Seattle ( 3.rész)

Utolsó napunk sajnos esős és borongós volt. Hűvös szél érkezett az óceán felől, közeledett a tél.
Első programunka a Space Needle alatti parkban lévő modern építésű, Frank Gehry tervei által készített Experience Music Project meglátogatása volt.

Seattle-ről tudni kell előtte, hogy itt alakítottak ki a grunge és a rock zenei stílust, ami aztán az egész világon elterjedt. Innen származik Kurt Cobain, a Nirvana frontembere, Jimi Hendrix, na és a Grace klinika is ebben a városban játszódik.

A múzeumba rengeteg hangszert, -legfőképp gitárokat- kézzel írott kottákat, régi rock, jazz és pop dalokat és egyébb zenei érdekességeket láttunk.



Délutánunkat a Pioneer Square-en töltöttük, ami a város híres üzleti negyede és védett történelmi kerülete. A hideg elöl egy nagy bevásárlóközpontba menekültünk, ahol megvettem első Victoria's Secret-emet, egy kis köntöst. Adam pedig a kedvenc butikjában, az American Eagle-ben vásárolt magának téli ruhákat.



Napunkat mozizással zártuk. Egy könnyed filmet akartunk választani, hogy ne legyen annyi gondom a nyelvértéssel, így egy bolond vígjátékra esett a választás. A "Zack and Miri Make a Porno" viszont inkább tele volt amerikai szlengekkel, úgyhogy én végül a kimerültségtől elaludtam a moziban.

Seattle (2.rész)

Fontos és érdekes tudni, hogy Seattle olyan híres cégek központja, mint
a Microsoft Corporation,
a repülőgépek gyártásáról ismert The Boeing Company, és
a világ legnagyobb kávéházlánca a Starbucks Coffee Company.

Második napunkat a shoppingolásnak szenteltük. Délelőtt egy szép bevásárlónegyedbe kocsikáztunk ki, hogy Adam megmutathassa, milyenek is az amerikai boltok.
Mint már említettem, Seattle esős város. Éppen ezért -annak ellenére, hogy aznap szép napos időnk volt- az úton hatalmas sárga esernyők álltak azok rendelkezésére, akik esetleg egyik üzletből a másikba szeretnének átrohanni égszakadás esetén.



Starbucks
Első utunk ide vezetett, ahol végre megihattam első igazi "sztárbákszos kávémat". Ám itt természetesen nem bögrébe kaptam, mint Bécsben, hanem hatalmas papírpohárban. A tetejére illeszthető műanyag fedővel, és a rácsúsztatható karton gallér segítségével a reggeli kávénkat bárhová magunkkal vihetjük. Ez jóval eltért az eddig megszokott olaszországi kávézástól, ahol mindenki állva, kábé két másodperc alatt lehúzta picinyke espresso adagját, majd tovább rohant a dolgára. Itt is mindenki tette a dolgát, nagy papír pohárral a kezében.



Mi is így tettünk. Felhúztuk a kis gallérokat, hogy a kávé ne égesse a kezünket, és átmentünk a közeli könyvesboltba. Én nagyon szeretem a könyveket, de most a magazin részleget kerestük.
Egyik kedvenc emlékünk ugyanis az, amikor a Garda-tónál kirándulva, az esőtől menekülve beültünk egy kis olasz kávézóba, hogy felmelegedjünk. Belsőépítészeti újságot nézegetve ismerkedtünk egymás ízlésvilágával, ám akkor még egyikünk sem sejtette, hogy pár hónap múlva már közös otthonunkat fogjuk így tervezni.
Ennek emlékére, és a ránk várakozó üres lakás berendezésére vettünk hát pár érdekes magazint.



Na, ennek örömére átmentünk a nagyon szép és modern Create & Barrel bútorboltba, hogy élőbe is összhangot keressünk kettőnk között. Ha bútort nem is, de azért pár poharat sikerült vásárolnunk.
A mellette lévő Macintosh üzletet sem hagyhattuk ki.

Seattle (1.rész)

Akárhogy is igyekeztem átállni az időeltolódásra, napról napra nehezebb volt. Fájt a gyomrom a sok össze vissza evéstől. Olyan volt, mintha éjszaka közepén kellene főtt ételt ennem. Az alvás meg pláne nehéz volt. Reggel 6kor már felébredtem, de délután 2kor már muszáj volt aludnom. Este aztán megint nem tudtam aludni. De mindezek ellenére kellemes és boldog napokat töltöttünk ebben a gyönyörű városban.

Az első igazi "amerikás" élményem a SubWay gyorskajálda volt. Arra már fel voltam készülve, hogy Amerikában minden hatalmas, ezért csak fél szendvicset kértem.
Ám igazi amerikai hamburgert a Sport Restaurant-ban kóstoltam meg először. Ez a városnak egyik igen jó étterme, és el kell mondanom, hogy a hamburger is nagyon finom volt. Persze ezt azért nem fogom minden nap megengedni magamnak .
Nekem legtöbbször csak a "sóvárogva nézem, ahogy Adam eszik" marad.



Space Needle


Kirándulásunk első állomása Seattle legfőbb látványossága, a 184 méter magas Space Needle (Űr torony) volt. A belépőnek borsos ára volt, de a gyönyörű panoráma minden pénzt megért. Annak ellenére, hogy Seattle, akárcsak London a sok esőzéséről híres, szerencsére szép napunk volt, és a városon kívül az óceánra is ráláttunk.



A lift üvegből volt, úgyhogy látni lehetett ahogy a város fölé emelkedünk.
A tű (needle angolul tűt jelent) csúcsa egy szűk kis teraszon járható körbe, belsejében pedig egy állandóan forgó étterem van.

Pike Place Market


Ez az ország legrégebbi folyamatosan működő piactere, amit 1907-ben hoztak létre. Manapság farmerekkel, művészekkel és utcai előadókkal zsúfolt, nyüzsgő, védett kerület, a főbejáratot Rachel, a gigantikus malacpersely őrzi. (forrás: Seattle)
Sok érdekes régiséget, friss zöldséget, gyümölcsöt, húsokat láttunk, de a piac leghíresebb látnivalója a Pike Place Fish. Ez a halas stand, -a rengeteg óceánból kihalászott különlegességeken kívül- egy kisebb show-al csalogatja oda hagyomány szerint a vevőket.



Mivel mi nem épp a szezon kellős közepén voltunk ott, a piacon alig lézengett pár ember. De a halas fiúk szerencsére lelkesek voltak, is nekünk is bemutatták azt a világhírű haldobálást.



Mivel én még sohasem láttam óceánt, Adam úgy döntött, hogy a Pike Place Market-et a parton gyalogolva fogjuk megkeresni. Bár Seattle nem a nyílt víz mellett fekszik, azért így is érdekes volt belegondolni, hogy ez nem "csak" egy tenger. A sétánk során -számomra eddig még csak filmekből ismert- amerikai iskolásbuszt is láttam. (Na jó, ez csak nekem volt érdekesség.)



Az első esténken Adam fondue étterembe vitt. Mindketten most ettünk először ilyen helyen, és nagyon érdekes volt. A The Melting Pot egy igen elegáns hely a városban. Az asztalunk közepén egy kis gáz tűzhely volt beépítve, amin forró víz, vagy szósz rotyogott. Kis tányérokon különféle zöldségeket, húsokat, gyümölcsöket és sütiket kaptunk, amit aztán a forró öntetbe mártogatva ettünk. Mmmm...

Lánykérés Seattle-ben

Amikor a repülőgép kerekei megérintették Amerika földjét, hirtelen nagyon izgatott lettem. Éreztem, hogy most valami egészen új helyre érkeztem. Nagyon messze az otthonomtól.
De Adam várt rám, és velem fog maradni mindig. Már nem kell semmit sem egyedül végigcsinálnom.

A reptérről egyenesen a szállodába mentünk. Egy nagyon szép helyen, a Watertown Hotel-ben foglalt az Adam szobát.

Még annyit sem tudtam várni, hogy a cipőmet levegyem, egyenesen az ágyba dőltem a kimerültségtől. De Adam is türelmetlen volt. Letérdelt elém az ágy szélénél és megfogta a kezemet. Kihúzta az asztal fiókját és egy gyűrűs dobozt vett ki belőle. Másodszor is megkérte a kezemet. Mivel ezúttal biztos volt a válaszomban, a dobozban egyszerre két gyűrű is volt. Az eljegyzési és az esküvői. Boldogan öleltük át egymást és a két hónapja csupaszodó ujjamra végre felkerült a "foglalt" tábla.

Washington állam

Tudom sokan a Washington hallatán Washington DC-re , vagyis a városra gondolnak. Pedig Amerikának bizony van egy ugyan ilyen nevezetű állama is. Méghozzá a kontinens másik végében.



Washington állam fővárosa Olympia, legnagyobb városa pedig Seattle.
Két másik állammal, Oregonnal és Idahoval van szomszédságban. Nyugati oldalán a Csendes-óceánnal, északon pedig Kanadával határos.

Néhány érdekes tudnivaló (forrás, Wikipédia) :

- 6, 5 millió lakossal rendelkezik

- az államot George Washington, az Egyesült Államok első elnöke tiszteletére nevezték el
- 1980. május 18-án kitört a Mount St. Helens vulkán
(elpusztította a környező erdőt, megölt 57 embert, elárasztotta a Columbia folyót és mellékfolyóit lávával, valamint az egész államot hamuval borította el)

- az évi átlagos nappali hőmérséklet a Csendes-óceán parti részein 10.6 °C-tól északkelet felé haladva 4.4 °C-ig tartományba esik. (A szélsőséges hőmérséklet -44.4 °C-tól 47.8 °C-ig terjed, melyet a Cascade-hegység keleti lejtőin mértek.)

Új élet veszi kezdetét

A szeptember 23-i, másodszori fájdalmas búcsú után újabb 2 hosszú hónap következett. Kötelékünket csak erősítette a távkapcsolat, miközben lelkesen terveket szőttünk.
Október végén felmondtam a munkahelyemen, lemondtam a kis milánói albérletemet, és végleg elhagytam Olaszországot. Szakítottam Itália iránti rajongásommal, és hazautaztam, hogy előkészüljek életem következő állomásához.
Amerika várt rám, és a vőlegényem.
Adam közbe -mindamellett, hogy teljes állást kapott a Lockheed-nál- albérletet keresett, ahol a közös fészkünket elkezdhetjük felépíteni.

November 17-én kísért ki a családom a bécsi reptérre. Még sohasem utaztam annyit, mint amennyi most várt rám.
2,5 órát repültem Londonig, majd ott egy röpke óra alatt sikerült átrohannom a Seattle-be tartó járatra, amin aztán csaknem 10órát utaztam. Annak ellenére, hogy az én ülésemnél nem működött a TV, egész gyorsan és kellemesen telt az idő. Bár az igazat megvallva az utolsó órában már nagyon izgatott voltam.
A helyi idő szerint késő délután landoltunk, ám Európában akkor már jócskán éjszaka közepe volt. Pontosan -9 órányi különbségre kellett rászoktatnom a szervezetemet.

Adamet újra látni szinte hihetetlen érzés volt. Ám közel sem ugyan olyan mint pár hónappal ezelőtt. Úgy éreztük magunkat mint akik már évek óra együtt vannak.
Úgy terveztük, hogy pár napot Seattle-ben töltünk, mielőtt hazautazunk Richland-be.

First vacation

Nem is tudom milyen szavakkal írjam le azt az érzést, amikor szeptember 11én Adamel végre újra átölelhettük egymást. Csak álltunk ott a reptér közepén és végre újra boldogok voltunk. Sokat változtunk a két hónapnyi távkapcsolat alatt, és csak most éreztük, hogy az a pár együtt töltött nyári nap mennyire nem volt elég.
Most újabb 12napot kaptunk a sorstól.

Nem szeretnék annyira a részletekbe belefolyni, inkább haladnék előre a történetünkkel. (De ami késik, nem múlik.) Legyen most elég annyi, hogy a két hetünk mesésen telt.
Az első négy napot Milánó forróságában töltöttük, és elmentünk kirándulni Gardára is.



Amikor 14én felszálltunk a Bratislavába tartó repülőgépre már fülig szerelmesek voltunk. Én, emlékszem nagyon izgatott voltam. Régi vágyam teljesült. Elvihettem megmutatni otthonomat annak, aki fontos az életembe.
Nagyon aktív és élményekkel teli hetünk volt.

Adamet elvittem Bécsbe, ahol:
hideg volt és esett,
piros esernyőt vettünk,
boldogok voltunk,
lovashintón kocsikáztunk,
megtudtam milyen a Starbucks kávé.



Három napot töltöttünk Budapesten, ahol:
találkoztunk húgommal,
órákig sétálgattunk a Duna partján,
szeretgettük egymást,
megnéztük a nevezetességeket,
shoppingoltunk,
finom magyar ételeket és borokat kóstoltunk,
menyasszony és vőlegényt láttunk a Városligeten,
Margitszigeten sétáltunk a sötétben,
Citadelláról gyönyörködtünk a magyar fővárosban.



Ám ahhoz, hogy meghozzuk életünk legnagyobb döntését, nem volt szükség csodálatos helyekre utaznunk. Szombathely is örök emlék marad az életünkben. Szeptember 19én este, a "Notebook" -ot (Szerelmünk lapjai) néztük a szüleim házában. A kanapén, egy takaró alá összekuporodva pihentük ki a mozgalmas napjainkat. Kint már hideg volt. A kandalló tüze és a forró tea idilli hangulatot teremtett.

Amikor a film véget ért mindketten szomorúságot éreztünk, a vakációnk végéhez közeledtünk.
Adam, mint derült égből a villámcsapás, megkérte a kezemet. Ezt egyikőnk sem tervezte, mégis a boldog "igen" gondolkodás nélkül elhangzott. Bármennyire is próbáltuk eltakarni, mindketten tudtuk, hogy örök életünkre együtt akarunk maradni.
Adam olyannyira spontán ember, hogy még a lánykérést sem tervezte el. Nem kaptam hát gyűrűt, de erre nem is volt szükségem. Elég boldog voltam anélkül is...

Szeptember 21én visszarepültünk Milánóba, és az utolsó két napunkat szomorúan és kimerülten töltöttük a kis bérelt szobámban. Küszködve igyekeztünk ébren maradni, hogy a megmaradt perceinket is együtt tölthessük, de a testünk ellen nehéz volt már harcolni.
Megszületett az új tervünk.
Követem a jegyesemet Amerikába.
Adam rögvest magával akart vinni, ám az élet közbeszólt. Á-ááá, magyar ember nem mehet csak úgy az USA-ba. Tervre volt szükségünk, de mivel nem maradt több időnk, én már csak kísérőként mentem ki a reptérre.

Szerelmünk lapjai

Miután Adam hazautazott, nem tudtam mi legyen életem következő lépése. Az iskolának vége, ez a korszak lezárult. Munkát kellene keresnem, és folytatni életemet Olaszországban. Az a fiú, akit egész életemben kerestem, akire egész életemben vártam, most több ezer kilométerre van tőlem.

Gondolkodásra volt szükségem, így úgy döntöttem hazautazom egy kis időre.
Már nem emlékszem, azt hiszem két hetet töltöttem Szombathelyen, miután újra visszatértem Milánóba. Adammal megállás nélkül leveleztünk. Magyarországon vettem egy jó angol könyvet, és nekiálltam nyelvet tanulni. Elég gyorsan fejlődtem, és pár hétre rá már cseteltünk is a levelezés mellett. A 9órás időeltolódás megnehezítette a dolgunkat, de ez sohasem volt akadály számunkra.
Adam azt ígérte visszatér hozzám Európába, és nagy álmát valóra váltva, egy autógyártó cégnél helyezkedik el. Én közben interjúkra jártam, és kerestem a számomra megfelelő céget. Szerencsére sok helyre hívtak, válogathattam bőven.

Adam is elkezdett dolgozni, hogy pénzt keressen a visszatérésére. Ám a cég, ahol gyakorlati idejét töltötte, teljes állást ajánlott neki. Na, nem is akármelyik. Lockheed Martin- nak (híres amerikai repülőgépgyártó cég) Richland-ben (ahol Adam lakik) van ugyanis a kihelyezett kreatív osztálya. Na, nem a repülőgép tervezők számára, hanem ahol grafikák, designok és videók készülnek a cég számára.
Adam fizetése megkérdőjelezte eddigi elképzeléseinket, és kezdett kétségessé válni, hogy érdemes e visszatérnie Olaszországba.
Igaz, egyikünk sem akarta, hogy én oly távol szakadjak az otthonomtól, mégis az látszott a legésszerűbb lépésnek, ha én követem őt.

Őrültségnek hangzott 2napnyi együttlét után közös jövőt szőni, ám semmi nem volt, ami ezt megkérdőjelezte volna.
Az iskola után új albérletbe költöztem, ahol végre saját szobám volt. Naphosszakat ültem ott bezárkózva, és Adammel beszélgettem. A lakótársaimat alig ismertem, az olasz barátaimmal megszakadt a kapcsolatom. Néha azt sem tudtam este van e vagy nappal. Rettentő fáradtak voltunk már. Volt olyan napunk amikor 24órán keresztül beszélgettünk megállás nélkül. Még a konyhába is vittem magammal a számítógépemet. Beszélgetés mellett sok mást is csináltunk együtt. Filmeket néztünk, futni jártunk. Az sem számított ha nála épp nappal volt, nálam pedig éjszaka, vagy fordítva. Rengeteg hasonlóságot fedeztünk fel egymásban, és még az is tökéletes volt amiben különböztünk. Kezdtünk lassan egymásba szeretni.

Két őrült hónap után Adam úgy döntött szabadságot vesz ki, és meglátogat.

2 days in Milan

Miután Adam visszatért Milánóba, már csak 2nap maradt a hazautazásáig.
Nem volt kérdéses egyikünk számára sem, hogy ezt a rövid időt együtt fogjuk tölteni. A 46órából egyet sem aludtunk, és igyekeztünk minél több közös élményt szerezni.



Adam végül elbúcsúzott európai barátaitól, összepakolta a szobáját ahol 2évig élt, és július 10én hajnalban elindultunk a reptérre.
Az órák, majd percek egyre súlyosabban teltek. Fogalmunk sem volt mi lesz ezután. Már csak annyi erőnk maradt, hogy egymásba kapaszkodjunk. Most visszagondolva, kétségbeesett pillanatok voltak azok. A reptér hatalmas, emberekkel teli termében Adam kezét elengedni, és hátat fordítva neki kisétálni az ajtón, volt életem legnehezebb pillanata.

Presentation in SPD

Nem szeretném a blogunkból kihagyni a sulinkat, ahol megismerkedtünk, ezért egy pár sorban leírnám, hogyan végződött életem mondhatni utolsó tanéve.
Adam prezentációja után pár napra az enyém következett. ( És diplomás web designer lettem:))



5másik csoporttársammal együtt bemutattuk a 313as projectünket, aminek a showreel-jét én készítettem.
Forgattunk Milanóban a suliban, Genovában a tengerparton és Budapesten a villamosokon, és HÉVen az Emmával. Jó szórakozás volt, és meg is szerettem nagyon a motion designt.
Íme hát a video:



Mindezek mellett elkészítettem az első önálló weboldalamat, ami a saját portfóliós site-om lett.

Még azon a héten Adamék tartottak egy második bemutatót az Alfa Romeo-ból érkezett vendégek számára. Erre a prezentációra a szülei is eljöttek Amerikából.



Ezen az éjszakán is együtt ünnepeltem a fiúkkal. Hajnalig sétáltunk Milánó utcáin és beszélgettünk. Igaz a mi esténk leginkább abból állt, hogy ismerkedtünk egymással. Arra, hogy Adamnek nemsokára vissza kell térnie Amerikába, igyekeztünk nem sokat gondolni.
Másnap ő két hetes olaszországi körutazásra indult a családjával, míg én vártam rá.

Június 20

A "clay" után már mindketten többet akartunk. Éjszakánként cseteltünk -mialatt az év végi projectünk befejezésén dolgoztunk. Napközben viszont csak mosolyogtunk és köszöntünk egymásnak az iskolában. Minden nap boldogság volt iskolába menni.

Hamarosan eljött június 20-a, a car designerek prezentációs napja. A bemutató jól sikerült. Adam, török barátjával, Murattal közösen készítette el autóját.



A bemutató után Adam elhívott az esti buliba, hogy velük együtt ünnepeljek.
Az éjszaka a vártnál is jobban sikerült. Hamar egy hullámhosszra kerültünk, és nem sokra rá már nem titkoltuk egymás előtt vonzalmunkat. Ez a nap lett hivatalosan a "mi napunk" :)

Love at first sight

Találkozásunk szerelem volt első látásra. Ezért is kapta ezt a nevet a blogunk. Nyolc hónapon át ugyanabba az épületbe töltöttük napjainkat, ám a sors úgy hozta, hogy csak az utolsó héten ismerkedjünk össze. Adam ugyanis ugyanabba az iskolába járt Milanóba, mint én. Car designer révén ideje nagy részét a "clay" laboratóriumba töltötte, ahol a többi csoporttársával együtt autókat "gyurmázgatott" órákon át. Mi, halandó designerek sokszor csak félve kukkantottunk be oda, hogy megnézzük hogyan készülnek az új "kisautók". A car designer srácok voltak a suli nagymenői, az ő szakterületük volt a legérdekesebb. Az Audinak terveztek kocsikat.

Vicces és zavarba ejtő volt utólag megtudni Adamtől, hogy ő bizony már hónapok óta vágyakozva nézett utánam a folyosón, és plátói vonzalma sohasem csillapult. Sok lány vette körül, ám ő kevésnek érezte magát ahhoz hogy velem beszélgessen. Így kezdődött romantikus történetünk. Míg én vakon kerestem a nagy őt, ő már rég rám talált.
Mark, az ausztrál car designer srác volt az aki a dolgokat a megfelelő helyükre rakta, vagyis akinek a sorsunkat köszönhetjük. Mark akkoriban Roberta-val (az én barátnőmmel) haverkodott, és sokszor büszkélkedett neki kocsijával.

A pontos dátumra már nem emlékszünk, de egy hűvös júniusi napon épp az év végi projectünkkel küszködtünk a csoporttársaimmal amikor Roberta szólt, hogy felmegy megnézni Mark elkészült autóját. Mondtam, hogy rendben, és tovább pötyögtem a számítógépemet. Ám Mark visszafordult és szólt, hogy tartsak velük. Na, nekem sem kellett kétszer szólni, már futottam is. Végre megnézhetem közelebbről is a kis modelleket.



Amikor beléptünk, minden srác igyekezett nagyon belemélyedni a munkájába, mi meg érdeklődve csodáltuk a kis Audikat. (Állítólag eközben Mark, a hátam mögött hatalmas karlendítésekkel igyekezett Adam-et arra rábírni, hogy végre odajöjjön és beszélgessen velem. Ám Adam csak a fejét rázta.) Na, mi meg miután kigyönyörködtük magunkat az autókban, igyekeztünk hátulról kimenni, hogy ne zavarjuk a többieket. Ám Mark szólt, hogy haladjunk csak végig nyugodtan a többi kocsi között, hogy azokat is megnézhessük. Így is tettünk, mindaddig amíg Mark hirtelen megállt Adam autójánál "beszélgetni". haha, utólag ez nagyon vicces sztori, bár akkor csak egy átlagos percnek tűnt. Nő lévén a kocsik színén kívül nem sok mindenről tudnék társalogni, úgyhogy megkérdeztem "milyen színű az autód?" Utána már csak arra emlékszem, hogy a barátaim eltűntek mellőlem, és mi önfeledten beszélgetünk. Zavartan csak annyit mondtam, hogy most mennem kell, és vidáman futottam le a többiek után.

Mark és Roberta már röhögött mikor odaértem. "Edit szerelmes az amerikaiba", mondták. Ám én csak nevetve legyintettem. Adam aznap este még mindig a gondolataimba volt. Igen, ez szerelem első látásra volt...

Prolog

Ez a blog egy magyar lány (Edit) és egy amerikai fiú (Adam) közös élettapasztalatairól fog szólni.
Egyenlőre én fogok csak írni magyarul. Idővel, ahogy nyelvtudásom csiszolódni fog, lesznek angol bejegyzések is.

Több mint 5hónappal ezelőtt írtam utoljára saját blogomba, majd pár napra rá belépett az életembe Adam, aki azóta gyökeresen megváltoztatta az életemet.
Nem sok időm maradt irományaimat folytatni, ezért most úgy döntöttem, hivatalosan is lezárom a "szingli napló írását", és újat kezdek azzal a fiúval együtt, akivel azóta az életemet összekötöttem.