Platypus

Elkészült Platypus, a kacsacsőrű emlős. Az újabb plüssállatka a kis takarócska maradékából és Adam egy régi pólójából készült, Craftbits szabásmintája alapján.
Ja, és mellesleg kaptam anyósomtól egy szuper balkezes ollót. Nagyon kényelmes, még sohasem volt ilyenem. Vége a kínkeserves, hüvelyujjszorító vagdosásoknak. ;)

Driver License -Knowledge Test-

Az Amerikai Egyesült Államok törvényei szerint azok a külföldiek, akik letelepedni kívánnak az országban, és autót akarnak vezetni, KRESZ és vezetői vizsgát kell letenniük. Érdekes azonban, hogy a német állampolgárok ez alól kivételt élveznek. Ennek nem is értjük az okát... Turisták, ideiglenes itt tartózkodók egy évig használhatják a sajátjukat.

Hamar egyértelművé vált hát, hogy nincs kibúvó, ha valaha is vezetni akarok itt, muszáj -10 év után újra- vizsgáznom. Csak most a szabályokat más nyelven kell megtanulnom... Látszik, hogy nem sok kedvem volt angolul KRESZ szabályokat magolni, ezért is húzódott ez el hónapokig. Hiszen a jogsit már a SSN készhez vételekor lerakhattam volna. De mivel úgyis csak egy kocsink volt, ez mégsem bizonyult annyira sürgősnek. Most azonban, hogy lassan szülni fogok (bármelyik percben indulni kell MAJD a kórházba), és a Suzukit is megvettük; eljött a végső ideje annak, hogy én is legálisan tudjak volán mögé ülni.

Az ügyintéző irodába ezt a kedves kis füzetecskét nyomták a kezembe, hogy olvassam ki. Szerencsére nem annyira vastag mint a mi magyarországi KRESZ könyvünk volt, viszont ugyanolyan unalmas. Ráadásul tele van idegen szakszavakkal. (Az autó például nem csak simán "car", hanem "vehicle", azaz gépjármű.) Szóval volt mit magolnom.
Először végignyálaztam mind a 100 oldalt, kiszótáraztam, lefordítottam minden egyes ismeretlen szót, majd -immár összefüggőbben-, újra átolvastam az egészet. Adam is sokat segített. Ha valamit nagyon kacifántosan írtak le, azt nekem elmagyarázta érthetőbben. Az interneten még egy próbatesztet is talált nekem, amin gyakorolgattam. Na, ezen már elsőre megbuktam. :(
Még szerencse, hogy Amerikában nem kell még elsősegély tesztet is csinálni. Elég a szabályokat ismerni és vezetni tudni. Mivel az ország óriási, a KRESZ is államonként eltérhet. Nekem értelemszerűen a Washingtoni szabályokat kellett elsajátítanom.
Szerencsére nem sok eltérés és újdonság van az európai (magyar) KRESZ-től, ezért is okoztak számomra nagyobb gondot az idegen szavak. Voltak azonban mértékegység különbségek: A távolságokat mérföldbe, lábba és inch-be kellett ismernem, a sebességkorlátozásokat pedig mérföld per órában (mph).
Néhány jelzéstől és táblától eltekintve az alábbi fontos eltérésekkel ismerkedtem még meg:
-A sárga iskolabuszok (School Bus) jelzései.
-Automata váltó. (A legtöbb amerikai nem is tud kézi váltós autót vezetni.)
-Sárga vonallal jelzett kanyarodósávok helyes használata.
-Vezetés az óceán partján (strandján).
-Alkohol tárolására és fogyasztására vonatkozó szigorú szabályok. (Amerikában ezt nagyon szigorúan veszik, mint ahogy a nyilvánosan italozást is. A könyv is erre külön fejezetet szentelt: Az autóban nem lehet bontott alkoholt szállítani (csak a csomagtartóban), és még az utasok sem ihatnak. A vér nem tartalmazhat több mint 0.08 alkoholt (ez egy pohár sört vagy bort jelent). (21 év alattiaknál ez 0.02, mert ők egyébként sem ihatnak.) Aki ezeket megszegi, azt letartóztatják. )

Érdekesség még, hogy teli pirosnál lehet jobbra kanyarodni. Természetesen ha nem jön semmi, és ezt külön jelzés nem tiltja. Ezen kívül a könyv kimondja, hogy ha a gyalogos még csak a járda első felénél tart, az autós áthajthat rajta. Mármint az úttesten. :) (Magyarországon amint valaki lelép, meg kell állni. )
És még egy eltérés: Amerikában 16 évesen már megszerezhető a jogosítvány (Magyarországon 18 a korhatár), és ezzel minden fiatal él is! Hiszen a tömegközlekedések nem annyira elterjedtek, így mindenki kénytelen autóval közlekedni. Még iskolába is! (De ezt filmekben úgyis láthattátok eleget.)

Na jó, ennyi ismertető után, jöjjön a vizsga. Október 16.-án Adam nem ment dolgozni, így reggel bevonultunk a jogosítvány ügyintézős irodába, hogy első körként megcsináljam a tesztet. Ehhez nem kellett külön időpontot kérni.
Sorszámot húztam, leültünk a váróba és vártunk. Szerencsére elég gyorsan fogyatkoztak az emberek előttünk. Ide ugyanis nemcsak jogsira pályázók jönnek, hanem mindenki akinek intéznivalója van a papírjaival, vagy kocsijával.
Amikor végre sorra kerültem, Adam is odajött velem az ablakhoz, hogy segítsen a bejelentkezésnél. Felvették az adataimat, többek között a súlyomra, magasságomra, szem és hajszínemre is kíváncsiak voltak. A terhességem előtti súlyomat mondtam be. :) Végül a srác megkérdezte, hogy hordok e lencsét vagy szemüveget, mert következett a szemvizsgálat. Mondtam, hogy van kontaktlencse a szememben. Ott helyben, az ablak pultjánál ki volt rakva egy szerkentyű amibe bele kellett néznem. A felső sorban betűk voltak, amiket fel kellett sorolnom. (Kicsit lassan ment, mert izgultam, hogy az angol betűket helyesen ejtsem ki. :)) Aztán a következő sorban különböző színű karikák álltak, itt azokat kellett megkülönböztetnem. Végül egy villanást láttam kétoldalt, és egy téglalapban álló pici pöttyöt. Ezekről is el kellett mondanom, hogy hol állnak. Ennyi. Szemvizsgálat kipipálva, küldhettek tesztet írni.

A váró és a fogadó ablakok között, egy félreeső zugban régi számítógépek voltak egymás mellett felsorakoztatva. Én ehhez az elkerített részhez mentem, Adam pedig visszaült várakozni. Az egyik sarokban lévő gép monitorján nagy betűkkel ott állt a nevem. Odaültem, és körülnéztem, vajon van e valaki a közelben, akitől megkérdezhetném, hogy használhatom e a szótáram. Biztosra vettem, hogy (a sok mexikói miatt) van nekik spanyol változatú tesztjük, ám a magyarban kételkednék. :) Milyen igazságtalanság! De néhány kamasz vizsgázón kívül senkit sem láttam.
Mindegy gondoltam, nekiállok, lesz ami lesz alapon. Ha nem sikerül, majd jövök újra. A táskámban lapuló 4 oldalnyi szókészletemet nem mertem elővenni, nehogy emiatt ne engedjenek át. Különben is, mi ez a felesleges stresszelés, pöttömke sem szereti ha anyu feszült. De szerencsére ő jól viselkedett, nem is próbált zavarni. :)
Ám az elején valahogy mégis ideges voltam. Hirtelen annyi minden jelent meg a monitoron, angolul, idegenül. Kezdésnek volt egy próbakérdés, amivel letesztelhettük, hogy átlátjuk e a program rendszerét: Mennyi 2x2? Alatta volt 4 lehetséges válasz, de én annyira ideges voltam, hogy ezen is rágódni kezdtem. :) Aztán miután megnyomtam a választ, és megjelent a "Correct" szó, megnyugodtam. A géphez fülhallgató is tartozott, szóval hallgatni is lehetett az egész tesztet. Igaz én olvasva készültem, nem pedig hallás alapján, de azért ez is valamennyire segített.

Következtek hát a valós kérdések. Mindegyik mellé kiegészítésképp fotót is raktak, ami szintén nagy segítség volt. 25 kérdés volt, ebből 20-at kellett eltalálni ahhoz, hogy átmenjek a vizsgán. Mindegyikhez 4 lehetséges válasz tartozott. Az elején egész jól ment minden. 10-ig egy hibát sem vétettem, és ha valamiben nem voltam biztos, azt átugrottam. A végére 2 rossz válaszom volt és 4 megmaradt kérdés. De ekkor már úgy fellelkesedtem, hogy tudtam, nem bukhatok el a cél előtt. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ilyen jól fog menni szótár nélkül. Végül 4 hibás válasszal végeztem. Átmentem!... Hatalmas volt a megkönnyebbülés, és örültem, hogy a program mindig egyből rámutatott a helyes válaszra. Érdekes különben, hogy nem is szóértési, vagy új szabályokon csúsztam el, hanem a kacifántos, beugratós kérdéseken.

Mosolyogva sétáltam ki, és Adam akkor már tudta, hogy sikerült. Ő is nagyon büszke volt rám, hiszen nem gondoltuk, hogy az angolom majd elég lesz egy ilyen teszt kitöltéséhez. Visszamentünk az ablakunkhoz, ahol a srác gépén már rajta volt a vizsgaeredményem. 84%-os. Következhet a vezetési teszt, amihez ott helyben időpont egyeztettünk. Péntek reggel 8 óra. Szorítsatok!

Huszonkilencedik hét

Október 25.
Haskörfogat: 90,5 cm.

Méhem gyümölcse ismét a kinti légzéshez erősít, a héten ugyanis egyre gyakrabban csuklott. Ezek egészen apró, de gyorsan ismétlődő ritmikus mozgások. Szegénykémet próbálom megnyugtatni, de nem sokat tudok segíteni. Szerencsére azért pár perc után abba szokta hagyni.
Kényelmes kispárnaként újra rátalált a húgyhólyagomra is, amit előszeretettel bokszolgat. Ilyenkor bizony elég erős megfeszítéseket kell tennem annak érdekében, nehogy ott helyben bepisiljek. :)
De mindezek ellenére mégis úgy érzem, hogy pöttömke kezd lenyugodni. Rúgások helyett mindinkább hullámzó mozgásokat érzek. Ilyenkor gondolom helyezkedik. Már biztos nincs neki olyan nagy tere, mint pár hete, ezért nem sok mindent tud tenni... És mivel a hasam is pici,minden mozdulatát azonnal megérzem. Mára már a feszítései sem zavarnak. Nagyon élvezem, amikor kinyomkodja magát. Olyankor futok a tükörhöz, hátha meglátom, melyik testrészét dugta ki nekem. Adam mindig találgat: ez szerintem a talpa, ez a térde... itt a feje... De én nem igazán tudom kivenni, vagy kitapintani ezt a pici emberkét a hasamban.
Nagyon szeretem amikor férjem a tenyerével melengeti pocakom. Ilyenkor szoktam érezni, ahogy pár perc múlva elkezd azon a ponton feszíteni a bőröm, pöttömke ugyanis odakuporodik apjához. :)

A héten, pocaklakó akciózása közben sikerült gyorsan kamerát kapnom a kezembe. Nem minden nap indul így be, de ezen a délelőttön meglepően virgonc volt... Most aztán nem kell előre megmondanom, hogy a hasam melyik részét nézzétek. :) Az viszont egyértelmű, hogy a bébi sokat fejlődött a 2 hét alatt, és azt is észrevehetitek, hogy most a bal oldalam lett a kedvence. :) A videót csak erős idegzetűeknek ajánlom! :D Amikor Adamnek megmutattam, "Oh my god!" felkiáltással kirohant a szobából. :)



Pöttömke kikopog. :)



Így hullámzik a hasam, ha lakója mocorog.



Mindenki tippeljen, hogy most vajon melyik testrészét dugta ki? :)



Jajj! Már alig várom, hogy láthassam!!!

A sok jó után egy kis panaszkodást is hallhattok felőlem: Egyre többet szenvedek éjszaka. Volt olyan is, amikor gyomorégésre ébredtem. Gyorsan felültem, ittam egy kicsit, és próbáltam mélyeket lélegezni. Aztán pár percre rá, úgy ahogy voltam, ülve elaludtam. :)
Viszont a lábfájásom már nem annyira vicces, mert napról napra erősödik. Úgy érzem ezt a medence és a combcsontom közötti ízület kilazulása okozhatja. A szakemberek szerint a hormonok és a has megnövekedett súlya miatt van. Megváltozik a testtartás, ahogy a csontok és ízületek terhelése is. Egy valamit viszont nem értek. Miért csak akkor fáj, ha oldalt fekszem (másképp nem is tudnék), nem pedig ha állok. De talán ez még a jobbik eset... Attól viszont félek, hogy ez nemsokára még rosszabb lesz, hisz folyamatosan hízok.
Adam vett nekem glükozamin tablettát, aminek ízületvédő és porcfelépítő hatása van. Neki ez állítólag bevált, amikor hokizáskor fájt a térde. A doki is megengedte, hogy szedjem, bár azt nem garantálta, hogy segíteni is fog. Fogalmam sincs mi mást tehetnék... Van valakinek ötlete?

Végül a szokásos pocakképek:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 37 cm.
Súlya: 1,25 kg.

Vizeletürítése fél liter naponta és testhőmérsékletét már jól szabályozza. A csontvelő is termeli a vörösvérsejteket.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, „boxolások".
A kismama testében megkezdődik az androgén és ösztrogén hormonok elválasztása, s ez beindítja a prolaktin elválasztását is. Ennek eredménye a kolosztrum termelődése, az anyatej azon részének, mellyel az első pár napban táplálható majd a baba.

Elkészült a nyuszis játéktakaró

Nem is foglalkoztam a kis takaróval, amióta a varrógép tönkrement. Aztán múlt héten úgy döntöttem nem várok tovább, egyszerűbb ha kézzel befejezem. Egyébként is azóta már olyan sok állatkát gyártottam, hogy a varrás már rutinszerűen megy. :)
Nem is bántam meg. Igaz néhol szabálytalan, néhol cikcakkos lett, de pöttömke biztos így is szeretni fogja, mert nagyon puha. Különben sem hiszem, hogy nekem a géppel szebben ment volna, maximum gyorsabban...
A 30 centis játéktakarónak tehát nem az a feladata, hogy takarjon, csupán arra jó, hogy a kicsinek legyen miben "kapaszkodnia", ha álmos. :)

Babasarok project -4.rész-

Szombaton végre megjött pöttömke ágyneműszettje. A garnitúra nagyon szép, pont olyan ,mint amilyennek elképzeltük. A lila tökéletesen illik a kiságy színvilágához, csupán egy pici zöldet raktak még itt-ott a grafikákba. Vannak rajta lepkék, virágok és katicabogarak. :) Az anyaga is jó, mindegyik négyzet különböző textilből lett összevarrva.
A rácsvédő tökéletes: Nincs annyira túlcifrázva, és a minták is szerencsére csak belül vannak rajta. Kívül tiszta lila az egész. Bár azon már elgondolkodtam, hogy hogyan fogom a babát ettől a magas faltól látni...Szóval lehet, hogy a kezdetekkor lehajtjuk majd az egyik oldalát. De az egész kiságy így már kétségtelenül otthonosabbnak és barátságosabbnak hat. :)



A szetthez járt még egy matrac alá való díszítő takaró, (ami szerencsére egyszínű) és egy gumis lepedő. Ezt kicsit tarkának tartjuk, de majd úgyis felváltva használjuk a fehérrel.

Cukorterheléses vizsgálat

Azt hiszem jó döntés volt ilyen hamar letudni a második cukorterheléses vizsgálatot. Nem volt egy leányálom, de túléltük...

Erre a vérvételdömpingre már előző este felkészültem. 8:30kor befejeztem az evést, hogy meglegyen az elvárt 12 óra koplalás. Az a típus vagyok, akinek muszáj valamit reggel a gyomrába tennie. De most kajára még gondolni sem mertem, nehogy rosszul legyek.

Ezúttal egy másik, hozzánk közelebb lévő vérvételi laborba mentünk. 8:25 kor bejelentkeztünk, és már vezettek is be a rendelőbe ahol egy pillanat alatt lecsapolták az első adagot. Ezután megkaptam a fincsi glükóz italomat. Még választhattam is a narancsos és a citromos ízesítésű között. Mint először, most is a citromosat kértem. Kiküldtek a váróba, és mondták, hogy szóljak, ha megittam. Ám még mielőtt belekóstolhattam volna, figyelmeztettek, hogy ez jóval édesebb lesz, mint az első körben volt. 3 deci vízben az 50 helyett 100 mg glükózoldatot raktak... Hát még most is felfordul a gyomrom, ha csak rágondolok. A negyedénél úgy voltam vele, hogy feladom, a felénél meg azt hittem visszahányom az egészet. De végül összeszedtem magam, másfelé tereltem a gondolataimat és lehúztam a maradékot. A cukor végigmarta a torkom és a gyomrom. Felálltam, odasétáltam a felszabadultan trécselő nővérkékhez, és szóltam, hogy megittam mind. Tágra nyílt szemekkel néztek rám, hogy "máris?" :) Talán azt hitték, hogy órákig fogok szenvedni vele?! Az ilyet jobb ha az ember gyorsan lehúzza. (Mint a pálinkát. :)) 8:30kor már el is indították a stopperórát, számomra meg következhettek a szenvedés órái.

9:30kor megtörtént a második vérvétel, én meg kezdtem egyre pocsékabbul lenni. Éhes voltam, a gyomromat meg marta a cukor. Szédültem, hányingerem volt és fáradtnak éreztem magam. A nővér nagyon rendes volt. Mondta, ha rosszul lennék, nyugodtan feküdjek le a rendelő ágyára, de ne ijedjek meg, ezek a hullámzások teljesen normálisak ilyenkor, mert a cukor most esik vissza a szervezetemben... De én inkább ottmaradtam Adammel a váróban, aki kitartóan végigült velem minden egyes órát. A vállára dőltem, és babavárós könyveket olvastunk. Próbáltam elterelni a gondoltaimat...

10:30kor újra lecsapoltak, de ezután már jobban éreztem magam. Leszámítva persze, hogy kezdtem egyre éhesebb lenni. Pöttömke is felébredt, mozgolódott. Szegénykém gondolom ő is enni akart már.

Szerencsére viszonylag hamar letelt a harmadik óra is, és 11:30kor újabb vért vettek. A szúrások annyira nem voltak fájdalmasak, most meg olyan a karom mint egy drogosnak. :D Leginkább a koplalást és a cukros víz okozta rosszullétet volt nehéz leküzdenem.
De túléltük, pár nap múlva meglesz az eredmény. Hazafelé mente még gyorsan beugrottunk levesért és szendvicsért a Quiznos Sub-ba, most meg pihenek...Jó hétvégét!

Hatodik terhesgondozásunk

Ahogy közeledünk a kiírt időponthoz, a helyzet kezd komollyá fordulni. Egyre több a vizsgálat, sűrűsödnek a kérdések és a tennivalók. A 28. héten két fontos elintéznivaló várt ránk.

Először is a már beígért cukorterheléses vizsgálat. Szerencsére itt, Amerikában ezt egy fokkal barátságosabban oldják meg. Gondoltam én... De kezdeném a legelején.
Szerda (október 21.) reggel 7:10kor csörgött az ébresztőnk, de mivel nem sikerült egyikünket sem felráznia, riadtan ugrottam ki az ágyból 7:30kor. Egy óra múlva jelenésünk van a klinikán, és nekem még meg le kell gurítanom a glükóz italt, amit legutolsó alkalommal kaptam. Az utasítás szerint már behűtve várt rám. Szerettem volna egy szuszra lehúzni, de sajnos olyan hideg volt, hogy szüneteket kellett tartanom. (Hát nem hiába, a jó tanács is csak az amerikaiaknak szól, akik ugye köztudottan mindent jéggel isznak.) Miután leküzdöttem a túlcukrozott löttyöt, mentem is készülődni. Nem is volt annyira vészes, gondoltam... Aztán a kocsiban már kezdtem rosszul lenni. Hisz nem ehettem rá semmit, és a víz sem oldotta a torkomban és gyomromban lapuló égető érzést. Csak túl akartam lenni az egészen.

A klinika földszintjén van a vérvételi labor. 8:20kor bejelentkeztem. Még 10 percet kellett várnunk, hogy leteljen a kötelező 1óra várakozási idő. (A vérnek ugyanis ennyi idő alatt kell lebontania a cukrot, amit megittam.) Adam bekísért a rendelőbe, de a csajszi nagyon ügyes volt, egy szempillantás alatt, fájdalommentesen lecsapolt. Az eredményt azonnal megtudhattuk. A nővér kis üvegcsére cseppentett picit a véremből, majd azt egy gépbe rakta. "Azt szeretnénk, ha 140 alá esne az eredmény."- mondta, majd vártunk... Pár perc múlva 152 jelent meg a kijelzőn... Most mi lesz? A csaj egyből felvilágosított minket, hogy az orvos valószínűleg újabb, úgynevezett 3 órás cukorterheléses vizsgálatra fog küldeni. Hurrá, de jó!
Az eljárás ugyanis a következő: ha ennél a sima (1 órás) vércukorszint tesztelésnél elbukik a dolog, akkor kínoznak csak meg. Ez végül is elég jó, tekintettel azokra, akiknél normál eredmény születik. Ha jól tudom ezt már Magyarországon is bevezették, nem kell tehát mindenkinek diabétesz vizsgálaton részt vennie. Ki hitte volna, hogy az egészséges étkezésem mellett nekem majd ilyennel gondom lesz. Ez még nem azt jelenti, hogy beteg lennék, csupán arra adott jelzést, hogy elkerülhetetlen a 3 órás tesztelés. (Viszont akinek 200 fölé ugrik az eredmény,e az már egyértelműen cukorbetegségre utal.) Röviden ez a második lépcsőfok majd abból fog állni, hogy először éhgyomorra lecsapolnak, aztán glükózos vizet kell innom, majd 3 óránként újabb vérvételsorozat következik. Rémesen hangzik, igaz? De sajnos csak így tudják nyomon követni, hogyan dolgozza majd le a vérem a cukrot. Mindegy, mindent a baba érdekében. Hiszen az ő egészsége a legfontosabb.

De az tuti, hogy rosszul leszek, mert már most ettől az egytől émelyegtem. Még a müzliszelet sem segített. Felmentünk hát 8:30ra a klinikánkra, hogy egy újabb dokival megismerkedhessünk.
Előtte persze megvolt a szokásos vizeletvizsgálat, vérnyomás és súlymérés. Ezekkel szerencsére nincs semmi gond. Pöttömkével 132,4 lbs- nél tartunk, ami kereken 60 kiló. A nővérke nagyon kedves és segítőkész volt, és az orvosról is csupa jó véleményt mondhatunk. Megmérte a méhem hosszát és a baba szívverését, minden rendben fejlődik.
Szegény pocaklakómnak azért elég hevesen kalapált a szívecskéje, gyanítom, hogy ez a terheléses vizsgálat őt is megkínozta. Olvastam is utána, hogy ez a cukordózis milyen sokk a babáknak. Szegénykém! Ezt sajnos még egyszer végig kell csinálnunk, de az háromszor rosszabb lesz. :(
Az idősödő orvos nagyon segítőkész és türelmes volt velünk, mindent részletesen elmagyarázott, ráadásul még viccelődött is sokat. Nem fogom bánni, ha a szülésnél ő lesz ügyeletben.

Mindezek után még egy fincsi dolog hátravolt. Az RhoGAM oltás. A 12. hétben ugyanis váratlanul kiderült, hogy Rh negatív a vércsoportom, ami veszélyeztetheti a magzatot. Akkor, június közepén beadták az első ellenanyagot, most pedig, 4 hónapra rá kellett megkapnom a másodikat. (De egyébként is az Rh negatívos kismamák a 28. héten kapnak ilyen vakcinát.)
A seggbeszúrás gyorsan és fájdalommentesen megvolt, csak utána éreztem úgy, hogy menten elájulok. Adammel még pár percig ücsörögtünk a kicsekkoló előtt, de aztán szerencsére hamar visszanyertem az életerőm. Persze csak amíg haza nem értünk. Ez a cukrozott lötty egész nap égette a gyomrom.
Következő terhesgondozás 4 hét múlva, második cukorterheléses vizsgálat holnap. :S

Harmadik szülésfelkészítő tanfolyamunk

És egyben az utolsó is. Múlt héten csütörtökön Adam legnagyobb örömére ezt a kötelességünket is letudtuk. Bár azt már én is belátom, hogy nem férfiaknak való ez a tréning, talán 20%-a volt hasznos a számára, a többit végigunta. De összességében büszke vagyok férjemre, hogy türelmesen leülte a 3x3 órát, és a kedvemért kicsit okosította magát ez élet eme területén. :)

Ez alkalommal ismét a régi tanárunkat kaptuk vissza, akivel az első röpke órában átismételtük az előző órán tanultakat. A vájúdás végső szakaszát, a kitolást, az érzéstelenítőket és egyéb kórházi dolgokat.
Egy rövid szünet után aztán rátértünk a várva várt témára: a csecsemőápolásra. Az oktatónk elmondta mit fognak az újszülöttel csinálni, miután világra jött. Mi dönthetjük el például, hogy egyből a mellkasunkra fektessék a babát, vagy előtte tisztítsák meg.
Megismerkedtünk az "Apgar Score" (Apgar teszt) fogalmával. "Ez az újszülött fizikai állapotának felmérésére szolgáló módszer. Meghatározása úgy történik, hogy 5 objektív élettani paramétert (szívverés, légzés, izomtónus, reflexek, bőrszín) értékelünk 0, 1, 2 ponttal. A születést követő 1 perces Apgar-érték a magzat méhen belüli állapotára utal "vissza", míg az 5 perces a késői kimenetel előrejelzésére alkalmazható. A pontokat összegezve a teszt értéke 0 és 10 pont között változhat." (Forrás: orvostudomány.blog.hu)
Beszélgettünk még a baba bőréről, sírásáról, fejformájáról, szeméről... valamint a köldökzsinórról és etetésről. Az újdonsült mama regenerálódásáról és felépüléséről is szó esett: Idővel hogyan zsugorodik vissza a méh, valamint erre milyen masszírozási technikával célszerű rásegíteni. Szóba került a baby blues (szülés utáni depresszió) és egyéb érzelmi változás.

Ezután megnéztünk egy videót a csecsemőápolásról és szoptatásról. Kicsit unalmas és régi volt már a felvétel, mert csupa általános dolgokról beszélt, amit minden épeszű ember logikusnak tart. A film után jött a tanulás gyakorlati része. Na persze nem kellett ám senkinek sem élesben szoptatnia. :) Az oktatónk egy mell alakú párnával és játékbabával illusztrálta és mutatta meg, hogyan kell szoptatásra bírni az újszülöttet. Kaptunk mi is egy-egy játékbabát, amin különböző fogási technikákat próbálhattunk ki. Az etetést követően áttértünk a pelenkázásra. Minden pár kapott egy pelenkát és törlőkendőt, majd tisztába kellett tennünk a babánkat. Ezután még be is pólyáztuk. :) Egyszóval sok hasznos és érdekes dolgot megtanultunk, de a rövid idő miatt mindent csak érintőlegesen sikerült átvennünk. Nekem még természetesen rengeteg a kérdésem, de szerencsére ebben segít az a sok sok újság és nyomtatvány amit a tanfolyamon kaptunk. Első feladatunk az lesz, hogy gyerekorvos találjunk a lányunknak, még a megszületése előtt. (Olyat amit a biztosítónk fedezni fog!)

Az utolsó óra is érdekesen telt. Új légzéstechnikát tanultunk, amit az aktív vájúdáskor ajánlott alkalmazni. Ezek annyiban különböznek, hogy az erősödő fájásoknál piciket célszerű lélegezni és gyorsabban. Ezt "he-he" technikának is nevezik, mert ilyen hangot ad ki a kismama. A gyakorlat során párjaink számolással vagy kézszorítással segítették a helyes légzésritmus betartását és a koncentrációt. Ezután imitált fájdalommal is letesztelhettük magunkat. Ekkor a férjek valamelyik testrészünket erősen megszorították, hogy fájjon, és nekünk a légzéssel kellett ezt leküzdenünk. Jó ötlet, és érdemes szülés előtt többször is gyakorolni. (Nekem Adam az ujjamat, majd a vállamat szorította. De szegény nem merte olyan erősen.)

Az óra végén kaptunk egy kis oklevelet, majd érdekességképp a tanárunk megkérdezte mindenkinek a választott babanevét. Hát mondanom se kell, hogy rajtunk kívül mindenkinek volt. :) Nem baj, úgyis mi vagyunk a legfiatalabb bébivel, van még időnk...
Kaptunk még ezen kívül pár könyvtippet is, kiírom, hátha valaki hasznát veszi:
-Secret of the Baby Whiper -T. Hogg
-Happiest Baby on the Block -H.Karp
-Healthy Sleep Habits, Happy Child -M. Wessbluth
-Babywise -G. Ezzo

Óra végén, miután már mindenki elszivárgott, mi még ottmaradtunk vagy jó egy órát trécselni az oktatónkkal. Beszélgettünk Európáról, Magyarországról, különbségekről, babanevekről, családról... de leginkább csak azokat a megszokott témákat feszegettük, ami minden utunkba akadt idegent érdekelni szokott: Különleges életünket.

Babasarok project -3.rész-

Végre, három barkácsolós hétvége után elkészült pocaklakó kiságya. Sokkal több munka volt vele, mint azt kezdetben hittük, de a végeredmény magáért beszél.
Nézzük hát sorjában, hogyan készítsünk egy olcsó és egyszerű Ikeás kiságyból egyedi bútordarabot:

1, Alapanyag vásárlás: Falécek és festékek.
A barkácsboltban még egyszer utoljára megtárgyaltuk a részleteket, és kiszámoltuk miből mennyit kell vennünk.


2, Kiságy darabjainak előkészítése.
Mivel mi oldalt a rácsok helyett egybefüggő falat terveztünk, ki kellett vágni a rudakat.
Ezután Richard a keret közé illesztette a méretre vágott lécet, Adam pedig kitömte a köztük lévő rést.


3, Lábkeret összeszerelése
Adamék a vékonyabb lécekből keretet vágtak az oldalsó bútorlaphoz. Ezzel a megoldással az egész kiságya olyan jó 20 centivel feljebb kerül majd. (Sokkal szebb, mint alacsonyan.)


4, Téglalapok elkészítése
Az oldallapról már csak a dekorációs elemek hiányoztak. Apósom a megmaradt lécekből szabálytalan téglalapokat vágott ki, majd férjem azok széleit gondosan lecsiszolta...Ne legyen annyira éles, ha a gyerek majd felmászik rá.
Ezután megterveztük az elemek elhelyezkedését, majd a fiúk másolatot készítettek a másik oldalhoz is.


5, Festés
Második nagy lépés az új bútorelemek lefestése volt: Adam a téglalapokat világos lilára, a keretet és a hátlapot pedig sötétre színezte.


6, Téglalapok felfüggesztése
Miután megszáradt a festés, férjem a terv szerint felragasztgatta a dekorációs elemeket.


7, Kiságy összeszerelése
Finálé, a munka legizgalmasabb része, amikor is végre minden összeáll. Én helyet (és vacsorát) csináltam, miközben Adam az új oldallapjával összecsavarozta fehér Ikeás kiságyunkat.


Beleraktuk a Cannon-től örökölt matracot, és már kész is pöttömke ágyacskája. Persze csak a nagyja... Még hiányoznak a virágos grafikák, amit matricával szeretnénk felrakni, így később lecserélgethetjük. Valamint a CSNBaby-től rendelt ágynemű szettünk. (Várhatóan a héten megérkezik.) Egyenlőre csak ezzel a lila pléddel tudom otthonosabbá varázsolni csupasz bútordarabunkat. :)
A kiságy egyébként óriási. Négy újszülött kényelmesen elférne benne... Kislányunk kuckója tehát gyarapodik, nekünk meg egyre szűkebb helyünk marad a hálószobában. :) De nem is bánom, ha a baba ilyen közel szundikál majd mellettünk. Már most olyan jó érzés a kiságyra pillantani, főleg az éjszakánkénti fürdőbe járásomkor. 11 hét, és babasírással lesznek teli az éjszakáink...Hát nem csodás?! :)

Huszonnyolcadik hét

Október 18.

Haskörfogat: 90,5 cm.

Itt az ősz, sárgulnak a levelek... Bár a forró nyár után váratlanul és hirtelen köszöntött be a hideg, azért szerencsére az időjárás néha megajándékoz minket egy-egy gyönyörű napsütéses hétvégével. A városunkban nem sok fa van, de az a kevés most mind őszi színekbe burkolózott. Egy kis fotózás erejéig a meleg napsugarak minket is kicsalogattak a lakásunk udvarába...(Még mielőtt a kertészek összeszednék a lehullott faleveleket.)
Várandósnak lenni szuper! Ez most megint egy olyan hét, amikor ezt állítom. Még ha néha vannak is nyűgjeim, összességében nagyon élvezetes tud ám lenni.
A pocakom szépen lassan növekszik, de nem viszi túlzásba. Feszül a bőröm és már úgy nézek ki mint aki görögdinnyét nyelt. :) De ettől a feszüléstől meglepően keménynek érzem. Főleg ha lakója mocorogni kezd és kidugja popsiját, fejét vagy hátát. Akkor aztán a szép kerek hasam eltorzul és a kidudorodás olyan lesz mint egy beton. Nem is tudom és merem nagyon nyomkodni. Szerencsére ilyenkor ha ráfektetem a tenyerem és simogatni kezdem, pöttömke hamar visszakúszik eredeti helyére. :) Na, még jó! Különben úgy érzem menten szétveszít. Lehet, hogy ez normális jelenség, csak nekem szokatlan még... Hiszen épp beleszoktam picinyke rúgásaiba, most meg a nyújtózkodás, popsikitolás lett a fő szórakozása. :)
A másik ami új és szokatlan, hogy teljesen felismerhető már, amikor fordul és pörög. Ilyenkor hullámzást meg csiklandozást érzek belül. Nem hiába, hisz méhem gyümölcse már egyre nagyobb és erősebb lesz. Végtére is egy 25 centis kis emberke lakik a pocakomban, amibe még mindig olyan furcsa belegondolni.
Meg elvileg ebben az időszakban lehet a legjobban érezni a baba mozgását. Később már olyan nagy lesz, hogy a helyszűke miatt egyre kevesebbet tud majd fészkelődni.

A napokban a "kezembe akadt" pár cikk a kapcsolatanalízisről. Ezek olyan tanfolyamok, programok ahol megtanítják a kismamáknak, hogyan lépjenek kapcsolatba magzatjukkal. Ennek segítségével elvileg beszélni tudunk a babánkhoz. Játszhatunk vele, megnyugtathatjuk, esetleg még cselekvésre is bírhatjuk. (Szülés előtt például, hogy forduljon be, vagy a kívánt napon jöjjön ki.) A szakemberek szerint ezek a babák sokkal éberebbek, tanulékonyabbak, stabilabbak.
Én személy szerint ezt kicsit túlzásnak tartom, magyarán nem nagyon hiszek abban, hogy a hasban fickándozó babával ennyire mély kapcsolatot fel lehetne venni, minek után azt csinálná, amit mondok neki. De azért kísérletezni szoktam. Beszélgetek a pocakommal, és simogatom, főleg ha úgy érzem nyugtalan, éjjel nem alszik, vagy éhes(ek vagyunk). És láss csodát, ilyenkor tényleg megnyugszik...Vagy amikor Adam beszél hozzá, és tenyerét hasamra rakja, pöttömke szinte meg sem moccan. Szegény férjem azt hiszi ez azért van, mert nem szereti őt, pedig én biztos vagyok benne, hogy csak a kitüntetett figyelmét nyeri el ilyenkor. :) Hiszen apa nincs mindig velünk, de amikor a nap végén hazaér, akkor anya mindig örül, és ilyenkor pocaklakó is boldog. :)
Az okos könyv szerint a baba már felismeri a hangunkat. A sok külső zaj közül már képes kiszűri szüleit.
Ha esténként görcsöl a hasam, Adam odahajol pöttömkéhez, és elmagyarázza neki, hogy ne piszkálja tovább a mamit, mert az fáj neki. És pocaklakó dermedten figyel. :) Lehet, hogy apával már sokkal jobb kapcsolatanalízisbe kerültek, mint velem? :) Na...majd ezt a trükköt bevetjük vájúdáskor is.

Hasképek a hétre:


Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 35 cm.
Súlya: 1.1 kg.
Szemeit már ki tudja nyitni!
A baba tovább növekedik mind hosszban, mind súlyban. A bőre alá fokozatosan zsírszövet rakódik le, így egyre inkább kisbaba formája lesz.
Szempillái is elérték fejlett állapotukat, s a fiúk heréi teljesen leszálltak már.
A helyhiány miatt kevesebbet mozog már, s a vizsgálaton sem látszik már egyben.
A tüdeje már képes oxigént belélegezni, de önállóan még nem tudna normálisan lélegezni, ha most megszületne. A koraszülöttosztályon azonban jó esélye (90%) van a túlélésre.

1 éves a blogunk!

Vasárnap volt pont egy éve, hogy elkezdtem/elkezdtük írni ezt a közös, családi naplót. Kicsit még szívszorító, de jó érzés visszagondolni, hogy akkor még 9000 km-re egymástól elszakadva tápláltuk kapcsolatunkat... Mára már boldog feleség és izgatott kismamaként igyekszem "papírra vetni" életünk fontos pillanatait, állomásait. Repül az idő!
Boldog születésnapot Denning Blog!!!

Adam újra a jégen!

Több mint öt év kihagyás után Adam hirtelen úgy döntött újra nekiáll hokizni. Ha nem is hosszú időre, de legalább a baba érkezéséig kihasználja még létező szabadidejét. :)
Ehhez a sporthoz azonban 2 elengedhetetlen hozzávaló szükséges: jég és csapattársak. Fedett korcsolyapályából van elég a környéken, és amint az hamar kiderült, a város több felnőtt hokicsapattal is rendelkezik. Csak tagsági díjat kell fizetni és már kezdődhet is a játék. Adam nagy nehezen előkereste a garázs mélyén porosodó felszerelését... korcsolyáját, mezét, sisakját és ütőjét. Az ötlettől sógorom, Taylor is kedvet kapott a korongoláshoz, és gyorsan ő is feliratkozott a csapat listájára.
De nem kell komoly edzésekre, vagy felkészítőkre gondolni, ide mindenki csak kikapcsolódni és szórakozni jár. A tagok legtöbbje fiatal családapa, akik egy kis sportolás, mozgás kedvéért gyűlnek össze.
Ha jól emlékszem a városban 3-4 ilyen csapat van, akik felváltva játszanak meccseket minden egyes alkalommal. Október 7.-én, szerdán este volt az első mérkőzés amiben Adam és Taylor is részt vett. Én a kis családdal a lelátóról szurkoltam és csodáltam férjemet. Most láttam őt először hokizni... Nagyon büszke voltam rá, bár állítása szerint pocsékul játszott. Hát mit vár az, aki éveket hagy ki abból a sportból, amit azelőtt versenyszerűen űzött. De nekem akkor is ő volt a legügyesebb és legnagyszerűbb játékos. Még az sem számított, hogy a végén vesztettek. Másnap persze volt jajgatás meg izomláz. :) Vissza kell még nyernie a kondícióját...
És lám, hamarabb megtörtént, mint gondoltuk volna. A rákövetkező héten csapatuk nagy fölénnyel nyert, ráadásul az egyik korongot Adam ütötte a hálóba. :) Ma este újabb összecsapás...

Ava Grace

Tegnap délben világra jött Ashley és Aaron második kislánya, Ava Grace (magyarul ejtsd: Éva). Bár jól meglepte szüleit azzal, hogy egy hónappal korábban érkezett, teljesen egészséges és jó formában van. Ava 6 lbs (2,7 kg) és 18 in (45,7 cm) hosszú, iciri piciri baba.

Mi este hatkor mentünk a kórházba, hogy meglátogassuk az új jövevényt, pöttömke barátnőjét. :) Én már nagyon izgatott voltam, mivel az újszülöttön kívül végre a kórház szobáiba is bekukkanthatok, hiszen 3 hónap múlva én is itt fogok feküdni...
Azt tudtam, hogy az amerikai kórházak eltérő rendszer szerint működnek mint a magyarországiak, de valójában itt teljesen más volt az egész. Vannak pozitív és negatív tapasztalataim is. Most leginkább ezekről mesélnék, de természetesen a legfontosabb mégis az, hogy Ashley csodálatos és gyors szülést tudhat a háta mögött, egy gyönyörű babával a karjában. :) Megnyugtató és jó érzés ilyen kismamát látogatni.

A kórház leginkább egy jó 2 csillagos szállodához hasonlítható. A szőnyegpadlós és halk zenében úszó hosszú folyosókon semmi sem utalt arra, hogy egy betegekkel teli épületben vagyunk. Nagy nehezen, a második emeleten megtaláltuk a Birth Center részleget, aminek a bejáratánál egyből egy hatalmas recepcióba botlottunk. Kék ruhás nővérek sétálgattak fel-alá, vagy épp a pult mögött számítógépeztek. Az egyik nővérke egy bebugyolált csecsemőt ringatott. Megkérdeztük, merre találjuk a 10-es szobát. Ott volt közvetlenül mellettünk. Az osztályon minden kismamának külön szobája van, saját fürdővel.
Nővérszobák, csecsemőrészlegek nincsenek... A babák az anyával vannak együtt, de ha esetleg valaki szeretne pihenni, vagy sétálni menni, a gyerekét leadhatja a recepción, ott vigyáznak rá addig. Újszülöttet nem lehet kivinni az osztályról. Bokájukra "csipogó" van rákötve, ha valaki megpróbálná kilopni(!) a kórházból, az ajtónál egyből beriasztana. (Akárcsak egy ruhaboltban lennénk. :))

Bekopogtunk, Aaron nyitott ajtót. Ashley épp tisztába tette picurka babáját, amíg a másfél éves Audrey ott szaladgált a lábunk között. A TV hangosan szólt, mindenki vidáman és felszabadultan csacsogott. A nagynéni volt még ott látogatóban, meg még egy nő. Ja, és Nickole, kék köntösben. (Ő nővérként dolgozik az osztályon.) A szoba nagyobb, mint képzeltem. A kismama ágya volt középen, mellette egy kihúzhatós kanapé. (Ott alhatnak a kispapák.) Körülötte szekrények, üres polcok,... "konyharészleg" egy nagy mosogatóval, fertőtlenítőkkel és papírtörlőkkel. (Itt fürdetik meg a babát születése után.) Az ággyal szemben van még egy nagy szekrény, rajta TV, DVD és CD lejátszó, hűtő, és magnó. Arra, hogy nem egy hotelszobában, hanem kórházban vagyunk, csupán egy valami utalt (a kismama bonyolult, le és felhajtható, szétnyitható ágyán kívül): a "gardróbba" elhelyezett csecsemővizsgáló pult, felette mindenféle kilógó csövekkel és orvosi műszerekkel. A babát tehát nem viszik el sehová, sőt szülni sem kell másik szobára menni. Minden ott helyben történik. (Vájúdás, szülés, babavizsgálás, mosdatás, szoptatás, alvás, fürdés, evés...minden.) Érdekesség még, hogy a plafonon két óriási spot lámpa van beépítve. Amikor a kismamának már nyomnia kell, az orvos bejön, felkapcsolja ezeket az erős égőket, amik pontosan csakis a lényegre fókuszálnak. Kiszedi a gyereket, és kész is.
A legfontosabbat elfelejtettem: a csecsemő kiságya, ami egy négy keréken guruló szekrényes ételhordóra hasonlít, kipárnázott, műanyag átlátszó káddal a tetején. Abba alszik a baba.
A fürdőszoba is szép tágas, nagy jakuzzi káddal. (Ott is lehet vájúdni.) Látszott azért a berendezéseken, hogy már több éve szolgálják ki, és segítik az újszülöttek világra hozatalát, de közel sincsenek olyan rossz állapotban mint a magyarországi kórházak. Mellesleg minden sarokban kézfertőtlenítők és papírtörlők voltak elhelyezve.

Mivel szerencsére pont pelenkázásra érkeztünk, így még megnézhettük ahogy Ashley visszacsomagolja a pici kis testecskét, és takaróba pólyázza. Ezután kiemelte az ágyacskájából és odanyújtotta nekem. "Meg akarod fogni?" - kérdezte. "Biztos vagy benne?"- kérdeztem vissza, még ha olyan nagyon vágytam is arra, hogy kezembe foghassam ezt a kis emberkét, azért én a helyébe oda nem adtam volna senkinek. De amikor láttam rajta, hogy annyira nem szívbajos, ellenálltam a kísértésnek. Azt azért hozzátette, hogy az első gyerekénél ő is ilyen óvatos és féltő volt, másodiknál már lazábban kezeli a dolgokat.
Még soha életemben nem fogtam pár órás babát. Vagy lehet, csak nem emlékszem, hisz van egy húgom és egy öcsém is. :) Csodás érzés! Olyan kis könnyű és picurka volt az egész bébi, arca pedig hihetetlenül aprócska. Hosszú szőkés-vöröses szempilláit rebesgette, és sötét szemeivel méregetett. Piros kabát volt rajtam, az láthatóan nagyon megtetszett neki. Közben tátogott és forgatta a fejét. Egy kukkot sem szólt. Nem sírt, nem is aludt, csak ismerkedett az új világgal ami körülvette.
Adam is teljes transzban volt. Csodálta a kis életet, és láttam rajta, hogy egyre izgatottabban várja már a sajátja érkezését is. A karjaiba viszont nem akarta venni. Azt mondta fél. De a többiek csak röhögtek, és mondták, hogy nemsokára kénytelen lesz, itt az ideje hát, hogy gyakoroljon kicsit. Majd Aaron egy váratlan pillanatban hirtelen férjem kezébe nyomta a picit. Amikor odanéztem, Adam már önfeledten ringatta Ava-t. Nem pánikolt be, elmélyülten szemlélték egymást. :)



Később megérkeztek Ashley szülei, akik azért jöttek, hogy Audrey-t magukkal vigyék. Aaron ugyanis éjszakára bent maradt a kórházban, hogy feleségének segítsen. A Birth Center-t normál leforgású szülés esetén 24 óra múlva lehet elhagyni. Másnap délben tehát már mehetnek is haza. Ashley egyébként legszívesebben már délután kiment volna, annyira jól érezte magát. Nem is volt neki miért feküdnie. Gyors vájúdás volt, könnyű szüléssel, gátmetszés és érzéstelenítők nélkül. És mivel ez már a második gyereke, nem kell senki sem hogy pelenkázásra, csecsemőápolásra, vagy szoptatásra tanítsa. Valóban jó érzés volt egy ilyen boldog kismamát látni, szülés után 5 órával. (Tudom, rám nem ez vár, de biztatásnak, bátorításnak nagyon jól jött. )

A kórházi ellátásnak, körülményeknek, lehetőségeknek is nagyon örülök. Állítólag a konyhájuk is isteni. Csupán egy negatívumot említenék meg, ami szerencsére könnyen orvosolható. Ez pedig gondolom már ti is rájöttetek, a higiénia. Magyarországon ugyanis szüléshez a kispapákat beöltöztetik(kórházi köpenybe), meghatározott látogatási rend van, amin kívül idegen nem tartózkodhat a szülészeten, valamint csecsemőket csak ablakon keresztül láthatunk. Azt most nem tudom, hogy a babák az anyukával lehetnek e, az én öcsémnél (16évvel ezelőtt) még úgy emlékszem a csecsemők fiókokban feküdtek. Kórházi pólyában. A kismamák meg kórházi hálóingben.
"Amerika szabad ország." Ezzel a mondással jönnek, ha furcsa kérdéseimmel előállok. Nincs ebben persze semmi rossz, hogy mindenhez jogod van. Csak vannak emberek (mint például egy Európából érkező) aki ragaszkodik néhány berögzült szabályhoz, elvhez, vagy akár újításhoz. Na jó, azt azért én is szeretném ha saját ruháinkban lehetnénk. (Mármint a baba és én.) Valamint az orvos azt csinálná és nem csinálná amit én jónak látok... De biztos, hogy nem szeretném ha a kórházi szobámban jönnének mennének az emberek. Utcai ruhában. Mert én nem ezt láttam, nem ezt tanultam, szoktam meg. Az itt élő embereknek ez úgy tűnik teljesen természetes dolog. Szerencsére nincs is nekem olyan sok ismerősöm, aki látogatni jönne, és a 24 óra sem olyan hosszú idő. Aztán az otthoni babalátogatás az megint más téma.

Gratulálunk tehát az új családtag érkezéséhez, és sok szép babázós napokat kívánunk!
Távozásunkkor még odapillantottam a recepció fölötti nagy monitorra, amin egy térkép volt látható az osztályon lévő szobákról. Aaron mondta, hogy a zölddel világító helyiségekben vájúdó nők vannak. Hát, több mint a fele foglalt volt. Adammel még egyszer visszajövünk majd ide kórházlátogatásra, aztán már csak élesben.

Taylor's Birthday
Október 12 a mi családunkban is nagy nap. Taylor születésnapja! Sógoromat vasárnap este ünnepeltük, egy különleges, torta formájú rakott krumplipürés hússal. Boldog 19. szülinapot!



Columbus Day
Ennyi jeles esemény mellett már kit érdekel, hogy ma volt Kolumbusz Kristóf napja is, ami elvileg ünnepnap az országban, de a mi államunkban senkinek sem volt munkaszünet.
Kolumbusz 1492-ben ekkor lépett Amerika földjére.

Huszonhetedik hét -Harmadik trimeszter!!!-

Október 11.

Haskörfogat: 90 cm.

Óriási! A hét végén immár hivatalosan is megkezdjük a harmadik trimeszterünket!!! Most következik a várandóság igazán izgalmas része, egy még izgalmasabb véggel. :)
Egy kis utánaszámolással arra is rá lehet jönni, hogy ezzel belépünk a 7. hónapunkba! Visszatekintek hát egy képpár erejéig a 6. hónapra:


Első kép: szeptember 8. (22+2 hét). Második kép: október 12. (27+1 hét)

Semmi sem utal jobban arra, hogy a várandóság nehezebbik harmadába csúsztam, mint az, hogy sokasodnak a panaszok:
A héten fájt a fülem. Meg is ijedtem, hogy most mi lesz ha gyulladásom van, és majd antibiotikumot kell szednem. Szerencsére épp terhesgondozáson voltunk, így lehetőségem volt a jobb fülemet megmutatni a dokinak, aki furcsa mód semmit sem látott. (Hát látszik, hogy nem egy fül-orr gégész.) Azt mondta, ha 5nap múlva sem javul, ad gyógyszert. Több se kellett nekem. Rohantam haza, és meleg kamillateás borogatással próbáltam enyhíteni a fájdalmon. Úgy látszik ez nagyon hatásos volt. Másnap már lényeges javulást éreztem, mára meg már semmi bajom. Hurrá! :)

Utálom az éjszakákat. Azokat a legnehezebb átvészelni. Rémálmok gyötörnek, kényelmetlen az oldalt fekvés és már pöttömke is van olyan erős, hogy motozásával, rúgásaival felébreszt. Nekem meg aztán beindul az agyam, és képtelen vagyok visszaaludni. Azt olvastam, hogy ezek a rossz álmok normálisak ilyenkor. A hormonok és a túlzott izgatottság az okai. De szerintem ennyi hülyeséget még soha senki sem álmodott, mint én ezekben a hetekben... Remélem hamarosan sikerül lelkileg rendbe hoznom magamat.

Eddig azt mondtam nincs is pocakom, de mára már tényleg érzem, hogy kiterebélyesedtem...már úgy értem így felülnézetből. :) Meg sokszor húz, feszít is. Szűkebb helyeken elakad. :) Hihetetlen, hogy 5 kilóval vagyok nehezebb, mint a terhességem előtt. El sem tudom képelni, hogy ez a nagy súly hol van, mert nem érzem magam kövérnek, és a nővérek is gyakran megemlítik a vizsgálatokkor, hogy milyen vékony vagyok. (Gondolom Amerikában ritkán látni ilyet. :)) A végtagjaim sem vizesednek, bár ezt még lekopogom, mert a neheze még csak most jön. Szó szerint. Egy különleges dolgot viszont észrevettem. Éjszaka vagy reggel ha megébredek, érzem, hogy fáj a combom. De teljesen mélyen, egészen a csontomig hatóan. Én úgy képzelem, hogy a szokatlanul ránehezedő súlyok miatt van. Ki hitte volna, hogy majd nem a derekam, hanem a csípőm és a combom fog sajogni.

Már egyre könnyebb méhem gyümölcsének szokásait, életjeleit megfigyelnem. Amikor lefekszem, vagy ledőlök kicsit pihenni, pöttömke egyből belekezd a bugiba. Szereti ha relaxálunk. Vagy ő akkor érzi igazán, hogy elemében lehet. :) De akkor is előszeretettel bökdös, ha enni kezdek (már az első falatnál), valamint amikor hirtelen nagyon hideget vagy meleget iszok.
Az orvos mindig szokta kérdezni, hogy számolom e a rúgásokat. (Kétóránként kell 10szer éreznem, ha annál kevesebb, akkor hívni kell a kórházat.) Hát bevallom őszintén én még sohasem ültem le számolgatni, mert biztos vagyok benne, hogy eleget mocorog. :)
Egyik este oldalt feküdtem, és pöttömke nagyon erőseket rúgott. Mondtam Adamnek, hogy tegye oda a kezét, mert attól meg szokott nyugodni. És valóban egyből abbahagyta. Ám a férjem nem vette el egyből a tenyerét, ahogy szokta, hanem otthagyta még, és melengette a pocakom. Pocaklakó ezt biztos megérezte, mert újabb mocorgásba, játszadozásba kezdett. De ezúttal kicsit másképp, fel-le hullámzott és próbált apa tenyerébe ülni. :)
Adam szerint már eleget voltam terhes. "Olyan mintha már 10 éve várandós lennél!"- mondja sokszor. Majd letérdel a hasamhoz, és azt mondja: "Baby, gyere ki, játszani akarok veled!" vagy "Ne bántsd nagyon a mamit, mert olyankor teljesen meg tud őrülni!" :)

Azt hiszem pöttömkének vasárnap hajnalra nagy dolgot sikerült véghez vinnie: Megfordult a házikójában! :) Épp a harmadik trimeszterünk küszöbén. Akkora hullámot és nyomást éreztem a hasamban, hogy egyből megébredtem. Majd abban a pillanatban éles rugdalást a bal(!) oldalamon. Jééé, nagyon furcsa volt. Gondolom mindkettőnknek. Lehet, hogy most fordult meg fejjel lefelé? Remélem... De nagyon tetszhet neki, mert azóta is pörög, lökdös és nyomkod. Ezek már nem is rúgások, hanem hullámzásszerű mozgások. Remélem hamar hozzászokom, mert most még egyenlőre elég furcsa érzés.



Pocaklakó fejlődése:
Hossza: 34 cm.
Súlya: 1 kg(!)
A 27. hét a terhesség harmadik harmadának hivatalos kezdete.
A baba már szinte teljesen úgy néz ki, mint születésekor fog.
Ha a kicsi most születne meg, már 70%-os esélye lenne az életben maradásra. Mája, tüdeje és immunrendszere működőképes. A tüdő érése és a baba hízása most már napról napra, hétről-hétre gyorsul.
A magzat bőre nagyon ráncos, a zsírszövetek hiányától és mivel a magzatvízben felázott a bőre. Az öregember külsőt csak születése után néhány héttel fogja elveszíteni, amikor ráncos újszülöttből kisimult képű csecsemővé válik.
Agya és tüdeje gyorsan fejlődik, kinyitogatja a szemeit és retinái is fejlődnek.
Változások a kismamán:
A várandósok többsége a 27. hétre már legalább 5 kilót hízott, de az igazi súlygyarapodás csak ezt követően indul be. Jelentős része a mellek súlyának növekedéséből áll, ami ekkorra már elérheti a fél kilót is!(Terhesség előtt 200gramm.) Mostantól heti fél kiló hízás várható!
A kismama mostanában könnyen kifogyhat a szuszból, mivel a növekvő méh összenyomja a tüdőt. Ideje lassabb fokozatra kapcsolni!

Utóirat: Ma (hétfő) hajnali fél5kor kaptuk Aaron-tól az smst, hogy Ashley-nek elfolyt a magzatvize. (36+2 hetes terhesen.) Egész nap csak rá gondolok, és szorítok értük.

Így rúg pöttömke 26 hetesen

Sokan visszajeleztétek már, hogy mennyire részletesen dokumentálom a várandóságom szinte minden napját, fontosabb momentumát. Persze (eddig) ezt mindenki örömmel és pozitívan fogadta. :)
Nos, ennek nemcsak az az oka, hogy szeretek blogot írni, és jó, hogy végre valami hasznos eseményt is megörökíthetek. (Lányomnak biztos nagy öröm lesz ezeket a bejegyzéseket végigolvasni. ) ... De egy másik nagyon fontos ok és cél buzdít napról napra: A tudat, hogy a családom és a barátaim nem lehetnek részesei ennek a nagy változásnak. Persze, néha rám tör a honvágy, de ez most így nem is rólam szól. Sokszor arra gondolok, hogy vajon a szüleim és a testvéreim megbocsájtják e majd valaha, hogy megfosztottam őket ettől az örömteli és közös várakozástól. Vajon egy nap a fejemhez fogják e vágni, hogyan lehettem ennyire önző, hogy csak úgy hirtelen összecsomagoltam, és a világ másik végére utaztam, hogy nélkülük tapasztaljam meg az élet legszebb és legfontosabb állomásait. Azon, hogy "egyedül" mentem férjhez könnyen túltettük magunkat. Adam családja az első pillanattól fogva hatalmas szeretettel fogadott be, és igyekeztek (igyekeznek) mindent megtenni azért, hogy otthon érezzem magam.

Ám a pocakomban növekvő baba sokkal nagyobb jelentőséggel bír... Egy új élet, új családtag... Első unoka, első unokahúg, dédunoka és első barátnős bébi. De soha senki, aki nekem fontos az életembe nem fogja a hasam gömbölyödését élőben látni. A férjemen kívül soha senki sem tette rá izgatottan a kezét, hogy a kicsilány rúgásait érezhesse... és soha nem is fogja... Az első gyerekemet mindenki élőben fogja látni, majd pár hét, hónap múlva. De az első mosoly, fordulás, szavak és lépések örömteli pillanatai csak nekem fognak majd szólni... Ezért lettem hát ennyire lejegyzetelő, fényképező, kamerázó mániás.
Nagyon remélem, hogy a mai modern technológiával valamennyire kompenzálni tudom a hiányt.
Csak légyszi ne nehezteljetek rám. Nekem sem könnyű...

Na, ennyi elég is volt a szomorkodásból, panaszkodásból, hiszen a blogom sohasem volt pesszimista hangvételű. Nem is tudom mi ütött most belém...Biztos a hormonok. :)
Tehát ennek az egész hosszadalmas és túlmagyarázó bevezetésnek a lényege az, hogy pöttömkét végre sikerült kamera elé csalogatnom. :) Ezt szeretném most nagy büszkén megmutatni nektek is. :) (Ha már érezni nem tudjátok, legalább nézzétek. :))

A sok forgolódás és noszogatás után az oldalt fekvő pozitúra tűnt a legjobbnak. Mint azt már oly sokszor említettem, pocaklakó kedvenc helye a jobb oldalam. (Már kezdem úgy képzelni, hogy a kezei meg a lábai fordulnak erre, a kis teste pedig a bal falnál nyugszik.) Odafókuszáltam hát a kamerával, és vártam... Hamar rájöttem pöttömke csalafintaságára, hisz csak akkor volt hajlandó motozni, ha odatettem a tenyerem. Amint felemeltem, abbahagyta. :) Éppen ezért a karkötőm alatti részt sasoljátok:

Másodszor is sikerült odacsalogatnom:

Második szülésfelkészítő tanfolyamunk

Nem, ez még nem a kórházba indulós képünk, tegnap csupán újabb felkészítő tréningen vettünk részt.
Én a -számomra röpke- 3 órát szokás szerint nagyon élveztem, Adam pedig szegényem sokkolta magát. :) Mert ezen az órán vettük át a szülés velejét...Kórházi segédeszközöket, fájdalomcsillapítókat, kitolást és egyéb csak erős idegzetűeknek való finomságokat. Brrr...Még engem is elrémítettek a szüléstől pedig egyáltalán nem félek tőle.
Egyszóval tartalmas tananyag volt, de kezdeném is mindjárt a legelején.

Ezúttal új tanárunk volt, egy fiatal éveiben járó csajszi. Gondolom az oktatónknak más dolga akadt. Be is pánikoltam a legelején mert nagyon gyorsan hadart, és mondatai tele voltak számomra idegen szavakkal. De hamar rájöttem, hogy férjemnek sem világos minden, ezért gyorsan kinyitottuk a könyvünket, és lejegyzeteltük az orvosi szakszavakat.
Miután átismételtük az előző órán tanultakat (például, hogy mikor kell kórházba menni, mik a szülés beindulásának jelei, és hogyan zajlik a vájúdás), rátértünk az aznapi témánkra: magára a szülésre.
A csajszi előszedett egy nagy műanyag dobozt, ami tele volt orvosi műszer mintákkal. Ezekről mind elmondta, hogy mire szolgálnak, majd körbeadogatva közelebbről is megvizsgálhattuk a rémisztő segédeszközöket: az infúziós tűt, az epidurális katétert, a burokrepesztő tűt, a CTG és NST (magzat szívdobogását és a méhösszehúzódásokat figyelő gép) vizsgálathoz szükséges eszközöket, a vákuumot, és a fogót (baba kihúzásához). Megnézhettük, hogy a magzat milyen helyzetben kell, hogy elhelyezkedjen szülés előtt (fejjel lefelé az anya gerincével szemben), valamint melyek azok a pozitúrák amelyek esetében császármetszésre van szükség.

Felvilágosítottak minket a kórházban kérhető fájdalomcsillapítókról és érzéstelenítőkről is. Ezek pedig az Analgesics-Narcotics, a helyi érzéstelenítés, az Epidural és a Spinal. Mindegyiknek megtudtuk az előnyeit, hátrányait és mellékhatásait. Sokkolásként pedig egy videót is megnéztünk arról, hogyan kötik be az EDA-t.
Eddig is azon az elhatározáson voltam, hogy nem fogok kérni, de ezek a felvilágosító képek még jobban megerősítették bennem a természetes szülés "pártiságomat". A fájdalmat valahogy jobban tűröm, mint az orvosi beavatkozásokat. Inkább szenvedek, küzdök, sétálok és pozíciókat keresek a méhösszehúzódások enyhítésére, minthogy bedrogozva, kilógó katéterekkel, lebénult állapotban fekve hozzak világra egy kába kisbabát. De ez az én véleményem, MOST... és lehet, hogy élesben, több órás (vagy napos) kínzás után feladom a küzdelmet. Valamint komplikációk is előléphetnek. Éppen ezért biztos nagyon örülni fogok annak, ha pöttömke szépen befordul, és nem is lesz olyan óriási, hogy a mamit megkínozza. (Hogy egyéb problémákról ne is beszéljünk.)
De erre is -mint minden fontos dologra- kellőképpen fel kell készülni, és a lehető legtöbbet informálódni. A természetes szülés álomfelhője mellé B és C tervet is készíteni. Még ha most úgy is érzem a császározás távol áll tőlem, azért figyelmesen végighallgattam és végignéztem a róla készült videót is, mert sohasem lehet tudni, hogy én mikor fogok arra a műtőasztalra kerülni. Remélem soha, bár Adam kijelentette, ha neki kéne egy gyereket világra hoznia, ő biztos programozott császárt kérne, de minimum EDA-t (ha lehet még kórházba indulás előtt) :). Majd gyorsan hozzátette: "Thank God, im a boy!" :)

De mi nők erősek vagyunk, és kitartunk. Hiszen erre születtünk. Férjemnek a tanfolyam megkezdése előtt csupán egy kikötése volt. Ő bizony egy szülés videót sem akar végignézni. Ma viszont erre is (sajnos) sor került. Pedig mondtam neki, hogy ne nézzen oda, amikor a szerencsétlen kismama próbálta magából kipréselni a gyereket. De amint a baba kicsusszant, és a nő mellkasára tették, a filmbe bemutatott pár mindkét tagjából hirtelen hatalmas érzelmek törtek elő. Zokogtak és a bébijüket csodálták. Sokkoló képek ide vagy oda, valljuk be őszintén Adam is elérzékenyült. A csúnya látvány már nem is lett olyan fontos. :)
Ennek keretében tehát átbeszéltük a kitolás fázisát (Pushing), az ehhez tartozó előnyös pozitúrákat, a gátmetszést (Episiotomy) és, hogy hová tegyék a babát a megszületése utáni percekben. Mert mindenről mi magunk dönthetünk. Ezért nagyon fontos a kórháznak szüléstervet (Birth Plan) írni, hogy tudják mik az elvárásaink.

A tanfolyam utolsó félórájában relaxáltunk és légzéstechnikákat gyakoroltunk. Az oktató lekapcsolta a nagy lámpát, valamint hangulatvilágítást és zenét is kaptunk. Kipróbálhattuk a nagy labdát, és egy házilag gyártott masszírozót. Két teniszlabda zokniba kötve. :) Ezzel kellett a férjeknek a hátunkat masszírozni, miközben mi, kismamák a légzést gyakoroltuk...
Ezen az órán -persze csak jelképesen- megszültük hát a gyereket. Már csak a babázás maradt. :) A következő, és egyben utolsó tréningen tehát leginkább a csecsemőápolásról és szoptatásról lesz szó.

Névkérdés...

...az egyik legnehezebb feladat!

Olyan sokan kérdezték, hogy adtunk e már a babának nevet... Hát jelentem, még nem... Ötleteink, kedvenceink, szép hosszú listánk persze már van, de az ember olyan könnyen elbizonytalanodik, amikor egy életre szóló döntést kell hozni. Nem is az elbizonytalanodik a jó szó rá. Inkább a legjobbat, legszebbet, legsikeresebbet, legek nevét akarja gyerekének ajándékozni. Könnyű volt kislánykoromban játék közben babaneveket adnom, de most egy igazi emberkéről van szó. :)

Ráadásul egy vegyes házasság még jobban nehezíti a választást. Magyar legyen, vagy amerikai? Esetleg nemzetközi? Egyáltalán hová fogja még lányunkat az élet sodorni?... Olyan név lenne jó, ami a világ bármely pontján megállja a helyét. Egy név amit magyar és amerikai családtagok, barátok és idegenek is könnyen ki tudnak ejteni, le tudnak írni.
Mindenki a maga megítélése szerint választ utódának megfelelő nevet. Van aki a családi hagyomány híve, mások a divatot követik, vagy jelentés alapján döntenek. Néhány ember pedig képes akár jellemzőket is kreálni egy-egy név hallatán.
Mi szeretnénk valahogy mindegyikből csipegetni egy kicsit, de ez hamar lehetetlennek bizonyult. Meg is akadt a szemünk aztán pár nagyon vicces (és valóban létező) utónéven: Magyarka, Amerika. :)
Nekem az is eszembe jutott, hogy adhatnánk neki olyan nevet, aminek magyar jelentése van, angolul pedig csupán szépen hangzik. Találtam is jó sokat, de egyik sem dobbantotta meg a szívem: Eper, Hajnal, Virág, Írisz, Tavasz, Tulipán, Sugár, Szirom. Amikor Adamnek mutattam a listát, furcsám rám meredt, és visszakérdezett: Sugar?! (Nekem ez fel sem tűnt, hogy angolul cukrot jelent. :))

A lehetőségek azonban végtelenek. De amint kiderült, hogy lányunk lesz, legalább megfelezhettük a listát. Persze a biztonság kedvéért egy-két fiúnevet sem árt magunkkal vinni a kórházba. :)
De lássunk akkor néhány konkrétumot: Emily és Abigél
Egy évvel ezelőtt (de még annál is régebben), amikor leendő férjemmel családalapításról még csak fantáziálni mertünk ezzel a két kislánynévvel játszadoztunk. Egy fekete-fehér kép, négy pici lábacskáról...nem létező, láthatatlan babákról.
Emily: Adam örök kedvence. Nem is volt számára soha kérdéses, hogy ha egyszer lánya születik, ezt a nevet fogja kapni. Ennél aranyosabb és szebb nevet még sohasem hallott.
Abigél: Őt én választottam. Szép magyar név, és Amerikában is ismert. Az "é" betűjével pedig származását fogja örökké magán viselni.
Ám akkor még érdekes volt névválasztással szórakozni, mára ez már életbevágó döntés lett. És amint a játék valósággá válik, az álomnevek is szertefoszlanak. Emily tavaly az amerikai Top 10 utónevek között a 3. helyezést érte el, Abigail pedig a 8.-at. (Szegény húgom, Emma pedig az elsőt.:)) Ez elég indok volt férjemnek ahhoz, hogy lemondjon róla, különben még vagy 5 másik ugyanolyan nevű lány jár majd vele egy osztályba. Abigél másik két okból is elbukott: Adam ismer ilyen személyeket és a név becézhető (Abi).

Belekezdtünk hát az utónevek keresésébe, (Két hasznos oldalt találtam: egy magyar gyűjteményt, és egy nemzetközit.) és az alábbi megkötések alapján megpróbálunk szelektálni:
-Ne ismerjünk senkit sem ezzel a névvel.
-Lehetőleg rövid, tömör legyen. (Nem úgy mint az Annamária)
-Ne lehessen rövidíteni, becézni. (Ahogy az Edit és az Adam sem becézhető.)
-Ne legyen benne magyarban ritkán használt betű: x, w, y, q (Pl.: Qwara)
-Ne legyen benne magyarul másféleképpen ejtett betű vagy betűpár: c, g, j, sh, th, qu (Pl.: Gemma, Sherry)
-Ne legyen benne magyar betű: ö, ő, ü, ű (az é, az á és az í még talán belefér)
-Ne legyen tipikusan amerikai név: Jessica, Kimberly
-Ne legyen tipikusan magyar név sem: Zsanett, Orsolya
-Lehet teljesen új, még soha nem használt, kitalált név.
-Jelentése utalhat a múltunkra (Pl.: olasz név: Italia, Stella, Luna, Belle).
-Nekem évek óta tetszik az Anna, ám a sablonossá vált nevet fel lehetne dobni egy kis kiegészítővel (Hanna, Panna, Lanna...)
-Szimpatikusak az L, M, E, A kezdetű lánynevek. Így került elő a Lili (Lily, Lilith) mint esélyes versenyző, ám egy valami miatt hátrányba szorult: túlságosan kislányos, babás. Mi ennél markánsabb, erősebb nevet szánunk a lányunknak.

-Nem utolsó sorban még egy fontos dolgot meg kell említenem: Amerikában a legtöbb családban hagyomány és elvárás a dupla névadás (First Name és Middle Name). Így ha valakinek igen elterjedt a neve (Pl: Tóth István) akkor a középső név általában rásegít arra, hogy meg tudják különböztetni az embereket. De vannak ennek vallási tradíciói is, amikor például minden lánynak a Mária nevet adják középsőnek, majd férjhezmenetel után ezeket felváltja a lánykori nevük. Valamint fiúk esetében minden elsőszülött az édesapja középső nevét örökli. (Adamnél is így van.) A második nevet egyébként viccesen akkor szokták használni a családtagok, barátok, ha haragszanak az illetőre.
Azt, hogy nekem nincs még egy nevem, igen furcsán fogadták az amerikaiak. De ezt hamar megoldottuk úgy, hogy a házasságunk után meghagytuk középre a lánykori nevemet. (Edit Vasadi Denning) De ez is csupán a nagyon hivatalos okmányokon szerepel így.
Nem egyszerű hát a dolgunk. Két nevet kell találnunk, amik szépen passzolnak egymással és a családi nevünkkel.

Most lehet úgy tűnik finnyásak, kritikusak és válogatósak vagyunk, de minden szülőnek egyszer végig kell mennie ezeken a létrákon. Van akiknél egyszerűbb, és vannak akik szeretnek hónapokig rágódni mielőtt végleg döntenek...
A mi esetünkben a világ két pontján, két különböző kultúrájú család izgul a végeredményért. Mi meg azért, hogy mindenki elégedett legyen. De ha jobban belegondolunk, mi is lesz a végeredmény? Egy kisbaba, egy új élet, egy új ember, lélek a Földön, akihez hozzáragasztunk egy nevet. Egy szó, ahogy hívni fogjuk őt. Nem lenne hát logikusabb egy az arcformájához, külsejéhez leginkább illő névvel megajándékozni? Mert könnyű csupán egy semmitmondó szót, betűjátékot bottal piszkálgatni, mint egy létező élőlény nevét kritizálni. Mint amikor megismerkedünk egy emberrel, és bemutatkozunk neki, senki sem fogja elkezdeni a nevét elemezgetni, hanem a személyiségéhez köti és kész. Én is mondhatnám, hogy mennyire tetszik az Adam név, pedig csak a férjemet szeretem vele. :)
Ezért hát kedves olvasóim mi is úgy döntöttünk, hogy névvel csak a születése napján bélyegezzük meg a kislányunkat. :) Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek nagy kedvencek, vagy esélyes dobogósok, (őket a posztba nem írtam bele, ne is keressétek :)) de a végső döntés a kórházban fog megszületni. Ha a baba nemét már úgyis elárultuk, legalább ezt a kis titkot had őrizzük... még úgy 13 hétig. :)

Utóirat: Találgatni, tippelni, tanácsolni szabad! Az elképzeléseinket már nagyjából úgyis átlátjátok. ;)