Szánkózunk, korcsolyázunk, élvezzük a telet

A karácsonyt követő hétvégénk mozgalmasan, téli sportokkal telt.
Pénteken családi fotózás volt a téli tájban, a befagyott folyó partjánál. Adam anyukája sokszor csináltat ilyen fényképeket, és ez volt az első, amin én is, mint feleség jelen voltam.
Mindenki fehérben kellett, hogy legyen.





Szombaton Cannon-nel és apósommal szánkózni mentünk. Bár hideg volt, a hó hirtelen olvadni kezdett. Előtte bejártuk az egész város, de sehol sem tudtunk szánkót venni. Azt mondták már évek óta nem volt hó ezért senki sem rendelt.
Így négyünkre jutott egy járgány. Ezt is könnyen megoldottuk, kettesével mentünk le a dombon. Mivel Cannonék nem igazi szánkót, hanem szörfdeszkát hoztak, kicsit nehézkes volt a lecsúszás. Történt is egy kis baleset. A fadeszkába kapaszkodva Adam az egyik huppanó után lenyúzta az ujjait. Mély sebei még hetekkel azután is meglátszódtak. Jajjj!




Vasárnap délután korcsolyázni voltunk. A Pirates ugyanis pár órára megnyitotta a műjégpályát a csúszkálni vágyóknak, mi pedig a belépő díjával támogathattuk a kicsik csapatát.
Azt hittem, hogy Adam, hokis létére majd ott fog rohangálni a jégen, de ő inkább csak kézen fogva, romantikus hangulatban körözött velem. Velünk volt Travis barátunk és felesége is.
Bár a zene szólt, és volt pár ember, azért teljesen más érzés ott, a fedett pályán korizni, mint otthon a mi szombathelyi jegünkön. Hiányzott az a forralt bor. :) Itt csúszkáláson kívül nem sok mindent lehetett csinálni. De mi azért nagyon jól éreztük magunkat. Fura érzés volt olyan fűzős, egyenes élű női korcsolyával menni. Talán legközelebb kipróbálom a hokisat.

Our first Christmas

Karácsony közeledtével újabb képeslapokat kaptunk. Cégeset, barátit, családit. Volt ami egészen Magyarországról érkezett. Az üdvözlőlapok egyik különleges fajtája a fényképekből összerakott montázs. Nanciéktől kaptuk ezt a kedves kis ünnepi kártyát.

Egyik nap, a bevásárlóközpontban járva a Mikulással is találkoztunk. Lehet, hogy ez már Európában is lassan-lassan divattá válik, de én ezt a szokást még csak amerikai filmekben láttam.
A pláza csarnokában, egy elkerített részben, hatalmas fotelében ült a Mikulás. Mögötte karácsonyfa és ajándékok díszelegtek. Kisgyerekek tömege állt sort szüleikkel, hogy a télapóval fényképezkedhessen, és elmondhassa kívánságát.



Számomra a legnagyobb újdonság az volt, hogy az amerikaiak nem szenteste, hanem másnap reggel ajándékoznak. Még a nagy vacsora is december 25-én van.
Nos, mi Adammel megbeszéltük, hogy igyekezni fogunk egymás hagyományait tiszteletben tartva, mindig fele-fele azaz amerikai/magyar módra ünnepelni.

December 24
Délelőtt felhívtuk Magyarországot és webcamoztunk a családommal. Ott ugyanis akkor már szenteste volt. Ezután vásárolni indultunk. Halat szerettem volna sütni másnapra. Ám sehol sem találtunk egész pontyot, pisztrángot vagy egyéb édesvízi halat. Adam végül, hosszas telefonálgatás után ráakadt az egyetlen boltra, ahol aztán megvettük a magyar karácsonyi vacsorának valót. Délután még meglátogattuk Adam egyik haverját, és annak családját, akiktől szép borospoharakat és kancsót, valamint egy üveg bort is kaptunk.
Este a szülőkhöz mentünk át. Beszélgettünk, ettünk, kártyáztunk. Furcsa volt, hogy szenteste senki sem ajándékozott vagy ünnepelt.
Én viszont egész végig izgatott voltam. Hagyományaimhoz híven még aznap, mielőtt elhagytuk a lakást, a fánk alá csempésztem az ajándékomat, így amikor este hazaértünk nagy volt a meglepetés. Adam először nem akarta kibontani, mondván, hogy a Mikulás majd csak reggel jön. Ám én ragaszkodtam hozzá, hogy most nyissa ki, hisz számomra a jézuska már meg kellett volna, hogy érkezzen.
Nem kérleltem sokáig, már bontottuk is ki a hatalmas dobozt. Egy nagy, 32" -es, Samsung TV volt benne. Még thanksgiving idején vásároltam titokban, és Adam szülei segítettek egy hónapon át rejtegetni, majd a lakásba szállítani. Óriási volt az öröm. Elegáns kis bútordarabunk még aznap elfoglalta tökéletes helyét a kandalló tetején. Már csak csatornákra kell előfizetnünk, ám addig is marad a dvdzés. A tévénk elé összeraktunk egy kis "kanapét", és azóta is onnan nézünk filmet.



A férjem egy szép, fekete polcsort barkácsolt össze karácsonyra. Most már végre a könyveknek is megvan a helyük.
Adam édesapja és felesége még Seattle-ben ajándékozott meg minket egy "Instant weddings" című könyvvel, ami nagy segítség lesz, majd a második esküvőnk megszervezéséhez.
Az én szüleimtől is érkezett csomag. Cseppálló asztalterítőt és ágyneműt kaptunk.
Itt egy kicsit had térjek ki az amerikai ágyazási szokásokra.
Az amerikai ágyak három nagy részből állnak. Először is van a matrac, az alá kerül egy kemény "rugódoboz". Ez a két elem közé legtöbbször takarásként és díszítésként egy úgynevezett ágy szoknyát raknak, ami egészen a földig is leérhet. (nekünk az fekete színű) Ez az egész a harmadik részre, vagyis az ágykeretre kerül rá. Ennek a keretnek lehet fejtámlája is. Nos nekünk ez még hiányzik, így mi elméletileg csak a matracon fekszünk.
Az ágynemű még bonyolultabb. Van először is a paplan rész, majd az alá lepedőt szoktak rakni, amit a végén vissza kell hajlítani. Erre rá még jöhet egy díszes takaró. Minden ágyhoz négy plusz akárhány párna dukál. A hátsó kettő egyszerűbb, puhább tapintású, azon kell aludni, az első kettő pedig mintás, azt lefekvéskor le kell venni az ágyról. E mellé még rakhatunk díszpárnákat is. Ezek leggyakrabban henger alakúak, és van amelyiknek a két végén pom-pom is van.
Szóval Adammel itt is köztes megoldást kellett találnunk. Így lett a mi ágyunkban csupán egy paplan, de négy párna.




December 25
Már kora reggel felkeltünk és siettünk át Adam családjához. Cannon (a kisfiú) már hajnal óta ugrált pizsamában a rengeteg ajándék körül, arra várva, hogy kibonthassa őket. Ám ezt csak akkor tehette meg, ha már a család minden tagja összegyűlt.
Szép napos idő volt, sok sok hóval.



Kicsit sem túloztam, mikor azt mondtam rengeteg ajándékkal volt tele a nappali. Én legalább is ennyi csomagot egy családnál még életemben nem láttam. Komoly munkába és órákba tellett, mire mindet kibontottuk. Bár mi vendégekként érkeztünk, a család többi tagja pizsamában volt. Ez is hozzátartozik a hagyományokhoz. A szoba két sarkában tornyosultak a szépen becsomagolt ajándékok, a tévében karácsonyi dalok szóltak, a kertből besütött a nap. Mi körülültük az asztalt a szülők pedig velünk szembe tejeskávéval a kezükben egy-egy széken foglaltak helyet.



Indulhatott a móka. Először mindig csak egy valaki bontott csomagot, addig a többiek izgatottan figyeltek, de a végére már felborult ez a rend, és valahányan türelmetlenül kutattunk a dobozok között. Mi persze Adammel mindent együtt néztünk meg. Az első egy óriási hóember zsák volt. Az teli s tele volt apró ajándékokkal, leginkább csokikkal, cukorkákkal, na és sorskártyákkal. A többiek is mind kaptak ilyet, és akkor mindenki elkezdte fémpénzzel kaparászni a lapokat. Sajnos senki sem nyert.
Én kaptam egy lila műanyag furulyát, aminek az a története, hogy amikor apósomékkal vásárolni voltunk, a beszélgetésünk alatt elmondtam, hogy a magenta (lila) a kedvenc színem, és kiskoromban furulyáztam.
Adam megkapta kedvenc filmének új részét, a Batman, The Dark Knight -ot és egy régi 1985-ös Steven Spilberg gyerekfilmet, a The Goonies -t. Mindketten kaptunk kozmetikai cikkeket, tusfürdőt, krémeket. Albertson's törzsvásárlói kártyát, Sturbucks ajándékkártyát és teákat, valamint vacsora gift card-ot a Tagaris Winery éttermébe. Adam anyukája manikűrös, így engem különféle körömápolókkal lepett meg. A csomagban volt még téli zokni, póló, pizsama felső, vásárlótáskák.

Taylortól kaptunk egy nagy kreatív dobozt, amibe színes papírok, műanyag mágneses lapok, és matricák vannak. Ezekkel ugyanis hűtőre ragasztható képkereteket designolhatunk majd.
Adam megkapta fekete-ezüst, álmai földgömbjét így végre kiélheti földrajz iránti rajongását. Tervünk szerint szeretnénk majd minden egyes országot, ahová eljutunk színekkel megjelölni. A szülők egy kis üveges-mágneses-parafás naptár-jegyzetelő-üzenőfallal is megleptek minket.



Én kaptam még a konyhámhoz fűszertartót, Adam pedig kis elektromos grillsütőt, amit én azóta tökéletesen hasznosítok melegszendvicsek elkészítéséhez is.

Végezetül már csak egy nagy csomag maradt. A család legnagyobb ajándéka a Mikulástól, a ROCKBAND 2. A fiúk izgatottan bontották ki, és azonnal neki is álltak játszani rajt.



Mivel erről a játékról már meséltem, röviden csak képekben mutatnám meg mivel is töltöttük leginkább karácsony napját. A zenekar hamar összeállt. Taylor gitározott, Adam dobolt, Cannon pedig énekelt. Néha én is gitároztam egy kicsit, vagy dobolni segítettem a férjecskémnek. Ő ütött, én pedig láb pedáloztam. :) Még nevet is adtunk az együttesünknek. A srácok megkérdezték, hogy mondják magyarul: Face Melt? "Arc olvadás" feleltem, és már meg is volt a név.



Nem sokáig szórakoztunk, délutáni programnak mozizás volt megbeszélve. Számomra ez kicsit szokatlan, de amikor megláttam azt a sok családot a bevásárlóközpont előtt, rájöttem, hogy ez is valami itteni szokás lehet. A hat személy egy autóba problémát is hamar megoldottuk, Cannon került a csomagtartóba.
A Marley and me című kutyás családi vígjátékot néztük meg. A terem tömve volt, és a sok neveletlen mexikói kölyök ugrálása és sikítozása miatt, sajnos mindenki egy kicsit bosszús is lett a szomorú, sírós film végére.

Mozi után mi még Adammel hazasiettünk, hogy megsüssem a halat, majd vacsira újra a szülői házba mentünk vissza.
Az anyósom finom pulykát és sonkát főzött, különféle köretekkel, és szószokkal. Volt ott hash browns, casserole, kukorica... A magyar konyhára sajnos nem volt akkora az igény. Adam és anyukája ugyanis utálják a halat. Én viszont a fiúkkal bőségesen ettem belőle. Bár nem volt az az igazi karácsonyi ponty, így is nagyon finom lett.
Előételnek, ahogy azt a mi családunkba szokás, mézet, diót, fokhagymát és almát vittem. A hagyomány szerint ugyanis vacsora előtt a mézbe mártogatva eszünk mindegyikből egy-egy falatot. A fokhagyma az egészség, a dió a szerencse, az alma a családi összetartás, a méz pedig az édes élet és a boldogság jelképe.



A késői vacsora után még társasjátékoztunk egy kicsit, majd hazamentünk. Otthon aztán még egy kicsit borozgattunk, elrendezgettük az ajándékainkat, miközbe én a saját készítésű adventi koszorúnkat gyújtottam meg. Amerikában ugyanis nem szokás a "négy vasárnapos" gyertyagyújtás.
Így telt el a mi első közös amerikai/magyar karácsonyunk.

Woodoo karácsony

Seattle után egyből, karácsony előtti napon következett a beígért orvosi vizsgálat.
Sokan nem is tudják mi mindenen kell keresztül menni egy zöld kártyáért. Eddig mi sem gondoltunk bele...
Szerencsére Kennewick-ben van egy kihelyezett, bevándorlási ügyekkel is foglalkozó orvos, így nem kellett messzire utaznunk. A Reliance Medical Clinics nevű magánklinikára vittük magunkkal a I-693 (Report of Medical Examination and Vaccination Record) formot, amit azért otthon előtte átlapoztunk, hogy képbe legyünk azzal, mit fog velem a doktor bácsi csinálni. Alapadatok, betegségek bejegyzése és kivizsgálása, kérdések, na és oltások. Sooook sok oltás.

Anyukámat azon nyomban riasztottam is, emailezze át nekem magyar védőoltási kis könyvemet, hátha találunk benne olyan vakcinát, amit már kaptam.
Hepatitisz B elleni oltás 3 szor. Talán egy szurit megúszhatok, ha elfogadják a külföldi dokumentumot.



A vakcinákon kívül még annyit tudtunk, hogy vért is fognak venni. Tudni akarták syphilis-es vagy AIDS-es vagyok e.

Délutánra kaptunk időpontot, de én egész nap nem mertem enni, nehogy ez probléma legyen valamelyik vizsgálatnál.
A rendelő épülete nagyon szép, és modern volt. Az inkább ház, mint épület bejárata előtt nagy delfin szobrok díszelegtek. Az előtérben hatalmas recepció, és elegáns foteles váróterem állt a betegek rendelkezésére. A pultnál bejelentkeztünk, és miután mondtuk, hogy nekem még nincs Social Security Number -om, azaz biztosításom, a kezünkbe nyomtak egy halom papírt, hogy azokat töltsük ki. Na ott aztán volt annyiféle kérdés,... ennyit még én sem tudok magamról. Igaz, ez nem a letelepedéshez kellett, hanem a klinikára regisztráláshoz.
Még annyi időnk sem volt, hogy befejezzük, már megjelent az ajtóban az egyes számú nővér, és befelé invitált minket. Adamnek szigorúan megtiltottam, hogy elmozduljon mellőlem.

Először egy pici szobába vezettek, ahol a nővér az általános adataimat vette fel. Kicsit rácsodálkoztam, mikor megkérdeztem, hogy spanyolul vagy angolul? Hát mondom inkább maradjunk az angolnál... Talán mexikóinak nézek ki, vagy mi?? Én elhiszem, hogy a bevándorlók 90%-a Mexikóból érkezik, és talán ő még soha nem látott európai embert, de ezt azért kikérem magamnak. Vajon tudja merre van Hungary?
A számba dugott egy lázmérőt, hogy megnézze a hőmérsékletem, majd vérnyomást mért. Megkérdezte tudom e a súlyom és a magasságom. Mondtam neki, hogy az amerikai mértékegységekkel sajnos nem. Akkor azt is megnéztük. Arra már nem emlékszem, hogy hány lbs, vagyis pounds a súlyom, de azt könnyen megjegyeztem, hogy 5 láb (feet) és 5 hüvelyk (inches) magas vagyok.

Ezután egy másik, kicsit nagyobb rendelőbe mentünk. Bejött a kettes számú nővér, bemutatkozott és szólt, hogy nemsokára megérkezik az orvos.
Az idősödő doktor úr kedves és közvetlen volt velünk. Elkezdett mesélni arról, hogy a második világháború idején Németországba volt. Aztán elkezdett hozzám németül beszélni. Ne kérdezzétek miért. Na, de legalább ő tudta, mi az a Magyarország. Közbe kitöltöttünk még jó pár kérdőívet.
Ezután meghallgatta a szívverésem, belenézett a füleimbe, és a számba.
Végre előkerült az I-693-as nyomtatvány. Nekünk csak annyi kell, hogy ezt kitöltse, és már itt sem vagyunk.
Szerencsére elfogadta a magyar kis könyvem, így egy oltás kipipálva.

Következtek hát a kérdések, amikre válaszolnom kellett. Bár az egyértelmű volt, hogy mindenre nemmel fogok felelni, (különben mehetek vissza ahonnan jöttem) mégis Adam ott volt mellettem, és segített, ha valamit nem értettem.
Kérdések:
- Van e valamilyen nemi betegségem? (És itt név szerint fel is volt sorolva néhány fajtája.)
- Van e valamilyen fizikai vagy mentális rendellenességem?
- Visszaélek e valamilyen droggal, vagy függő vagyok e?

Na, ez mégsem volt annyira bonyolult, mint azt hittem. A doktor ezután elköszönt tőlünk, majd rövid várakozás után a hármas számú nővér jött a rendelőbe és szól, hogy menjünk vele a vérvételi szobába. Na, most jönnek a szurkálások, gondoltam.
A nővér még lecsapolás előtt aláíratott velem egy nyilatkozatot, mely szerint hozzájárulok ahhoz, hogy AIDS tesztet végezzenek rajtam.
Igaz, utálom a vérvételt, de azt azért tudtam -az eddigi élettapasztalataim szerint- hogy csak pár másodperc és túl leszek az egészen. Ám ezúttal nem így történt. Én még ilyen bf@sz nővért életembe nem láttam. Igazán példát vehetne pár magyar kollégájáról. Történt ugyanis, hogy miután percekig döfködte a jobb karomat, mondván, hogy alig látszanak az ereim, feladta a küzdelmet. Én mindeközben holt sápadtam szemeztem Adammel, aki próbált lelket önteni belém. Második nekifutásként következett a bal karom. Hát mi vagyok én, kísérleti bábú? Mondta a nő, hogy zárjam össze a tenyerem, én meg csak szorítottam, ahogy bírtam, csak szívja már ki végre a vérem. Újabb percekig tartó szurkálás, majd végre megpillantottam a piros üvegcsét. Már csak abban reménykedtem, ennyi adag elegendő lesz két tesztre.
A béna nővér ezután elköszönt, Adam meg telepakoltam a számat cukorkákkal, hogy egyáltalán fel merjek állni a székből.

Még nincs vége. Ezután következtek az oltások. Tényleg most még az összes szurit belém akarják nyomni?! Adam csak biztatott, gondoljak a papírokra.
Visszamentünk az előző szobába, majd újra megjelent a kettes számú nővér. Négy injekciós tűvel a kezében. A letelepedési papírok szerint ugyanis 7 védőoltásom kell, hogy legyen. Ebből egyet, a Hepatitisz B-t elfogadták, kettő hiányzott a rendelő készletéből, így négy döfés várt rám.

Név szerint az alábbi vakcinákat kaptam meg:
1, Td (Tetanus and Diphtheria Toxoids Ad sorbed), merevgörcs és torokgyík ellen

2, MMR (Measles Mumps-Rubella), kanyaró és rózsahimlő ellen
Az egyik legvitatottabb védőoltás az MMR. A vita egyrészt az oltás higanytartalmú konzerválóanyaga, másrészt az oltóanyag genetikai és immunológiai problematikája körül forog. 2002. június 19-én, az USA egyik kongresszusi bizottságának meghallgatásán autizmuskutatók újabb, ezúttal genetikailag alátámasztott bizonyítékokat tártak fel az MMR oltás és az autizmus összefüggéseiről. (Dr. Andrew Wakefield 12 munkatársával együtt 1998-ban bizonyítani próbálta, hogy az autisták bélbetegségét a kanyaró oltásból származó kanyaró vírus genetikai töredékének a bélfal anyagába való beépülése okozza.)
Forrás: Wikipédia

3, PPV (Pneumococcal) pneumococcus vírus ellen

4, Influenza elleni védőoltás

Kettőt a bal karomba, kettőt a jobba nyomott a nővér. Az utolsó (ami ha jól emlékszem a tetanusz vakcina volt) úgy fájt, hogy utána azt hittem el fogok ájulni. Állítólag azért is hagyták azt legutoljára.

Végül kaptam még valami pirulát, hogy ne lázasodjak be. Adam ezután rám húzta a kabátom, hazavitt és berakott az ágyba.



A végeredmény: a papírokat még nem kaphattuk készhez!
-várakozás a vérvételi eredményekre
- kettő darab hiányzó oltás
Ez az egész orvososdi, -betegbiztosítás nélkül- csaknem 500 dollárunkba került.

Seattle, Seahawks vs. Jets

Karácsony előtti hétvégén Adam édesapja, aki a szomszédos Idaho államban él, Seattle-be tartott egy focimeccset megnézni. Mivel ez egy jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy találkozhassunk vele, minket is elhívott.
Decemberben hatalmas hófúvások, és jegesedések voltak országszerte. A Cascade-hegy autópályáit néha napokra is lezárták. Ám minket ez nem riasztott vissza. Béreltünk egy jó nagy és biztonságos jeepet, és december 20-án kora hajnalban útnak indultunk.



Az út teljesen más volt, mint amikor ősszel erre jártunk. Mindent hó borított. A hegytetőn a hőmérséklet elérte a -20 Celsius fokot is. A tavak, és az útszéli sziklákon lecsurgó víz teljesen befagyott.
Szerencsénkre az út nem volt lezárva, így viszonylag korán Seattle-be érkeztünk.



Mivel még bőven maradt időnk Adam apukájának a megérkezéséig, elmentünk az Ikeába körülnézni. Heverőt szerettünk volna venni a nappalinkhoz. Találtunk is az elképzelésünkhöz elég közeli darabot, ám semmi érdemlegeset nem vettünk.

A Salt Lake City-ből érkező gép a havazások miatt sokat késett. Több mint egy órát várakoztunk a reptéren. De nem unatkoztunk. Az embereket néztük, ahogy izgatottan várják családtagjaikat, barátaikat, szerelmeiket. Belegondoltunk, hogy bizony mi is, nem egyszer éltük át ezt a helyzetet.
Mikor Adam apukája végre megérkezett egyből a szállodába mentünk. A Silver Cloud Hotel a lehető legtökéletesebb helyen, a város két stadionja között állt.
Mivel ez egy igen jelentős meccs, az egész szálloda tele volt nemrég érkezett, izgatott vendégekkel. Nagyon szép szobát kaptunk. Két hatalmas plazma tv lógott a falon, a fürdőszobába fürdőkád és egy nagy üveg zuhanyzókabin is volt. Az ablakunkból elláttunk a város híres Qwest Field stadionjáig, ahol másnap a focimeccset fogjuk nézni. Egész éjjel erősen havazott. A rádióba hallottuk, hogy az utakat lezárták. Kicsit feszültek voltunk. Vajon sikerül e holnap hazajutnunk?!
Adam apukájával sokáig beszélgettünk, aztán egy filmet is megnéztünk. Ma volt fél éve, hogy megismerkedtünk, és 9 napja, hogy házasok vagyunk...

Másnap reggel korán felkeltünk. Az utca már tele volt lelkes, mezekbe öltözött Seahawks (=sirály) szurkolókkal. Mindenki kiabált, ivott és hógolyókkal dobálózott. A Seattle csapatának drukkerei már teljes transzban voltak. A komolyabb fanok kék-zöldre festették magukat, ahogy azt ilyenkor illik.
A stadionhoz vezető utat egy hatalmas "Seattle Police Department" feliratú rácsozott rendőrségi busz keresztezte, óvva intve a részeg szurkolókat a randalírozástól. Nem kispályáznak, itt aztán bőven akad hely akár száz embernek is, és az út egyenesen a börtönbe vezet.


Az első kép csak illusztráció. Forrás: Flickr.com

Nos, ezeket az eltökélt fanokat mi még csak úgy, szürke hétköznapi emberekként elnézegettük volna, ám részemről komoly aggodalmat okozott, hogy Adam apukája a vendég csapatának jött szurkolni. És ezt nem is félt kimutatni. A New York Jets játékosait buzdítva teljes egészébe zöldbe öltözött. Nos, hogy hogyan lehet ezt még fokozni? Az én kabátom és sapkám is teljesen véletlenül (!) zöld színű. Ám most jön még csak a csavar a dologban... Adam kabátja ugyanis kék, és mivel a sapkáját otthon felejtettük, kénytelenek voltunk a helyi sport boltba venni egyet. Ugye nem kell mondanom, hogy csakis kék, sirályfejet ábrázoló fejfedőt lehetett kapni. Haha, szóval viccesen néztünk ki így hárman együtt.

A meccs előtt még betértünk a közeli bárba (vagy nevezhetném inkább kocsmának), egy jó kiadós amerikai reggelire. A helyiség tömve volt. Mindenki sörözött, és énekelt. A falakon tv-k lógtak, és mindenhol focimeccset vetítettek. Nekünk egy ajtóhoz közeli asztalt sikerült elfoglalnunk. Mindig amikor egy lelkes (és nagy valószínűséggel ittas), festett fejű szurkoló, a havas csizmájával betoppant a bárba, elkezdett üvölteni, hogy "SEEEEA HAWKS!!!", erre a tömeg visszasikított. Én meg ott, az ajtó előtt, talpig zöldbe, igyekeztem összehúzni magam.
A reggelink finom volt. Én rántottát ettem Sausage -el (= amerikai kolbász), és Pancake -et (= amerikai palacsinta), amit Maple Syrup-ba ( magyarul juhar szirupba) kell mártogatni. Adam Baconnal és Hash Browns -al (mint a magyar röszti, tócsni vagy lepcsánka, ki ahogy ismeri) ette a tojást, apukája pedig Bisquit -tel és Gravy szósszal.

Félelmem kicsit alább hagyott, amikor láttam, hogy ezek az emberek nem azért jöttek, hogy verekedjenek, vagy balhézzanak. Mindenki inkább csak bulizni akart. Na meg a nagy rácsos rendőrbusz biztos elég intő jel volt. Sokan odakiabáltak nekem, hogy "Cool a sapid!" vagy a kabátomat vizsgálták, vajon van e rajt Jets logo. Adam apukájának pulcsiján volt, és nem is félt mutogatni. Ráadásul a számlánkon lévő "GO HAWKS!" feliratot csak úgy átírta "JETS"- re. De mindenki csak nevetett, és velünk együtt szórakozott. A "fiúknak" lecsúszott pár pohár sör, én pedig, hogy majd ne fázzak a nyílt lelátón, Jégert rendeltem. Na erre aztán kikerekedett a szemük, hogy tömény alkoholt iszok. Rendeltek gyorsan ők is egy-egy kupicával, és végre elindultunk a stadionba...



Még egy gyors fényképezkedés és jegybemutatás a bejárat előtt, majd hosszas keresgélés következett. A hatalmas, több tízezer férőhelyes stadionban nem volt egyszerű megtalálni az ülőhelyeinket.
Ez a játék Holmgren edző utolsó meccse volt, így búcsúzóul az ő képe került a ticket-re.



Thats serious game! :) ...Adam sirály sapkában.
A stadion előcsarnokába a falon egy hatalmas táblán Washington állam összes football csapatának a sisakja megtekinthető.



Mire végre megtaláltuk a helyünket, a játék már javában tartott. Nemcsak a pályát, a lelátó üléseit is hó borította. Hiába vittem magammal két plédet is, nem tudtam leülni. Mindenki állva szurkolt.
Bár nekem az amerikai foci kicsit unalmas sport, azért jól szórakoztunk. Nem is nagyon tudtam a meccsre koncentrálni. A látványban gyönyörködtem, és igyekeztem mindent megtenni azért, hogy ne fázzak. A neheze csak akkor jött, amikor újra elkezdett hullani a hó. Akkor már nem csak az volt a bajom, hogy a vastag hórétegen állok, a mit sem érő trendi csizmámban, hanem a fejünk is ázni kezdett. A játékosoknak sem volt könnyű a dolguk. Folyton elcsúsztak a vizes füvön. Amikor felcsentül a zene a pom-pom lányokkal együtt tapsoltam és táncoltam, hogy melegen tartsam magam.



A félidő szünetében bementünk a csarnokba, hogy egy kicsit felmelegedjünk. Én, mint Európából frissen érkezett, sehogy sem tudtam megérteni, miért nem kaphatok egy újabb Jégert, vagy valami hasonló italt, ami felmelegítene. A büfékben csak sör és némi alkoholt tartalmazó üdítőt lehetett kapni.
Na, akkor Adam gondolt egyet, és elindult nekem forró kávét szerezni. Amikor visszajött, egy nagy, rikító zöld köpeny zacskót is hozott magával. Rám terítettük a plédet, felhúztam a kesztyűt, sálat, sapkát, kapucnit, és arra ráhúzták a köntöst. Viccesen néztem ki, tudom. De nem én voltam az egyedüli, aki ilyen cuccal mászkált.
Így lettem a második félidőre Seahawks drukker. Ilyen szerkóba a meccs már sokkal bulisabb volt, és már nem is fáztam annyira.



Sajnos azt már nem akartuk megkockáztatni, hogy a meccs végéig maradjunk. Adam édesapját ki kellett vinni a reptérre. A havazás és dugók miatt attól féltünk, hogy lekési a járatát. Az ünnepek végett a reptéren hihetetlen káosz uralkodott. Mindenki most akart utazni, az időjárás miatt viszont csúszások voltak.
Miután kiraktuk Adam apukáját, mi is egyből útnak indultunk. Bár a rádióba bemondták, hogy a hegyen az utak nincsenek lezárva, mi azért a biztonság kedvéért még ettük pár hamburgert a McDonalds-ba és felszerelkeztünk elegendő vízzel.
A hazaút lassan, de biztosan telt. Sok kamiont láttunk félreállva, akik hóláncokat csatoltak a kerekekre. Csupán egyszer csúsztunk meg, de akkor nagyon megijedtem. Nem tudom mi lett volna, ha "sima" kocsival jövünk. A csaknem 6 órás autózás igen fárasztó volt, de örültünk, hogy biztonságosan hazaérkeztünk.
Ja, mellesleg Seahawks-NY Jets, 13:3!

Első közös karácsonyfa

Az első közös karácsonyunkat megelőző hét vásárlással és előkészületekkel telt. Én pedig igyekeztem elsajátítani a helyi ünnepi szokásokat.
Először is itt legtöbben a karácsonyfát már thanksgiving után megvásárolják, feldíszítik és úgy várják az ünnepeket. Az én családomban mi minden évben csupán 24-én, szenteste napján állítottunk fát.
Nos, mi valahol félúton hálaadás és karácsony között, egy szép havas estén, Adam szüleivel elindultunk fát választani.
Nem volt könnyű dolgunk. Egyrészt mivel már nem sok választék maradt, másrészt én kis fenyőfát szerettem volna, de itt még a legszerényebb is magasabb volt nálam.
Végül sikerült egy szép ezüstfenyőt találnunk, amit aztán a kocsi tetején szállítottunk haza.
Hát ekkora karácsonyfám még úgyse volt soha.



Hasonlókat tapasztaltunk a boltokban is. A polcok nagy része már üresen állt. Mivel se díszünk, se állványunk nem volt, az éjszakát shoppingolással folytattuk. Adam szülei ajándékokat vásároltak, mi pedig próbáltunk kitalálni (a maradék kínálatból) mibe öltöztessük első fánkat. Adam a fekete-fehérre szavazott én pedig a lilás, magenta színt szeretem. Így döntöttünk az ezüst-lila dekoráció mellett.
A golyók mellé még vettünk lila szalagot, fa tetejére kis üveg angyalkát, műhavat, gyertyákat, égőket és egy tipikus amerikai édességet, ami piros-fehér csíkos, és az egyik vége kampóba görbül. Ja, meg mikulás virágot is.



Mikor úgy éjféltájt kiértünk a parkolóba, újra elkezdett hullani a hó, mintha csak tudná, nemsokára itt az ünnep.



A shoppingolás után karácsonyi kivilágításokat mentünk nézni. Egy külső világítástechnikával foglalkozó cég ugyanis egy érdekes kis műsorral lepte meg az arra járókat. Az egész utcában végig fasorok álltak, amiket különböző színű égőkkel díszítettek ki. Egy külön frekvencián karácsonyi dalokat játszottak le, és a fények a zene ritmusára "mozogtak". Érdekes volt. Sőt, még az épületet is lámpákkal rakták tele.
Mi a szemben lévő parkolóba álltunk le néhány szám erejéig, és figyeltük a hóesésben villogó faágakat.
Itt mindenképp szeretném elmondani, hogy bár azt már tudom, az amerikaiak szeretnek dekorálni, -főleg ünnepnapokon- de néhányan ezt kicsit viccesen túlzásba is viszik. Az Adam szüleihez tartó úton, az egyik utcasoron minden valószínűséggel igen lelkes emberek élhetnek. De nem csak egy ház, majdnem az egész utca olyan vakító fényekben pompázik, mintha az ember egy mesekönyvbe csöppent volna.
Általában egy ház körvonalának a kivilágítása a legjellemzőbb. Én ennek a miértjére nem is igazán gondoltam bele soha. Adam felvilágosított, hogy így a gyerekek tudják, a mikulás amikor fent repül, könnyen rátalál a házukra. Hát igen, vannak családok, akik biztosra akarnak menni. Különféle világító állatokat, szarvasokat szánnal, felfújható mesefigurákat, betlehemes szobrokat, angyalkákat, mű hóembereket, villogó színes feliratokat, zászlókat, csillagokat, vonatokat vásárolnak és pakolnak ki a ház előtti füves pázsitra. (Vagy a lakókocsi tetejére, haha)



Egy másik amerikai hagyomány a zokni kiakasztása a kandallóra.
Nos, a kandallónk az már megvolt, de nekem olyan igazi karácsonyi zoknim még soha. Mivel Adam sehol sem találta az ő régi darabját, az anyósom megajándékozott minket egy-egy vadi újjal. Én kaptam a bordót, Adam az aranyat. Mindkettő hatalmas, és nagyon szép varrott virágmintás, lógó pom-pom-mal a tetején.
A hagyomány szerint az amerikai gyerekek egy pohár tejet, és sütit hagynak a kandalló tetején, a zoknijuk mellett, így amikor a Mikulás a kéményből a szobába érkezik, hogy ajándékokkal rakja tele a zoknit ehet és ihat egy kicsit, hogy aztán új erőre kapjon. A félbeharapott kalácsból és az üres pohárból a gyerekek másnap reggel tudják, itt járt a télapó.
Amerikában nincs külön ünnep december 6. -án, és karácsonykor nem a jézuska, hanem a Mikulás, azaz Santa Claus hozza a meglepetéseket.
Manapság, mivel mindenki rengeteg és hatalmas ajándékokat kap, nem minden fér bele a zokniba, így a többi csomag a fa alá kerül.
Adam szülei, még hetekkel ezelőtt egy keresztény hangvitelű, "The Purpose of Christmas" című karácsonyi könyvvel leptek meg minket, ám kikötötték, hogy csak thanksgiving után olvashatjuk.
Így is tettünk. A két ünnep között, amikor csak tehettük, mindig átrágtunk belőle néhány fejezetet. Jobban mondva inkább én. Ez volt az első angol könyvem, amit olvasni próbáltam. Adam mindig ott ült mellettem, és kijavított, ha valamit hibásan ejtettem. Amikor elfáradtam, akkor ő mesélt, én pedig követtem.
A könyv leginkább arról szól, hogy mi Isten szándéka a karácsony ünnepével.
Sokat olvashattunk a hitről, az üdvösségről, a megbékélésről, Istenről, a családról és a szeretetről.



A vásárlásból hazaérvén, bár későre járt már, nem bírtunk úgy lefeküdni, hogy ne díszítenénk fel első karácsonyfánkat. Így én kávét főztem, míg Adam a szoba egyik sarkába, a kandalló mellé felállította a fát. Nem volt nehéz az üres lakásunkba helyet találni neki, és így végre volt ami otthonosabbá tette a nappalinkat.
A díszek, égők, édességek, és a műhó hamar felkerült, így most már mi is méltón várhattuk a karácsonyt.