Májusban történt...

Mostanság kicsit alább hagytam a blog írással, ám ez cseppet sem jelenti azt, hogy semmi sem történik velünk. Lássuk címszavakban, -és képekben- hogyan telt el a májusunk.
...És ígérjük, nemsokára újabb érdekes és izgalmas témával fog gazdagodni a kis életnaplónk.

Golf

Még hónap eleje volt talán, amikor utoljára mentünk golfozni. A férjem ezúttal egy új és szebb helyre vitt. Kennewick-ben, a folyó közvetlen közelében van egy kiépített golf pálya. Az egész játék alatt élvezhettük a meleg napsugarakat és a csodás kilátást a vízpartra. A tavaszi golfozásnak az a hátránya, hogy ilyenkor szinte mindenki kijön a terepre, így sajnos sokszor kapkodva kellett ütögetnünk. De a nagy sietség ellenére a labdához sétálások nekem most sokkal kellemesebben teltek. Adam ugyanis a bérelt ütőszettemhez egy kis "talicskát" is szerzett. Így most nem kellett a vállamon cipelnem a zsákot, hanem szépen kényelmesen húzhattam magam után. Jó kis hétvégi program volt...

Fogászat -Május 4-

Hétfőn korán reggel időpontunk volt a férjem fogorvosánál. Csupán egy általános, féléves ellenőrzésre mentünk, és tisztításra. Adam ment be elsőnek, amíg én a váróban a szokásos kérdőíveket, és biztosítási papírokat töltögettem ki. Leröntgenezték a fogait, és természetesen egy csöppnyit hibát sem találtak rajtuk. Na, nem úgy mint nálam. A fogorvosnak lesz majd még egy-két munkája az én számban. De aznap szerencsére csak tisztítottak. Nekem még sohasem csináltak ilyet, és nem is volt valami kellemes érzés. Az asszisztens először fogkőt kapirgált, majd fogselymezett, és végül apró homokszemcsékkel csiszolta végig a fogsorom.
Ami számomra érdekesség és újdonság volt, hogy ebben a rendelőben nem volt öblítő-, köpő tál, lefolyó vízzel, törlőkendővel és műanyag poharakkal. Itt amikor köpnöm kellett volna, a csaj csak annyit mondott, csukjam be a szám, és egy kis szivattyúval egy pillanat alatt kivákuumozott mindent. Úgy meglepődtem, hogy sikerült is megnevettetnem a körülöttem lévőket. :)
A végén búcsúzóul új fogkefét és fogselymet kapunk ajándékba, és megfogadtuk, minden nap "cérnázni" fogunk.
Képem nincs erről az eseményről, de az amerikai fogászatról jutott eszembe egy -a világhálón híressé vált- videó, amit most azon keveseknek mutatnék meg, akik még nem látták.

Social Security -Május 7-

Május 7.-én megérkezett a Social Security Number-om, amire 10 nappal azelőtt adtuk be a kérvényt. A kilenc számjegyű azonosító kódomat még aznap megtanultam, így már semmi akadály sincs annak, hogy munkába álljak. Éljen! Egy újabb lépéssel előrébb jutottunk.

Majális és kocsiszerelés

Mivel Amerikában nincs munkaszüneti nap, májusfa és körhinta, mi csupán May Day-t és a tavaszt ünnepeltük. A hétvégén kint voltunk a szülői háznál, és amíg Adam a garázsban az autóját bütykölte én Cannon-nel játszottam az udvarban. Kosaraztunk és labdáztunk.
A zuram addig -mindamellett, hogy összekente magát,- kicserélte a fékeket az első két keréken, és olajat cserélt a Chevelle-ben. Én csak ennyit láttam, és még ez is több annál, mint amihez értek.
Adam rá pár napra beszerzett mindenféle "kocsikozmetikumot" és a motort is szép csillogóvá varázsolta.

Bowling -Május 7-

Ebben a hónapban ünnepelte Travis és Dustin is a szülinapját. Összegyűlt hát ismét a kis csapat és vacsizni mentünk a Jackson's bárba. A bőséges adagok után, amikor már mindenki teletömte magát, átugrottunk gurítani a szomszéd bowlingozóba. Két pályát béreltünk, egyet nekünk a csajoknak, másikat a srácoknak. Mindenki jól szórakozott, még a kis Hailey is.

Homecoming -Május 9-

Ma volt Adam öccsének a "Prom" szalagavató bálja. Ilyenkor Amerikában az a szokás, hogy az érettségi bálra a fiúk párt választanak maguknak, majd virágfüzéres karkötővel a lányért mennek, lehetőség szerint egy szép autóval.
Taylor megkapta a Chevelle-t, mi pedig a családdal követtük őt, hogy szemtanúi legyünk ennek a Homecoming nevű eseménynek. Megnéztük ahogy a sógorom idegesen felhelyezi Amy-nek (barátnője) a karkötőt, majd egy gyors képpel meg is örökítettük ezt a jeles napot.

Anyák napja -Május 10-
Erről már írtam...

Family piknik -Május 13-

Cannon iskolája ezen a napon családi pikniket szervezett a suli udvarában. Adamnek sikerült ebédszünetre lelépnie a munkahelyéről, így ezen az eseményen mi is részt vehettünk. Mindenki kis plédekkel, összecsukható székekkel és csomagolt ebéddel érkezett. Csak mi voltunk felkészületlenek, és tapasztalatlanok. De nem kellett sokáig bánkódnom, anyósom táskája tele volt kajával. Mi salátát ettünk, a srácok meg hamburgert majszoltak. Cannon nem sokat ült velünk a pázsiton, inkább a haverjaival futkározott. Az iskola zenekara is összeállt erre a rövid időre, és vidám dalokkal szórakoztatta az összegyűlt családtagokat. Az egy órácska hamar elröppent, de így is sikerült egy kis szín vinniük a szürke hétköznapokba.
Este még egy ráadás ünnepi vacsorára is mentünk a Famous Dave's étterembe. Cannon-nek ugyanis pont ezen a napon volt a 9. születésnapja. :)

Folyóparti séták
Ebben a hónapban sokszor mentünk le a folyó partjára sétálni. Forró napok voltak ezek, de nem akartunk a hűvös lakásban punnyadni. A partszakasz hosszú, így rengeteg hely akad, ahol az ember élvezheti a természetet.

De a városlakók nagy része mégsem a szárazföldön, hanem a vízen élvezi a napsütötte hétvégéket. A kikötőknél, stégeknél egész nap nagy a forgalom. Az emberek lejönnek ide a kis motorcsónakjaikkal, hajóikkal, vízre rakják őket. Az autót, jeep-et a parkolóban hagyják és irány szelni a habokat. Vannak kisgyerekes, családos hajók, vannak nyugdíjas haláscsónakok, és vannak fiatalos, komoly hangtechnikával és sörös dobozokkal teli hűtökkel megrakott, festett, erős motorú hajók.
Ám az emberi fantázia itt még nem ér véget. Vannak akik csónakázás helyett inkább jet-sky-znek, vízisíznek, víziboard-oznak, vagy hatalmas kerékgumin élvezik a hullámok szelését. De túlzok, ha hullámokat említek. Itt ugyanis nem sokan ismerik az erős szelet, így a folyó felszíne is -messze földön híresen- tükörsima. Ezért nincs senkinek sem vitorlás hajója, és ezért rendezik meg itt minden nyáron a neves hajógyorsulási versenyt.

Kennewick és Richland között, az autópálya mellett van egy kis félreeső öböl. A víz gondolom ide beszorul, nem sodoródik tovább, de azt sohasem értettem, miért áll itt mindig annyi hajó. Egyszer megkértem Adamet, hogy álljunk meg a felette lévő parkolóba, had nézzem meg közelebbről mi is zajlik odalent. Hát meglepett, amit láttam: Volt ott vagy 10-15 hajó és pár jet-sky egymás mellett lehorgonyozva. Mindegyik tele huszonévesekkel. Hangos hip-hop zene rázta fel a természet csendjét, ittas fiatalok táncoltak a fedélzeten, és ugráltak a vízbe. "Ez amolyan vízi disco"-magyarázta Adam. A bulizni vágyók ide gyűlnek össze és szórakoznak. Hmm, pazar parti lehet, ha már valaki húszévesen megteheti, hogy hajót vegyen, és a haverokkal lógjon rajt egész nyáron.

Na, de térjünk vissza a kis sétáinkra... Ezeket a hajókat egyenlőre még csak a partról csodálhatjuk irigykedve. De mi is, -mint a velünk együtt szárazföldön maradt többi halandó- megtaláljuk a nekünk jól eső kikapcsolódást.
Férjemmel eddig két szakaszt barangoltunk be. A Richland-i és a Kennewick-i partot.
A Columbia-folyó két okból nem alkalmas fürdésre. Először is, mivel a közeli hegyek gleccsereiből nagyon hideg víz áramlik lefelé, másodszor a környező gyárak, és a Hanford-i atomreaktor sajnos nagyon beszennyezte a folyót.
De akadnak itt is felelőtlen fürdőzők, legfőképp a Richland-i parton, mert ott a folyó szűkebb, és ezáltal fel is melegszik egy kicsit.
Volt olyan hétvégénk amikor az ebéd kérdését egy finom Subway szendviccsel oldottuk meg. A magas fák árnyékában, a padon ülve elmajszoltuk, majd hosszú sétára indultunk. Amikor így közelebbről megnéztem, nem is emberek ugráltak a vízbe, inkább a kutyáikat hozták ki egy kis pancsolásra. De volt aki csak napozott, vagy olvasott az árnyékban, esetleg kocogni vagy biciklizni próbált. Bár abban a nagy melegben még gyalogolni is nehéz volt.

Másik hétvégén a Kennewick-i partot választottuk. Ez egy kicsit sziklásabb, kikötősebb, nyersebb rész. De a víz mellett kocsival is szép lassan végig lehet gurulni és élvezni a kilátást. Mellesleg ez az a szakasz, ahol az esküvői képeinket készítettük, december közepén. :)
A folyónak ez a partja a legegyenesebb és leghosszabb, itt fogják majd július végén megrendezni a hajógyorsulási futamot. A sétánk során láttunk kis turistavonatot, napozó fiatalokat, piknikező és grillező mexikóiakat, és sok sok sirálykakit. Igen, azt hiszem a Richland-i rész sokkal szebb és izgalmasabb. Kennewicket csak autóval érdemes bejárni.

De a térképet nézegetve akad még pár hely a környéken, amit szívesen felfedeznék. Meg is lepett, amikor Adam mondta, hogy ő gyerekkora óta nem járt erre. Pedig kirándulni jó! Itt a nyár, irány a természet...

Slurpee

Májusban kipróbáltam a Slurpee-t. :)
Tudom, furcsán fog hangzani, de a Slurpee egy a 7-Eleven nevű benzinkút és önkiszolgálólánc által forgalomba hozott jeges, kásás sz(l)örpi. A bolt előtt hatalmas poszter lóg: "Kennewick is the King of Kool! World's #1 SLURPEE Store" Ez azt jelzi, hogy az Egyesült Államokban 2007-ben ebben a városban adták el a legtöbb cukros jégkását. Ilyen forró nyarak között nem is csodálom, hogy ennyien rácuppantak a hideg italra.
Mivel Adam szülinapja is hét-tizenegy (július 11.) nála ez a hely különösen bejön. Nekem egyébként maga az ital elsőre annyira nem ízlett. Jobban szeretem a tejalapú shake-eket, ez meg inkább vizes. De az is lehet, hogy csak rossz kombinációt választottam. Hisz a boltban a számtalan ízből mindenki a maga kedvére nyomkodhatja tele hatalmas poharát. Mert a poharak mérete aztán tényleg az ember képzeletét is felülmúlja. Egyszer láttam egy akkora tartályt, amit inkább kedvesen hordónak neveznék el. Ráadásul ha kettőt veszel, kapsz egyet ingyen ajándékba. Na erre mondja rá valaki, hogy nem akarják az embert függővé tenni... Amikor meg az elhízott és szomjas embertömeg között kellett a cukortól ragadó talajon szlalomoznom, már el is ment a kedvem a szlörpizéstől. Íme a képen a legkisebb adag. De annak is a felét Adam itta meg. :)

Újdonságok kintre

A nyár beköszöntével otthonosabbá vált a teraszunk is. Az anyósomék pár hete Seattle-be jártak, és az Ikeából hoztak nekünk kis kétszemélyes kerti bútort. Az asztalnak üveg a teteje, a székek ülőkéje pedig nádból font. Nagyon pofás lett tőle a kis "udvarunk".
Kaptunk még egy szép lila locsolókannát, és a kinti fűszernövényeinkhez aranyos névtáblákat. Így már biztos nem fogom összetéveszteni az oregánót a bazsalikommal. :)

Memorial Day -Május 25-

A hónap végén volt egy neves ünnepnapunk, a Memorial Day. Ilyenkor az amerikaiak a háborús harcokban elesett katonákról emlékeznek meg.

"A háborús hősök emléknapján, melyet eredetileg a Kitüntetés Napjának hívtak, azokra emlékezünk, akik nemzetünket szolgálva vesztették életüket." Rengeteg történet létezik a tényleges kialakulásával kapcsolatban. A háborús hősök emléknapját hivatalosan 1868 május 5.-én hirdette ki John Logan tábornok, a Köztársaság Hadseregének nemzeti vezetője, és először 1868 május 30.-án ünnepelték meg, amikor virágokat helyeztek a Nemzeti Arlington Temetőben nyugvó Állami és Szövetséges katonák sírjaira. Most már majdnem mindegyik államban május utolsó hétfőjén ünneplik.
Ezen a napon az emberek nemzeti zászlókat raknak ki a házuk el. A hozzátartozók, és gyászolók pipacsokkal díszítik fel a sírokat.

Anyósomék hoztak a hétvégén egy óriási amerikai zászlót, amit hétfőn, a munkaszüneti napon ki is raktunk a teraszunk oldalára. Adam nem dolgozott, így egy plusz napunk maradt pihenésre, kikapcsolódásra, és a kora nyári napsugarak élvezésére. A férjuram hamburgert sütött, és az egész délutánunkat kint töltöttük, a füvön ücsörögve, a lobogó zászlónk alatt...
Adammel megbeszéltük, hogy ezentúl minden nevesebb napon ki fogjuk rakni a zászlónkat. De a készletünk még hiányos. A mi családunkba bizony egy magyar lobogóra is feltétlenül szükség van. ;)

Távol egymástól -Május 26-30-

Fél év után elérkezett az az idő, amitől mindketten annyira tartottunk. Adamnek munkaügybe (egy bemutatóra) 5 napra el kellett utaznia. Ráadásul Washington D.C.-be, ami a kontinens másik végén van. 7 órás repülőút, 4200 km, 3 órás időeltolódás... Kedden hajnalban Richard kivitte Adam-et a Pasco-i reptérre, én pedig egyedül maradtam egész hétre. Nem volt könnyű, de túléltük. Napközben tettem-vettem, mint általában mindig, aztán az estéket anyósomékkal töltöttem. Közösen vacsoráztunk, beszélgettünk, fagyiztunk. Az órák így gyorsabban teltek. Az egyedül átaludt éjszakát voltak a nehezebbek, de annyira mégsem féltem, mint azt hittem. :) Adam minden nap felhívott, sokat dolgozott, és nagyon hiányoztunk egymásnak.
A hét szerencsére hamar eltelt (persze csak így visszagondolva), és szombaton délbe már boldogan öleltük át egymást a reptéren.
Mindketten tudjuk, hogy ezek az utak lassan sűrűsödni fognak, hisz a cégnek gyakran van szerte a világban kiállítása, bemutatója. De ezt is, -mint mindent- majd megszokjuk, és lassan az életünk részévé fog válni.