Benton megye, Kennewick városi bírósága
Amikor a parkolóból a bíróság épülete felé sétáltunk, már egyáltalán nem izgultam. Boldogok és büszkék voltunk. Most mi vagyunk az a jegyespár, és én vagyok az a menyasszony, aki után oly sokszor néztem az utcákon. Mielőtt beértünk volna, az úton odaszólt hozzánk egy idősebb nő: "Most házasodnak?" "Igen" válaszoltuk büszkén. "Gratulálok!"- felelte. Legszívesebben az egész város végigjártam volna, csak azért hogy az emberek mosolyát láthassam.
A sors keserű játéka, hogy az amerikai hatóságok most is! (hogy előtte mikor, arról később) megpróbáltak megállítani. Ha ez egy átlagos nap lett volna, valószínűleg nagy de nagyon mérges leszek, de ma senki sem ronthatta el a kedvünket.
Történt ugyanis, hogy a biztonsági kapunál becsipogtam. Na, ez nem is lett volna akkora újdonság nálam, de ezúttal, mintha épp azért is keresztbe akartak volna tenni nekem.
Volt nálam egy szép nagy táska, amibe belepakoltam minden fontosabb dolgot. Sminkkészletet, szótárakat, fényképezőgépeket, dokumentumok, na és ásványvizet. Bontottat. Amikor a kapu először becsipogott megkértek, hogy menjek vissza. Majd a táskámat is visszaadták, mondván, hogy folyadék van benne. Megkértek, hogy igyam meg. Hátha mérget raktam bele, vagy vegyszert, hogy felrobbantsam az épületet. Igen, mi mást is tehetne egy boldog menyasszony. Megittam hát a vizet, és újra nekiindultam a bejárat felé. Adam, és persze mindenki más már odaát várakozott rám. Volt aki kétségbe esett, vagy furcsán figyelt, volt aki az egészet viccesen fogta fel.
A fénykép a tanúja annak, hogy a vőlegény egy percig sem kételkedett, hogy az arája esetleg nem mehet be.
Na de az én arcomról sem tudták levakarni a mosolyt a komor biztonsági őrök. Mikor már vagy ötödször is sikertelenül járkáltam oda vissza, előkerült a kis kütyü is, amivel végigpásztáztak, hogy biztosra menjenek, fegyver sincs nálam. VICC! Na, jó, azt hiszem most jóval idegesebb lettem, mint akkor voltam. Relax!
Miután végre beértünk, ezt a kis bakit gyorsan elfelejtettük, legalább szomjas már nem voltam.
Adam családja már a folyosón várt ránk. Amikor bementünk, a terembe nem volt egy lélek sem. Minden egyes zuga, egytől egyig a filmekből ismert amerikai tárgyalótermekre hasonlított. A bíró széke a pódiumon, a tanú helye mellette, oldalt az esküdtek részlege, szemben pedig a padsorok. Minden tiszta volt, és új. Lepakoltunk az egyik padra, és várakoztunk. Vagy 15 percig. Legalább is nekem végtelennek tűnt. Levettük a kabátokat, előszedtük a gyűrűket, és próbáltunk felmelegedni.
Én legszívesebben mint az iskolában felelés előtt, előszedtem volna az esküt, hogy még egyszer átolvassam. Haha, vicces lett volna. Igyekeztem inkább a lényegre koncentrálni és a feszült, zord környezetben visszahozni a meghitt esküvő hangulatát.
Nemsokára megérkezett Eugene Pratt bíró úr, aki össze fog adni minket. Annak ellenére, hogy látszott rajta, számára ez csak egy újabb sablonos esküvő lesz, viszonylag kedves volt velünk.
Pár percig még papírokat töltögetett ki, a két tanú, Nanci és Justin aláírtak. Beállítottuk a kamerát, a bíró felállt és felvette fekete köntösét...
"Kezdhetjük?"- kérdezte. Yes... Adammel egymással szembe álltunk, Nanci a menyasszony, Justin pedig a vőlegény mögé ment. Sohasem beszéltük meg mi hogyan legyen, mégis mindenki tudta a dolgát.
Adam családja elfoglalta helyét az első padsorban, és elkezdődhetett a ceremónia.
Úgy volt, ahogy megálmodtam. Mindenkit kizártam magam körül, és csak a vőlegényemre fókuszáltam. Nem létezett senki más, csak mi ketten, a mi kis buborékunkban.
Egymást néztük és a bírót hallgattuk. Még ha nem is értettem mit mond, már ismertem a szöveget, így tudtam miről beszél. Adam szemébe izgatottságot és boldogságot láttam. Olyan volt mint aki egy hatalmas követ szorongat a kezében és csak azután engedheti el, miután kimondtam a varázsszót. Én olyannyira belemélyedtem a boldogságba, hogy meg sem hallottam amikor a bíró megkért, ismételjem utána az esküt. De Adam gyorsan jelezte, hogy lassabban beszéljen hozzám, és segítségképp még ő is velem együtt mormogta a szavakat.
Azt mondják minden esküvőn vannak bakik. Így volt ez nálunk is. Annyira egyformák a gyűrűink, hogy a tanúk összecserélték őket. Amikor először Adam húzta az én ujjamra a karikát, még senkinek sem tűnt fel a tévedés, bár ő furcsállotta, hogy olyan könnyen felcsúszott.
De amikor én Nanci felé fordulva a dobozban megpillantottam vékonyka gyűrűmet, rájöttem, hogy hiba történt. Még elsumákolni sem tudtam volna a dolgot, hiszen az Adam ujjára sohasem fog ez rámenni. A kezemre néztem, és csak annyit mondtam: "It's not mine."
Miközben a vőlegény gyűrűjét vettem le, arra gondoltam, most biztos újra el kell az egészet ismételnünk, de mindenki csak röhögött. Adam kezébe nyomtam az enyémet, had küzdjön meg újra. Már csak újra nevetni tudtunk. Nem is olyan könnyű feladat ez.
Ezután már nem voltam képes újra elengedni a vőlegényem kezét, így a bíró záróbeszédjét, és az engedélyt a csókra kéz a kézben vártuk meg. Adam, mint aki egész végig erre a pillanatra várt volna magához húzott és immár feleségként megcsókolt. Valószínűleg még egy jó darabig úgy maradunk, ha a bíró nem szakít meg minket gratulációjával.
Ezután, a helyi tradíciók szerint a jegygyűrű mellé visszahúzhattam az eljegyzésit is.
Fontos megjegyeznem, hogy a magyar hagyományokkal ellentétben itt a házaspárok is (nemcsak a jegyben járók) a bal kezükön hordják a gyűrűt, nem pedig a jobbon.
Csupán a tisztán látás érdekében kicsit utána jártam ennek a történetnek:
" A karikagyűrű viselése az Ókori Egyiptomból ered. A régi görögök és egyiptomiak úgy hitték, hogy a bal kéz gyűrűsujjából egyenesen a szívig és az ott lakó szerelemig vezet egy véna, a "vena amoris". A hiedelem szokássá rögzült az idők során és ez az oka, hogy a házasok a bal kézen hordják gyűrűjüket.
Miért pont a gyűrű lett a szerelem és az összetartozás szimbóluma? Azt talán Algernon Charles Swinburne(1837-1909) angol író magyarázza el a legszebben: „ Körkörös formája a soha el nem múlást jelenti és azt akarja kifejezni, hogy a szerelem és az egymás iránti vonzalom érzése egyik féltől a másikig folyik, mint egy körben, méghozzá örökön-örökké.”
Ha valaki tudja, hogy a legtöbb európai országban miért kell a gyűrűt áttenni a jobb kézre, az írja meg nekünk.
Az eskü letétele után hivatalosan is megpecsételtük házasságunkat. Aláírtuk a "Certificate of Marriage"-t, azaz a házassági tanúsítványt.
Az egész ceremónia igen rövid, csupán 5 perces volt.
A történet elmesélése után, most mindazok akik nem lehettek ott velünk, videón megnézhetik hogyan keltünk egybe:
Ezután fogadtuk a barátok és a család gratulációját. Adam igen elérzékenyült, amikor magához szorította szüleit, és bizonyára én is elpityeredem, ha az enyémek itt lehettek volna.
Ám szomorkodás helyett inkább örültem az új családomnak, és boldogan öleltem át anyósomat, apósomat és két sógoromat.
A család most már egy újabb taggal bővült, erősítve a női vonalat. :)
Nem volt túl nagy a násznép, könnyen összeálltunk egy kép erejéig.
Bár nem szórtak ránk rózsaszirmokat, és nem voltak hajadon lányok, akiknek odadobhattam volna a virágcsokromat, leírhatatlan boldogsággal és megkönnyebbüléssel hagytuk el a termet.
Csak hogy alátámaszthassam az esküvői csokor eldobásának a babonáját, had meséljem el rövid történetemet.
Az én környezetemben elég ritkák az esküvők, gyerekkorom óta nem láttam senkit sem összeházasodni. Mígnem 2006 júniusában az egyik rokonom esküvőjére lettem meghívva. Hajadon lévén én is ott álltam a menyasszony mögött, amikor a csokor a levegőbe, pont én felém repült. Megakadályozva, hogy a földre essen, mi mást tehettem, elkaptam a virágot.
A babona szerint én leszek a következő aki férjhez megy. Szingli lévén ez elég lehetetlen küldetésnek tűnt. Ha valaki akkor azt mondta volna nekem, hogy két év múlva bekötik a fejemet, kiröhögtem volna. De azért hazavittem a csokrot, és hónapokig őriztem a szobámban.
A jóslat beteljesült.
Polgári esküvő (Courthouse wedding)
Míg Magyarországon a párok - magától érthetően - egyszer házasodnak össze, addig Amerikában teljesen természetes, ha két ember több esküvőt is rendez.
Van ennek romantikus, szerelmi szimbóluma is. Amikor például kerek házassági évfordulók alkalmával a házastársak újból örök hűséget szeretnének fogadnak egymásnak.
De a megismételt ceremóniának egyéb, "komolyabb" okai is lehetnek. Egy esküvő nemcsak költséges, de hosszas, hónapokig tartó szervezést is igényel. Sok fiatalnak ezt nincs ideje, vagy lehetősége kivárni.
USA-ban, mint azt már említettem, rengeteg férfi a hadseregnél keresi kenyerét. Ők sokszor, a bevonulás előtt "gyors esküvőt" kénytelenek tartani. Ilyenkor a párok a courthouse -ba, vagyis a bíróságra mennek. Sokszor csak egyszerű elegáns ruhában, szűk körben esketik össze őket. Ez a polgári esküvő.
Majd ezután, rá pár évre, vagy hónapra, amikor a férj hazaért, szerveznek egy hatalmas, igazi lakodalmas, esetleg templomi, nagy létszámú esküvőt. Így volt ez Nanciékkel is.
A mi történetünk egy kicsit eltér, de mi is az idővel voltunk versenyfutásban. Hamar kellett házasodnunk, de ez egy cseppet sem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a nagy, mesebeli esküvőről. Sőt akár máshol, talán egyszer Magyarországon is összeadnak majd minket.
Így néz ki a mi álom esküvőnk:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése