amint leültünk, a zöld-fehérek bekorcsolyáztak a jégre. A közönség némán figyelt. Azt hiszem nem sok szurkolót hoztak magukkal a kanadaiak. Amikor a csapat elfoglalta helyét, a pálya bejáratánál hatalmas "Americans" hőlégballon kapu magasodott ki. A lámpák elkezdtek villogni, a zene felzendült, a bemondó felkiáltott, a közönség izgatottan tapsolt és az AMS játékosai, -akik tavaly első helyezést értek el- hatalmas lendülettel besiklottak a kristálytiszta jégre.
A meccs a vártnál sokkal izgalmasabb volt. A játék lendületessége mellett a közönség is jól szórakozott. Minden apró szünetnél, leállásnál felzendült valami jó kis dal, és ilyenkor az emberek tapsoltak, sikítoztak, doboltak, fütyültek. Volt aki még táncolt is.
A legviccesebb az volt, amikor felcsentül az Európában is ismert country szám, a Cotton Eye Joe . A fiúk a lelátóról (leginkább gyerekek) lekapták pólójukat, és csupasz felsőtesttel, a fejük felett pörgették a felsőjüket, miközben jobb lábukkal ritmusra doboltak.... Hogy miért csinálják pont itt a hokimeccsen, azt nem tudom.
A két félidő közti szünetben az emberek italt, és nassolni valókat vásárolnak, de volt aki csirkecombot vagy kínai kaját tömött magába. A szünet igen hosszú volt, így a rengeteg reklám mellett a rendezők kisebb játékokkal szórakoztattak minket. Még egy rögtönzött leánykérésnek is a szemtanúi voltunk.
A jég gyors újratisztítása után folytatódott a játék, és az izgalom. Az amerikaiak vezettek. Akárhányszor gólt lőttek, mindenki hirtelen felugrott, megszólalt a zene, és mindenki tapsolt és ugrált. Az emberek jobbra balra, fel és le, akit csak elértek, mindenkinek a tenyerébe csaptak.
A játékot még izgalmasabbá teszi az is, hogy ha a város csapata 5ször lövi kapura a korongot, minden szurkoló egy hamburgert kap ajándékba. Hát igen, le sem tagadhatom, hogy Amerikában vagyok.
A hokizásban az a legnagyobb buli, -és nem csak a nézők számára- hogy a játékosok szó szerint felkenhetik egymást a falra. A hatalmas koppanásokra, és ütésekre mindenki hangosan felszisszen. Na, de a legérdekesebb rész az, amikor verekedés tör ki a jégen. Ilyenkor legalább is mindenki izgatottan összenéz, majd ökölbe szorított tenyérrel szurkol a saját csapattagjának. Nagy szerencsémnek tartották, hogy az első meccsemen volt alkalmam látni egy kisebb összeütközést. Vicces volt látni ahogy a két srác igyekszik a jégen egyensúlyozva, egyik kezével az ellenfél mezébe kapaszkodva, másikkal behúzni egyet neki. Végül persze a bírók választották szét őket, megkockáztatva, hogy néha ők is kaphatnak pár pofont. A verekedősök ilyenkor büntibe, 20percre a "szamárpadra" ülnek. Ám ez sokszor megéri nekik, és a szurkolók is fellelkesednek. A baj csak akkor van, ha az egész csapat harcba száll. Na, az aztán az igazi buli. Talán egyszer lesz alkalmam ilyet is látni.
Hát igen, a hoki durva sport. A játékosok sokszor szereznek lila foltokat a kemény és hideg jégen.
Végezetül akit érdekel, ezt a kis video összeállítást találtam az AMS meccseiből. Gólok, verekedések és rock.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése