Utolsó terhesgondozásunk (40+3)

A kép címe pedig lehetne akár: "Pleeeease, can you have this baby today?!"...Ez ugyanis Adam kedvenc napi kérdése. :)
Ma van -úgymond- a második szüléshez kiírt dátumom, amit még anno, a harmadik ultrahang vizsgálat alkalmával jósoltak nekünk. Pöttömke pedig még mindig odabent érzi magát a legjobban...
Szóval reggel szomorúan totyogtunk be a klinikára. Odakint a télhez képest nagyon meleg van. Havazásnak nyoma sincs, esik az eső.
A nővérrel először gyorsan lezavartuk a vizelet tesztelését, súly (142, 4 lbs) és vérnyomás mérését, valamint a rutinkérdéseket. Ezután bejött a doki. Az, aki a legelső méhszájvizsgálatot végezte nálam. Ennek megörültem, hiszen nagyon figyelmes és határozott orvosnak ismertem meg, aki nem úgy bánik velem mint egy darab húscafattal. Először lemérte a pocakom hosszát. 35 cm, vagyis az elmúlt hét alatt még 2 centivel "összement". Ez jó hír! Azt jelenti, hogy a baba már nagyon lecsúszott. Szívhangja is stabil. Úgy tűnik minden rendben van... Túlságosan is ahhoz, hogy kényelmes kis odújából ki akarjon bújni.
Ezután jött a méhnyak vizsgálata: Baba feje már nagyon lent, 3 cm tágulás... de már hetek óta. Ekkor az orvos szólt, hogy most ne ijedjek meg, ez egy kicsit fájni fog. És igaza volt! A falat kapartam. De a kínzás szerencsére nem tartott tovább pár másodpercnél, és utána az okát is megtudtam. A doki ugyanis megpiszkálta a méhszáj és a magzatburok (vagyis a baba feje) közötti területet. Elvileg ettől 24-48 órán belül beindulhatnak a méhösszehúzódások és a szüléshez szükséges hormonok termelése. Az orvos szerint 50% az esélyünk rá, ami azért valljuk be elég reménykeltő. Végül azzal búcsúzott: ha ez sem segít, vasárnap... kórház... szülésindítás...

Adam most nagyon bizakodó, hiszen egy közelgő határidő is szorít már minket. Anyukámék kedden érkeznek Magyarországról. Én, -a babával- legnagyobb szomorúságomra már biztos nem fogok tudni a Seattle-i reptérig utazni. Kislányom még meg sem született, de már most szembesít azzal a ténnyel, hogy bizony, a jövőben sok mindenről le kell majd mondanom és kompromisszumokat kötnöm...

Tegnap este, még egyszer utoljára keményen rágyúrtam a szülés beindítására. Izomlázammal mit sem törődve járkáltam, guggoltam és rugóztam. (Bár ha belegondolok, az elmúlt napokban jó 2 centivel "lerugóztam" a babát.:)) De most úgy döntöttem nem küzdök tovább. Minek, úgyis akkor jön, amikor ő akarja...
Fájásmérésekkel teleírt cetlik porosodnak az éjjeliszekrényen, és már hetek óta kerülgetem a kórházi bőröndöket. Még a fésűmet is a neszeszeres táskából használom. Nehéz úgy utazáshoz felkészülni, hogy az indulás időpontja nem ismert.
Most csak csendben várakozok. A doki új reményeket adott, ketyeg az óra...
Na, azért azt a málnateát még lefőzöm magamnak. ;)