
Először is lássuk sorjában ki mi után vágyódik:
Én a teljesen mindegy (c változatra) voksolok, anyukám úgyszintén. Lehet, hogy másoknak ez furcsa, de én tényleg képtelen vagyok a kettő között választani. Csak egészséges legyen sablondumával most nem jövök elő. Persze, hogy az a legfontosabb!

Aztán egyik nap egy hatalmas játékboltba tévedtünk, és Adam a kis (és nagy) autók, mesefigurák és egyéb fiús játékok rabjává vált. A rózsaszín barbibabákat pedig kiröhögte. Hát most fiút szeretnél vagy lányt?- kérdeztem nevetve. Lehet, hogy a fiú mégis jobb lenne...- és a mérleg már billenni is kezdett.
Azóta eltelt pár hét, és férjem most már bizton állítja: fiúval talán mégis könnyebb lesz. :) Lehetnének vagány játékai, ezernyi kisautója, és olyan igazi fiús dolgokat taníthat neki, a "kötelező" hokizásról ne is beszéljünk. (De én tudom, a szíve mélyén még mindig kislányt szeretne.)
Anyósomék is rendületlenül fiú vonalra (náluk is ugye csak fiúk születtek) esküsznek.
Húgom természetesen rózsaszín felhőkben úszó kislányt képzel maga elé, öcsém pedig focizó kisfiút. Apukám is fiúról fantáziál.

Sokáig vaciláltam, tépelődtem azon, vajon hogyan kell ezt csinálni. Fiú vagy lány van a hasamban? Nem tudtam hogyan álljak neki a ráérezésnek. Aztán viszonylag elég korán, már úgy a 8.-10. héten rámondtam, hogy fiunk lesz. Semmi kétség. Kukisat mutat az érzékelőm.
Ezt persze hamar közöltem is mindenkivel, és valahogy azóta ez elfogadott tény lett.
Most lássuk a jóslásokat és babonákat:
1, Ingás módszer: Ez az a jóslás, amikor a jegygyűrűt egy láncra felfűzzük, majd a has fölé helyezzük. Ha körbe forog, lány lesz, ha ide-oda, fiú. Megcsináltuk: fiút mondott.
2, Has formája: a lányos kismamák hasa gömbölyű, a fiúsaké pedig hegyes, kockás, téglalap alakú, egyszóval kissé deformáltabb. Nekem még nem annyira nagy a hasam, de nem tűnik annyira szép formásnak, felül is kidudorodik, szóval: fiút tippelnék.
3, Közérzet: Ha nagyon rosszul van a kismama és sokat hány, lányt mondanak. Erre nem tudom mit saccoljak. Rosszul voltam, de sohasem hánytam.
4, Étkezés: Ha édességet, csokit kíván a kismama, lánya lesz, ha sósat és savanyút, fia. Nálam egyértelműen a savanyú a menő: fiú.
5, Elhízás: a hiedelem szerint a lányos anyukákon több súlyfelesleg rakódik le a terhesség alatt, a fiús kismamáknak pedig csak a hasa gömbölyödik. Egyenlőre eszerint nekem fiú lesz.
6, Jónás naptár: Ehhez ismerni kell a fogantatás pontos napját, amit mi sajnos nem tudunk, így én ezzel nem számoltam.
7, Kínai fogamzásnaptár: Ezt egy XIII. századi kínai tudós találta ki, és állítólag három esetből kétszer helyesen jósol. Csupán a kismama életkorára és a fogantatás hónapjára van szükség. Itt kalkulálhattok ti is. Nálam fiú jött ki.

Na, de már nem kell sokáig tippelgetnünk. Augusztus 21-én, pénteken második ultrahangra megyünk, ahol végre kiderül a kisbabánk neme!!! A nagyszülők rástartolhatnak a bababoltokra, mert a héten megtudják, hogy a rózsaszín vagy a kék részleget kell megtámadni. Mi pedig belemélyedhetünk az utónevek óceánjába.
Nekünk végül teljesen mindegy, de az ilyen erős fiús arány mellett bizony nagyot fogunk röhögni, ha kiderül, hogy a pocaklakó nunis. :)
Jajj, már nagyon várjuk!!! Pénteken érkezünk a nagy újsággal! ;)
5 megjegyzés:
Azért írok ilyen sokat, mert végre megint megjelenik a commentem. :) Talán még nem is gratuláltunk! Szóval congratulations!Talán láttad annak idején a Nicsak ki beszél c. filmet (angolul talán: Look who's talking) Abban azt ajánlották a főszereplő csajnak (Kirstie Alley) hogy ha fiút akar, sok sót egyen, ha meg lányt, akkor sok tejterméket. Erről azóta cikket is találtam: http://www.babazo.hu/9honap/20060904asvanyi.html
Bár az is tény, hogy a legújabb kutatások szerint ez már a fogantatáskor eldől, de azért hátha rá lehet segíteni. :)
Amúgy meg mindegy, csak egészséges legyen! :)
Azért az nem úgy van, hogy én csak lánynak örülnék,... te is tudod!:)
Mindegy mi lesz, mi szeretni fogjuk nagyon!
Szia Erika,
örülök, hogy végre jelentkeztetek, már azt hittem nem is olvasol többet. :( Köszönjük a gratulációt.:)
A cikk érdekes. Sajnos mivel ezt az étrendet a fogantatás előtt kell betartani, ezzel mi már elkéstünk. De a másodiknál majd odafigyelek erre. :)
Ja, a terhességi csíkok ellen pedig Cocoa Butter krémet használok. Remélem beválik.
Emma, tudom én...Mindegy mi lesz, a nagynéni úgyis elkényezteti majd. ;)
Ediiit, hianyoztal a nyaralasrol!! Bar nem volt olaszorszag, de mulattunk egy jot nalunk a Balcsin meg a füredi Sun dance parkban, nem tom a länyok meseltek-e. Nagyon sokat gondolunk Rad, olvaslak minden nap, es ma veled izgulunk az ultrahang miatt. Ird meg egyböl,h mi lett, milyen volt, mik a hirek... :)
Mondtam is a csajoknak milyen jo lesz, mikor mi leszünk majd a helyedben, kislakoval a pocakban, csak fellapozzuk a blogod es tudni fogjuk, hol tartunk epp a pici fejlödesevel es mi var rank...
Szeretünk, Üdv Adamnek is, alig varjuk,h együtt lassuk majd a 3fös Denning családot!
Megjegyzés küldése