Mivel ezekben a napokban amúgy is érzékeny, ingerlékeny és fáradt vagyok, könnyű volt a vizsgálattal elbizonytalanítani, elkedvetleníteni és kihozni a sodromból.
Szerdán hajnali 5kor megébredtem, majd az agyam úgy elkezdett kattogni, hogy még egy forró tea sem segített a visszaalvásban.
Reggel álmosan ám nagy reményekkel totyogtam be a klinikára. A nővér kiscsaj elvégezte a rutineljárásokat: vérnyomás, vizelet, súly (142,6 lbs), majd extra kérdéseket tett fel: vannak e kontrakcióim, milyen gyakoriak, érzem e eleget a baba mozgását és szedem e a vitaminokat. (Ja, mellesleg a Strep B tesztem negatív lett, ami ugyebár jó hír.)
Ezután kirobogott, mi meg a már megszokott várakozásba kezdtünk. Én félig meztelenül és roppant kényelmetlenül a vizsgálón, Adam meg mellettem a kisszéken ásítozva, hisz szegényt egész éjjel nem hagytam aludni.
Végül betoppant a doki, az akit az elején annyira megkedveltünk. Hogylétem felől érdeklődött, majd elmondta (amit immár századszor is végighallgattunk), hogy ha 5perces fájásaim vannak egy órán keresztül, akkor mindenképp hívjuk a rendelőt, vagy menjünk a kórházba. Csak bólogattam fáradtan. Nem volt erőm vitatkozni azon, hogy ha valóban úgy tennék, már minimum négyszer jártunk volna a szülészeten... (Legutóbb is csak néztek tátott szemekkel, amikor elmeséltem, hogy 3 óráig vajúdtam otthon, és nem rohantam be, hogy "megvizsgáljanak".) Mert valahogy mindig attól tartok, hogy amint belépek a nagy kapun majd infúzióra raknak, gyógyszereket erőszakolnak rám, és sürgetni, nyaggatni fognak. Majd bemegyek ha úgy érzem itt az idő.
Azt mondják egy első gyerekét váró kismama nem tudja mikor indul be igazán a szülés, és mikor van csak a bemelegítés. Pedig csupán figyelni kell. Én bízom magamban... Na, de mindegy is, nem akartam én monológommal lefoglalni az orvost. Tegye csak a dolgát. Tette is, én meg az ágy szélébe kapaszkodtam. Mert ennek a vizsgálatnak aztán semmi haszna sem volt, csak fájdalma.
Először, mondta leméri a méhem hosszát. Az eljárás csupán annyiból áll, hogy ráhelyezi a szalagot a hasamra, ám az ujját olyan erősen nyomta a szeméremcsontomra, hogy csillagokat láttam. Végül megállapította, 37 cm. (Pöttömke már annyira lent van, hogy 2 centivel kisebb lettem.) Ezután meghallgattuk a kicsi szívverését, majd az orvos egy váratlan mozdulattal hirtelen belemarkolt az alhasamba, magyarán megfogta a baba fejét. Ezzel közölte, hogy a fej lent van. Megjegyzem, ez sem volt valami kellemes érzés.
Na, de a finomság még csak ezután következett. A méhszáj vizsgálata. Ilyet most csináltak negyedszer, de így még sohasem szenvedtem. A falkaparás helyett Adam kezét markolásztam, és már ott tartottam fejbe rúgom a dokit, ha hamarosan nem hagyja abba. És végül mit kapok eredményként?? 3 cm. Most összement, vagy mindenki mást mér?! Különben is kit érdekel már, attól még nem szülök, ha hetente méregetnek.
Amíg az orvos kifutott, Adam próbált összekaparni az asztalról. Nagyon mérges voltam, mert ennek a vizsgálatnak semmi értelmét nem láttam...(Ráadásul most kicsit vérzek is emiatt.) Bár lehet, hogy csak egy hisztis kismama lettem így az utolsó napokra.
A doki egy sárga kis cetlivel jött vissza, amire azt volt ráíva: Január 17. Eddig kapott ugyanis kislányom haladékot. Egy hét, tovább nem várnak... Férjem biztatott, hogy addigra tuti meglesz a baba, én meg nem ellenkeztem. Majd harcolok, ha szükséges.
A kijáratnál újabb időpontot kellett egyeztetnünk: január 13. De itt már a kicsekkoló csaj is viccesen mondta: remélem erre már nem jöttök el!
Szerdán hajnali 5kor megébredtem, majd az agyam úgy elkezdett kattogni, hogy még egy forró tea sem segített a visszaalvásban.
Reggel álmosan ám nagy reményekkel totyogtam be a klinikára. A nővér kiscsaj elvégezte a rutineljárásokat: vérnyomás, vizelet, súly (142,6 lbs), majd extra kérdéseket tett fel: vannak e kontrakcióim, milyen gyakoriak, érzem e eleget a baba mozgását és szedem e a vitaminokat. (Ja, mellesleg a Strep B tesztem negatív lett, ami ugyebár jó hír.)
Ezután kirobogott, mi meg a már megszokott várakozásba kezdtünk. Én félig meztelenül és roppant kényelmetlenül a vizsgálón, Adam meg mellettem a kisszéken ásítozva, hisz szegényt egész éjjel nem hagytam aludni.
Végül betoppant a doki, az akit az elején annyira megkedveltünk. Hogylétem felől érdeklődött, majd elmondta (amit immár századszor is végighallgattunk), hogy ha 5perces fájásaim vannak egy órán keresztül, akkor mindenképp hívjuk a rendelőt, vagy menjünk a kórházba. Csak bólogattam fáradtan. Nem volt erőm vitatkozni azon, hogy ha valóban úgy tennék, már minimum négyszer jártunk volna a szülészeten... (Legutóbb is csak néztek tátott szemekkel, amikor elmeséltem, hogy 3 óráig vajúdtam otthon, és nem rohantam be, hogy "megvizsgáljanak".) Mert valahogy mindig attól tartok, hogy amint belépek a nagy kapun majd infúzióra raknak, gyógyszereket erőszakolnak rám, és sürgetni, nyaggatni fognak. Majd bemegyek ha úgy érzem itt az idő.Azt mondják egy első gyerekét váró kismama nem tudja mikor indul be igazán a szülés, és mikor van csak a bemelegítés. Pedig csupán figyelni kell. Én bízom magamban... Na, de mindegy is, nem akartam én monológommal lefoglalni az orvost. Tegye csak a dolgát. Tette is, én meg az ágy szélébe kapaszkodtam. Mert ennek a vizsgálatnak aztán semmi haszna sem volt, csak fájdalma.
Először, mondta leméri a méhem hosszát. Az eljárás csupán annyiból áll, hogy ráhelyezi a szalagot a hasamra, ám az ujját olyan erősen nyomta a szeméremcsontomra, hogy csillagokat láttam. Végül megállapította, 37 cm. (Pöttömke már annyira lent van, hogy 2 centivel kisebb lettem.) Ezután meghallgattuk a kicsi szívverését, majd az orvos egy váratlan mozdulattal hirtelen belemarkolt az alhasamba, magyarán megfogta a baba fejét. Ezzel közölte, hogy a fej lent van. Megjegyzem, ez sem volt valami kellemes érzés.
Na, de a finomság még csak ezután következett. A méhszáj vizsgálata. Ilyet most csináltak negyedszer, de így még sohasem szenvedtem. A falkaparás helyett Adam kezét markolásztam, és már ott tartottam fejbe rúgom a dokit, ha hamarosan nem hagyja abba. És végül mit kapok eredményként?? 3 cm. Most összement, vagy mindenki mást mér?! Különben is kit érdekel már, attól még nem szülök, ha hetente méregetnek.
Amíg az orvos kifutott, Adam próbált összekaparni az asztalról. Nagyon mérges voltam, mert ennek a vizsgálatnak semmi értelmét nem láttam...(Ráadásul most kicsit vérzek is emiatt.) Bár lehet, hogy csak egy hisztis kismama lettem így az utolsó napokra.
A doki egy sárga kis cetlivel jött vissza, amire azt volt ráíva: Január 17. Eddig kapott ugyanis kislányom haladékot. Egy hét, tovább nem várnak... Férjem biztatott, hogy addigra tuti meglesz a baba, én meg nem ellenkeztem. Majd harcolok, ha szükséges.
A kijáratnál újabb időpontot kellett egyeztetnünk: január 13. De itt már a kicsekkoló csaj is viccesen mondta: remélem erre már nem jöttök el!
7 megjegyzés:
Szerintem hétvégére meglesz! Mondjuk nem jön nálatok valami durva melegfront? Itt most hétvégére megint melegszik, ha itthon lennél, talán hatásos lenne:o)))
Szurkolunk neked, hogy ez legyen az utolsó terhes vizsgálatod:P És biztos vagyok benne, hogy picurkád tudja, hogy mi a jó neki és neked is! Csak így tovább bátran.
Biztosan nehéz most ez a várakozás, de meglásd amint megszületik a Csöppség, el is fogod felejteni az egész nyűglődést :)
gondolunk rátok és drukkolunk nektek. :) Mondd meg a Picurnak, hogy idekint nagyon jó dolgok vannak. :) Töltött káposzta meg milkacsoki. :) meg még sok más finomság :)Ezekért (is) érdemes kibújni. :)
Nagyon-nagyon jól teszed, hogy vársz. Az egészséges női szervezet (s te az vagy) megmondja, mit, mikor. Hihetetlen, hogy mennyire akarjuk irányítani, befolyásolni az élet eseményeit. A szervezeted gyakorol, készül. Szerintem is hamarosan lesz csöppségetek.
Már nagyon izgulok írjál mi van veletek.
Lassan naponta bekukkantok, hogy történik-e valami. De ahogy látom mindenki igzul:)
Izgulunk, drukkolunk. Nagy a csend... hmm...
Mindenkitől bocsi a várakoztatásért! :)
Fernel,
itt folyamatosan melegfront van, de úgy tűnik ez sem segít. :(
Ziebi,
a csokiért már most megőrül!Szó szerint!:)
Tinkmara,
főleg itt szeretnek irányítani és befolyásolni az orvosok. Pedig szerintem nincs rá megfelelő indokuk...Reméljük nem kerül rá sor.
Megjegyzés küldése