A kép csak illusztráció.
Március első hétvégéjén Spokane-be kísértük a Pirates kis csapatát. Washington állam keleti részének legnagyobb városa a kanadai határtól 110 mérföldre (180 km), és Idaho -tól (szomszédos állam) 20 mérföldre (32km) fekszik. Mivel a nagyváros a Sziklás hegység alatt, egy medencében ül, itt sokszor esik az eső. Ennek ellenére Spokane indián neve: "a nap városa".
A Spokane-folyó, Columbia mellékfolyója gyönyörű vízesésként vonul végig a városon.
Forrás: Google Maps
Péntek délután, amikor Adam hazaért a cégből, én már összecsomagolva vártam rá. Mivel a mi kocsink sokat fogyaszt, Taylorral cseréltünk autót a hétvégére. A szülők Cannon-nel már reggel Spokane-be utaztak, hogy a kalózok lejátsszák első meccsüket.
Az alig 230km-es kopár útszakaszon nem volt sok érdekes látnivaló. Maradtunk az immár szokásunkká vált úti programnál. Én történeteket olvastam fel angolul, Adam meg kijavított, ha valamit rosszul ejtettem.
Már sötét volt, amikor a város fényeit megpillantottuk. A kellemes, tavaszias időjárásból most újra a télbe érkeztünk. A környező erdőket hó borította, az utcákon pedig hatalmas hókupacok figyelmeztettek, itt bizony még zord hideg van.
Mi is, akárcsak az egész hoki csapat, a Mariott Inn-be szálltunk meg. A fogadóból (Inn, magyarul fogadót jelent) gyönyörű kilátás nyílt a folyóra.
A kép csak illusztráció.
Nem sokat időztünk a szállodai szobánkban, vacsoraidő révén, beautóztunk a központba, hogy ott együnk valamit.
Az amerikaiak mind a hatalmas étteremláncokra esküsznek. Míg Európában természetes dolog kis restaurantok konyháit élvezni, Amerikában a márkanév a fontos. Subway, Starbucks, Denny's, Friday's, Weddy's, Pizza Hut... és ne feledkezzünk meg a Mc'Donalds-ról sem, bár az itt nem annyira felkapott.
De az amerikai gyorskajáldákon kívül léteznek más nemzetiségű ételeket kínáló láncolatok is. A két leggyakoribb a mexikói és az olasz.
Az itáliai ízektől bár messze álló, ám ennek köszönhetően bőséges adagokat szervírozó étterem az Olive Garden. (Olaszországban ugyanis nem kapsz egy ökölnyinél nagyobb adag tésztát, amit max egy kanálnyi szósszal öntenek le. Itt viszont a tele tányér pasta-ra mindent rápakolnak. Húst, zöldségeket, amit csak szeretnél.)
Adam többek között azért visz sokszor olasz étterembe, hogy megóvjon a hamburger áradattól, és hazai ízekkel lássa el európai feleségét. :)
Sajnos mégsem érezhettem magam annyira otthon, a kedves pincérnő ugyanis úgy ítélte, még nem vagyok 21, és nem volt hajlandó bort felszolgálni.
Sokan tudják, hogy az Egyesült Államokban alkohol fogyasztásnál, és a bárokba belépésnél 21 év a korhatár. A másik különbség, hogy itt senki sem háborodik fel azon, ha elkérik az igazolványt. A vendéglátó helyek ugyanis nagyon szigorú büntetést kapnak, ha kiskorút szolgálnak ki itallal, ezért az óvatosság kedvéért szinte minden fiataltól el szokták kérni a személyit. És nem csak az éttermekben és a bárokban, boltokban is. Amikor alkoholt vásárolunk eddig szinte mindig megkértek mutassuk fel az igazolványunkat.
Nos, én felháborodom. De nem amikor nálam vannak a papírok, hanem amikor otthon felejtem. Mint ahogy ez azon az estén is történt. A pincérnő kedvesen elnézést kért, és csak vizet kaphattam. Tudom, hogy elég kislányos fejem van, de nem tegnap múltam el 21, hanem immár 6éve. Na, mindegy, kár is ezen bosszankodni. A tejfölös-csirkés tésztájuk viszont isteni volt.
Másnap Starbuck kávéval és kaláccsal érkeztünk a reggeli meccsre, majd a délutáni hokiig várost nézni és shoppingolni indultunk.
Riverfront Park
A Downtown turistanegyedben lévő Riverfront Park a nevéből is ítélve a folyó partján fekszik, és rengetek izgalmas látnivaló található benne.
Számos művészeti alkotás között itt áll a híres városi Opera ház és az IMAX színház.
(Az IMAX (az Image Maximum rövidítése, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy maximális képhatás) a kanadai IMAX Corporation cég által kifejlesztett filmformátum, amely a hagyományosnál sokkal nagyobb méretű és felbontású képek vetítésére szolgál. Napjainkban az IMAX a legelterjedtebb a nagyméretű filmformátumok között. Forrás: Wikipédia)
A fenti képen hátterében látható Pavillion az 1974-es EXPO, más néven World's Fair, azaz a világkiállítás megrendezésére épült, és azóta is a város egyik legnagyobb büszkesége. A spokane-i expo-t 35 évvel ezelőtt több mint 5.2 millióan látogatták meg.
(A következő világkiállítást 2010-ben rendezik Shanghai-ban. A 2015-ös EXPO viszont Milánóban lesz!)
A Pavillion mellett a Clock Tower tornya magasodik.
Másik érdekesség a városi Looff Carrousel, az a tipikus, amerikai filmekből ismert lovas ringlispíl, ami pont az idén ünnepli 100 éves fennállását. Nem ültünk fel rá, majd legközelebb. :)
Sok érdekes szoborral is találkoztunk a városban. A David Govedare által alkotott futó figurák a "The Joy of Running Together" címet kapták.
Paula Turnbull kecske szobrának még egy különleges képessége is van. Porszívóként magába szív mindent, amit csak a pofája elé teszünk. Persze csak miután egy mögötte lévő kis gombot megnyomtunk. Én papírgalacsinokkal etettem meg. :)
A parkban az igazi amerikai zászló mellett egy hatalmas szoboralkotást is láttunk.
Kirándulásunkat egy hirtelen jött hóvihar miatt meg kellett szakítanunk, ám egy-egy gyors képet még ellőttünk a hatalmas betűkockák és a Radio Flyer Red Wagon felett.
Mivel legfőképp Cannon-nek jöttünk szurkolni, lássuk a hokisokat.
Érdekes egybeesés volt, hogy a városban épp egy ugyanolyan nevű csapatot biztatva a Tomato Street olasz étterem "GO PIRATES" feliratot rakott ki erre a hétvégére. Ennek örömére szombaton itt vacsoráztunk. (Igen, vittem magammal személyit.)
A műjégpályán a hazaiak, -ahogy azt annak idején mi is tettük- plakátszerűen rakták ki a hokicsapatok neveit.
A kis kalózok nagyon hajtanak. Ez az utolsó versenysorozatuk.
A délutáni meccset megnyerték a kanadaiak ellen, így vasárnap reggel újabb találkozójuk volt.
A csapat -talán utoljára- összeállt egy kép erejére. A hokiszezonnak vége, és "jövőre" mindenki ügyessége szerint másik csoportba fog kerülni.
Vasárnap délelőtt. Befejeződött a turnus... Cannon fáradtan vonszolja a parkolóig hoki felszerelését. Ám a kis kalóz nyakában ott lógnak az érmék.
Adam még hazaindulás előtt hatalmas amerikai reggelit ígért be, a híres spokane-i Frank's Diner vonat éttermében.
A hely sajátossága, hogy a csaknem száz éves szűk vagonban eredeti amerikai reggelit szolgálnak fel. Hatalmas adagokban.
A kis étterem előtt általában órákat kell várni, mire bejut az ember, de nekünk most szerencsénk volt. Még azt is megtették nekem, hogy a pulthoz ülhessek. Onnan ugyanis látni lehet, hogyan készítik a rántottát, a hash browns-t, vagy a pancake-t. Amíg én a szakácsoktól a főzési fortélyokat igyekeztem ellesni, Adam a mellette ülő idős emberrel beszélgetett. Azt hiszem ez azok a pillanatok egyike volt, amikor eredeti amerikai hangulatban éreztem magam.
A kép csak illusztráció.
Spokane River Falls
Még hátramaradt Spokane-nek egy igazán nagy nevezetesség. A hatalmas, 60 láb (20méter) magas vízesést hazaindulás előtt még feltétlenül látnom kellett.
Az egyik táblán Spokane Falls indián neve és állatvilága is látható.
Sífelvonós kabinokban, azaz skyride-okban lehet a vízesés felé menni, ami egészen az őt átszelő, történelmi jelentőségű Monroe Street hídig vezet. Sajnos a felvonó ottjártunkkor még nem üzemelt. Talán legközelebb több szerencsénk lesz.
A vízesés valóban hatalmas. Nem emlékszem, hogy láttam volna valaha is ekkora erővel lecsapódó zuhatagot. "Danger! Water levels change rapidly! Stay out! Stay alive!" (Veszély! A víz szintje gyorsan változik! Maradj távol! Maradj életben!) figyelmeztet szigorúan a tábla.
A folyó mellé épült vízerőmű számos gyár energiaellátását biztosítja a városban.
Miután a vízparti séta alatt már mindketten kellően összefagytunk, ideje volt indulni. A tavasz már odahaza várt ránk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése