Szomorú nap ez minden amerikai számára, még ha immár 8 éve is történt a tragédia. Ilyenkor az emberek igyekeznek megemlékezni és elgondolkodni...
A mi kis családunknak is van már miről megemlékezni... Ezen a napon lettünk férjemmel 9 hónapos házasok, és Adam pont tavaly ilyenkor ült repülőre, hogy engem Európában meglátogathasson és váratlanul megkérje a kezemet. Bizony, régi szép idők. :)
Na, de térjünk is vissza a jelenbe, hisz a csodás idők kicsit sem értek véget, és mi minden nap hálát adunk azért, hogy együtt lehetünk. Boldogságunkat csak a kis pocaklakó tudja felülmúlni.
Szóval, az idén (amellett, hogy reggel első dolgom volt kirakni a zászlónkat), ma tartották a szezon előtti első városi hokimeccset.
Adam nagyon izgatott volt, hisz már hónapok óta nem jártunk a hűvös arénában. Cannon is velünk tartott. Ám sajnos az American's új játékosai már elsőre csalódást okoztak nekünk. Reméljük azért idővel magukhoz térnek, és sok sok győzelmet hoznak a városnak.
Meccs után anyósomtól kaptunk egy baby girl American's kis sapkát. :) Annyira nem pici, pöttömke fejére még az idei szezon alatt biztos nagy lesz, de így már legalább igazi szurkolóként vonulhat ki a lelátóra. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése