Január 3.Haskörfogat: 96,5 cm.
Elnézést mindenkitől, aki már napok óta tűkön ül, és óránként kukkant be, valami hírben reménykedve... Újdonság még nincs, de cserébe sok képpel érkeztem. ;)
Pöttömke kidugja nyelvét a világnak... Nem, és még mindig nem akar kibújni...
A
kezdeti lendület már elmúlt, leállt a folyamat, így már mi sem dőlünk be minden apró rezdülésnek (kontrakciónak), csak ülünk nyugodtan a babérjainkon, és várakozunk. Pedig a lányka csöppet sem mondható lustának. Ide-oda forgolódik, tekereg. Hol a könyökét dugja ki, hol a térdét, hol a kis talpacskáit. Maminak pedig ez már egyre jobban fáj. Ha a bordáim közé rúg, azt már valahogy megszoktam. Olyankor elég, ha kiegyenesedem, több teret adva a kis haspóknak... Na, de amikor a fejével a belső szerveimbe talál, azt már kicsit nehezebben tűröm. Egyszerűen csoda, hogy ennyi ugrabugra alatt még nem rúgta ki a háza oldalát, vagyis nem tépte szét a magzatburkot.
Talán nem is pöttömke hibája, hogy még mindig nem sikerült neki előjönnie. Néha ugyanis olyan erős nyomást érzek az alhasamban, amit valahogy úgy képzelnék el, hogy a baba tolja ki magát, csak még a rés nem elég nagy hozzá. :)
Rápillantok erre a blog oldalára kirakott vonalzóra, ami azt mutatja, hogy a kiírt időpontig már csak 6 napunk maradt hátra. A 280-hoz képest ez már valóban nem sok, de ha arra gondolok, hogy már itt kéne lennie, elfog a türelmetlenség.
Az ünnepek között még arra is maradt időnk és energiánk, hogy egy kicsit játszunk pocaklakóval. Én már hetek óta szerettem volna Adammel vicces festményeket pingáltatni a hasamra, de ezzel is, akárcsak a kismamás képekkel, az utolsó pillanatig várni akartam.
Férjemmel
egyszer már csináltunk ilyet, amikor a baba nemét akartuk megtudni. Most smilei fejet rajzoltunk rá, a nevét tesztelgettük, ráírtuk, hogy hol készült,... ráadásul Adam egy földgömbbel is beterítette a pocakomat.
Mi jót szórakoztunk, miközben próbáltuk pöttömkét kicsalogatni/csiklandozni. :) Az elején ugyanis elég szépen tűrte apu művészkedését, de a végére, amikor a földgömb készült, heves tiltakozásba kezdett, és mint egy óceán, elkezdett a hasam fel-le hullámozni. :)
A végére mi nyertünk, és az alkotások rendre elkészültek:
Maga a szilveszter és az új év megünneplése nem volt nagy dolog a számunkra. Az év utolsó napján a bulizás helyett inkább azzal voltunk elfoglalva, hogy kislányunkat még éjfél előtt kicsaljuk.
A tea és homeók már mindennapos táplálékaim, de ezúttal még jobban bekeményítettünk. Voltunk sétálni. Egész nap olyan szépen esett a hó. Csináltam kitöréseket (ez amikor minden lépésnél letérdelsz a hátsó lábaddal... állítólag hatásos), egész nap fitness labdán rugóztam, és nagyon csípős csirkefalatkákat ettünk ebédre. A kasztro olajjal leálltam, mert a hashajtó hatása miatt féltünk, nehogy pöttömke belekakiljon a magzatvízbe.
De hiába minden erőlködés, egész nap egy moccanás sem volt. Még méhkeményedés sem. Este elmentünk anyósomékkal szilveszteri hokimeccsre, ami nagyon jól sikerült. Ezután már csak 2 óránk maradt, ami azt jelentette, hogy lemondtunk elképzelésünkről, miszerint kislányunk még 2009-ben megérkezhet.
De ahogy Nichole-tól hallottuk, sok szülőnek fontosabb volt a pénz, és a babák hiába szerettek volna még a pocakban lubickolni, az orvosok még éjfél előtt világra segítették őket. A lényeg, hogy aznap nagy volt a kórházban a forgalom, így talán még jobb is, hogy mi békésen itthon maradhattunk.
Férjemmel éjfélkor pezsgőt bontottunk, ittunk belőle egy-egy pohárral, majd egész éjjel filmet néztünk... Így utólag visszagondolva az ünnepekre, cseppet sem bánom, hogy a lányunk még nem született meg. Megadta nekünk azt a lehetőséget, hogy még egyszer utoljára eltölthessünk egy hetet kettecskén, nyugalomban. :) Sokat aludtunk, pihentünk, hiszen már minden készen áll/vár. Még pár nap, és az életünkbe új emberke érkezik, hogy felforgassa mindennapjainkat. :)
Utolsónak mondható napjaim már egyre nehezebbek. Fizikailag és érzelmileg is. Könnyen kibukok, sírok, lelkizek és drámázok. De tudom, hogy ezek csak a hormonjaim, így szerencsére gyorsan túllépek rajtuk, és inkább a szép és izgalmas babavárásra koncentrálok.
Fizikailag pedig egyre gyorsabban és sűrűbben fáradok. Igyekszem sokat aludni, és ez segít is. Amikor pöttömke mocorog, az nagyon kimerít, és korlátoz is mert sehogy sem kényelmes, és semmit sem tudok csinálni. Ezt leszámítva jól vagyok. A szülés közeledtének szinte minden jelei kimutathatóak már nálam: fészekrakó ösztön, kisebb testsúlycsökkenés, nyákdugó távozása, méhkeményedések, megnövekedett étvágy. Hát erről is tudnék mesélni. Kezdek egyre többet enni, de szerencse, hogy ez csak most jött elő. Ráadásul csoki és édességzabáló lettem. :) Van is miből fogyasztani, hiszen épp most volt karácsony. Tele volt a zsákom csokikkal. :) Nem baj... Egy nő életében egyszer van olyan időszak, amikor a nasi nem bűn, és ez a várandóság. :)
Mondjam megint azt, hogy remélem ez az utolsó babavárós heti összefoglalóm? Nagyon remélem. Már lehullt a vállamról az a "na, de jó lenne, ha még ebben az évben megszülnél" nyomás, és január első napjaira kicsit lenyugodtunk. Türelmetlenség ide vagy oda, mindenki tudja, hogy a babának az a legjobb, ha minél több időt tölt a méhben. És pontosan ez lesz az, amire évek múlva is vissza fogok gondolni: Képes voltam ezt megadni a gyerekemnek!
Ám lassan újabb pressure-ök jönnek:
Csak nehogy túlhordjak! Csak nehogy be kelljen indítani a szülést! Csak nehogy baja legyen a babának! ..stb. Ráadásul 2 hét múlva megérkezik anyukám és húgom. Nem lenne szép dolog pocakosan fogadni őket a reptéren. :)
Adam ma reggel, -sok együtt töltött nap után- magamra hagyott. Kicsit félek, de az autó a parkolóba vár, ha sürgősen menni kéne... Akármikor is indul meg pöttömke, remélem férjem idő előtt hazaér.
Január van. Odakint esik az eső. Hallatlan... Globális felmelegedés?... Hát milyen világba szülök én gyereket?...
Pöttömke házikója a 39. héten:
Pocaklakó fejlődése egy montázs képpel. Szerintem pöttömke így gubbaszt odabent:
Hossza: 48 cm.
Súlya: 3,25 kg.
Most már bármelyik percben megszülethet a baba!Fontos, hogy a kismama készenlétben legyen, és folyamatosan figyelje magát és a testét.
A köldökzsinór, amelyen keresztül a baba eddig táplálkozott, körülbelül 50 cm hosszú és majdnem másfél cm vastag. Lévén a magzat ekkor már 3 kg felett van, és szinte teljesen kitölti a méhet, gyakori, hogy a köldökzsinór feltekeredik rá, vagy csomó képződik rajta.
A lepényen keresztül az anyai szervezet az immunrendszer első védelmi vonalával, az antitestekkel látja el a magzatot: ez az élete első 6 hónapjában segít majd neki a fertőzésekkel szembeni küzdelemben. A tüdő teljes gőzzel termeli a szörfaktánst, az erősödő izmok pedig a légzőmozgást gyakorolják. A kezeken és a lábakon a körmök hossza eléri az ujjak szélét.
1, Az eddigi éltem során 4 országban éltem. 10 évig Jugoszláviában, 15 évig Magyarországon, 2 évig Olaszországban, és immár több mint 1 éve Amerikában.
Az elmúlt nap történései röviden: Szerdán egész nap semmi sem volt, a fájdalommentes pocakkeményedéseket már nem is veszem számításba. Este aztán, miután Adam hazajött, vacsit főztem, ettünk, és utána kezdtem valamiket érezni. A méhösszehúzódásokat még távolról sem nevezném fájásoknak, de azért leblokkoltak pár pillanatra. Talán túl nagy a fájdalomküszöböm? :) De most már nem ugrottam fel minden kontrakciónál, beláttam, hogy semmi értelme. Az orvos is megmondta, sétálhatok, ha úgy érzem beindult, de ha jóslófájás akkor úgyis le fog állni, ha pedig igaziak, akkor fekve sem fog elmúlni...
Ma van -úgymond- a második szüléshez kiírt dátumom, amit még anno, a harmadik ultrahang vizsgálat alkalmával jósoltak nekünk. Pöttömke pedig még mindig odabent érzi magát a legjobban...
Tegnap, -miközben felváltva homeót és málnateát adagoltam magamba,- egész délután sétáltam, guggoltam, jógáztam és rugóztam a labdán. Sajnos pár keményedésen kívül semmit sem éreztem, leszámítva égő combjaimat. Mára tuti izomlázam lesz. :)
Sokan mondják persze, milyen szerencsés vagyok, hogy full terminusban ki tudtam hordani a bébit. Vagy nyugtatnak, hogy nemsokára úgyis kint lesz, csak még nincs itt az idő... Minket viszont szorít a határidő... Vasárnap óta túlhordok! Nagyon nem akarok szülésindítást, és ettől a héttől kezdve bizony ketyeg az óra. Még van 6 napod kislányom, hogy magadtól kibújj, különben a doktor bácsi fog kiszedni onnan!
Hossza: 48 cm.
Végül betoppant a doki, az akit az elején annyira megkedveltünk. Hogylétem felől érdeklődött, majd elmondta (amit immár századszor is végighallgattunk), hogy ha 5perces fájásaim vannak egy órán keresztül, akkor mindenképp hívjuk a rendelőt, vagy menjünk a kórházba. Csak bólogattam fáradtan. Nem volt erőm vitatkozni azon, hogy ha valóban úgy tennék, már minimum négyszer jártunk volna a szülészeten... (Legutóbb is csak néztek tátott szemekkel, amikor elmeséltem, hogy 3 óráig vajúdtam otthon, és nem rohantam be, hogy "megvizsgáljanak".) Mert valahogy mindig attól tartok, hogy amint belépek a nagy kapun majd infúzióra raknak, gyógyszereket erőszakolnak rám, és sürgetni, nyaggatni fognak. Majd bemegyek ha úgy érzem itt az idő.
most úgy döntöttem eltekintek ettől. Egyrészt mással voltam elfoglalva, másrészt nincs abban semmi rossz, ha most full amerikai karácsonyunk lesz. Hogy ez konkrétan mit is takar? Tavaly az utolsó pillanatban vettük meg a fát, az idén 2 héttel előbb. Ezen kívül nem készítettem Adventi koszorút és nem sütöttem halat sem. Szenteste nem volt ajándékozás, a helyi tradíció szerint mindent meghagytunk másnap reggelre.
Pöttömke kidugja nyelvét a világnak... Nem, és még mindig nem akar kibújni...
Az ünnepek között még arra is maradt időnk és energiánk, hogy egy kicsit játszunk pocaklakóval. Én már hetek óta szerettem volna Adammel vicces festményeket pingáltatni a hasamra, de ezzel is, akárcsak a kismamás képekkel, az utolsó pillanatig várni akartam.
Hossza: 48 cm.
