Lacrosse

Cannon erre az évadra befejezte a hokizást, de hogy lendületéből ne veszítsen, a következő szezonig is tovább folytatja a sportolást. A Lacrosse nevű játék hasonlít leginkább a hokihoz: Csapatjáték. Egy kezünkben lévő eszközzel kell a labdát az ellenfél kapujába juttatni. Lehet lökdösődni, ütni, vadulni. De jégen siklás helyett futni kell a gyepen.
Találtam egy nagyon jó leírást arról, mi is az a Lacrosse. Nem is mennék annyira bele, (akit érdekel, olvassa el a cikket) csak pár fontos és érdekes dolgot emelnék ki:

Származása
A lacrosse az egyik legrégebb óta játszott csapatjáték. Az első lacrosse-meccseket komplett indián törzsek játszották egymás ellen Amerika földjén, valahol az 1100-as években. A gyakran több mérföld hosszú pályán a játéknak nem ritkán 1000 résztvevője is volt, így a meccsek is napokig eltartottak. A cherokee indiánok da-nah-wah'uwsdinak, azaz a háború kistestvérének nevezték a meccseket, és úgy tartották, remek harci gyakorlat ez, amellett, hogy vallási jelentőséggel is bírt.
A lacrosse-t a jégkorong őseként is emlegetik és gyökerei Kanadában kereshetőek...

Honnan ered az elnevezés?
Jean de Brébeuf jezsuita szerzetes volt valószínűleg az első európai, aki szemtanúja volt ezeknek a mérkőzéseknek. 1636-ban ő nevezhette el a játékot. Az egyik elmélet szerint a Franciaországban népszerű le jeu de la crosse (egyfajta gyeplabda) miatt adta neki ezt a nevet. Mások szerint a szerzetes az ütők püspöki pálcához (la crossier) való hasonlatossága miatt keresztelte a játékot lacrosse-nak.
1856-ban alapították meg az első klubbot. A lax 1904-ben és 1908-ban olimpiai sport is volt.

A játék fajtái
A field lacrosse-t kint játsszák a szabadban. Az ellenfél kapujába kell juttatni a gumi labdát egy hálós végű bot segítségével. A csatárral lehet ütközni, akárcsak a hokiban.
Box Lacrosse: Ezt a fajta lacrosse-t a jégkorongszezon után hónapokig üresen tátongó csarnokok benépesítésére találták ki, és csak egy kicsit kellett módosítani a szabályain ahhoz, hogy megmaradjon a játék lényege.

A képek csak illusztrációk!

Végezetül azért nézzük meg milyen hokihoz hasonló vadulások vannak ebben a játékban:

Nos, mi gyerekek mérkőzéseit mentünk megnézni, természetesen itt közel sem volt szó ilyen kemény összeütközésekről. A másik, hogy a srácok még csak ismerkedtek ezzel az új játékkal.
A hétvégi meccs sorozatot a folyó partjánál, egy hatalmas füves pázsiton rendezték meg. Gyönyörűen sütött a nap. Örültem, hogy végre lesz egy jó kis szabadtéri programunk.

Amikor közvetlenül a folyó partjánál, a fák alatt leparkoltuk a kocsit, hirtelen a gyerekkorom jutott eszembe. Azok a tavaszi napok, amikor Újvidéken a Duna partjához mentünk kirándulni. Ez már eleve megalapozta a jókedvemet.
A pázsitot már ellepték a gyakorlatozó, bemelegítő, néhol már élesben lacrosse-ozó játékosok. Gyerekektől a kamaszokig volt mindenféle korcsoport. Még lány csapatokat is láttunk. A szülők, és szurkolók a pályák szélén foglalták el helyüket. A legtöbben kis kerti, összecsukható székekkel és piknikfelszereléssel érkeztek. Odafelé mi is megálltunk a Subway-nál, hogy szendvicseket vegyünk. Rájöttünk, ez nem csak a mi ötletünk volt... Annyian voltak a bárban, hogy csaknem fél órát álltunk a sorban. A kis ebédünkkel és a sárga plédemmel érkeztünk Adam szüleihez. A napsütés ellenére hűvös szél fújt, kellett azért az a takaró.

Cannon-nek két meccse volt aznap. A szünet alatt elmentünk Adammel sétálni a parkban. A parkolóba egymás mellett felsorakozott bódék álltak a piknikezők és sportolók rendelkezésére. Volt ott minden: fagyi, jégkása, pop-corn, üdítő, kávé, hamburger, hot-dog. Mi a jégkásás ablak sorába álltunk be. Adam ugyanis nosztalgiázni akart egy kicsit. Ez pont az a bódé volt, ahol kiskorában ő is dolgozott.
Mögöttünk egy mexikói nő állt, négy kis gyerekével a "szoknyája alatt". Anyukám egyszer megkért, hogy ha lehetőségem lesz rá, fényképezzem le az itt lakó mexikói embereket. Íme, így néznek ki. :)

Hűsítővel a kezünkben visszasétáltunk a bázisunkra, ám előtte én még megálltam virágzó faágat szedni. Sietni kellett, nehogy meglásson valaki. :)

A meccsek kicsit lassúak voltak, de idővel talán ez a sport is beindul Cannonéknak. Mi élveztük ezt a szép szombati napot, és reméljük hamarosan újra kimehetünk lacrosse-t nézni.

Music 1.

Tajči- Hajde da ludujemo
A tegnapi zenekavalkád után jutott eszembe, hogyan is hagyhatnám ki a listából a számomra igazán nosztalgikus zenét, a régi Jugoszláv dalokat. :)
A Netflix-en külföldi (magyar, olasz és szerb-horvát) filmek után böngészgettem, és legnagyobb örömömre találtam is pár jó alkotást. Ekkor jött meg a kedvem, hogy Tajčit hallgassak... 8 évesen ő volt nálunk a sláger... és jaj, hányszor énekeltük házibulik alkalmával sikítozva dalait, vajdasági barátnőimmel :D
Szóljon hát most a "Hajde de ludujemo", amit Tajči az 1990-es Eurovíziós Dalfesztiválon adott elő. Úristen, annak is már 19 éve...

Music

Ezennel új sorozatot indítok, nem túl fantáziadús, Music címmel. :)
Van jó pár dolog amiben különbözünk Adammel, vagy eltérő ízlésünk, véleményeink, tapasztalataink vannak... Ennek legfőbb oka, hogy egymástól nagyon messze, a világ két végén születtünk. Társadalmi és kulturális eltérések sokszor még a szomszéd országok között is fellelhetőek. Sőt, országon belül is. Mi lehet akkor kontinensek között, melyet óceán választ el...

Na jó, a lényeg, amire ki akarok lyukadni az a zenei ízlésvilágunk.
Valljuk be őszintén, Adam a rockot szereti, Edit a house-t.
Amerikában a fiatalok leggyakrabban rappet és hip-hoppot, másik ágon pedig rockot és country-t hallgatnak. Európában ehhez képest nagyon vegyes a felhozatal, és az elektronikus zene kezd egyre népszerűbb lenni. (Szerintem :)

A férjemmel megkíméljük egymás idegeit:
Ő csak az irodájában, munka közben hallgat rockot, én pedig csak otthon, egyedül kapcsolok "house adóra"... bár már egyre ritkábban :(

Foo Fighters
Adam kedvence a seattle-i Foo Fighters amerikai rockbanda. Az együttest 1995-ben alapította Dave Grohl, aki négy évig volt a Nirvana dobosa.
Hallgassuk meg a favorit számot:

Electro
Nem vagyok egyik dj-nek sem akkora rajongója. Szeretem Fedde Le Grand-ot, Sebastian Ingrosso-t, David Guetta-t, Funkerman-t, Mauro Picotto-t...
Előzetesként egy örök kedvencemet választottam, Fedde Le Grand és Ida Corr-tól a Let Me Thing About It:

Country
Annyira azért nem keserves a helyzet, vannak közösen kedvelt zenei stílusaink is. Szerencsére több. Itt van először a country. Mielőtt férjemet megismertem a Cotton Eyed Joe -n kívül nem sok mindent tudtam erről a műfajról. :)
De később Adam nagyon sok szép dalt mutatott meg, amelyek leginkább Amerikában népszerűek és közkedveltek. Bár stílusában kicsit hasonlít a rockhoz, sokszor én is szívesen hallgatom a számokat.
Kedvenceink: Tim McGraw és Faith Hill, Eric Church, Taylor Swift, Brad Paisley, Blake Shelton, Diamond Rio... Hirtelen nem is tudom melyiket hallgassuk meg most... Tim McGraw, Real Good Man című száma arra emlékeztet, amikor Adammel egymástól távol voltunk:

A country-n kívül szeretjük a régi, 70-es, 80-as évek dalait, sőt még az ennél is ősibb 60-as jazzes zenéket. Nagy kedvencünk Frank Sinatra és Dean Martin. A két olasz származású énekes sok romantikus estén visszarepített már minket Itáliába...

Úgy néz ki itt egyedül a hip-hop-ról nem esett még szó. Nos, mivel baráti köreink erre a zenére buknak, néha ránk is ragad egy-egy kedvenc. Flo-Rida feat Will. - In the Ayer. Ez volt a sláger, amikor Amerikába érkeztem.



Van hát itt bőven, mindenki ízlésvilágának megfelelő zenei műfaj. Gyűjtögessük össze a kedvenceket. Variety is the spice of life! (A változás gyönyörködtet!)

Valami Amerika 2.

Drive Thru
Amerikának szinte mindegyik étterme és bankja rendelkezik "Drive Thru" azaz "Gurulj át" kiszolgáló ablakkal.
Európában, de legfőképp Magyarországon erről mindenkinek a Mc'Donalds jut eszébe. Nekem konkrétan az M1-es autópályán lévő Meki ugrik be, ahol sokszor megálltunk hamburgert venni, vagy csak áthajtottunk a McDive-nál. Szóval, mindenki tudja miről beszélek... Na, de hogyan is működik ez a rendszer az ötletgazdánál, az Egyesült Államokban:
A drive thru, vagy drive-through olyan kiszolgálási módszer, ahol a vásárlónak nem kell elhagynia a kocsiját. A mikrofonba bemondja a rendelését, majd a következő ablaknál már meg is kapja a kívánt terméket. Az első ilyen kiadóablakokat az 1940-es években építették Amerikában.

Adammel mi leggyakrabban a Starbucks és a bankunk drive thru-it használjuk.

A kávézók áthajtói ugyan olyanok mint bármely más gyorséttermi láncoké. Amikor a "Welcome" táblához érünk, egy hang köszönt minket, majd megkérdi mit szeretnénk rendelni. A beszélőke előtt egy hatalmas menü tábla segít a választásban. Amikor a mikrofonba bemondtuk a kívánságunkat, tovább gurulunk, immár a kiadó ablakhoz.
Adam benyújtja a bankkártyáját, fizetünk, és már készhez is kaptuk a nagy papír pohár kávénkat...
Az egészben a gyorsaság a jó. Az autóból rendelőknek ugyanis prioritásuk van a bent, sorban állókkal szemben.

Az amerikaiak kitalálták, hogyan lehetne a banki ügyeket is kocsiból intézni... És ez a része sokkal érdekesebb. Fent, a második képen épp egy autó áll a KeyBank drive thru ablakánál. De mi van akkor, ha csúcsidőben nagyobb a forgalom? Erre találták ki a...nem is tudom, hogy nevezzem,... "porszívó csöveket". Amiből egymás mellett akár több is üzemelhet, attól függően hány alkalmazott áll a rendelkezésünkre.
Autónkkal megállunk tehát az oszlopnál, üdvözöljük a bankban dolgozót (esetleg mosolyogva oda is inthetünk neki az ablaknál), majd elmondjuk mit szeretnénk. Mi leggyakrabban a fizetési csekket intézzük ilyen módon.
Adam kiveszi a csőből a műanyag tartályt, beleteszi a papírt (csekket), rácsavarja a tetejét, visszarakja a masinába és egy gombnyomással a vákuum már fel is szippantotta a dobozt. A csövön keresztül a csekk a minket kiszolgáló nőhöz jut. Ezután ő még visszarepíti a számlát, vagy dokumentumot, amit a kocsiban aláírunk, és ismét visszaküldjük neki... Jó játék, ugye? :)

Sokan rámondják az amerikaiakra, hogy az autóban születtek, élnek és egy lépést sem képesek megtenni anélkül. Néhányan viszont a pozitívumot látják ezekben a megoldásokban: A gyorsaságot, és az idő megspórolását fontosabb dolgokra.
Azt én is tanúsíthatom, hogy az amerikai emberek rengeteget dolgoznak, mindenhová rohannak és sok mindent csinálnak egyszerre. Ezért népszerűek a gyorséttermek, és a szendvicsek. Az áthajtó állomások, és a papír poharak. Mindenki útközbe, sietve étkezik, hogy aztán újra a munkáját végezhesse. A USA-ban a fiatalok, iskola mellett is dolgoznak, a kismamák nem ülnek otthon évekig a gyerekkel, és sokan még a hétvégét is a munkának szentelik. Ha nem, akkor meg a ház körül teendőiket végzik. Ültetnek, füvet nyírnak, a garázsban barkácsolnak...
A témához kapcsolnám, hogy tegnap leültünk Adammel "nemamerikai" filmet nézni, és neki az annyira lassú volt, hogy végül bealudt.:) Ha megfigyeljük az amerikai filmekben is megállás nélkül történnek az események.

A drive thru egy fajta idő spórolásnak számít, de az tény, hogy a kényelem sokszor felülkerekedik rajtunk. Mert nem igaz, hogy mindig sietünk valahová... De addigra már annyira ellustulunk, hogy akkor is gondolkodás nélkül az áthajtóba megyünk, ha lenne időnk leparkolni az autót és besétálni az üzletbe. Ezzel talán választ kapunk arra a kérdésre is, miért van itt olyan sok túlsúlyos ember...

Amerikában az éttermeken, kávézókon és bankokon kívül a gyógyszertáraknak, ATM pontoknak (bankautomata), alkoholboltoknak, tejboltoknak, könyvtáraknak és kölcsönzőknek is van ablakos kiszolgálása.
Ezen kívül az interneten már arról is olvastam, hogy a kórházaknál drive-thru flu shot-ot, azaz influenza elleni oltást is osztogatnak.

A másik, kicsit már vicces áthajtó szolgáltatás a Las Vegasban népszerű drive-thru wedding, vagyis a házasságkötés autóból. :)

Hát, vannak mindenféle őrült, és érdekes dolgok a világban. Léteznek pro és kontra vélemények. Az viszont tény, hogy az Egyesült Államokban a forgalmak immár 60%-a kiadóablakoknál bonyolódik.
Nekünk is egyenlőre szorosabb kapcsolatunk van a porszívóval, mint a bankos nénivel, de azt ígérjük a bevásárlást igyekszünk majd két lábon elvégezni.

Netflix

Pár hete már teszteljük Adammel a Netflix-et.

Ez egy amerikai internetes DVD kölcsönző, amelynek két fajta szolgáltatása van. Az egyik az online, letöltős filmnézős, a másik a postán megrendelős, házhoz szállításos.
Először is regisztráltuk magunkat a Netflix weboldalán, majd alap csomagra fizettünk elő. Ennek havi díja 15 dollár, és kiszállításonként 2 darab DVD-t rendelhetünk. De ezen kívül a weboldalról annyi filmet tölthetünk le, amennyit csak akarunk.

A megrendelés nagyon egyszerű:
Először is különféle listák szerint böngészhetünk a címek között. Vannak a típus kategóriák (mint a komédia, thriller, akció...stb), vannak a színészek alapján kategorizált filmek, és vannak a "helyi kedvencek" (=Local Favorites), ahol mi például azt láthatjuk, hogy Kennewick-ben melyik DVD-ket rendelték meg a leggyakrabban. Léteznek még tévé sorozatok, és "külföldi filmek" kategória is.

A profilunkat először is beállíthatjuk saját ízlésvilágunk szerint. Milyen típusú filmeket szeretünk nézni, és azon belül - 5 csillaggal,- egyenként értékelhetünk is azokat. Mindemellett beikszelhetjük ezek ellenkezőjét is, hogy melyek azok a DVD-k amelyek egyáltalán nem érdekelnek bennünket. (Horror például :)
Miután a rendszer megismert" minket, könnyen adhat tanácsot, melyik filmet lenne érdemes megnéznünk.

A DVD borítók között böngészve olvashatunk a tartalomról, megnézhetjük a weboldal milyen hasonló filmeket ajánl. Csillaggal értékel, nekünk mennyire tetszene az adott film ,vagy azok a tagok, akik ezt már látták, milyen egyéb DVD rendeltek vagy töltöttek le.
Szerezhetünk barátokat, megoszthatjuk véleményünket, tanácsot adhatunk, kritikákat olvashatunk.

Miután kiválasztottuk, hogy mit akarunk megnézni, csak az "Add" gombra kattintunk, és a film máris a listánkba került.
A sorrend megváltoztatható, és a listánkhoz annyi címet rakhatunk amennyit csak akarunk, de a postás mindig csak a két legfelső DVD-t fogja kiszállítani.

De nem kell feltétlenül minden "Movie"-t megrendelnünk. Ha a borítónál, az "Add" gomb mellett "Play"-re is lehetőséget kaptunk, akkor ez az jeleni, hogy "Instant" letölthetjük, és abban a percben online meg is nézhetjük a filmet. Ezek on-demand videók, nem kerülnek rá a felhasználó számítógépére.
Bár erre lehetőséget sajnos csak régebbi, vagy nem annyira népszerű filmeknél ad, de így is több mint 12 ezer darabos a lista. A weboldal automatikusan olyan minőségben játssza le a videókat, amilyen sebes az internetünk, és a film így megszakítás nélkül élvezhető.
PC-n és Mac-en kívül Xbox-ról és Blu-ray-ről is letölthetünk.

A házhoz szállítás nálunk már folyamatosan "üzemel". A postaládánkba megérkezik a két DVD... Miután megnéztük a filmeket, a boríték lapjait visszahajtva máris kész, felcímkézett válaszborítékot varázsoltunk. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy beletegyük a DVD-ket, leragasszuk az oldalát, és a postaládába dobjuk... Az újabb csomag két napra rá érkezik.

A szolgáltatás hátránya, hogy vadi új, moziból épp hogy csak kiröppent filmeket nem tartalmaz a weboldal. Ezeknek gondolom még jogi akadályai vannak. Az viszont pozitívum, hogy sok régi kedvencre rá lehet akadni, és nosztalgiázni egy kicsit.
Meglepő módon magyar filmekkel is találkoztam. Adammel így megnézhettük a "Kontroll"-t, valamint egy nekem eddig ismeretlen Töröcsik Mari drámát, melynek címe "A Long Weekend in Pest and Buda" (Egy hét Pesten és Budán).

A Netflix-től nálunk most leginkább a tévésorozatok voltak népszerűek.
Behoztam végre a "Született feleségek" (Desperate Housewives) két éves lemaradásomat, valamint Adam megkedveltetett velem egy számomra új, Jóbarátokhoz (Friends) hasonló sorozatot, melyek címe: "How I Met Your Mother".

Nagyon remélem, hogy a jövőben egyre több külföldi (európai), de leginkább magyar filmekkel is bővül majd a kölcsönző... A Netflix szuper! Remélem ti, Magyarországon is nemsokára kipróbálhatjátok.

Green Card and Social Security Number

Milyen érdekes egybeesés, hogy pont miután pénteken az interjúról blogoltam, a postás meghozta a zöld kártyámat. :)
Hatalmas volt az öröm. A beígért három hét helyett, viszonylag hamar, az elbeszélgetés után 10 nappal kaptam kézbe, az eredetileg nem is annyira zöld színű igazolványomat.
Az egyszerűnek tűnő műanyag kártya elején, az adataim mellett két oldalt a fényképem, és az ujjlenyomatom áll... A tetején az új nevemmel. :)
A hátulja ennél sokkal extrább. A betűk itt zöld színűek, ám a legnagyobb részét egy spéci, fémszerű, visszatükröződő vékony lemez borítja. Felül Amerika elnökei, alul pedig az Egyesült Államok zászlói sorakoznak nagyon nagyon piciben, a filmrétegre vésve. Ha közelebbről megnézzük, Amerika térképe, az én fotóm és adataim is egész halványan bele vannak forrasztva.

Ma, hétfőn pedig már el is mentünk Social Security Number -t csináltatni nekem. Most végre mindenem megvolt ahhoz, hogy ezt a -magyarra fordítva- "társadalombiztosítási törzsszám"-ot megkaphassam. Ezzel a számmal személyi igazolványt/vezetői engedélyt igényelhetünk majd, valamint elkezdhetek végre dolgozni is.
A Social Security hivatalnál szerencsénkre, -a rémhírek ellenére- nem kellett órákat várnunk, és a velünk foglalkozó srác is igen segítőkész és kedves volt velünk. Erre az okmányra is már egyből a férjezett nevemet kértük, valamint ma használtam először hivatalosan az új aláírásomat. :)
A SSN két-három, de maximum 6 héten belül elkészül. Hajrá!

Green Card Interview -Bebizonyítom, szeretlek!

Kereken 5 hónapja vártuk és készültünk erre a nagy napra... Hogy mit jelent, és mekkora jelentősége van egy ilyen interjúnak, azt az ügyvédünk, Péter Goldberger a weboldalán foglalja össze a legjobban. Csak pár mondatban szeretném idézni szavait, hátha ezzel segíthetek azoknak a pároknak akik a procedúrának még csak a legelején állnak:

"Házasság és a végleges zöld kártya
Amerikai állampolgárral kötött házasság esetén a házastárs bevándorlási kérelmét a Bevándorlási Hivatal (USCIS) hónapok leforgása alatt bírálja el. (Mi január végén készültünk el a kérelmünkkel, és adtuk fel postán. Az ügyvédünk május vége- június elejére saccolta az interjúnk időpontját, ehhez képest viszonylag korán, minket már április közepén behívtak. Ez tehát, a mi tapasztalatunk szerint éppen 3 hónap. -Edit-)
Fontos azonban, hogy még házasság esetén sem kap a bevándorló házastárs végleges zöldkártyát minden esetben. A bevándorlási kérelem beadását követően, a házastársak kötelesek közösen megjelenni a Bevándorlási Hivatal által lefolytatott interjún. Ennek az interjúnak az a célja, hogy a Bevándorlási Hivatal meggyőződjön a házasság valódiságáról. Amennyiben az interjú során a Bevándorlási Hivatal képviselője mindent rendben talál, jóváhagyja a kérelmet és engedélyezi a zöldkártya kiállítását.

(...) Amennyiben a házastársak az interjú időpontjában kevesebb, mint két éve házasok, akkor a külföldi házastárs ideiglenes zöldkártyát kap. Az ideiglenes zöldkártya két évig érvényes. Ennek az a következménye, hogy a házastársak a zöldkártya kiállításától számított két év lejárta előtt újabb kérelmet kell, hogy benyújtsanak a Bevándorlási Hivatal felé, annak érdekében, hogy a két év lejárta után a bevándorló házastárs végleges zöldkártyát kapjon."

Mivel minket a vártnál korábban behívtak, (Ennek talán az lehetett az oka, hogy Washington államban nincs olyan sok várakozó külföldi, mint például New York-ban, ahol Péter él.) egy kisebb pánik uralkodott el rajtunk. Még nem voltunk mindennel készek.
Újabb konferencia beszélgetés következett az ügyvéddel, majd nekiláttunk összegyűjteni, és lefénymásolni a szükséges dokumentumainkat. (Igazolványok, születési anyakönyvi kivonatok, házassági anyakönyvi kivonat, orvosi leletek, albérleti szerződés, igazolás arról, hogy egy háztartásban élünk, hogy közösen fizetjük a rezsit, hogy közös bankszámlán vagyunk, hogy közös betegbiztosításunk van, adóbevallások, fizetési csekkek...) Csináltunk másolatot a rólunk megjelent esküvői újságcikkről,... a diplománkról, bizonyítva ezzel -ha kérdezik,- hogy egy iskolába jártunk, és ott ismerkedtünk meg.

Ezen kívül pluszban -az ügyvéd tanácsára- egy szép nagy fotóalbumot is előkészítettünk az interjúhoz. Több mint 260 fényképet hívattunk elő, és egy jó vastag albumba, témánként raktuk tele fotókkal. Voltak külön esküvői képek, Olaszország, Magyarország, ünnepi képek, téli képek, tavaszi képek, óceános képek, kirándulásos képek.... Mindegyik kategóriához külön kis grafikával ellátott címkével is gazdagítottuk az albumunkat. Ha már lúd, legyen kövér. :) Szép emlék lesz ez számunkra a jövőben is, és azt sem akartuk, hogy az interjún csak egy borítéknyi fényképhalmazt dobjunk az asztalra.

Az elmúlt pár hónap alatt számtalanszor belegondoltam abba, hogy ez az egész interjús dolog mennyire szubjektív. Én azt megértem, hogy Amerikában rengetegen próbálnak állházassággal zöld kártyához jutni, (bár szerintem ez mostanában már egyre ritkább) és pont ennek kiszűrésére vannak ezek az interjúk, és papírmunkák. De hogyan is bizonyíthatja be két ember, hogy valóban szereti egymást???... Először is itt vannak ezek az igazolások, hogy együtt élünk, és közös kasszán vagyunk... bla-bla. De ilyen dokumentumokat az érdekházasok is össze tudnak gyűjteni.
Aztán második számú bizonyítéknak itt vannak a fotók. Még jó, hogy én ennyire fényképező mániás vagyok. Mit mutatnánk fel?, hány csókos képünk lenne, ha én nem tartanám magamnál minden lépésnél a gépem?... és vajon az interjún nem fognak ránk gyanús szemmel nézni, hogy talán csak megjátszottuk magunkat? (A barátaink szoktak velünk viccelődni, amikor összebújunk, hogy majd ők is eljönnek, és megmondják mennyire gusztustalanok vagyunk. :) Hát csak jöjjenek. Szerintem ez nem is olyan rossz ötlet. Bár lehet, hogy az ilyen "tanúskodásnak" törvényes akadályai vannak, nem tudom.)
Na, igen ám, de ezek egyenlőre mind csak dokumentációk. Hiszen így nem is lenne szükség személyes elbeszélgetésre. Gyakorlott, és gondolom pszichológiát, meg testbeszédet is tanult, bevándorlásügyisek egy kis trécseléssel próbálják majd kiszúrni vajon tényleg szeretjük e egymást...
Vicces ez egy kicsit, nem? Vagy csak én érzem így?
Persze, nekünk -sokan mondták,- nincs mitől izgulnunk, de az emberben a rettegés azért mégis ott lappang. Egy morcos kedvében lévő bev.ügyis, és máris repülhetek oda, ahonnan jöttem.

Az ügyvéd szépen felkészített minket, tudtuk körülbelül miről fogunk traccspartizni. Megkérdezik majd hol, és mikor ismerkedtünk meg? Mikor és milyen szándékkal jöttem az Államokba? ...A sztorinkat azért a biztonság kedvéért még egyszer átbeszéltük.
Van itt egy jól kitalált dolog a rendszerben, amivel -bár nekünk még plusz munkát fognak okozni- én azért egyet értek. Ez pedig az ideiglenes, nevezhetnénk úgy is, hogy "próbaidős" zöld kártya. Mi könnyedén be tudjuk majd bizonyítani (ismét egy rakás dokumentummal, és fényképekkel persze), hogy a két év alatt (eddig érvényes ugyanis az ideiglenes zöld kártya) is egy lakásban éltünk, közös pénzt költöttünk, és még mindig szeretjük egymást; de a csalóknak ez jó nagy kihívás.

Na de mi van azokkal, akik itt szeretnék leélni az életüket, Amerikában? A végleges zöld kártya is lejár 10 év után... Nos, azok -logikusan- állampolgárságot igényelhetnek. Így lesz ez az én esetemben is. Állampolgárságot 3 év múltán igényelhet az a személy, akinek amerikai a házastársa. Ez tehát röviden azt jelenti, hogy 2 évig ideiglenes, majd 1 évig végleges zöld kártyás leszek... De ez még a jövő zenéje.

Április 14.
Na, egy ilyen jó hosszú bevezető után most elmesélem, hogyan zajlott a mi interjúnk.
A bevándorlási hivatalban elvileg már az összes szükséges dokumentumaink ott vártak minket, de az ügyvédünk azt tanácsolta, készítsünk mindenből még egy példányt, ha esetleg valami hiányozna, akkor ott helyben pótolni tudjuk.
Külön mappákba elrendeztük a papírokat, és lefekvés előtt még vagy hatszor átlapoztunk mindent. Nagy nehezen próbáltam elaludni, majd mint a villám úgy csapott belém a tudat: nem raktuk a táskába a fotóalbumot... A hiba helyreállítása után végre sikerült stresszmentesen álomba szenderülnöm, de reggel az ébresztőórával együtt ismét gyomorgörcsre ébredtem.

Mivel Yakima-ban volt jelenésünk, ez jó másfél órás autóutat jelentett még. Adam anyukája felhívott minket, hogy elvihetjük a kocsiját, azzal könnyebben utazhatunk.
Kicsit megnyugtató érzés volt tudni, hogy ugyanabba az épületbe megyünk, ahol az ujjlenyomatot vették rólam. Ott olyan barátságos volt a légkör.
Pontban 8:30 kor hagytuk el Kennewick-et. A hátsó ülésen ott lapultak a papírjaink, és én tudtam, hogy most már minden más lesz, amikor majd hazatérünk. Vagy ünnepelünk, vagy csomagolunk.
Szép napos időnk volt. Zenehallgatással és jókedvű beszélgetéssel próbáltuk elterelni a figyelmünket. Ez mindaddig sikeresen működött is, amíg Adam rá nem jött, hogy otthon hagyta a telefonját...Mit is tehettünk volna? Annyira nem életbe vágóan fontos.
Félúton a Starbucks-nál megálltunk kávét venni, majd úgy döntöttem, az lesz a legjobb ha stresszelés helyett a magammal hozott könyvbe temetkezem. Adam is fültanúja akart lenni, így az utunk maradék része hangos felolvasással telt. Közben elkezdett hatalmas pelyhekbe hullani a hó.(!) Na, szép kis tavasz, mondhatom...

A bevándorlási hivatal utcájába kanyarodtunk, amikor a történet végéhez értem. A házsorokat és a virágzó fákat a hirtelen leesett hó borította be. Amikor legutóbb itt jártunk, akkor -emlékszem- zuhogott az eső. Most is futva érkeztünk a parkolóból a bejárat tornáca alá.
A beléptető kapunál az eljárás ugyanaz volt. A biztonsági őrök elkérték a behívó levelünket, és az igazolványainkat; átvilágították a táskáinkat, majd a váróba kísértek bennünket. Mivel korábban érkeztünk, most volt időm egy kicsit jobban körülnézni. Az előtérben nagyrészt mexikóiak voltak, akik spanyolul beszélgettek egymás között. Kinyílt az ajtó, és egy lányt szólítottak, aki néger párjával ült mellettünk. Gondolom ők is hasonló interjúra jöhettek. Ezután következett 15 perc kínkeserves várakozás. Csak, hogy eltereljük a figyelmünket, Adam a munkahelyén történtekről mesélt. A tévében Obama beszédét vetítették.
Pontban 10.15 kor újra kinyílt az ajtót, és a nevemet mondták. Felálltam. A férfi Adamre nézett, és intett, hogy a férjem is bejöhet velem. Hosszú folyosón haladtunk végig, majd egy kisebb irodához érkeztünk. A kedvesen mosolygó fiatalember megkért minket, hogy foglaljunk helyet az íróasztalával szemben lévő székeken. Adam megfogta a kezem, és "minden rendben lesz" szemkontaktussal egymásra mosolyogtunk.
A férfi elkérte igazolványainkat, és az útlevelemből kiszedte a Seattle-i határátkelőn odatűzött zöld, I-94W form-omat, amivel az Államokba érkeztem. "Erre már nem lesz szükséged."-mondta. Előszedett egy vastag dossziét, és belelapozott. Abban voltak az összes papírjaink. Feljegyzett néhány alapadatot, majd kezdetét vehette a "kihallgatás".
Fel kellett emelnünk a jobb kezünket, majd a bevándorlásügyis elmondta az esküt: "Esküszöm, hogy az igazat, és csakis az igazat mondom!"..."Esküszöm!"-válaszoltuk mindketten.
Ezután jöttek a kérdések:
Hol ismertétek meg egymást? -Tavaly egy iskolába jártunk Milánóban.
Mikor ismertétek meg egymást? -Júniusban.
Adam, mikor jöttél vissza Amerikába? -Júliusban.
Edit, mikor jöttél az Egyesült Államokba, milyen kapcsolat volt akkor köztetek, mikor házasodtatok összes...stb...stb.
A férfi nagyon mosolygós és kedves volt velünk, így mi is mindvégig vigyorogtunk. Legalábbis én. Elmondtuk mennyire nehéz volt távkapcsolatban élnünk, és most milyen jó, hogy végre együtt lehetünk.
Ezután átlapozta a dokumentumainkat. Az orvosi leleteket, az adóbeválásokat... majd miután mindent rendben talált, hozzám fordult, hogy feltegyen pár kérdést. Ezek ugyanazok voltak, amiket ezelőtt már háromszor megválaszoltam Amerikának. Egyszer a vízummentességi program regisztrációs oldalán, azután idefelé a repülőgépen, majd a bevándorlási hivatal formanyomtatványán. Most meg itt, újra, személyesen is el kellett mondanom, hogy nem vagyok terrorista, és nem szándékozom semmilyen bűncselekménnyel tönkretenni az országot.

"Jól van, tirajtatok látszik, hogy boldogok vagytok."- mondta, és ebből egyértelművé vált, hogy az elbeszélgetés sikeres volt. Ezután még felvilágosítást kaptunk arról, hogy a jövőben hogyan és mit kell majd tennünk... A két év lejárta előtt 90nappal újabb kérelmet kell benyújtanunk, ez pedig az I-751-es form (Petition to Remove Conditions on Residence) lesz... Kellenek majd a közös számlák, és fényképek. Ekkor mi lelkesen megjegyeztük, hogy már most is készültünk ezzel, de a bevándorlásügyis sajnos erre már nem volt kíváncsi.
Én rákérdeztem az állampolgárság megszerzésének procedúrájára, mivel hallottuk, hogy ehhez külön vizsgát is kell majd tennem... Amerika az új citizenekhez is profin fel van készülve. A férfi egy kis "Welcome to the United States" tájékoztatási könyvvel és kérdezz-felelek kártya csomaggal ajándékozott meg minket.
Igaz, a 100 darabos szettnek több mint a felére már most tudom a választ, azért itt még bőven lesz mit tanulni.

Azon kívül, hogy a fiatalember azt ígérte, három hét múlva megkapom postán a zöld kártyám, még egy fantasztikus dolog történt velem/velünk:
Habár a nevemet már az esküvőnk napján meg szerettük volna változtatni, ennek sajnos számos akadályai voltak. Most azonban, a bevándorlási hivatal irodájában ehhez minden lehetőségünk megvolt. A férfi feljegyezte az új, férjezett nevemet, és a kártyámat is Denning-ként fogom már készhez kapni. Hurrááá! Ezután pedig jöhetnek majd az egyéb hivatali okmányok átíratása. Ez az egészben a legizgalmasabb. Otthon már neki is álltam az új aláírásomat gyakorolni. :)

Boldogan és felszabadultan sétáltunk ki az irodából, és a hazaút egy szempillantás alatt eltelt. Kicsit szomorúak voltunk, hogy nem mutathattuk meg az albumunkat, de most legalább lesz egy szép emlékünk a polcon.
Adam délután még elment dolgozni, ám este egy különleges étteremben ünnepeltünk. A Tagaris Winery-be még karácsonyra kaptunk egy vacsorakupont, amit azóta sem használtunk fel. Ez most tökéletes alkalomnak bizonyult.
Amikor a lakásunkból a főútra kanyarodtunk, szivárvány vette körül a várost...
A nemes borászatáról híres étteremben Adam tortellinit, én pedig beefsteak-et ettem. A kimért borunk mellé még egy üveg Tagaris Merlotot is rendeltünk, amit majd otthon fogunk meginni, ha megérkezik a zöld kártyám. :)

A következő héten már a postaládánkban volt a Welcome értesítő. A levél immár Edit Denning névre érkezett, és azon kívül, hogy illedelmesen üdvözöltek az Amerikai Egyesült Államokba, most már hivatalosan "permanent residence", (azaz "tartós itt tartózkodó") lettem.

Our first Easter

Mielőtt elmesélném, hogyan telt az első közös húsvétunk, lássuk milyen eltérő ünnepi szokások vannak Amerika és Magyarország között.

Az Egyesült Államokban a húsvét egyedül vasárnap, Magyarországon viszont hétfőn is ünnepnap.
A szimbólumok megegyezőek: nyulak és festett tojások.
Húsvétvasárnap a hívők templomba mennek.
A nyuszi leginkább édességet és apró ajándékokat hoz a gyerekeknek.
Ünnepi étel a sonka, tojás, burgonya, és zöldségfélék. A magyar asztalnál kihagyhatatlan a torma.
A két legeltérőbb szokás: Amerikában a kerti tojásvadászat, Magyarországon a locsolkodás.

A képek csak illusztrációk!

A tojáskeresés minden amerikai gyerek kedvence. A hagyomány szerint a nyuszi tojásokat rejt el a ház udvarában, amit utána a kicsik próbálnak megkeresni.
Immár 121 éves tradíció, hogy a Fehér Ház kertjében ilyenkor húsvéti tojásgurítást rendeznek a 10éven aluli gyerekek, és családtagjaik számára.

A magyar locsolkodásról nem sokat tudnak az amerikaiak. Adamnek néhány jútúb videóval mutattam be ezt az ősrégi hagyományt. (A szokásról már 17. századi írásos emlékek is fennmaradtak.) Szeretném, ha az angolul olvasók tökéletesen megértenék mit is jelent a locsolkodás, és ehhez segítségnek egy nagyon jó kis blog bejegyzést találtam:

"The Hungarian tradition: “locsolkodás,” or “sprinkling”.
According to custom, men sprinkle water or cologne on women they know, starting from dawn on Easter Monday. Typically they also say some type of poem to the girl before sprinkling, and in return the female gives the male a present, often a painted egg.

Several years ago, and even today in some villages, men toss buckets of water at women in their finest traditional clothing. Or at least, they do it for the cameras!All-in-all, it’s a fun tradition, but clearly the man gets the better end of the deal, as he gets an egg and the woman gets either soaked or ends up smelling like cheap perfume at the end of the day."

Húsvéti golfozás
A férjem családjával az idén szombaton húsvétoztunk. (Taylornak vasárnap dolgozni kellett.)
Ám az ünneplés előtt, reggel még elugrottunk egyet golfozni. Ezúttal azonban gyakorlás helyett igazi terepre mentünk, és Cannon-t is velünk jött.
A Pasco-i pályát választottuk. Nagyon szépen sütött a nap, ám az időjárás becsapott minket. Olyan hűvös szél fújt az egész játék alatt, hogy még a kabátomban is fáztam. Azóta megfogadtuk, hogy legközelebb csak akkor megyünk golfozni, ha valóban meleg lesz. De igyekeztünk nem sokat törődni ezzel a kellemetlenséggel, és csak a játékra koncentrálni.
Én, mint egyedüli amatőr a helyszínen béreltem ütőket. Sajnos nem volt nekik készleten női, csak férfi balkezes szett. Sebaj, gyakorlásnak megteszi...
Kivittük a terepre felavatni Adam új, Lincoln City-ben vásárolt Nike golflabdáit, és kezdődhetett az ütögetés.

A gyep nem volt első osztályú, de egész jól nézett ki. A pályán elszórtan fasorok álltak, és némelyikük gyönyörű tavaszi színekben virágzott. A madárcsicsergést néha felszálló repülők zaja törte meg. A golfpálya ugyanis a Pasco-i reptér közelében állt.
Az igazi pázsiton most megtanultam, mikor melyik ütővel hogyan kell ellőni a labdát. Bár a szél gyakran bezavart, azért elég jól haladtam. Sokan úgy gondolják a golf unalmas, de pont ez benne a jó. Miután a labda elég messzire elrepül, vállunkra csapjuk az ütőkkel teli zsákot, és odasétálunk hozzá. Közben beszélgetünk, és élvezzük a friss levegőt. Ha az ember nem a kemény, és kimerítő sportolást akarja benne látni, hanem a kikapcsolódást, és az ellazulást, tökéletes hétvégi programnak bizonyulhat.

Aznap viszonylag sokan jöttek ki golfozni, és volt amikor egymásra kellett várnunk a terepen. Ilyenkor csak leültünk a pálya elején elhelyezett padra, napoztunk és beszívtuk a tavasz friss illatát.
Cannon meglepően jól játszott, és bár nem számoltunk a játék alatt, egyértelműen ő nyert. Adam pedig kétszer úgy ellőtte a labdáját, hogy utána már soha többé nem találtuk meg. :) Hiányos készlettel távoztunk hát.

Húsvét
Késő délután ünnepi vacsorára mentünk anyósomékhoz. Richard BBQ-n csirkét és halat sütött. Odabent a konyhaasztalon a nyuszi már elhelyezte apró ajándékait. Adammel miénk volt a legnagyobb meglepetést. Egy hatalmas cserép, benne -a sok sok édesség között,- négy fajta fűszernövény palántával. Én még egy szép nyári papucsot is kaptam anyósomtól.

A vacsora nagyon finom volt. Én természetesen halat ettem, és a mellé megsütött gombás zöldségeknek is isteni volt az íze. Ezen az estén Amy, Taylor barátnője is velünk ünnepelt.
Miután mindenki jóllakott, a szülők elküldtek minket a boltba, (mivel az ajándékba kapott cipőm túl nagy volt, és ki kellett cserélni) hogy a nyuszi addig elhelyezhesse a tojásokat a kertben. Beültünk hát mind az öten a Chevelle-be, és elmentünk csavarogni a bevásárlóközpontba. A papucs kicserélésén kívül még egy dvdt is vettünk. Hagyomány ugyanis, hogy ünnepekkor filmet néz a család.

Nos, otthon mindenki kapott egy-egy zacskót a kezébe, és irány a kert. A nyúl több mint hetven tojást rejtett el a fűben, a faágakon, a bokrok körül és a kerítésen. Ezek persze nem voltak igazi tojások, hanem műanyag ovális dobozkák, apró csokikkal a belsejében.
Mivel már sötét volt, ez kicsit megnehezítette a dolgunkat. Még elemlámpával sem volt egyszerű a vadászat. Ahogy növekedtek a megtalált tojások száma, úgy nehezedett a mi feladatunk is. Végül azt hiszem én vesztettem a 14 darabommal, míg Amy lett az első, 19 tojással a zacskójában. Ennek ellenére nagyon jól szórakoztam, és bár nem vagyok már gyerek, örülök, hogy az idén nekem is igazi amerikai húsvétom lehetett.

Este, csokievés közbe megnéztük az újonnan vásárolt Adam Sandler, Happy Gilmore (A flúgos golfos) című filmjét. A vígjáték egy olyan srácról szó, aki hokis akar lenni, de végül golf bajnok lesz belőle. :)

Húsvétvasárnap
Vasárnap reggel anyósomék templomba mentek, és én megkértem Adam-et, hogy ezúttal had kísérjük el mi is a szüleit. Kívülről már láttam, hogy az itteni templomok sokkal különbözőbbek az európaiakétól, és ezt belülről is meg szerettem volna nézni.
Az ünnepi mise 9kor kezdődött. A Bethel Church parkolója tele volt kocsikkal. Nem tudom, hogy ez a húsvét miatt volt csak így, vagy minden vasárnap ennyi ember jár templomba.
A szülők, két széket lefoglalva már odabent vártak ránk. Az épület belsejét leginkább modern színházhoz tudnám hasonlítani.
A színpadon egy zenekar játszott. A falon hatalmas kivetítőn a vallási dal szövege volt olvasható. Mindenki az énekesnővel együtt énekelt. A zenekar leginkább gitár, dob és hegedű hangszereken játszott. A nagyobb hívők felemelt tenyérrel, dalolva imádkoztak. Még soha nem jártam ilyen templomban. Ez számomra meglepő volt és érdekes... Látni, hogy az emberek a világban mennyire különböző módon tudják Istent szeretni. Két-három zeneszám után megjelent a pásztor, aki -még mielőtt helyet foglalhattunk volna,- megkért minket, hogy kézfogással üdvözöljük azokat a körülöttünk lévő embereket, akiket még nem ismerünk. Mi is így tettünk Adammel, majd leültünk.
Ezután következett a csaknem 1órás beszéd. A férfi a pódiumról mesélt nekünk, közbe filmjeleneteket, bibliai szövegrészleteket, és ábrákat vetítettek a vászonra. Nem sokat értettem a beszédéből, de sokszor volt szó a kígyóról, húsvétról és végül Jézus feltámadásáról. Mondatai végét a hívők sokszor vele együtt ismételték.
Amikor vége lett, ismét felcsendült egy-két dal, miközben a pásztor új hívőket toborzott, akik azután hittan órákra járhattak.
Ezalatt Cannon a szomszéd teremben a többi gyerekkel játékszerűen tanult Istenről és a vallásról. Amikor a mise véget ért, egy leginkább iskolához hasonlító épület szárnyon mentünk végig, hogy megkeressük a kis öcsit. Mindegyik szobában korosztály szerint voltak csoportokra osztva a gyerekek, akik a templomban imádkozó szüleikre várakoztak, miközben ők is a húsvétról és Jézusról tanultak.

A templom után Adammel hazamentünk, hogy elfogyasszuk húsvéti reggelinket. Az asztalon sonka és főtt tojás volt a fő fogás. Nem hiszem, hogy itt sok háztartásban bajlódnak a tojásfestéssel, inkább kész, már kidíszített kollekciókat vásárolnak a háziasszonyok. Én, hagyományaimhoz hűen vettem festéket, és Adammel előző este pár tojást pirosra pingáltunk.
Vasárnap a reggelinél ezekből ettünk, finom friss sonkával. :)

Ezután jöhetett végre a "fűszerpalánták elültetése a teraszon" program. Vicces, hogy bár még saját kertünk sincs, már vannak növényeink. A cserepet először földdel raktuk tele, majd szép sorjában beleállítottuk a palántákat. Adam nagyon szeret kertészkedni, így én inkább csak a besegítő voltam. Most végre elmondhatjuk, hogy van saját termesztésű oregánónk (Oregano), kakukkfűnk (Thyme), rozmaringunk (Rosemary), és bazsalikomunk (Basil).

A délutánunkat kicsit beárnyékolta annak a tudata, hogy kedden interjúra kell mennünk a bevándorlási hivatalba. Készültünk is rá ezerrel. Elugrottunk Adam irodájába, hogy kinyomtassunk pár dokumentumot, előző héten pedig az ügyvédünkkel beszéltünk át utoljára minden fontos dolgot.

Az első közös húsvétunkat a férjem egy meglepetéssel zárta. Amikor éjfél után, -a magyar tradíciókról teljesen megfeledkezve- kiléptem a fürdőszobából, Adam egy tál vízzel várt az ajtó mögött. Miután az egészet váratlanul rám zúdította, hirtelen azt se tudtam, hogy ezt most miért kaptam. De amikor széles mosolyával csak annyit mondott: "Happy Easter!" rájöttem, hogy bizony a férjem meglocsolt. Méghozzá bőségesen, hogy még véletlenül sem hervadjak el.

Bambusz

Kitaláltuk milyen növény illene legjobban a nappalinkhoz. Bambusz.
Szerettünk volna valami nagyobb méretű, de szép és egyszerű, minimál designos vázát vásárolni hozzá, de elkeserítő módon ilyet sehol sem találtunk a városban. Az interneten persze akadtak gyönyörű darabok, borsos áron... Utolsó lehetőségként megvettünk két -formájában az elképzelésünkhöz hasonlító- kerámia cserepet, és úgy határoztunk majd mi elkészítjük álmaink vázáját.
Adam megpróbálta tüköregyenesre csiszolni a felületüket, ezután matt feketére lefújtuk az egészet. Miután megszáradt, a cserép tetejét és belső oldalait aluminium színűre festettük.

A következő hétvégén beszereztük a hosszú bambusz szárakat. Mindegyik cseréphez tízet-tízet. Ezen kívül még egy téglalap alakú üveg vázát is vettünk a fürdőszobához, hozzá pedig 3 darab kisebb rügyet. Anyósomék kertjéből "loptunk" pár szem kavicsot, és kezdődhetett az ültetés.
A bambusz erős növény, nem igény különleges gondozást, sima vízben évekig is elél.
Nos, mi földbe raktuk, de csak azért, hogy legyen ami egyenesen tartsa őket.
A vázák alját szivacsokkal tömtük ki, hogy ne legyen feleslegesen nagy a súlyuk. Erre jött egy kis durvább földréteg, amit az apartmanunk környékén gyűjtöttünk be. A töltelék anyagra ezután jöhettek a bambuszszárak, amiket előtte egyenként egy kisebb műanyag tálba ültettünk. Az egésznek a tetejére végül dekorációként rárakosgattuk a kavicsokat.

Az egésznek így olyan hatása lett, mintha a növények a kavicsok között nőttek volna ki...
A fürdőszobai dekorációnk ennél kicsit egyszerűbb módon készült. Az üveg vázát vízzel, és fekete, - a vakációnkkor az óceán partjánál összegyűjtött- kavicsokkal raktam tele, közéjük pedig egyenletes távolságba helyeztem el a bambuszokat. Nagyon szép lett, a tükör mellett pedig még izgalmasabb hatást kelt...

És íme a nappalink továbbfejlesztett változata:
A tévé oldalára kerültek a hangulatos "filmnéző" spotlámpák. (Közben ugyanis Adam szülei hoztak nekünk még egyet az Ikeából.)
A két bambusz közé tettük a polcsort, bár a pontos helyükről még nem döntöttünk. A váza ezüst teteje nagyon jól illik a kandalló és a dohányzóasztal íveihez.
Következő projektünk a bal oldali fal kidekorálása lesz. ;)